“A színházon keresztül, a valóságról beszélgetni egymással .”

Most szombaton, január 28-án mutatják be David Ives: Venus in Fur c. darabját a Spinoza Színházban. A  darab Thomas-ával, Lengyel Tamással beszélgettünk a darabról, a rendező vs. színész kapcsolatról és a perverzióinkról…

• A darabbéli Thomas-nak és neked mennyire sikerült egymásra találnotok?

• Úgy érzem, Thomas nem jó színházrendező és nem is jó író. Azért egy elhagyatott, lapattant helyen rendez, mert nincs lehetősége máshol. Hímsoviniszta, bár úgytesz, mintha hinne a nő – férfi egyenjogúságban, azonban titkon fölérendeli magát a nőknek. Nem mondanám, hogy bármiféle találkozásom lenne a karakterrel. Kisstílű, görcsös férfinek látom, aki nagyon szeretne a nagyvonalú rendező szerepében tetszelegni. Némi fenntartásom van a szereppel, de igyekszem leküzdeni és megkeresni az okokat Thomas reakcióira.

• Akkor tehát nem egy extravagáns színházcsinálóval van dolgunk?

Thomas komoly helyzetben szerintem még soha nem rúgott labdába. El is mondja, azért vette most kezébe a dolgokat, mert eddig mindig minden balul sült el. De ez nem feltétlenül azért történt, mert Thomas jó darabja rossz kezekbe került, hanem, mert a döntései gyengék.

• Nem, egyáltalán nem. Sőt, amire a darab enged következtetni az talán még rosszabb: van egy férfi, akit a menyasszonya tart el. Egy sikeres, okos nő, akinek nagyon vonzó, ha valaki művészettel és színházzal foglalkozik. Thomas komoly helyzetben szerintem még soha nem rúgott labdába. El is mondja, azért vette most kezébe a dolgokat, mert eddig mindig minden balul sült el. De ez nem feltétlenül azért történt, mert Thomas jó darabja rossz kezekbe került, hanem, mert a döntései gyengék.

• Azt gondolja, hogy most majd ezzel a darabjával berobbanhat…

• Extravagánsnak érzi, olyannak, ami majd képes lesz nagyot szólni. Azonosítja a polgárpukkasztást a tehetséggel.

• A polgárpukkasztással lehet igazi, nagy szakmai sikert besöpörni?

• Tartalom nélkül szerintem nem. Ha az embernek nincs mondanivalója, ha nincs véleménye a világról, nincs üzenet, amit át akar adni, fölösleges ilyen eszközöket használnia. Az a fájó tapasztalatom, hogy a polgárpukkasztás és a lila köd inkább a mondanivaló hiányát kívánja leplezni.

• Hogy találtatok egymásra ezzel a két szereplős darabbal?

• Tavaly voltam egy amerikai film a castingján, amelyhez meg kellett tanulnom egy hosszabb szöveget angolul. Általában, ha külföldiként kiejtést akarsz tanulni, vagy szeretnél felkészülni egy ilyen castingra, felkeresel egy speciális trénert, egy dialog coach-ot. Így találkoztam Peter Schüller-el, aki segített valamelyest finomítani az akcentusomon. Ő épp egy előadásra készült akkor a félamatőr színházával. A főszereplője viszont az utolsó pillanatban kilépett, így Peter megkérdezte: lenne-e kedvem kipróbálni magam? Mindig nagyon érdekelt, milyen lehet idegen nyelven játszani. Három – négy hétig próbáltam a szerepet és miután magabiztosan lement az előadás, felmerült, hogy esetleg lehetne folytatása. Így került szóba a Vénusz nercben, amit most fogunk bemutatni.

• Egyébként egy ilyen dialog tréninget hogyan képzeljünk el?

• Azt mondják a hangképző szervek fejlődése 16 éves korig befejeződik, tehát amilyen hangzókat addig megtanultál, azokat tudod alkalmazni. Újabbakra nagyon nehéz szert tenni. A gyakorlatban mind ez úgy néz ki, hogy először elkezdik kijavítani a hangzókat, pontosabban az adott nyelv összes hangját megtanítják, amit az ember aztán begyakorol. Majd jön az intonáció. Véleményem szerint ezt az örökkévalóságig lehetne. Annyi időm meg nincs, tehát marad az akcentus.

Vannak bizonyos hangzók, ahol egészen más pozícióba kell rakni a nyelvet, mint a magyarban. Ezt megtanulni, alkalmazni egy tanult szövegnél olyan nehéz, hogy erre három hét nem elegendő. Először felmondták a szöveget diktafonra, aztán bejelölgettük, hol vannak a hangsúlyok. Mi a magyar nyelvben a hangsúlyt általában a szavak elejére tesszük, míg ők rengeteg esetben a szavak közepére is. Ezt próbáltuk javítgatni, erre volt időnk. Ha sokat és radikálisan nem is sikerül változtatni, azonban az ember fellépésén, önbizalmán mégis nagyon sokat képes lendíteni egy ilyen tréning.

