Holnap a Mozsár Műhelyben mutatják be Radnóti Miklós Bori noteszének és Szilágyi György Hanyas vagy? ’28-as? kezdetű monológjának különös ötvözetéből készült monodrámát Balog József előadásában és Dégi János rendezésében. Balog Józseffel beszélgettünk a versek személyes erejéről, személyes megszólíttatottságról és Radnótiról alkotott képünkről…
- Milyen emlékek kötnek Radnótihoz?
- Negyedikes gimnazista voltam, amikor egy télen elkezdtünk egy előadást csinálni. Ebben akkor – a Radnóti verseken és a Bori noteszen kívül – minden képlékeny volt még. A bori versek, nem tudni miért, megragadtak minket. Nem hinném, hogy a Bori füzet megtalálása, rekonstrukciója vagy a tömegsír föltárása egyáltalán hatott volna ránk – csupán ösztönösen, elementáris erővel vonzódtunk ezekhez a versekhez. Ezeknek aztán elkészítettük a dramatizált előadását –akkorra már sokat szavaltam a Hetedik eclogát. Azt éreztem, hogy ez a szöveg az enyém. Emlékszem, mondták, hogy én még kicsi vagyok hozzá, de éreztem: nem ezen múlik. Aztán rájöttem, hogy van olyan, hogy nagyon fiatalon megtalál egy szöveg, ám nem tudod mégsem hitelesen elmondani. Egy 15-16 éves fiúnak látszólag még nem lehet egy ilyen vers az ügye…aztán mégis, mindennek ellenére be kell látni: igenis lehet az ügye.
A rendkívüli dokumentáló erő és a képzeletnek a valósághoz igazítása – mintha olyan valóságban élt volna, ami nem engedte számára, hogy a költői képzelettel dolgozzon, miközben persze dolgozott vele –, ahogyan Radnóti dokumentál.
- Már ha bármit is el lehet dönteni az életkorok időintervallumaihoz kötötten…
- Pont erről van szó! Ez kettőnknek – a versnek és nekem – a Találkozása volt. Majd magyar szakos egyetemistaként József Attilával, Pilinszkyvel, aztán később, a nyolcvanas évek elején Petrivel együtt már Radnóti is a saját költői kánonommá lett – persze ebbe a kánonba még oly sokan mások is beletartoztak. Biztos nem dobnék ki az ágyamból egy Weöres Sándort (nevet). Bárhogy változott, alakult is ez a kánon az évek, évtizedek alatt, Radnóti mindvégig a része maradt.
fotó: Mihalicz Máté
- Hogy érzed, a Hetedik eclogában mi az, ami megfoghatott?
- Az a rendkívüli dokumentáló erő és a képzeletnek a valósághoz igazítása – mintha olyan valóságban élt volna, ami nem engedte számára, hogy a költői képzelettel dolgozzon, miközben persze dolgozott vele –, ahogyan Radnóti dokumentál. Vannak a Bori füzetben olyan szövegek – például a Razglednicák (képeslapok) –, melyek egy költőnek a minimalizmusával, pontosságával és radikális sűrítésével hatnak. Ez sokat enged meg az előadó és a hallgató képzeletének. “Az ökrök száján véres nyál csorog,/az emberek mind véreset vizelnek,/ a század bűzös, vad csomókban áll./Fölöttünk fú a förtelmes halál.” Ez a négy sor: film és újságírás – bár Radnóti nem újságíró, hisz ő nem a Kosztolányi-nemzedék tagja – hanem Radnóti „A költő”. Ott élsz Szegeden, ahol van emléktábla, van ház, tudod, hogy ott volt a Bánatkert soron egy nyilvánosház, ahol Radnótinak talán albérlete volt. Egy volt nyilvánosház, egy volt albérlet, egy volt Radnóti – és a versei közben mégis abszolút élnek. Hiába a kor, hiába háború, hiába munkaszolgálat, táborok… mégis mindez valami egész másról szól. Arról, hogy az ember – bármilyen bolond nagy szavak is ezek – ha tud, maradjon épeszű, pontos és maradjon a helyén. Ez az, ami lenyűgöz benne.
Dégi Jánostól. Tavaly április-május tájékán írt nekem János, hogy van egy ötlete: Radnóti Bori füzete, illetve Szilágyi Györgytől a Hanyas vagy? Mondtam, hogy rendben, hisz Radnóti már megvolt régről, Szilágyit pedig Kálmán Györgytől hallottam. Emlékszem is rá: a hetvenes évek közepe, vége lehetett, 15-16 éves voltam, és akkor hallottam először. Ez a szöveg is adott valami olyan érintettséget, amiben bár nem voltunk érzelmileg jelen, de mégis foglalkoztatott bennünket akkoriban.
- A magyar szak után hogyan kanyarodtál a színészet, a színművészeti felé?
- Már a magyar szak közben is kivágtak minden felvételiről a főiskolán. Azaz nem akarták, hogy színművészetis legyek – hozzáteszem, talán én sem akartam eléggé. Eközben Szegeden örököltünk egy szituációt: a Szegedi Egyetemi Színpadot. A nyolcvanas évek közepére ez az örökség élővé vált a színházi forma, a színházi nyelv által, és a szerzők, Beckett, Mrożek és Déry Tibor által – akiért Paál másfél évtizedig harcolt, hogy bemutathassa a A. úr X.-ben-t. Ezek alatt az éveink alatt találkoztunk Ascherral, Keleti Pista bácsival, Debreczeni Tiborral, Ács Jánossal, Árkosi Árpáddal, Paál Istvánnal, Fodor Tamással – ők mind az élő színház emberei, így meg tudtak nekünk tanítani valamit abból, ami a színház veleje.
- Kinek az osztályába felvételiztél?
