Most szombaton láthatjuk a Trafóban a Macskaherceg kilencedik élete c. felnőtt bábszínházi darabot. A szöveg írójával, Gimesi Dórával beszélgettünk a szerelemről, a pernahajderségről, a mesék szerepéről és a felülmúlhatatlan szerepükről…
- Mire asszociálsz, ha azt hallod: hűség, állhatatosság?
- Nagyon fontos olvasmányélményem volt kamaszként Eric Knight Légy hű magadhoz című könyve. A cím ugyebár egy idézet a Hamletből: „Mindenek fölött légy hű magadhoz, s így, mint napra éj, következik, hogy ál máshoz se léssz”. Így a hűségről nekem először nem is a szerelmi, párkapcsolati hűség, hanem inkább az önazonosság állhatatossága jut eszembe. Azt gondolom, nagyon fontos, hogy ne hazudjunk magunknak, és akkor jó esetben annak sem hazudunk majd, akit szeretünk.
A Macskaherceg nem rossz és nem is jó: esendő figura, aki nem feltétlenül ura saját vágyainak. Szerintem ő nem akar hazudni Alinkának, ő tényleg megpróbál egy kicsit máshogy élni, betagozódni az elvártba, a normálisba.
a kép forrása: Gimesi Dóra
- A Macskahercegben ez mennyire élesen mutatkozik meg?
- A Macskaherceg nem rossz és nem is jó: esendő figura, aki nem feltétlenül ura saját vágyainak. Szerintem ő nem akar hazudni Alinkának, ő tényleg megpróbál egy kicsit máshogy élni, betagozódni az elvártba, a normálisba. De a szabadságvágya felülkerekedik ezen, és ott követi el a hibát – ha tetszik, a hűtlenséget – hogy ezt nem osztja meg a szerelmével, nem vonja be a saját magával folytatott küzdelmébe. Enged a csábításnak, és elmegy. Ilyen szerintem bárkivel előfordulhat, és nem azért, mert az ember eredendően rossz, csak ez valahol benne van az ösztöneinkben. Én hiszek abban, hogy egy szerelemben lehet erről a szabadságvágyról is beszélni.
Szerintem a hétköznapok legfontosabb funkciója éppen az, hogy értékelni tudjuk általuk a varázslatos, vagy ünnepi pillanatokat. A valóság tisztelete, a két lábbal állás a földön még nem zárja ki, hogy észrevegyünk, megéljünk csodálatos dolgokat, apróságokat is akár. Vagy hogy kimutassuk az érzelmeinket. De az biztos, hogy a nagy hajtásban nem árt gyakran emlékeztetni magunkat, hogy miért, kiért, kikért is csináljuk az egészet.
- Hogyan született és cseperedett fel benned ez a történet?
- A Magyar Gyerekkönyvkiadók Egyesülete kiírt egy pályázatot, ahol mesét kellett írni „Átváltozás” témában. Ez volt az Aranyvackor, ahol végül elnyertem a Pagony Kiadó különdíját. A Macskaherceg története akkor már elég régóta érlelődött bennem, de csak a beadás közelgőhatárideje miatt ültem le, hogy ténylegesen megírjam. A mese világa fokozatosan, évek alatt épült fel a pletykáló fákkal meg a forraltborozgató Halállal. Ezek a figurák nem tudom, mikor születtek, régóta hordoztam már őket, és egyszer csak végre belekerülhettek egy történetbe.
- A varázstalanított, a kő kemény “realitáson” közlekedő hétköznapjaink szerinted mennyit és mennyire ártanak az érzelmi életünknek?
- Szerintem a hétköznapok legfontosabb funkciója éppen az, hogy értékelni tudjuk általuk a varázslatos, vagy ünnepi pillanatokat. A valóság tisztelete, a két lábbal állás a földön még nem zárja ki, hogy észrevegyünk, megéljünk csodálatos dolgokat, apróságokat is akár. Vagy hogy kimutassuk az érzelmeinket. De az biztos, hogy a nagy hajtásban nem árt gyakran emlékeztetni magunkat, hogy miért, kiért, kikért is csináljuk az egészet.
fotó: Bózsa Anikó
- Voltak körülötted, akikhez “visszanyúltál”, amikor a Macskaherceget formáltad?
