Lenyűgöző látványt nyújt ez a megkomponált összjáték, amiben minden lélegzetvétel és izomösszehúzódás egy csodálatosan működő aprólékosan összeállított óraműszerkezethez hasonlatos. 

Sokak szerint a francia Compaigne XY a világ egyik legjobb kortárs újcirkusz társulata. A Mégsincs este.. (Il n’est pas encore minuit…) című előadásukat néztem a Trafó House-ban szombaton, melyet először láthatott a budapesti közönség. Az egyedi hangot megütő és hihetetlen képességekkel megáldott társulat tagjai a  saját határaikat feszegetve költői magaslatokba repítettek és ihlettek meg az este folyamán.

fotó : Compaigne XY

Csodálatos, és hátborzongató is egyben belegondolni, hogy ilyen előadások voltak képesek megszületni abban az országban, ahol háborús helyzetet hirdettek ki az utcákon, ahol az emberek már nem mernek sétálni a tengerparton, ahol a fegyverek ropogása megtörte a gitárok akkordjait, és ahol vérben tocsog még a karikaturista újságok fehér lapja is. 

A huszonkét akrobata hajmeresztő szépséggel mutatta be, hogy mire képes egy csapat ha együttműködik. Az előadás kezdetén a 20-as évekbeli swing alapú elektronikus zenére egymásnak esnek a szereplők. Kocsmai verekedést vizionálok, melyhez a széthúzás és az önzés vezetett. Aztán felkerül az egyik akrobata a másik vállára, megszűnik a gravitáció, és a könnyed térben táncra perdülnek egymással ezek a levegőben úszó alakok. Flegma rácsodálkozással veszik észre magukon a táncosok, hogy mennyivel értékesebbek így, odafigyelve a másikra. Kört alkotnak, egymásra lépnek, összeesnek és újra felépülnek. Lenyűgöző látványt nyújt ez a megkomponált összjáték, amiben minden lélegzetvétel és izomösszehúzódás egy csodálatosan működő aprólékosan összeállított óraműszerkezethez hasonlatos. A díszlet nélküli térben megelevenednek a hangulatok a játék által, és a közönség egy emberként bámulja száját tátva, ahogy  a társulat legkisebb hölgy tagja úgy repked a terem egyik sarkából a másikba mint egy marionett figura. A lány repülése pedig kivitelezhetetlen volna a másik huszonegy nélkül.

fotó : Compaigne XY

Csodálatos, és hátborzongató is egyben belegondolni, hogy ilyen előadások voltak képesek megszületni abban az országban, ahol háborús helyzetet hirdettek ki az utcákon, ahol az emberek már nem mernek sétálni a tengerparton, ahol a fegyverek ropogása megtörte a gitárok akkordjait, és ahol vérben tocsog még a karikaturista újságok fehér lapja is.

Egy olyan csapatmunkára ösztönöz minket, melyben ha az egyén felelősséget vállal    a közösségéért amiben létezik, akkor kilépve a saját egyéniségéből egy magasabb szintre léphet ezáltal. 

A teljesen szövegmentes előadásban mindennél többet mond a koreográfia lineáris dramaturgiája, mely radikális választ ad a világunk jelenlegi megfélemlítő hangulatára. Egy olyan csapatmunkára ösztönöz minket, melyben ha az egyén felelősséget vállal a közösségéért amiben létezik, akkor kilépve a saját egyéniségéből egy magasabb szintre léphet ezáltal. Előkerülnek a táblák, szinteket lépünk, embertorony épül. Elképesztő, 7,5 méteres lélegző emberpiramist emelnek fel a szemem előtt, az előttem lévő sorból egy kislány elképedve felkiált. 2-3 libikóka is előkerül, melyek segítségével még magasabbra röpülve lélegzetelállító dolgokat művelnek a táncosok. Az előadás egy órája során az összes szereplő arcán mély és őszinte mosoly ül, belülről fakadó boldogság tündököl.

fotó : Compaigne XY

Hihetetlenül feltöltődők az előadás végére, és amikor már azt hinném hogy vége, egy szakállas figura kiáll a játék tér közepére és tört magyarsággal felolvas nekünk egy papírlapból. A Compaigne XY biztosra megy, és nem hagy elvarratlan szálat. Még nincs este, még van remény. Még nem borította be a harag és az önzés sötétje az egész bolygót és létünket. Amiután a játszó udvariasan meghálálja a közönség figyelmét, kiemeli az este fő mondanivalóját azok számára is, akiknek ne lett volna egyértelmű a prófécia: – Habár egyedül gyorsabbak vagyunk, együtt messzebbre juthatunk.
(2017. Január 7.)

Bozóky Balázs