- Először ’80-ban felvételiztem, ám nem emlékszem, hogy ki indított akkor épp osztályt. Aztán majd két évvel később is felvételiztem – erre már élesebben emlékszem – a rendező szakra ’88-ban, akkor Vámos László indított osztályt. Dolgoztam is jó néhány olyan emberrel, akik aztán abba az osztályba jártak. Annak dacára, hogy nem vettek fel, sokat jártam a Vas utcába, hisz a barátaimat közben felvették: Sztarenki Palit, ő most Zalaegerszegen művészeti vezető és Hevér Gábort, aki most a Vígben játszik.
fotó: Mihalicz Máté
- A most pénteki Radnóti-monodráma ötlete, koncepciója kitől ered?
- Dégi Jánostól. Tavaly április-május tájékán írt nekem János, hogy van egy ötlete: Radnóti Bori füzete, illetve Szilágyi Györgytől a Hanyas vagy? Mondtam, hogy rendben, hisz Radnóti már megvolt régről, Szilágyit pedig Kálmán Györgytől hallottam. Emlékszem is rá, a hetvenes évek közepe, vége lehetett, 15-16 éves voltam, és akkor hallottam először. Ez a szöveg is adott valami olyan érintettséget, amiben bár nem voltunk érzelmileg jelen, de mégis foglalkoztatott bennünket akkoriban. Foglalkoztatott, hogy mi az a történelem, az hogy mi történt az apáinkkal, a nagyszüleinkkel, hogyan maradhatott ki valaki teljesen ’56-ból, hogyhogy nem hurcolták meg, miért nem csukták börtönbe vagy miért nem ölték meg? Ez a szöveg valami privátról, valami személyesről beszélt, ugyanakkor egy abszolút kollektív sorsról is – ami nem csak a zsidóságot érintette, akiket állami jóváhagyással raboltak ki, tüntettek és pusztítottak el, hanem olyan sorsról, ami mindenkit érintett. A parasztságot – akiknek TSZ-be kellett menni. Az apádat – akinek megtalálod az első Népszabadságjait 1956. november 1., 2., 3-ról és megkérdezed: “fater, az rendben, hogy Népszabadságot járattál azóta is, harminc évig, de te akkor ott voltál?”
Vissza kell lopni valamit, egy valódibb arcot annál, mint ami kint van a világban. Ez a valódibb arc számomra azt jelenti, hogy pont azt a Radnótit szeretném láttattni, akiről nem szoktak beszélni, akit nem szoktak megmutatni. Azt a féken tartott vadállatot. Nincs erősebb önkontrollal működő személyiség és költő, mint Radnóti. Megérzed a szövegeiben azt, hogy bennük egy szörnyeteg tombol – csak ő nem engedi ki ezt a szörnyeteget.
- Radnótinak és a mának hol lehet, hol lehetnek párhuzamai egymással?
- Nem biztos hogy ez párhuzam, inkább mint egy felhő, itt lebeg körülöttünk…
- …és felesel velünk, körbefon minket…
- Olyan ez, mintha besétálnál valamiféle ködbe, ahol bizonyos alakok, figurák, mondatok, foszlányok, fények, árnyékok megjelennek. Csak a szöveg szól – ahogyan én mondom. Ha közel van hozzád egy szöveg – hozzád, aki mondod –, akkor ezt a közelhozást, közelhúzást a néző is megérzi. Jön valaki harminc év elteltével és azt mondja: mondjál Radnótit! Ez elől nem lehet kitérni. Honnan tudta, hogy én mondtam valaha Radnótit? Soha életünkben nem beszéltünk két mondatot sem erről.
fotó: Mihalicz Máté
- Tényleg, miért mondjunk ma Radnótit? Miért fontos ő ma?
- Radnótit tanítják, Radnóti kanonizált, a magyar irodalom része. A Naplóval, Fanni Naplójával …
Olyan ez, mintha besétálnál valamiféle ködbe, ahol bizonyos alakok, figurák, mondatok, foszlányok, fények, árnyékok megjelennek. Csak a szöveg szól – ahogyan én mondom. Ha közel van hozzád egy szöveg – hozzád, aki mondod –, akkor ezt a közelhozást, közelhúzást a néző is megérzi. Jön valaki harminc év elteltével és azt mondja: mondjál Radnótit! Ez elől nem lehet kitérni.
- Hámori Gabriella fel is dolgozta a körúton egy szobaszínházi előadás keretében…
- Most belefújták a levegőbe… A szerelmes sztorit természetesen, a hatvan évnyi özvegységet… Egyszer csak lettek fotók… Az most nagyon érdekes, hogy az íróknak, a festőknek van egy szerelmes sorsuk… Nyáry Krisztián, facebook, tízezer like, húszezer kötet… Vissza kell lopni valamit, egy valódibb arcot annál, mint ami kint van a világban. Ez a valódibb arc számomra azt jelenti, hogy pont azt a Radnótit szeretném láttattni, akiről nem szoktak beszélni, akit nem szoktak megmutatni. Azt a féken tartott vadállatot. Nincs erősebb önkontrollal működő személyiség és költő, mint Radnóti. Megérzed a szövegeiben azt, hogy bennük egy szörnyeteg tombol – csak ő nem engedi ki ezt a szörnyeteget. Ő a veszteség, ő a racionalitás, ő a pontosság – mert mint egy mérnők, föl- és megmér mindent. Akármi történjen körülötte, ő akkor is dokumentál, miközben ott vonyít és ordít benne egy állat. Hát vonyítani és ordítani fogok! Minden ember tudja – ha nem is vallja be magának –, hogy mit tart féken önmagában. Megmutatni Radnótit, azt, aki féken tartja azt a valakit, aki vagy – engem ez érdekel.
Csatádi Gábor