• Gondolom, ha már jó a hangsúlyod, akkor ha van érzéked hozzá, a hangzók is alakulnak a helyes ritmus által.

• Nem igazán, sajnos. Ez a két dolog, a ritmus és a hangzók, nem függnek össze. Vannak bizonyos hangzók, ahol egészen más pozícióba kell rakni a nyelvet, mint a magyarban. Ezt megtanulni, alkalmazni egy tanult szövegnél olyan nehéz, hogy erre három hét nem elegendő. Először felmondták a szöveget diktafonra, aztán bejelölgettük, hol vannak a hangsúlyok. Mi a magyar nyelvben a hangsúlyt általában a szavak elejére tesszük, míg ők rengeteg esetben a szavak közepére is. Ezt próbáltuk javítgatni, erre volt időnk. Ha sokat és radikálisan nem is sikerül változtatni, azonban az ember fellépésén, önbizalmán mégis nagyon sokat képes lendíteni egy ilyen tréning.

• …azáltal, hogy az ember magabiztosabb, jobban meg tudja mutatni a képességeit is…

• Sajnos ez az én esetemben nem így történt. Nem hívtak vissza. Viszont abból a szempontból hasznos volt, hogy az említett találkozás létrejöhetett.

• Mennyi időtök jut a Venus in fur próbáira?

• Ez egy félamatőr színház, így jóformán pénz nélkül jön létre a produkció. Mindenki a saját munkái mellett próbálja az előadást. Így délelőtt a Vígszínházban a Rendezés című darabot, délután pedig a Venus in fur-t próbálom egy lakásban. Lehetőség csak arra van, hogy a bemutató előtt egy teljes napot a Spinozában töltsünk, ennyi. Nagyon sokáig csak a szöveget mondtuk, hiszen 51 oldalt angolul, egy magyar anyanyelvűnek memorizálni, szintén komoly feladat.

• …egy másfajta kihívás…

• Mindenképp az. November elejétől a rendezővel végigmentünk a darabon. Elmondta, mit, milyen mozgást, milyen fényeket képzel el. Utána elkezdtük tanulni. Gyakran találkoztam a partneremmel és csak mondtuk, mondtuk öt oldalanként a szöveget… Január elejétől pedig, minden nap próbáltunk egy jelzés díszletben, nálam.

• Ettől még lehet, hogy ez az egész hihetetlenül jól fog majd debütálni...

• A szerencse az, hogy maga a darab is egy lepattant helyszínen játszódik. Egy olyan helyszínen, ahol szintén nincsen pénz, így a szedett-vedett díszlet olyan, mintha szándékos lenne.

Fontos szerintem, hogy egy előadás közös gondolkodás útján szülessen. Amikor része van, nem csak a színészetednek, hanem a kreativitásodnak, a meglátásaidnak is abban, milyen lesz az előadás minősége. Számomra az ideális helyzet az, amikor kíváncsiak a véleményemre és azt fontosnak is tartják. Különben egy programozott robotnak érzem magam.

• Thomas magát pancser vagy polgárpukkasztó rendezőnek tartja? Megfordult valaha is a fejedben, hogy rendez?

• Sokszor zavar a színész a kiszolgáltatottsága, de nem érzem, hogy rendeznem kellene, ettől függetlenül megfordult már a fejemben, ám soha semmit nem tettem azért, hogy ez megvalósuljon.

• Hogyan viseled a kiszolgáltatottságot, ha már így említetted?

• Változó. Néha jól, néha rosszul. Előfordul, hogy nem egyezik az ízlésünk, a véleményünk bizonyos dolgokról a rendezőkkel. Mivel a színészet egy alkalmazott művészet és a koncepció, az elképzelés egésze annak a fejében van, aki próbák alatt nézőtéren ül, ezért gyakran feleslegesnek érzem a hőzöngést. Bár van úgy, hogy konfrontálódni kell, meg kell teremteni a helyzet, a jelenet igazságát bármi áron, mert egyébként elmegy a játszás élvezete, de mégis, amit hozzá tudok tenni, olyan parányi és kicsiny rész, hogyha azt át is verem, az ízlésbeli dolgok, az előadás jellege nem változik.

• Milyen rendező vs. színész viszonyra tudnád azt mondani: “na, itt most jól érzem magam”?

• Fontos szerintem, hogy egy előadás közös gondolkodás útján szülessen. Amikor része van, nemcsak a színészetednek, hanem a kreativitásodnak, a meglátásaidnak is abban, milyen lesz az előadás minősége. Számomra az ideális helyzet az, amikor kíváncsiak a véleményemre és azt fontosnak is tartják. Különben egy programozott robotnak érzem magam.

• Idehaza a rendezőközpontú színház képes elmozdulni abba az irányba, hogy együtt gondolkodjunk, közösen hozzunk létre valamit a próbafolyamat 4-6-8 hete alatt?

