Home / A függöny mögött / Interjúk / “Meg kell mutatni, hogy ez egyszer már megtörtént”
“Meg kell mutatni, hogy ez egyszer már megtörtént”

“Meg kell mutatni, hogy ez egyszer már megtörtént”

Most pénteken, február 10-én mutatja be az Orlai Produkciós Iroda és a Vaskakas Bábszínház Ladislav Fuks Hullaégető című darabját Győrött, majd március elején Budapesten a Jurányi Inkubátorházban Pelsőczy Réka rendezésében. A  darab Willy-jével, Schruff Milánnal beszélgettünk propagandáról, a kisemberek báb voltáról és a jónak gondolt fanatizmusainkról… 

  • Voltál-e valaha valamilyen pártnak, szervezetnek, vallási csoportnak a tagja ?
  • Nem, nem voltam sehol, semminek sem a tagja. Engem ez soha nem érdekelt annyira Talán csak valami hasonló, ha ezt hasonlónak lehet nevezni: harcművészetet tanultam 11 és 16 éves korom között. Ez tradicionális alapokon működött, nem jártunk sportolni – mindent a meditálásnak szenteltünk. Ez a csoport a buddhizmust követte. Egy kicsit belekóstoltam ezáltal, hisz rengetegszer találkoztam komoly buddhistákkal ott. De ettől még nem lettem megszállott, bigott buddhistává.

Nehéz ezt a figurát játszani, mert ez a karakter mindig csak propaganda szövegeket mond. Hogyan lehet ezeket úgy mondani, hogy ne legyél unalmas? Hányféleképpen mondje el ugyanazt? Megtalálni a figurád igazságát, azt, amely szerint Willy nem szándékosan árt – hisz meg van győződve az általa mondottak “szent” igazságáról.

  • Mennyire viselted, viseled jól azt, ha más megmondja, hogy hogyan cselekedj, gondolkodj dolgokról?
  • Ezt egyáltalán nem viselem el és nem is engedem. De ez azért a színházban egy kicsit másképp van… Ettől eltekintve: én én vagyok, vannak saját gondolataim, és azok szerint szeretek élni. Nem szeretem, ha a szabadságomban korlátoznak. Nyitottnak nyitott vagyok, de nem szeretem, amikor megmondják, hogy hogyan kéne élnem. Az emberek “kintről” mindig szeretnek okosak lenni…

fotó: Mihalicz Máté

  • Szerinted Willy meddig tud önmaga maradni, és mikortól kezdve enged annak a “kívülről megmondó” hangnak?
  • Willy eleve így működik. Abban az időben, ‘39-ben, a náci párt ideológiája az élet egészéről szólt egyben egy életfelfogás is v Ők tényleg hitték: csak így lehet normális világot létrehozni. Nem feltétlen emberi gonoszság volt ez részükről – ők valóban ebben hittek és így gondolták – és épp ez az ijesztő benne. Azt gondolták, hogy ki kell irtani a zsidókat, mert ők a társadalmuknak és az egész világnak az ellenségei. És ha őket kiirtják, akkor elérkezhet számukra a Kánaán.
  • Azonban egy vallás tanaiba is érdemes időnként belegondolni…
  • Ám ők nem gondoltak bele… Meg volta győződve, hogy minden, ami a világban hibás, rossz és téves – főleg az akkori német társadalomban –annak a zsidók az okozói. Ezért ők jót cselekednek – ez el is hangzik Willy-től a darabban – ha megtisztítják az élősködőktől, a poloskáktól ezt a világot, ezáltal új életteret harcolnak ki. “Mindenki tud alamizsnát adni egy nyomorult koldusnak: egy kurva is. Azonban nem tud mindenki százmillió ember igazságáért, boldogságáért harcolni. Megszüntetni a munkanélküliséget, az éhséget, megszüntetni a nemzet gyalázatát – melybe az ‘ellenségei’ taszították.” Nem szabad elfelejteni, hogy az első világháború után vagyunk, ami megágyazott a másodiknak. A német társadalom akkortájt – sok más társadalommal együtt – iszonyatosan el volt keseredve. Ekkor jött egy ember, aki azt mondta: én ezt az egészet helyrepofozom. Az embereknek adott munkát, felépítette azt az országot. Németország persze a második világháborúban megint veszített – azt követően ismét ismét talpra állt. Van valami ebben a nemzetben. Nem tudom pontosan megmondani, hogy mi, de képesek voltak talpra állni mindig. Willy nem azt érzi, hogy ő teljesít valamit, hanem hogy: mi nácik azt gondoljuk, hogy csak így lehet élni.

