A hős falu

Az inárcsiakra jellemző “félcivil” játékmód, szinte már formanyelvi kategóriává vált az idők során, amit itt most abszolút nem negatív jelző, hanem egy olyan sajátosság, amit az ember sajnos hajlamos hátrányként kezelni. Fuente Ovejuna történetét ma ennél relevánsabban kevés csapat tudná megjeleníteni, még ha a színházi forma botladozni is látszik és olykor elveszünk a dráma nyelvezetében és cselekményében – mindezek ellenére képes átadni az üzenetet.

Az inárcsi KB35 társulat legnagyobb előnye, hogy képesek használni a helyzetüket, szándékosan nem mennek ellene, ám nem is tartoznak bele semmilyen skatulyába. A társulat vezetője Szivák-Tóth Viktor szinte minden előadás előtt elmondja, hogy nem folytatnak semmilyen PR tevékenységet, így viszonylag kevés fórumon jelennek meg. Nem vágynak többet mutatni magukból annál, mint ami egy előadás alatt vagy egy személyes találkozás során kiderülhet róluk. Ettől pedig az a távolságtartás, ami a mai nagy színházi dömpingben létrejön egy-egy társulatnál, itt teljesen felülíródik és őszinte helyzetet generál a nézők és az alkotók között. Inárcs egy falu, a társulat pedig többnyire a falu lakóiból áll. Ezt sem a társulat sem a rendezés nem akarja elhazudni előlünk, sőt felismeri ennek előnyeit és fel is használja őket a színpadon.

Lope De Vega drámája valós történelmi eseményeken alapszik, de a teljes cselekményt szinte lehetetlen pár mondatban összefoglalni (habár erre rácáfol Kovács Zoltán, aki a darab első harmadát képes civilben elmagyarázni számunkra). Közvetlenül Spanyolország egyesítése előtt járunk, még pontosabban Fuente Ovejuna falujában. A falu helytartója Fernan Gomez, aki hadban áll a királlyal aragóniai Ferdinánddal és kasztíliai Izabellával és a Calatrava-rend lovagjával, aki nem támogatja a király egyesítő törekvéseit, mivel azzal felszámolná a helytartók uralmát. Tehát van egy az egész spanyol közösségre vonatkozó konfliktus, ami meghatározza az alapszituációt. Ezen belül pedig Fuente Ovejuna lakói, akiket Fernan Gomez törvényesen vegzálhat.

Nem vágynak többet mutatni magukból annál, mint ami egy előadás alatt vagy egy személyes találkozás során kiderülhet róluk. Ettől pedig az a távolságtartás, ami a mai nagy színházi dömpingben létrejön egy-egy társulatnál, itt teljesen felülíródik és őszinte helyzetet generál a nézők és az alkotók között. Inárcs egy falu, a társulat pedig többnyire a falu lakóiból áll. Ezt sem a társulat sem a rendezés nem akarja elhazudni előlünk, sőt felismeri ennek előnyeit és fel is használja őket a színpadon.

A lakókról keveset tudunk, mivel 21 ember játszik az előadásban, ráadásul néhányan több szerepet is, – csak pár meghatározó karaktert tudunk követni. Perényi Balázs a közösségre volt kíváncsi és annak dinamikájára, nem pedig az   egyén romantikus lázadását kereste. A tömeg mozgását felnagyítja és betölti a színen elhelyezett székek halmaza, melyeket egyszerre több funkciós tárgyként és térszervező elemekként is használnak. De egyéb megfejtést nehezen tudunk hozzájuk társítani, néhol pedig a használatuk esetlen, ami akadályozza a játszókat az egyébként is nehéz szöveg értő mondásában, és a szabad mozgásban. Fernan Gomez és szolgái a Real Madrid, a király és a királynő a Barcelona különböző mezeit viselik. Ezzel az egyszerű gesztussal aktualizálja az eseményeket a rendező, de ennél tovább nem jutunk ezzel a szimbolikával, inkább marad egy állandó geg, ami kissé ironikusan jeleníti meg a hatalmat és közben egyértelművé teszi a pártok felosztását.

Az előadás erősségét nem az eszközei adják, hanem a játszók. Szivák-Tóth Viktor remekül rajzolja meg Fernan Gomez arrogáns, zsarnoki karakterét, hanglejtésében és testtartásában állandó agresszivitás és önelégültség érződik. Malik Gábor (Esteban) néha komikus apukaként és a falu bírójaként pedig rengeteg jó pillanatot hozott az előadásba, végig energikus és önazonos maradt a figurával. Villant Bálint (Frondoso) mint naiv, romantikus szerető és Fodor Katalin (Laurencia) kellő dinamikával viszik  a szerelmi szálat. Az inárcsiakra jellemző “félcivil” játékmód, szinte már formanyelvi kategóriává vált az idők során, amit itt most abszolút nem negatív jelző, hanem egy olyan sajátosság, amit az ember sajnos hajlamos hátrányként kezelni. Fuente Ovejuna történetét ma ennél relevánsabban kevés csapat tudná megjeleníteni, még ha a színházi forma botladozni is látszik és olykor elveszünk a dráma nyelvezetében és cselekményében – mindezek ellenére képes átadni az üzenetet. Az előadás alárendeli magát az igazság eszményének és ezt azután  nem kívánja továbbárnyalni. Cselekvésre és összefogásra buzdít, amire a jelen helyzetben elmondhatatlanul nagy szükség van.