• Nem tudom, nehéz erre válaszolni. Sokféle tapasztalatom van. Például a Bodó Viktor rendezte Revizor részben egy közös gondolkodás eredménye. Bár komoly koncepcióval érkezett, óriási fordulatszámon pörgött az agya és dobálta föl az újabbnál újabb helyzeteket, de ez egy pillanatig sem jelentette azt, hogy ezzel párhuzamosan mi színészek, ne hozhattunk volna ötleteket, melyek illettek az ő koncepciójába – úgy érzem, hogy akkor, ott, mi együtt gondolkodtunk. Felszabadító volt, hogy ennyire kíváncsi arra, mi mit gondolunk. Emlékeszem arra is, megkért: írjunk monológokat, találjunk ki háttérsztorikat és különböző akciókat, amelyek az előadásnak az abszurditását erősítik. De az is lehet, hogy egyszerűen eltűntek a nagy kvalitású színészek, és annyira felhígult a szakma, hogy igazából már mindenki lecserélhető mindenkivel ezért nincs lehetőség a konfrontációra.

• Szerintem pont itt, a Bodó kapcsán a feloldás: attól lesz a színészvezetés inspiráló, ha valaki tele van ötletekkel és, ilyen módon akar erősen színészt vezetni. És mindennek az eredője természetszerűleg a közös gondolkodás lesz, hisz e kettő nem zárja ki egymást, nem?

…Bodó Viktor rendezte Revizor részben egy közös gondolkodás eredménye. Bár komoly koncepcióval érkezett, óriási fordulatszámon pörgött az agya és dobálta föl az újabbnál újabb helyzeteket, de ez egy pillanatig sem jelentette azt, hogy ezzel párhuzamosan mi színészek, ne hozhattunk volna ötleteket, melyek illettek az ő koncepciójába – úgy érzem, hogy akkor, ott, mi együtt gondolkodtunk. Felszabadító volt, hogy ennyire kíváncsi arra, mi mit gondolunk. 

• Pontosan. Fontos az – igyekszem finoman fogalmazni – hogy a színész is tud jót gondolni. A színésznek is lehet koncepcióba vágó gondolata, ötlete, véleménye.

• … és érdemes bízni a színészünkben …

• Igen, ez a legfontosabb talán. A bizalom. Igen. Talán pont a színész irányában való bizalmatlanságból következik a rendezői színház.

fotó: Pályi Zsófia

• Mint ahogy biztos, hogy Thomas is azért akarja megrendezni a Venus in fur-t is szadó-mazó módon – így leplezve önmaga önbizalom hiányos belső világát – hogy erélyesebben, akár pervez módon is, rátestálja saját akaratát Vandára.

• Ebben darabban talál olyat, ami kellőképpen figyelemfelkeltő lehet, és amivel, úgy gondolja hatni tud.

• Azaz: aki rendezőnek megy, nem árt ha van önbizalma és jól él is vele. Mert aki magában bízik, az elkezd bízni a másikban is…

A darab mondatai pedig, melyek “színház a színházban” stílusában hangzanak el, azok értelmezhetők úgy is, mintha két ember közeledése lenne. Nem tudod igazából eldönteni, hogy két civil karakter: Thomas Novachek és Vanda Jordan közeledik-e egymáshoz vagy pedig a darabban megírt két szereplő. Ettől a valóság és a színház néha egy kicsit átúszik egymásba. Főleg amikor a férfi elkezd szexuálisan nagyon vonzódni a nőhöz. Onnantól a valóság és a színdarab elkezdi átfedni egymást. Szerintem ez nem egy tipikus színház a színházban helyzet. Úgy indul, de aztán inkább a színházon keresztül kezdenek el beszélgetni egymással a valóságról.

• Mindemellett az sem árt, ha van véleménye a világról – hisz az legalább ennyire fontos.

• Klasszikus értelemben mennyire tipikus színház a színházban darab, mennyire a színházcsinálásról szóló darab ez?

• Ez a darab döntő kérdése. A mi esetünkben az a döntés, hogy ő rossz színházat csinál, rossz ízlésű, nem igazán tehetséges ember. Viszont pozícióban van, és élvezi, hogy mások kiszolgáltatódnak neki. Visszaél a helyzetével, de a darab végére mégis fordul a kocka. A darab mondatai pedig, melyek “színház a színházban” stílusában hangzanak el, azok értelmezhetők úgy is, mintha két ember közeledése lenne. Nem tudod igazából eldönteni, hogy két civil karakter: Thomas Novachek és Vanda Jordan közeledik-e egymáshoz vagy pedig a darabban megírt két szereplő. Ettől a valóság és a színház néha egy kicsit átúszik egymásba. Főleg amikor a férfi elkezd szexuálisan nagyon vonzódni a nőhöz. Onnantól a valóság és a színdarab elkezdi átfedni egymást. Szerintem ez nem egy tipikus színház a színházban helyzet. Úgy indul, de aztán inkább a színházon keresztül kezdenek el beszélgetni egymással a valóságról.

• Az pedig soha nem egy ártalmas dolog…

• Nem, egyáltalán nem..sőt!

Csatádi Gábor