Németországban volt egy társadalmi helyzet, melyben az emberek elkeseredettek, a jövőjük kilátástalan, és munkanélküliség van. Mindenki arra vár, hogy “csak történjen már valami”. És egyszer csak jön egy párt, amelyik megmondja, hogy az említettekért kik a hibásak. Vagy épp csak annyit kezd el mondani, hogy mi a baj a társadalmukban, és mit kellene tenni. Ekkor egy ilyen társadalomban az emberek elkezdenek hinni, reményt látni a “jobbra”. A Német Nemzeti Szocialista Munkás Párt tényleg azt hitte, hogy jót tesz ezzel az országnak, a világnak. Egy társadalomnak minden téren nagyon mélyre kell süllyednie, szét kell esnie ahhoz, hogy ilyen szólamokra nyitottá váljon.

  • Ebben a “csak így lehet élni”-ben mennyire lehet benne az egyén vagy a társadalom frusztráltsága?
  • Biztosan ott lehetett, azonban ez az egész Hitlertől indult. Ő kezdte el hirdetni ezt az eszmét. Az első világháborúban harcolva látta, hogy milyen az élet a fronton. Osztrák volt, de németnek vallotta magát – megtapasztalta a saját bőrén, hogy milyen harcolni és milyen az, amikor elpusztítanak egy nemzetet. Egy kocsmában kezdett el szónokolni, és az emberek egyszer csak figyelni kezdtek rá. Nyilván benne is ott munkált a keserűség, a saját népének, nemzetének a meggyalázottsága.
  • Vajon Willyben is lehetett valami személyes sérelem?
  • Ezt nem tudom, ennyire mélyen nem elemeztem. Azonban az azért akkoriban világos volt, hogy nagyon más kiút nincs. Jön egy ember, egy párt, és egyszerre megold mindent. Lehetett látni, hogy az emberek többségének ez jó, és aztán ez, mint a vírus, terjedni kezdett. Először Németországban, Lengyelországban, majd Euróba szerte.

fotó: Mihalicz Máté

  • Apropó: terjeszkedés és propaganda… Milyen a jó propaganda, mely aztán képes hatni Willyre?
  • Egyrészt kell egy társadalmi helyzet, melyben az emberek már teljesen elkeseredettek. Ezután már csak olyan szavakat kell használni, melyek hemzsegnek a féligazságoktól. Ha ez az igazság “morzsa” képes gyökeret ereszteni, akkor azt az embert már megnyerte magának. A szocializmus is, ha arról szólt volna, mint amit fennen hangoztatott, akkor maga lett volna a földi paradicsom. Amit a nácik az elején mondtak – ekkor még nem jelent meg a fajgyűlölet: a németeknek szabadnak kell lenniük, függetlennek, és építeniük kell a saját képességeikre. Az ifjúságnak erősödnie kell, 100%-os férfiakra, nem bábokra van szükség. Ezt akár ma is elmondhatnánk, hisz a fiatalságnak sportolnia, most is erősödnie kellene . Ez a fene nagy szabadság nem biztos, hogy olyan jót tett a mai világnak. Ebben a nagy szabadságban elvesztek az emberek… Ezzel nem azt szeretném mondani, hogy diktatúrára lenne szükség, mert az a másik véglet lenne. Azt tapasztalom, hogy ma a fiatalok – akiknek a generációjához én is tartozom – “szétfolynak”. Sodródnak, nem tudják, hogy miben élnek, ezért gyakran nem is tudják azt sem, hogy merre tartsanak. A nagyszüleimnek, mikor gyerekkorukban kimentek a földekre kapálni, megerősödött a háta, a teste a sok hajlongástól, az immunrendszerük pedig a hidegben való fürdéstől. Ellentétben velünk, akik ebből eredően elég gyengék is vagyunk.
  • Jobb az, ha előre megmondják nekünk, hogy miről mit kell gondolnunk, mintsem megvárni, amíg mindezekre az egyén magától is rájön?
  • Németországban volt egy társadalmi helyzet, melyben az emberek elkeseredettek, a jövőjük kilátástalan és ott még a munkanélküliség is. Mindenki arra várt, hogy “csak történjen már valami”. És egyszer csak jön egy párt, amelyik megmondja, hogy az említettekért kik a hibásak. Vagy épp csak annyit kezd el mondani, hogy mi a baj a társadalmukban, és mit kellene tenni. Ekkor  az emberek elkezdenek hinni, reményt látni a “jobbra”. A Német Nemzeti Szocialista Munkás Párt tényleg azt hitte, hogy jót tesz ezzel az országnak, a világnak. Egy társadalomnak minden téren nagyon mélyre kell süllyednie,  szét kell esnie ahhoz, hogy ilyen szólamokra nyitottá váljon.

