Home / Megnéztük / Oxigént! – levegő helyett…
Oxigént! – levegő helyett…

Oxigént! – levegő helyett…

Avagy ide nekünk a hétköznapjaink apokrif evangéliumát! Hisz a mindennapjaink dolgait, minden kanonikus elhazudottság ellenére, a saját belső meggyőződéseink vezetik. A kortárs orosz dráma fenegyereke, Ivan Viripajev Oxigén c. szövegéből a SzínMűHely Produkció magyarországi ősbemutatójaként, Szilágyi Bálint rendezett koncert-előadást a Paulay Ede utcai Anker’tben.  Nem csak a szöveg, hanem a tálalása is maximálisan kortársra sikeredet – ütös, pörgős és eleven kreativitástól burjánzó anti-kánon ez, a levegőtlen napjainkról és a lelkiismeret mindent felülíró, költői forradalmáról.

A végzős bábrendező szakos Szilágyi Bálint és a Nylon Group Eke Angélája és Márkus Sándora az Anker’t romkocsma közegében zsigeri  módon ragadta üstökön ezt a filozofikus mélyszántásoktól és a konvenciókat szándékosan pukkasztó újraértelmezésektől hemzsegő alapanyagot. Mindezt úgy, hogy ez a hatalmas, monolit monológnak is tekinthető szöveg, mint egy lárvák ezreitől nyüzsgő tetem, elkezd élni. Élni és azonnal oldódva – hatni. Szükségképpen mást nem is tehetne, hisz ez a viripajevi corpus – legyen bármilyen rafinált is nyelvileg, az unalomig fárasztana minket terjengősségével, önmagába újból és újból visszacsatlakozó, koncentrikus gyűrűzéseivel – szövegként nagyon is magába szippantja az olvasót.

fotó: Noval Goyafotó: Noval Goya

Ám a Nylon Group kéttagú formációjának a kezében ez a szöveganyag, mint medúza a karjaival, behálóz, simogat és jótékonyan fogva is tart. A történet alapképlete egyszerű: egy Szása-fiú (Márkus Sándor) beleszeret a nagyvárosi (értsd: moszkvai) Szása-lányba (Eke Angéla). Ám csak elvileg egyszerű, hisz ezt a szerelmet oly sok társadalmi tilalomfa, norma és megszokás akadályozza – ezek jószerével persze mind-mind bennünk vannak. Szása-fiúnak már van elvileg egy felesége – akit előbb el kell tennie láb alól, ezt a gyilkosságot épp látják a barátai – akiknek ezt el kell felejteniük és Szása-fiú anyósának is fel kell dolgoznia mindezt. Vagyis a Szása-fiúnak először ölnie kell, aztán majd paráználkodni, a barátainak és az anyósának pedig meg kell tudniuk feledkezni az ítélkezésről. Ez pedig még ebben a ki tudja, hányadik poszt utáni poszt korban, a tízparancsolat és a Hegyi beszéd téziseinek fényében még most sem oly egyszerű.

...mindig újabb és újabb tárgyanimáció lép elénk: nejlon báb-feszület, felfújható delfinek avagy a Szása-fiú és a Szása-lány mozognak épp bábként. Lüktet ez a szövegileg és zeneileg egybeolvadt Viripajev-univerzum. Legelemibben talán akkor, mikor a Fiú és a Lány a kis teherautó vezetőfülkéjébe ülve – a tér, mint eszközhasználat: összezártság, egymás mellé préselődés –, kezükön kesztyűs bábbal megtárgyalják és kivesézik a saját szexuális életüket. Kendőzetlen nagy totál: oxigént adó és felszabadító.

Az Anker’t hátsó termének egyik szegletét kék-sárga kockás uszodai csúszásgátlóval borították, rajta kis platós kocsi (látvány: Márkus Sándor), a vezetőfülkében megy Szása-fiú, aki az underground zenei ritmusokra mondja, hadarja, darálja vagy épp dívaként ellejti és magából kibillegi a Kis Orsolya fordította és Horváth “Színész Bob” által slam-esre átdolgozott szöveget. Lazán, precíz, jól megkoreografált hányavetiséggel és hanglejtéssel, karikírozott dizőz-csáberővel. A fekete nyomornegyedek rapperei is csorgatnák a nyálukat e higanymozgástól. Amelyhez olyan magától értetődően simul ez a trash ritmusú szöveglavina, hogy pillanatok alatt azon kapjuk magunkat, hogy a fejünk, lábunk a zene és szöveg egybeolvadt ütemével mozog együtt. Tömény magaskultúra a szöveg szintjén és az underground ütemek hátán. Mindezt csak tovább fokozza az, hogy ezt a sarki padról, avagy katakombákból jötteknek a ruháiba bújtan teszi (ruhákat tervezte: Zsigmond Dóra).