- Persze, szerintem mindenki ismer egy Macskaherceget. Sőt, megkockáztatom, a legtöbbünkben lakik is egy. Vagy szeretnénk, ha lakna, mert a könnyedsége, a huncutsága, a pernahajdersége azért valljuk be, elég vonzó.
- Az Alinkák vagy a Macskahercegek kora inkább e mai most?
- Szerintem ezek a figurák minden korban ilyenek, és minden korban ott vannak. Az emberi természet alapvetően nem változik.
Nem csak a tárgyanimáció, hanem az összes bábtechnika csodája az, hogy életre kel az élettelen, és ez ott zajlik a szemünk elő. A bábszínházban nincs gravitáció, szabadon működhet a fantázia, megelevenedhet az álom,bármi átalakulhat bármivé. Ez szerintem olyan varázslat, amit nem nagyon lehet felülmúlni.
- Mikor tud működni egy mese, egy történet “terápiaként”?
- A meseterápia egy nagyon komoly szakma, amelyhez én nem értek, így nem a terápia szót használnám. Inkább úgy mondom, fontos, hogy legyenek olyan történetek, amelyekben magunkra, a gondjainkra, kétségeinkre ismerhetünk, mert ezek azt sugallják, hogy nem vagyunk egyedül, hogy mással is megtörtént már. Ez nagyon felszabadító tud lenni.
- Mennyire vagyunk vevők “felnőttként” a mesékre?
- A mese alapvetően nem gyerek, hanem emberműfaj. Minden korosztályhoz szól – ld. a népi mesemondókat, akik az egész falunak meséltek. Nekem az mindig nagyon érdekes, amikor pl. a Bábszínházban a felnőttek – akár a gyereket kísérő pedagógusok, szülők – rácsodálkoznak arra, hogy a mese nekik is adott valamit. Pedig ez szerintem evidens. A jó mesének több rétege van, így a különböző korosztályokhoz másként szól. Azok a felnőttek, akik erre nem nyitottak, baromi sokat veszítenek. Egyébként pedig a mese iránti olthatatlan vágy mutatkozik meg abban is, ha valaki a Trónok harcát nézi. Pedig az tényleg nem gyerekeknek készül.
a kép forrása: Gimesi Dóra
- Szerinted mi az, amit e műfaj tudhat?
- Szerintem a mese, a történetmondás soha nem tud, nem fog elavulni, csak a formája változik. A mesemondóktól a könyveken át eljutunk a mozihoz vagy a sorozatokhoz – de a mese iránti igény, a vágy, hogy mások történeteit halljuk/lássuk, évezredek óta ugyanaz.
A mese alapvetően nem gyerek, hanem emberműfaj. Minden korosztályhoz szól – ld. a népi mesemondókat, akik az egész falunak meséltek. Nekem az mindig nagyon érdekes, amikor pl. a Bábszínházban a felnőttek – akár a gyereket kísérő pedagógusok, szülők – rácsodálkoznak arra, hogy a mese nekik is adott valamit. Pedig ez szerintem evidens. A jó mesének több rétege van, így a különböző korosztályokhoz másként szól.
- A tárgyanimáció mennyivel tudja még közelebb hozni hozzánk ezt a világot?
- Nem csak a tárgyanimáció, hanem az összes bábtechnika csodája az, hogy életre kel az élettelen, és ez ott zajlik a szemünk elő. A bábszínházban nincs gravitáció, szabadon működhet a fantázia, megelevenedhet az álom,bármi átalakulhat bármivé. Ez szerintem olyan varázslat, amit nem nagyon lehet felülmúlni.
Csatádi Gábor
