”Az alkotáshoz gyermeki lélek is kell!”

Most vasárnap, február 12-én láthatjuk Jens Rascke: Alszanak a halak? c. monodrámáját a Trafóban. A darab rendezőjével, Szilágyi Bálinttal beszélgettünk a gyermeki kíváncsiságról, naivitás nyitottságáról és a halál nemtudásáról…

• A gyermeki játékosság mennyiben segíthet megérteni a az elmúlást, a halált, a gyászt?

• A gyerekek komolyabbak, mint gondolnánk. Jobban érdeklik őket az ok-okozati összefüggések, mint minket. Miért zöld valami és miért kerek? Miért esik az eső? A gyerekek megérdemlik, hogy választ adjunk az élet kicsi és nagy összefüggéseire egyaránt. Az élet része a halál is: “miért halt meg a kis hörcsögöm?”, “miért halt meg a papagáj?” Nem lehet az a válasz: még kicsi, ezt nem értheted. Egy gyerek, ha nem is hal meg a testvére, mint a darabban, biztosan látott már halott galambot az utcán vagy meghalt a nagymamája – és ezekre a helyzetekre szülőként, felnőttként mondani kell valamit. Az a furcsa, hogy erre általában nem tudunk mit. Lefagyunk. Nem a tutit kell megmondani, de az a legrosszabb, ha nem mondunk semmit vagy épp tabuként kezeljük a témát.

Az előadás vállalja az egyszerűséget és a naivságot, vállalja ennek a megérteni akarásnak a történetet. Miért halunk meg? Miért történt ez velem? Miért kellett az öcsémnek meghalnia? Vállalja, hogy nem értem és nem is fogom megtudni ezeket, csupán szeretnék valahogy megnyugodni ebben a nemtudásban.

• Szerinted a gyerekek miért tudnak ezekre érzékenyebb, pontosabb, mélyebb válaszokat adni?

• Nincsenek fiókok a fejükben. Az egyikben az, amiről szabad beszélni, a másikban meg, amiről nem. Bennük minden egyben van. A felnőttek felcimkézik a dolgokat: vannak a szép, kellemes, illetlen, veszélyes, kerülendő dolgok. A gyerekek ezt nem ismerik. Nincsenek előítéleteik. Ők akarnak mindenre rájönni. A felnőttek sokszor anélkül formálnak véleményet, hogy közük lenne egy dologhoz: “ha a híradó ezt vagy azt mondja, akkor az biztosan úgy van”. Egy gyereknek az van, amit meg tud fogni. Azt fogadja el a világból, amit igaznak érez.

fotó: Mihalicz Máté

• Ezek szerint az a jó, ha a színház is úgy működik, mint a gyermeki lélek: fogja, megragadja azt, amiről beszélni szeretne – nem használva ehhez több “fiókot”…

• Valószínűleg igen. A naivitás minden alkotás kulcsa. Akár színházat, szobrot vagy irodalmat csinálunk, ez a legfontosabb. Mindenre úgy ránézni, mintha először látná az ember. Tudom, hogy minden drámában megöli magát valaki, mégis úgy nézni egy tragédiát, mintha először látnánk halált a színpadon. Miért öli meg magát? Miért kell ezt nekünk nézni? A gyermeki rácsodálkozás művészi erény. Ezt sokszor elfelejtjük, amikor nagyon bonyolultan próbálunk gondolkodni valamiről. Nem szégyen egyszerűt gondolni, egyszerű érzésekről beszélni.

• A naivitás semmiképpen sem gyerekesség….

• És nem is primitívség. A legnagyobb művészek, mind naivak voltak.

Egy gyerek, ha nem is hal meg a testvére, mint a darabban, biztosan látott már halott galambot az utcán vagy meghalt a nagymamája – és ezekre a helyzetekre szülőként, felnőttként mondani kell valamit. Az a furcsa, hogy erre általában nem tudunk mit. Lefagyunk. Nem a tutit kell megmondani, de az a legrosszabb, ha nem mondunk semmit vagy épp tabuként kezeljük a témát.

• Hogyan közelíted meg az Alszanak a halak?-ba az elmúlás, a halál témáját?

• Ami érdekelt, az a színésznő, Prohászka Fanni Hogyan tudja ezt a bonyolult viszonyrendszert – családot: apát, anyát, testvért – látni és láttatni. Ez volt az első rendezésem. Eltelt azóta két év, és jólesik ránézni erre az előadásra. Örülök, hogy még van. Sok örömöt adott az a két hónap, amikor csináltuk.

• Miért pont Fannira esett a választásod?

