Home / A függöny mögött / Interjúk / „Úristen, ezek mi vagyunk!”
„Úristen, ezek mi vagyunk!”

„Úristen, ezek mi vagyunk!”

Most szombaton, április 1-én mutatják be a Pesti Magyar Színház és a Manna közös előadását, Slawomir Mrożek Egy nyári napját Járó Zsuzsa, Ágoston Péter és Mészáros Máté szereplésével a Pesti Magyar Színházban. A darab Balsik-jável, Ágoston Péterrel beszélgettünk az abszurdról, arányérzékről, szerethető darabokról és az önmagunkra ismerésről…

  • Volt már váratlanul átrendeződő nyarad a színpadon kívül is.
  • Nem hogy a nyaraim, igazából minden napom így telik. Valamit reggel eltervezek, és azután rendszerint minden teljesen másként alakul. Tavaly például úgy tűnt, hogy az egész nyaram szabad lesz, aztán váratlanul mégis úgy alakult, hogy egyetlen egy szabadnapom se lett. Fehérváron dolgoztam az Anconai szerelmesekben, aztán a Köztársaságban Zsámbékon. Valójában persze ezen a téren nincs nagy különbség se nyáron, se télen.

Egy ilyesmi abszurdban nehéz eltalálni az arányokat. Igazi agykattogás ez, és ennek meg is kell jelennie játék közben, mert ettől válik érdekessé az egész. Amikor először olvastam ezt a darabot, a hasamat fogtam a röhögéstől. Aztán teljesen lefagytam az egésznek a végkifejletétől – rögtön hatott rám. Természetesen egy egészen más dolog, hogy mindezt aztán hogyan tudod feltenni színpadra úgy, hogy hasson is a nézőre. Izgatott és kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle… A nők és a férfiak viszonya ebben a darabban nagyon felkiáltójelesen és vaskosan van jelen– azt gondolom, ez mindig érdekes lehet.

  • …és pont annyira humoros is, mint egy Mrożek-vígjáték.
  • Azt azért nem mondanám… bár engem a változások, a hirtelen váltások sosem töltenek el gonddal, félelemmel – hozzászoktam már. Általában nehezen értik az emberek, ha a „holnapután találkozunk?”-ra visszakérdezek: „holnapután? Hát nem is élek addig!” Mert egy színházi ember soha semmit nem tudhat előre.
  • Ez a Mrożek-darab hogy talált rád?
  • Mészáros Mátéval nagyon régóta szerettünk volna valami izgalmas előadást létrehozni. Először azt találtuk ki, hogy ketten csinálunk egy kétszemélyes darabot – ekkor még egy másik Mrożek-darabra, a Sztriptízre gondoltunk.  Majd elmentünk a Színháztörténeti Intézetbe, és ráakadtunk az Egy nyári nap című Mrożek-színműre. Aztán elkezdtünk gondolkozni rajta. Egy pálinka mellett, nagyon ráncolt homlokkal kezdtük kérdezgetni egymást: ki legyen ez a nő? Na, ez egész mrożeki szituáció volt. Ám igazából már akkor szinte teljesen egyértelmű volt, hogy Járó Zsuzsira esik a választásunk. Szerettünk is volna vele együtt dolgozni, és – kár is lenne mást mondani – ez egész egyszerűen Zsuzsi szerepe!

fotó: Kállai-Tóth Anett

  • Te velük közös osztályba jártál?
  • Amikor ők főiskolások voltak, akkor én még gyerek voltam Egerben. Az egri színházban kezdtem el gyerekként játszani, amikor ők a gyakorlatukat töltötték ott 2002-ben. 2008-ban fölvettek a Színművészetire, Novák Eszter-Selmeczi György zenés színész osztályába jártam, 2013-ban végeztem. Egy évet voltam Debrecenben, majd ide, a Magyar Színházba szerződtem. Amikor egy évvel ezelőtt elkezdtünk gondolkodni erről a darabról, akkor még szinte semmit sem tudtunk arról, hogy mégis hol, kivel és mikor csinálnánk meg. Aztán ahogy „kitaláltuk” a Zsuzsit, azt követően gondolkozni kezdtünk azon is, hogy ki rendezze meg ezt nekünk – mert egyszerre nem lehet rendezni és játszani is. Ő lett Cseh Judit. Fekete Györgyi, a díszlet- és jelmeztervezőnk – őt szintén Egerből ismerjük. Aztán mindez, mint amolyan rétestészta, nyúlt és növekedett – míg végül most szombaton itt a premier.

