Home / Megnéztük / A szex ellazít?
A szex ellazít?

A szex ellazít?

Ez csupán ízlés és vérmérséklet kérdése. Általában. Ám Woody Allen-nél evidencia, már amennyire nála bármi is “evidens”. Filmforgatókönyvéből, a Szentivánéji szexkomédiából Kern András, Percel Enikő és Vörös Róbert írt szíinpadi adaptációt, amit aztán a kortárs orosz rendező, Alexandr Bergman vitt színre a Pesti Színházban. Vérbő, fékevesztett komédia, és egyben e komédiának a komédiája is, bár a poén- és humoráradatból gyakran épp az Allen-i fülledt, szarkasztikus intellektus nem tud átjönni igazán, holott az interpretálás igyekezete meglenne ehhez.

Shakespeare-t kiforgatni a sarkaiból, persze úgy, hogy a klasszikus frivol, őszinte és szókimondó zamatából egy cseppnyi se vesszen kárba. Hisz a szex csak ürügy, pajkosan pikáns háttér az egészen aprólékos, ízekre szabdaló mélylélektani turkászásokhoz ebben az előadásban. Alexandr Bergman komédiája az értelmen keresztül szeretne az érzelmekre, a felszín alá söpört gátlásokra hatni, hogy felszabadítson, tabumentesítsen. Ez a jól artikulált rendezői szándék mégsem valósul meg következetesen a jelenetek egymást követő sorjázásában. Sokszor a jó poén se ül, vagy épp az egymást követő, jó minőségben adagolt frivol gegek nem tudnak kellőképpen és célzottan az elevenünkbe találni. Nevetünk, röhögünk, jókor, jó helyen, de csak a könnyedebbre írt poénokon.

fotó: Dömölky Dániel

Holott a szöveg hallatán minden ujjunkat megnyalhatnánk: majdhogynem hibátlan átirat készült, amelyből öröm dolgozni. Könnyed, szókimondó, leszámol minden álszent, avagy kispolgári prüdériával. Ahogy a díszlet is kifejező és egyértelmű a lazacszínű falaival (Anvari Gumarov), a hátsó fal fekete lyukával – ami olykor szétnyílik, utat engedve a ki-be járásnak, a ki-be hatolásnak. Combok között járunk, melyek budoárként szolgálnak a szellemi maszturbációkhoz. Azokból meg akad itt bőven. Leopold professzor (Kern András) tagadván minden érzékelhetőn és racionalitáson túlit, épp elvenni készül a cseppet sem félénk és még kevésbé szende Arielt (Péter Kata). Agitál és agitál a mitológiátlanításra minket, oly meggyőzően, ahogy csak Kern András tud: mindent megtapasztalt, az etikett formaságait kiélvező, ám önmagát is mindig nagyszerűen parodizálni kész módon. Minden gesztusából könnyeden csorog a kéjsóvár elegancia, a pillanatok tört része alatt minden jólneveltséget levetni kész szexizmus. Autentikus – mint mindig.

Hisz a szex csak ürügy, pajkosan pikáns háttér az egészen aprólékos, ízekre szabdaló mélylélektani turkászásokhoz ebben az előadásban. Alexandr Bergman komédiája az értelmen keresztül szeretne az érzelmekre, a felszín alá söpört gátlásokra hatni, hogy felszabadítson, tabumentesítsen. Ez a jól artikulált rendezői szándék mégsem valósul meg következetesen a jelenetek egymást követő sorjázásában. Sokszor a jó poén se ül, vagy épp az egymást követő, jó minőségben adagolt frivol gegek nem tudnak kellőképpen és célzottan az elevenünkbe találni. Nevetünk, röhögünk, jókor, jó helyen, de csak a könnyedebbre írt poénokon.

Persze ez komédia, ahol senki sem az, és senki sem olyan, mint amilyennek elsőre feltűnik előttünk. Még Andrew (Seres Zoltán) sem, aki félszeg, találmányaiban elvesző feltalálóként saját házasságát, különösképpen pedig a feleségével, Adrien-nel (Hegyi Barbara) való házaséletét sem képes felvillanyozni, kettejük örömteli kielégülését fel- és megtalálni. Az előadás az ő színre való “berepülésével”, landolásával indul, rakásnyi szerencsétlenkedés és téblábolás jó arányokban elosztva, megteremtve ezáltal Leopold karakterének ellenpontját. Akit ide-oda húzkodnak egy sínen elgördülő kocsin a színpad előterében, erősítve a kontrasztot a csetlő-botló feltaláló és a sikeresen és sablonosan “bejáratott” professzor között – de még mindig ne tévesszük szemünk elől a fő szempontot: komédiában semmi nem az, aminek látszik.

fotó: Dömölky Dániel

Leginkább Maxwell (Telekes Péter) olyan, amilyennek mutatja magát. Sármos nőcsábász orvosként most éppen egy ápolónővel kavar. Virtuóz könnyedséggel, laza flegmaságával persze ő is csak leplezi a benne élő görcsös, feszengő gyermeket.

És aztán ez a mindenkiben ott rejlő, elfojtott frusztráltság az Andrew-éknál megrendezett Szent Iván-éji hosszú hétvégén felszínre is tör – komédiához méltó módon lubickolunk a szókimondó alpáriságban, a kétértelmű sikamlósságokban. Az asztalként is szolgáló ágyakon üvegszám felsorakoztatott alkohol szépen fogy. Ezzel egyenes arányban csökkennek a gátlások, kiteljesedik a szőnyeg alá sepert, kiélni nem engedett szexuális vonzalom. Itt már a finoman kidekázott el- és kiszólásoknak jut főszerep, habár beszédes, hogy Adrien emblematikus poénja (“a hüvelyben elsül a töltény!”)  reflektálatlan marad a nézőtérről. Mintha az árnyalt, pajzánul intelligens humort nem akarnánk megérezni, holott pont az ilyen fülledt erotikától csöpögő félmondatok adnák e komédia varázsát.

Agitál és agitál a mitológiátlanításra minket, oly meggyőzően, ahogy csak Kern András tud: mindent megtapasztalt, az etikett formaságait kiélvező, ám önmagát is mindig nagyszerűen parodizálni kész módon. Minden gesztusából könnyeden csorog a kéjsóvár elegancia, a pillanatok tört része alatt minden jólneveltséget levetni kész szexizmus. Autentikus – mint mindig.

Betévedünk az erdőbe, ahol elszabadul a fékét vesztett szenvedély és kéjvágy, ahol nem csak mindenki mindenkivel összeszűri a levet, hanem az egyes karakterek gyengéi is felerősödnek. De mintha mindez nem az esendőségünk meglátásáért és annak nevetés útján való orvoslásáért történne, csupán a gyorsan elsüthető geg kedvéért. Nem mindegy, hogy valami komikus vagy csupán nevetséges. Holott érezni – akár az erdő fáit karjukkal megjelenítő fiatalokon (Réti Nóra e.h., Bach Zsófia e.h., Benkő Bence Dániel, Bergendi Áron) – e rendezés árnyalt, szofisztikus humorát.

fotó: Dömölky Dániel

A szerelem bonyodalmat, a szex ellazulást hoz és a darab végén minden görcs és elfojtás semmivé lesz. Mindezt értjük, látjuk is, és nevetünk is rajta. De vajon a nevetésünk felszabadító súlyát is érezzük-e? A brillírozó karakterjáték vitathatatlan, viszont minden érezhető rendezői intenció ellenére ez könnyebben okoz korai magömlést, mintsem elgondolkodtató komédiának szánt, beteljesedő orgazmust.

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Comments are closed.

Scroll To Top