Home / Megnéztük / “A nyíló combok erdein túl, ki nászra lép: az őszbe indul.”
“A nyíló combok erdein túl, ki nászra lép: az őszbe indul.”

“A nyíló combok erdein túl, ki nászra lép: az őszbe indul.”

Írta ezt a Velemi névtelen valamikor a 16. század idején. Egy örökifjú kalandor, egy dandy, aki egykoron a női keblek és combok kusza labirintusából nem akart és nem is tudott kikeveredni. És szavalta, énekelte ugyanezen 16.századi Velemi névtelent Győrei Zsolt és Nagy Dániel Viktor a Spinoza színpadán a pajzánság szívet, érzékeket és genitáliákat is melengető módon – igaz, mindezt letehet volna még tovább fokozni játékos kacérsággal, hisz ezt a szöveg már eleve magában rejti.

Kultúrtörténeti utazás vagy archaikus irodalomkurzus ez a Dob utcai színházban? Egyik sem vagy talán mindkettő. Leginkább pedig több is és más is az előbbieknél. Egy 16.századi aranyifjú levelei és versei, aki falta és falta a nőket – semmiképp sem mokkásanállal. Ám ebben a habzsolásban van valami diszkrét báj. Ha tetszik: valami alpári elegancia, pikáns nyálcsorgatás és tiszteletteli szókimondás. Valami olyan, ami ordító hány cikk ma az erotikus kultúra nyakig elborító áradatában.

A zsebkendő méretű színpadon mégsem vonaglik ez este tangában senki. Nincsen szado-mazó kéj dönping, sem rudak büvöletében táncoló go-go görlök. Ezeknek dacára mégis sikamlós a hangulat, vad bujaságtól homályosodik a tér. Nagy Dániel színművész és Györei Zsolt irodalomtörténész és egy szál gitár néz velünk farkasszemet. És persze egy seregnyi, mai korban íródott, a 16.század epikáját és líráját méltán megidéző szöveg.

fotó: Véner Orsolyafotó: Véner Orsolya

Ülünk mi és ők ketten, velünk szemközt, egymással szemben. A színpadiak figyelnek ránk – hogy mit kezdünk a középkori magyar arheizmussal – és mi figyelünk arra, amit hallunk,hisz értelmünk igen csak elszokott már az efféle akusztikai, szellemi élményektől. Figyelünk. Ebben a figyelésben telik az első néhény perc. Figyelem, megértés és érteni akarás. Jóféle és egyáltalán nem reménytelen kihívás ez. Intellektuális persze, ahol a válogatott pajzán kifejezések, zavtos, vérbő és sikamlós kifejezések utvesztőjében kell először helytálnunk és helyünket megtalálnunk. Tompor, lőcs, ágaskodó rúd.. És persze megannyi nyelvi bravúr, mely csak nekünkaz, a középkor emberének teljesen hétköznapi normalitás. Olyan, melyek között a napjaik zajlottak, amelyek közepette éltek és igyekeztek boldogulni.

Győrei Zsolt és Nagy Dániel Viktor közös estje irodalom és szexuálterápia is egyben. Amely még elevenebben, zsigeribb módon tudná ezt a hatását – sok egyéb, nem is tudatosítható hatása mellett – kifejteni, ha a kettejük egymással feleselő, egymást kioltó vagy épp egymást túllicitáló előadásmódja még kontrasztosabb, a kacérkodó pimaszságot plasztikusabban megjelenítőbb lenne. 

Hamar felhangzik ez első kacaj. Tehát értjük, megértjük és átéljük a Velemi névtelen nők után sóvárgó, a kielégítésükre ácsingozó ifjú kalandor világát. Minden halk vagy harsányra engedett nevetésünk biztos jele annak, hogy nem kell a szótárhoz szaladni vagy a google keresőéjért nyúlnunk. Tökéletesen értjük ezt a Czakó Kata után epekedő, de őt magát sose megkapó fiatal lelket. Nagy Dani mondja, mondja e verseket és mint végtelen könnyeden, lazán szőt szövetet teríti ki közénk: érezzük, lássuk, éljük e világot és oly otthonosan mozogjunk benne mi is, mint ő maga. Minden szöveg corpus végén illedelemmel félretekint: tudván hogy ő csak életet ad e szövegeknek, melyek ezután már saját életüket élik köztünk, bennünk.

Aztán mindig Győrei Zsolt veszi át a szót, a textust kontextusba helyezi, hisz a versei, levelei válaszok lesznek Nagy Dani szövegeire. Ezért és ettől a kettejük által elmondott szövegek, zenésített versek megfosztatnak igen hatásosan a verses-zenés est jellegüktől. Hisz eleve nem is ez lehetett ezzel az előadással a cél. Elkezd lüktetni, élni, a saját törvényei szerint burjánzani egy világ. És még csak nem is egy 16.századi, hanem egy korhoz nem kötött időtlené. Egy mindenkori, melyben egy vágyakozó, meleg ölelésekre áhítozó ifjonc bújik elő a szexualitást afrodiziákumnak és birtoklásnak tartó nőfaló köntöse mögül.

fotó: Véner Orsolyafotó: Véner Orsolya

Győrei Zsolt és Nagy Dániel Viktor közös estje irodalom és szexuálterápia is egyben. Amely még elevenebben, zsigeribb módon tudná ezt a hatását – sok egyéb, nem is tudatosítható hatása mellett – kifejteni, ha a kettejük egymással feleselő, egymást kioltó vagy épp egymást túllicitáló előadásmódja még kontrasztosabb, a kacérkodó pimaszságot plasztikusabban használná. Persze egy ilyen fajta közös, együttes, össznépi játékhoz kellünk mi is. Mi, akik nem a nyelvezet ,a téma sikamlósságán akadunk fenn, hanem Velemi névtelenekként felszínre hozzuk a lényünk vágyakozó és mindig elevenen nyitott részét.

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Comments are closed.

Scroll To Top