Más Trepljovot játszani Csehovnál, és más Balsikot. Itt nincsenek nevek. Nem is derül ki róluk semmi, csak az, hogy az egyik sikertelen, és folyamatosan ezen vívódik. A másik viszont sikeres, és meggyőzi a sikertelent, hogy te boldog ember vagy, én ellenben boldogtalan. Ez beteg dolog kicsit… Abszurd. Nem csak konkrét személyek történetéről van benne szó, hanem filozófiák, ideák történetéről is. Ezt nagyon nehéz jól megfogni, a megfelelő játékmóddal eltalálni. Mert az efféle abszurdban nem tudsz teljes emberábrázolásokat létrehozni, ennek dacára mégis meg kell mutatnod egy embertípust. Ez az, ami ebben a játékmódban érdekes.

  • Annak idején Zsuzsa a felkérésetekre könnyen igent mondott?
  • Sőt, tulajdonképpen ő érezte azt, hogy ha mi ketten, Mátéval megcsináljuk ezt a darabot, akkor a női szerepet nem is játszhatná más, mint ő. Na jó, ez így persze csak vicc – ám igen, könnyen, örömmel rábólintott. Zsuzsa is vágyik olyan típusú munkákra, mint ez: egy elgondolkodtató, izgalmas, mély és filozofikus viszonyokból álló színdarabra.
  • Hogy érzed: általában mennyire szokták a nézők „jól venni” Mrożek abszurdját?
  • Vannak akik ismerik az abszurd műfajt – pláne Mrożeket -, így ők nyilván tudják, hogy mire jönnek. Akik viszont nem ismerik ezt a fajta abszurdot, és ők vannak többen… Őszintén? Nagyon jó kérdést tettél fel… Igazából jól kell játszani. Egy ilyesmi abszurdban nehéz eltalálni az arányokat. Igazi agykattogás ez, és ennek meg is kell jelennie játék közben, mert ettől válik érdekessé az egész. Amikor először olvastam ezt a darabot, a hasamat fogtam a röhögéstől. Aztán teljesen lefagytam az egésznek a végkifejletétől – rögtön hatott rám. Természetesen egy egészen más dolog, hogy mindezt aztán hogyan tudod feltenni színpadra úgy, hogy hasson is a nézőre. Izgatott és kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle… A nők és a férfiak viszonya ebben a darabban nagyon felkiáltójelesen és vaskosan van jelen– azt gondolom, ez mindig érdekes lehet.

fotó: Kállai-Tóth Anett

  • Hogyan lehetséges jól megfogni vagy épp totálisan elrontani egy ilyen abszurd anyagot?
  • Úgy érzem – most egy összpróba után beszélgetünk -, hogy mindent ugyanolyan intenzitással próbálok elmondani. Ez pedig azért nem jó, mert itt iszonyatosan sokrétűen zajlik a gondolkodás. Először is meg kell fogalmaznod, hogy mitől, mi miatt vagy olyan, amilyen. Ezt úgy kell eljátszanod, hogy közben érződjön is rajtad, hogy „nem tudom, hogy mitől van a sikertelenségem”. Fölhozok érveket, melyek között különbséget kell tennem: „Mi, mennyire fontos?” „Mi az, ami megdöbbent?” „Mi az, ami meghat?” „Mi az, amitől ideges leszek?” Ezek alatt végig folyamatosan kattognia kell az agyadnak. Ennek az arányait nehéz eltalálni, és ez az, amin el lehet csúszni. Rengeteg mindent jelen időben kell megfogalmazni úgy, mintha ott és akkor jönnél rá. Mintha az előadás alatt születne meg bennem a felismerés. Ezeket nagyon nehéz megmutatni. Főleg ennél a színdarabnál, ahol nincs egy konkrét téma: van egy nő, az öngyilkosság, a sikertelenség és a sikeresség élménye. Van két ajtó, azokon bejön két ember, és azon gondolkodnak, hogy kimenjenek-e vagy sem? Holott nem az a lényeg, hogy ott van az az ajtó, ahogy az sem lényeges, hogy odakint mi van. Mindezek egy cseppet sem fontosak, csupán csak az, hogy akkor most kimenjünk vagy sem? Ennek kell az Ügynek lennie. Természetesen eközben nem szabad, hogy a néző bármilyen konkrét dolgot érezzen az Ügy mögött. Ehhez a problémát kell igazán megmutatni, és azon kell „kattogni”. Mrożek karakterei nem feltétlenül olyan élő, reális emberábrázolásokon alapszanak, mint például Csehovnál. Más Nyinát játszani, és más itt a Hölgyet játszani. Más Trepljovot játszani Csehovnál, és más Balsikot. Itt nincsenek nevek. Nem is derül ki róluk semmi, csak az, hogy az egyik sikertelen, és folyamatosan ezen vívódik. A másik viszont sikeres, és meggyőzi a sikertelent, hogy te boldog ember vagy, én ellenben boldogtalan. Ez beteg dolog kicsit… Abszurd. Nem csak konkrét személyek történetéről van benne szó, hanem filozófiák, ideák történetéről is. Ezt nagyon nehéz jól megfogni, a megfelelő játékmóddal eltalálni. Mert az efféle abszurdban nem tudsz teljes emberábrázolásokat létrehozni, ennek dacára mégis meg kell mutatnod egy embertípust. Ez az, ami ebben a játékmódban érdekes.
  • úgy megmutatni, mintha épp akkor, a nézők előtt születne meg a figura.
  • Ehhez iszonyatosan pontos arányérzék kell – és ez nehéz feladat.