Merthogy e slam az életről –ami igazi, oxigénnel teli – és a látszatlétezésről szól. Arról, hogy Életet, Oxigént és nem csupán a levegőt kell belélegeznünk. Arról, hogy a látszat nem helyettesíti a szenvedélyes szerelmet – ami kettejük között akár a bagzó macskák módján teljesedhet be –, mert az egymás mellett eléldegélés csak fulladásos halált okoz, hisz az csak levegő, oxigén nélkül.

fotó: Noval Goyafotó: Noval Goya

A vágy és a beteljesedés tárgya, a Szása-lány eközben a kiskocsi platóján lévő nejlon feszületből, mint egy átlátszó, levegővel töltött inkubátorból kimozgatja  magát közénk. A hatalmas nejlon feszület  bábjából születik meg, jön a világra Eke Angéla, mintha a habok közül emelkedne ki. Egyszerre profi, kéjt kolduló szajha és orléans-i szűz. Innentől kezdve ő és a Szása-fiú felváltva slamelik a szöveget nekünk.

Szilágyi Bálint rendezésében minden alkotó, még maga a dirigens is, játszik egymással. Önfeledten, transzba esve, gyermekhez méltó komolysággal. És pont ezen önfeledt, transzállapotú, gyermeki komolysággal játszott játéktól telik meg a levegő oxigénnel körülöttünk – Viripajeven innen és túl.

A szöveget, amely a parancsolatok és a Jézus-logionok szövegét citálja, hogy aztán a szó szerinti Károli fordítást felmondva – hirtelen viripajevi csavarral – az itt és a most élményébe áramoltassa át. Nem logikai bukfencekről van szó, ahogy nem képezik gúny tárgyát sem Viripajevnél ezek a bibliai szent szövegek – hisz az ortodox kereszténység kellős közepéből szól mindez -, csupán több rétegű, egyre mélyülő értelmezésekké válnak. Apokrif tóra táblává és Jézus-mondásokká, melyek a levegőt az eleven, életszagú és éltető oxigénnel töltik meg.

Mindeközben mindig újabb és újabb tárgyanimáció lép elénk: nejlon báb-feszület, felfújható delfinek avagy a Szása-fiú és a Szása-lány mozognak épp bábként. Lüktet ez a szövegileg és zeneileg egybeolvadt Viripajev-univerzum. Legelemibben talán akkor, mikor a Fiú és a Lány a kis teherautó vezetőfülkéjébe ülve – a tér, mint eszközhasználat: összezártság, egymás mellé préselődés –, kezükön kesztyűs bábbal megtárgyalják és kivesézik a saját szexuális életüket. Kendőzetlen nagy totál: oxigént adó és felszabadító.

fotó: Noval Goyafotó: Noval Goya

Aztán az előadás utolsó nekifutására a ’80 évek végi, underground ruháikat (styling: Eke Angéla) fehér és sötétkék fürdőköntösre váltva, kezükben a mikrofonjaikkal tovább nyomják Salman Ádám és Kovács Kinga (Sanyi) zenéjére a trash ütemű, Viripajev- szövegeket. Az egyre filozofikusabb, tekervényesebb gondolatbarázdákat oly könnyed játékossággal és elmélyült komolysággal tálalják nekünk, hogy minden szellemi szédülésünk ellenére, mint bepörgött dervisek, követjük őket. Mert ezt a színészpárost, ebben az előadásban, nem lehet nem követni.

Szilágyi Bálint rendezésében minden alkotó, még maga a dirigens is, játszik egymással. Önfeledten, transzba esve, gyermekhez méltó komolysággal. És pont ezen önfeledt, transzállapotú, gyermeki komolysággal játszott játéktól telik meg a levegő oxigénnel körülöttünk – Viripajeven innen és túl.

További előadások: Anker’t, 2016. december 22, 30, 19h

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Comments are closed.

Scroll To Top