Egyrészt kell egy társadalmi állapot, melyben az emberek már teljesen elkeseredettek. Ezután már csak olyan szavakat kell használni, mely hemzseg a féligazságoktól. Ha ez az igazság “morzsa” képes gyökeret ereszteni, akkor azt az embert már megnyerte magának. A szocializmus is, ha belegondolsz, ha arról szólt volna, mint amit fennen hangoztatott, akkor maga lett volna a földi paradicsom. Amit a nácik az elején mondtak – amikor még nem jelent meg a fajgyűlölet: a németeknek szabadnak kell lenniük, függetlennek és építeniük kell a saját képességeikre. Az ifjúságnak erősödnie kell, 100%-os férfiakra, nem bábokra van szükség. Ezt akár ma is elmondhatnánk, hisz a fiatalságnak sportolnia, most is erősödnie kellene. Ez a fene nagy szabadság nem biztos, hogy olyan jót tett a mai világnak. Ebben a nagy szabadságban elvesztek az emberek…

  • Igazából mindig “helyzet van”. Valami, ami miatt bőven van, lehet okunk kevésbé optimistán szemlélni a körülöttünk lévő világot… 
  • Igen, csak nem mindegy, hogy mi ez az ok. Egy háború után lenni, – ezt mi nem tudjuk átérezni, elképzelni. Ezért nem tudjuk pontosan azt sem átélni, hogy mi az: hinni ilyenkor egy ideológiában…
  • Vajon hinni mindig könnyebb?
  • Reményt adtak, hirdettek az embereknek. Természetesen  sok ember mindezt nem hitte el, ennek ellenére nagyon sokakra hatott.
  • Jó reményt adni és hinni valamiben de ez mindig kívülről jön, ahelyett, hogy ezt fokról fokra fölépítenénk önmagunkban. Az előre megrágott falatot mindig könnyebb megenni, mint nekünk megrágni…
  • Nem hallottam még olyan társadalomról, ahol az emberek maguktól rájöttek dolgokra és közösen elhatározták: “igen, ez jó lesz, ezt csináljuk!”. Jött és jön mindig egy ember, egy szólam, egy propaganda… Jön valaki, akiről azt gondoljuk: ő a megmentő. Kellett az elkeseredés, kellett húsz év nekünk is ahhoz, hogy rájöjjünk, hogy elegünk van ebből az egészből, és aztán megválasztottuk e mostani kormányzópártot….

fotó: Mihalicz Máté

  • A bábszínházi tárgy animáció plusza mit tud hozzáadni a darabhoz?
  • Akit én játszom, Willy azonos korú Gálvölgyi Jánossal. Ők ketten osztálytársak voltak. Az én szerepem maga a propaganda, az, amely megfertőzi a kisembert. Azokat a kisembereket, akik itt nem konkrét személyek, hanem bábok, amolyan semleges figurák – a fejükön hatalmas maszkokat viselnel. Egyedül mi ketten Jánossal nem viselünk ilyen maszkot. Ez már eleve egy elemelés a “realitástól”. Ezek a maszkokban járkáló kisemberek egyben erősítik is a színházi hatást.
  •  Ugyanakkor nagyon jó közvetett párhuzam is, hisz a bábok nagyon érzékenyek…
  • Van benne például egy macska, akit úgy mozgatnak, mintha élő lenne. Nincs is jobb annál, mint mikor látod, hogy egy báb, de mégis úgy mozog, mintha… Olyan MINTHA, és mégsem…ez nagyon beszédes. Nagyon érdekes a történetben, hogy család közeli, ám mégsem családtag Willy, aki ezt a családot képes szétbomlasztani egy ideológiával. Van egy barátod, akit gyerekkorától ismersz, akinek a   családja is ismer téged, és egyszer csak elkezded neki mondani: “te német vagy, benned német vér van, ezt ne nyomd el magadban”. A barátodat átfordítod: ölje meg a családtagjait, mert rossz lesz nekik, és csak szenvedés vár rájuk.

Megmutatja, hogy miért ne higgyünk el bizonyos dolgokat. Egy kisemberen keresztül látjuk mindezt, aki teljesen jóravaló, tisztességes és egyszer csak a propaganda megmérgezi az agyát. Megmutatja, hogyan fordul át egy ember. Ez most látszik a gyűlöletkampányokban is. Megint van egy helyzet, amit ugyan úgy, mint akkor,  most is kihasználnak. Meg kell mutatni embereknek, hogy ez egyszer már megtörtént. Nem is olyan rég, ’39-ben. Látjuk, hogy milyen súlyos következményei voltak. Nem engedhetjük meg még egyszer, hogy ez megtörténjen.

