Geronimo halott

A ház Ázsiában előadás előre rögzített képekkel és felvett videóinstallációkkal, videojátékokkal és dokumentumfilmekkel próbálja színesebbé tenni a sokszor roppantul öncélúnak és gyerekesnek tűnő infantilis kamerázását a bábuknak. A dramaturgiailag zavaros estének talán az a célja, hogy hangulati képet fessen a hazugságok és összeesküvés elméletek láncolatáról. 

Kíméletlen portrét fest a 2001. szeptember 11.-ét követő évtizedről a Trafó Kortárs Művészetek Házában bemutatott Egy ház Ázsiában című előadás (A house in Asia). A katalán Agrupación Señor Serrano nevű formáció szokatlan módon és egyedi technikával repített el a féligazságok felhőkarcolóiba.

A díszlet valójában egy kivetítőből áll, előtte középen egy kiterített füves tér, dobogó. A 3 előadó  (Alberto Barberá, Ferran Dordal, Vicenç Viaplana) kamerával és laptoppal felszerelve várja az előadás kezdetét. Miután elsötétedik a tér, egy számítógépes animáción keresztül egy repülőgép szimulátorba ültetik a nézőt és a pilóta szemszögéből kísérem végig, ahogy belecsapódunk a World Trade Centerbe. Ehhez hasonló izgalmas, és egyben hatás vadász technikai bravúrokkal oldották meg azt, amit láttatni akartak velünk az előadás egészében (Video: Jordi Soler).

 Színpadi játék, klasszikus színházi dialóg valójában nincs. A videókamerával felszerelt alkotó mikro eseményeket vesz fel, melyeket a háttérben kifeszített kijelzőn látunk. A makett ház, melyben ez az interaktív játszóház zajlik, valójában  az este valódi főszereplője. A történet szerint  ezt a pakisztáni házat Oszama Bin Laden építette, és összesen négy darab létezik belőle a világon. A színpadon álló házikót ennek megfelelően négy szintre bontották. Félelmeink házából még az amerikai tengerészgyalogosok kiképzőbázisába, Észak-Karolinába is jutott egy  (Koncepció: Àlex Serrano, Pau Palacios, Ferran Dordal).

A ház Ázsiában előadás előre rögzített képekkel és felvett videóinstallációkkal, videojátékokkal és dokumentumfilmekkel próbálja színesebbé tenni a sokszor roppantul öncélúnak és gyerekesnek tűnő infantilis kamerázását a bábuknak. A dramaturgiailag zavaros estének talán az a célja, hogy hangulati képet fessen a hazugságok és összeesküvés elméletek láncolatáról. Bár néhol költőien rekonstruálják és színezik ki az üres foltokat az alkotók,  valójában a Take That slágerek, (Hangkulissza: Roger Costa Vendrell) a cowboyok és az indiánok a valóságot és a képzeletet koncepciótlanul vegyítik el a megszeppent türelmes néző fejében. Geronimo halott, mondja az amerikai ex-titkos ügynök magában egy amerikai gyorsétterem parkolójában, és azon gondolkozok,  hogy az előadás által bemutatott konfliktusok túlmutatnak az Iszlám világon és Amerikán. A modern közegbe helyezett indiánok fővezérét, Geronimo-t és az indiánok legnagyobb ellenségét,  a Sheriffet figyelem, amikor három nő táncra perdül és country zenére lötyög.. Teljes a zavar.

Ez a  Velencei Biennálé Ezüst Oroszlán-díjas, és a barcelonai kritikusok által 2014-ben díjazott előadás valójában az újszerű koncepcióért és a politikai események bemutatásáért lett túlárazva. Mondanivaló híján nem gondolkozok el, nem gerjedek haragra, és nem kapok ihletet. Az előadás végeztével egy interaktív családi fotó zavaros érzelmei kavarognak a fejemben.

(2016. október 22.)

Bozóky Balázs