Szerintem nem ezért ijednek meg a nézők. Szimplán csak azért, mert olyan komornak tűnik. Mert „Mrożek” van kiírva: hát beletörik a nyelvünk. Ki ez az író? Ez egy olyan kelet-európai író, és legyintünk. Ha viszont azt olvassuk a színlapon: „Egy nyári nap” – erre már szívesen jönnek. Akik viszont ismerik Mrożeket – ők kifejezetten vágynak rá. Mert ők pont arra jöttek rá a darabjait olvasva vagy nézve: úristen, ezek mi vagyunk!

  • Egyébként az abszurdnak van-e helye, vagy milyen helye van a magyar színjátszásban?
  • Színészként azt gondolom, hogy nagyon is helye van, és kell is, hogy helye legyen az abszurdnak ma a magyar színpadokon. A színésznek az abszurd műfaj hálás dolog, és persze iszonyatosan nehéz is. Az abszurd a hazai színházi palettán – ha csak arra gondolok, hogy hány abszurd darab szerepel ma a repertoárokon – nagyon szerény helyet tudhat magáénak. Persze nem csak az abszurdról van itt szó… A nézők nagyon sok pénzt hagyhatnak a jegypénztárban, mert ha egy négytagú család elmegy színházba, az tényleg sokba kerül. Ezért azt mondják: nevetni, szórakozni akarunk. Nem szeretnénk szomorúságot. A magyar nézőt – aki számára iszonyú nagy a kínálat, hiszen rengetegféle színház van – mindig megijeszti, ha nem vidám vagy nem szórakoztató színdarabra invitálják, hanem el „kell” gondolkodnia egy előadáson.
  • Beül egy előadásra, ám az mégsem adja olyan könnyen magát, mint ahogy ő azt remélte.
  • Igen, és ettől valamiért félünk. Ebben a darabban van egy ember, aki öngyilkos akar lenni, és van egy másik, aki szintén. Ha csak ennyit mesélek egy civilnek, és hívom, hogy gyere, nézd meg, akkor azt mondja: dehogy megyek. Két öngyilkosságot végignézni? Pedig közben feltűnik egy nő, és már el is felejtették, hogy öngyilkosok akarnak lenni, és már szerelmes is lesz az egyikőjük – ez roppant szórakoztató. Ha egy kötelet látunk és egy pisztolyt, egy komoly arcot, akkor egyből azt gondoljuk: „jaj, ez nehéz, szomorú lesz…jaj, ezt nehéz lesz megértenem, felfognom!”. A színházak ezért kevésbé merik elővenni ezt a műfajt.

fotó: Kállai-Tóth Anett

  • Nem lehet, hogy az ilyen fajta abszurd emlékeztet önmagunkra, és ennyire nem szeretnénk belenézni a tükörbe?
  • Ezt akkor mondhatnánk, ha sokat játszanánk és néznének is effajta abszurdot. Hisz először meg kellene nézni egy hasonló darabot ahhoz, hogy rájöjjünk: önmagamat látom-e benne? Szerintem nem ezért ijednek meg a nézők. Szimplán csak azért, mert olyan komornak tűnik. Mert „Mrożek” van kiírva: hát beletörik a nyelvünk. Ki ez az író? Ez egy olyan kelet-európai író, és legyintünk. Ha viszont azt olvassuk a színlapon: „Egy nyári nap” – erre már szívesen jönnek. Akik viszont ismerik Mrożeket – ők kifejezetten vágynak rá. Mert ők pont arra jöttek rá a darabjait olvasva vagy nézve: úristen, ezek mi vagyunk!

 Csatádi Gábor

 

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top