  • Aki úgy kezdi, hogy hullát éget, annak ezt aztán nem is hihetetlenül nehéz átfordítania aktív cselekvésbe…
  • Főleg akkor, ha János tibeti vallású. A tibetiek vallják: ha elégetik a testet, akkor az megszabadul a szenvedéstől. Azaz: ezt könnyen a visszájára is lehet fordítani: ha valakit én elégetek, azt megszabadítom a szenvedéstől.
  • Ebben a próbafolyamatban mi az, ami leginkább feladat elé állít?
  • Nehéz ezt a figurát játszani, mert ez a karakter mindig csak propaganda szövegeket mond. Hogyan lehet ezeket úgy mondani, hogy ne legyél unalmas? Hányféleképpen mondod el ugyanazt? Hogyan találod meg a figurád igazságát, azt, amely szerint Willy nem szándékosan árt – hisz meg van győződve az általa mondottak “szent” igazságáról?
  • Balog Zoltánt, Habony Árpádot beültetnéd a premierre?
  • Beültetném, ám mit érnék el vele? Szerinted nekik közük van még a valósághoz? Szerintem meg se értenék. Vagy ha megértenék, csak annyit kérdeznének: “na és, akkor most mi van?”.
  • Minden darab, előadás arra törekszik, hogy valamiképpen segítse értelmezni a bennünket körbevevő világot
  • Ezeket az embereket ez nem érdekli. “Én most élek, nem gondolok a jövő generációra, csak arra, hogy nekem itt és most jó legyen” – ennyi az, ami érdekelheti őket. Megmutathatod nekik , ám azt fogja mondani: “hát van ilyen is, de ettől függetlenül én ezt és ezt gondolom erről…”
  • Ez több, mint valószínű. Ahogy akkor sem érdekelte ezt a típust, ott a harmincas évek végén….
  • Legyen hatalom, menjen a szekér, és kész.

fotó: Mihalicz Máté

  • Ott azért jobban működött a propagandagépezet…
  • Az nem csak propaganda volt. Hitler kitalált valamit, és ő hitt is ebben..
  • A mostaniak csak úgy csinálnak, mintha hinnének benne?
  • Szerintem nem is hisznek benne. Vagy ha igen, akkor ez még nagyobb a baj. Amit csinálnak, az azt mutatja, hogy hisznek  is benne? Mennyi gyerek fázik most télen? Milyenek a kórházak, és milyen állapotban van az oktatás? Mégis azt mondják: rendezzünk olimpiát! Hát nem tudom…
  • A kommunizmus ideológia-rendszere is ráillett az ortodox kereszténységre
  • A legnagyobb probléma az, hogy mi, emberek nem tanulunk soha a történelemből. Soha. Mintha meg sem történt volna.
  • A hullaégető segít ennek a föltárásában?
  • Igen, megmutatja a veszélyt. Megmutatja, hogy miért ne higgyünk el bizonyos dolgokat. Egy kisemberen keresztül látjuk mindezt,aki teljesen jóravaló, tisztességes, és egyszer csak a propaganda megmérgezi az agyát. Megmutatja, hogyan fordul át az ember.  Ez most látszik a gyűlöletkampányokban is. Megint van egy helyzet, amit ugyanúgy, mint akkor, most is kihasználnak. Meg kell mutatni az embereknek, hogy ez egyszer már megtörtént. Nem is olyan rég, ’39-ben. Látjuk, hogy milyen súlyos következményei voltak. Nem engedhetjük meg még egyszer, hogy ez megtörténjen.
  • nem mindenki képes, hogy kinyitván a postaládát és kivéve a kék brossúrát, azonnal kidobja. Van, aki elkezdi föllapozni: színes, tetszetős, hihető…  
  • Hány ezer év eltelt, de az emberek még mindig óvodások. El kellene felejteni azt, hogy pártokban hiszünk. Hiszen azok már bebizonyították, hogy soha sem volt az a céljuk, hogy az embereknek a javát szolgálják. Csupán a hatalom a lényeg, nem az ember. Hiszek abban, hogy egyszer lesz majd egy olyan társadalom, ahol a technológia megold mindent, ahol nem fegyvereket fejlesztünk, hanem belátjuk, hogy más irányba is fejlődhettük…
  • Belátjuk magunktól vagy segítenek nekünk belátni?
  • Félek, hogy megint eljutunk arra a pontra, ahol a fegyvereknek juthat ismét a főszerep. Csak bízni tudok abban, hogy az emberek talán nem ennyire hülyék. Mostani helyzetben az egyetlen, igazi kérdés: mindezt túléli-e az emberi faj?

Csatádi Gábor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top