Home / Megnéztük / Ne húzz vonalat!
Ne húzz vonalat!

Ne húzz vonalat!

Mert akadályoz. Mert visszatart. Mert nem találod meg, illetve nem találsz vissza önmagadhoz. Az AVOEC formáció két alapítója: Luiza Moraes és Lori Boldvin az RMQS (Raising My Queer Self – Felnevelni  queer önmagam) című előadásukkal megtöltötték a Trafó próbatermét. Kitágítva és átstrukturálva a teret új utat nyitottak a nézők számára. 

Mert a tér tágul. Tágul ott belül, a tudatunkban. Ott, ahol bennünk a normatív gondolat-sokaság igyekszik rendet tartani. Ahogy pici ez a tér is, melynek most fekete linóleumán ülve Luza Moraes és Lori Boldvin duóját nézhetjük. Bár ők ketten mind a kortárs tánc vonatkozásában, mind pedig alkotói értelemben egészen másként, másféleképpen közelítik meg a dualitás fogalmát. Másként, mert pont átlépni, túllépni igyekeznek rajta.

Meghaladni, elindulni a térben, hogy irányt szabhassunk magunknak és lépteinknek. Ám persze ez sem ennyire direkt, határozott itt. Mert szándékosan igyekszik kerülni minden szilárd, nyílegyenes irányzékkal kijelöltet. A két nő, ki-ki saját valójával, egymást váltva elindul, bejárja a játékteret. Egyikük széles, önmagától indított mozdulatokkal, míg másikuk a járkálás, térbelakás közben is önmagát tapogatja le, kapaszkodókat keresgélve saját magán.

A keresgélés tétovasága, bizonytalansága mégsem zavaró, nem a határozatlanságot erősíti bennünk. Inkább teremtő erővel bír, meg-és kinyit valamiféle ismeretlen, behatárolhatatlan, minden elvágólagos rendszeren túli univerzumot. A bizonytalanság útján oly finoman, fürkészve tapogatóznak a két nő mozdulatai, hogy azokban elkezd megszületni, szárnyat bontani valami személyes. Valami, ami eddig csak homályosan, körvonalazatlanul, mint valami ismeretlen illat, tekereg körülöttünk. Egyszerre tánc, járás és e kettő szétszálazhatatlan elegye.

Persze ezt az egybeolvadó, homogén fekete játékteret fel is kell osztani valahogyan. Megbontani és koordináták közé helyezni. Tesa ragasztószalagokkal kezdenek ügyködni a fekete padlón. A fehér ragasztószalag kérlelhetetlen és egyenes határozottsággal oszt ketté, bont szét teret. Provokáció is ez a határozottság: kijelöl és kettéválaszt. Aztán ezek a fekete linóleumra ragasztott Tesa-vonalak egy háromszög száraiként állnak össze síkidomokká a padlón. Majd a szabadon maradt székekről indít Tesa szalagokat Luiza és Lori a fekete aljzat felé. Kilépés a két dimenzióból a tér három síkjába. Háromszögek, melynek csúcsai valamire, valaki felé mutatnak. Melyekbe be lehet ülni, mint a fekete talaj-tenger háromszög-hajóiba.

A bizonytalanság útján oly finoman, fürkészve tapogatóznak a két nő mozdulatai, hogy azokban elkezd megszületni, szárnyat bontani valami személyes. Valami, ami eddig csak homályosan, körvonalazatlanul, mint valami ismeretlen illat, tekereg körülöttünk. Egyszerre tánc, járás és e kettő szétszálazhatatlan elegye.

Elhajózni, távolodni attól, amiben vagyunk, aminek a keretei között nem találjuk a helyünket. Egyben szigetekké is lesznek ezek a Tesa-háromszögek, amelyek között a két előadó próbál utat, utakat találni. Mint megannyi, rajtunk kívülálló körülmény közepette. Bolyonganak belső és külső háromszög-mutatók erdejében, kacskaringói között.

Aztán kettejük mozgása egyre inkább elszakad e térfelosztásoktól. A kifelé, a környezetre irányuló figyelmet lépésről lépésre felváltja az egymásra és önmagukra figyelés ritmusa. A külső viszonyítási pontokat és rendszerbe állított alakzatokat meghaladja a két nő egymást és önmagát kereső megnyilvánulás-futamainak sokasága.

Az RMQS egy kontemplatív útkeresés, melyben minden a legszabadabban és a legkevésbé kötötten igyekszik terelni bennünket. Terelni önmagunktól önmagunk felé. A már jól ismert sémáink világából az ismeretlenül létező, még a fogalmait kereső, új önmeghatározásaink felé. Luiza Moraes és Lori Boldvin szűk egyórás performansza hihetetlen pontos, már-már a spontán teremtés határán járó vállalkozás: megmutatni azt, hogy a fehér szalag-határokat átlépve, azokat elhagyva, tétovaságunk szabadon engedésével teremtjük és fedezzük fel eddig ismeretlen önmagunkat.

 

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Comments are closed.

Scroll To Top