• Láttam őt vizsgákban, és volt benne egy kislány. Valami naiv. Azután megtaláltam ezt a darabot, és ő jutott róla eszembe. Törékenynek tűnik, de belül nagyon szívós. Pont, mint Jette.

• A naivitás, a törékenység szerinted meg tud maradni az élet végéig egy színészi karakterben vagy csak egy korszakhoz köthető?

• Szerintem Fanni ötvenévesen is így fog kinézni. Nem tudom őt elképzelni öregnek.

fotó: Mihalicz Máté

• Így fog kinézni belülről vagy kívülről?

• Mindenkinek meg kell dolgoznia azért, hogy a gyermeki gondolkodáshoz visszataláljon. Van akinek könnyebben, van akinek nehezebben megy. Fanninak ez egy picit könnyebb, mint a legtöbb embernek. Nem könnyű letenni a neveltetésünket, az elvárásrendszerek miatt ránk rakódott berögződéseinket, és visszatalálni a gyermeki “kérdezni meréshez”- ez egy út.

• Fontos és kell is, hogy visszataláljunk…

• Néha igen. Néha viszont felnőttnek kell lenni, mert különben nem tudnánk a postán befizetni a csekket, adóbevallást készíteni. De az sem jó, ha már egyáltalán nem tudunk – vagy merünk – gyerekek lenni.

• E kettő oppozícióban van egymással?

…az alkotáshoz gyermeki lélek is kell! A megismerni akarás éltesse belül az alkotót, mert ez képes inspirálni, hogy megismerje azt, ami számára még ismeretlen. Azért dolgozunk egy előadással, mert valamit nem értünk és valamit szeretnénk kipróbálni, amit eddig még nem. Aztán könnyen lehet, hogy a végeredmény nem tükrözi ezt a szándékot, csak egy átlagos előadás jön létre. De ha szerencsénk van, a néző megérzi ezt a szándékot is.

• Igen, mert a gyerekek nem fizetnek adót, nem tartják el a szüleiket, nem kell napi 8 órát dolgozniuk – a felnőtteknek viszont igen. De az se jó, ha az ember eltemeti magában a gyereket. Talán rá lehet csodálkozni Jettére is: én is ilyen voltam, ez engem is érdekelt, most már valamiért nem.

• Hogyan találtál rá a Fanni után erre a darabra?

• Az interneten. Gyerekdarabot kellett választanom. Ez a darab 2012-ben megnyerte a mühlheimi Gyerekdarab fesztivál fődíját. Sok helyen mutatták be akkoriban.

• Gondolom, ahogy eddig minden darabodat, ezt is te magad fordítottad.

• Ez volt az első, amit lefordítottam. Nem terveztem műfordítani. Csak meg akartam mutatni az osztályfőnökömnek, Csizmadia Tibornak, hogy mit találtam. Gondoltam, majd később odaadom egy profinak. De amikor a végére értem, azt éreztem, hogy ezen már nem lehet tovább dolgozni. Minden mondat pontosan az, ami.“Két napig nem mentem iskolába.”, “Hétfőn tíz éves lettem” – ilyen egyszerű volt minden mondat. Egyszerű, egyenes, lényegre törő.

fotó: Mihalicz Máté

• A színháznak kell hogy legyen egy gyermeki attitűdje is?

• Inkább úgy mondanám, hogy az alkotáshoz gyermeki lélek is kell! A megismerni akarás éltesse belül az alkotót, mert ez képes inspirálni, hogy megismerje azt, ami számára még ismeretlen. Azért dolgozunk egy előadással, mert valamit nem értünk és valamit szeretnénk kipróbálni, amit eddig még nem. Aztán könnyen lehet, hogy a végeredmény nem tükrözi ezt a szándékot, csak egy átlagos előadás jön létre. De ha szerencsénk van, a néző megérzi ezt a szándékot is.

• Mit gondolsz az Alszanak a halak?-ról összességében?

• Nem akar többnek látszani, mint ami. Nincs benne színpadi hatásvadászat. Egy lánynak a története. Egy lányé, aki elvesztette az öccsét és ezt szeretné feldolgozni. Hogy ezt milyen színvonalon sikerült megvalósítani, azt a nézőnek kell eldöntenie. Az előadás vállalja az egyszerűséget és a naivságot, vállalja ennek a megérteni akarásnak a történetet. Miért halunk meg? Miért történt ez velem? Miért kellett az öcsémnek meghalnia? Vállalja, hogy nem értem és nem is fogom megtudni ezeket, csupán szeretnék valahogy megnyugodni ebben a nemtudásban. Ennyi volt a szándék. Semmi más.

Csatádi Gábor