Home / Megnéztük / Nők, férfiak, kutyák, macskák, gyerekek
Nők, férfiak, kutyák, macskák, gyerekek

Nők, férfiak, kutyák, macskák, gyerekek

Áprilisban utoljára játszották a Trafóban Kárpáti Péter Titkos társulatának Két nő című előadását.

Kétoldalt ülünk , előttünk, szinte elérhető közelségben stilizált szobabelső, egy fal, rajta felrajzolva látunk néhány tárgyat: rádiót, polcokat, dobozokat, könyveket, a padlón is rajzolt szőnyeg, és egy valódi matrac (Látvány: Keresztesová Veronika).

Az első jelenetben ezen fekszik Hegedűs Barbara, és meséli az álmát a matrac szélén ülő Téri Gáspárnak. Ő eztán elkezdi a lányt koreografálni. A mozgássor csupa egyszerű, hétköznapi mozdulatból áll, és sejteti a szétszórt nő és domináns férfi közötti viszonyt. A koreográfia végén a lány kisétál a szobából.

fotó: Toldy Miklós

A szoba a következő jelenetben Barbara nővére (Székely Rozi), és családja otthonává alakul. A dolgozó apuka Gyombolai Gábor, kettejük kisgyerekét Julia Jakubowska lengyel táncos-színésznő alakítja. Nagyszerű ötlettel van érzékeltetve a kislány gyerekléte: Julia végig lengyelül beszél, gesztikulációval, erős hangsúlyokkal próbálja megértetni magát a felnőttekkel, de hiába. Amikor a felnőttek kézbe veszik, apuka megröpteti, egy plüssnyúl alakítja a kisbabát. Az előadás számomra legerősebb jelenetében Rozi és férje figuráin keresztül a mindennapok fáradalmaiban kissé megfásult pár képe tárul a szemünk elé. Hiába próbálkoznak megteremteni az intimitást, folyamatosan akadályba ütköznek, a hármas tagjai között fel-felbukkanó kommunikációs gátak miatt. A kislány félálmában két alakot lát az ajtó előtt, egy nőt a kutyájával. Nem tudja kinek átadni az élményt, nincsenek meg hozzá az eszközei. A szülők megpróbálják elaltatni majd átviszik a másik szobába, de kettősük egymásra találását megakadályozza a gyereksírás. Az este veszekedésbe fullad.

És valóban, nem csak tudjuk, érezzük is: itt rólunk van szó, ezeket a szavakat mi is mondhatnánk, mondhattuk.  Az előadás így finoman és okosan ad lehetőséget saját magunknak, hogy  ezekhez a helyzetekhez közelíthessünk, és egyben külső szemszöget ad a vizsgálódáshoz. Válaszokat viszont csak saját magunknak adhatunk.

Az azutáni jelenetben Barbara álmába érkezünk, amely összefonódik Juláéval: Barbara most érkezik Magyarországra a kutyájával (őt ismét Téri Gáspár játssza) együtt egyenesen Norvégiából, ahol szakított a barátjával. Nincs hol aludnia, úgyhogy a nővére lakását keresi fel. Ott azonban nem a nővérét találja, hanem a felnőtt Juliát, aki bérli a lakást. A kommunikáció ismét nehézkesen működik, tört angollal próbálnak meg beszélni egymással. Székely Rozi ezúttal Julia macskáját alakítja, nagyszerűen működik a két állat kettőse a nem létező fal két oldalán.

fotó: Toldy Miklós

Az előadás utolsó részében végül a két nővér egy térbe kerül, de hiába: az őszinte beszélgetés itt sem tud megszületni.

Az előadás váza Kárpáti hosszú improvizációs módszerével alakult ki, azonban itt (ellentétben például az ugyanitt játszott Dongóval) nem készült belőle végleges szövegkönyv, a jelenetek így nagyjából rögzített, és egy erős struktúrába rendezett improvizációk. A jelenetek mozgatórugója így éppen a ki nem mondott dolgok, egyéni titkok, és az ezek által okozott belső feszültségek.

Ez, az előadás finom humorával együtt megteremt egy erős atmoszférát, amely meghúzódik a mindennapiság, a banális mögött.

Az improvizáció, a most megszülető szavak és mondatok, valamint a színészek saját néven való szereplése, a nézők közelsége és kis száma, mind a személyességre való törekvés részei. Érdekes módon a bevonódásunkat megerősítik a kitetten színházi-formai eszközök. A díszlet vázlatossága csak az első lépcsőfoka ennek: beindítja a fantáziánkat, elkezdjük a saját élményeink alapján kiegészíteni. Ilyen ezután még Jakubowska a kisbaba szerepében, majd a megjelenő állatfigurákat játszó színészek is, vagy éppen az a momentum, ahogy a szemünk előtt átrajzolják a padlón a szőnyeget, így jelezve, azt, hogy fel lett hajtva a sarka.

És valóban, nem csak tudjuk, érezzük is: itt rólunk van szó, ezeket a szavakat mi is mondhatnánk, mondhattuk.  Az előadás így finoman és okosan ad lehetőséget saját magunknak, hogy  ezekhez a helyzetekhez közelíthessünk, és egyben külső szemszöget ad a vizsgálódáshoz. Válaszokat viszont csak saját magunknak adhatunk.

A szerző: Nyáry Pál

Comments are closed.

Scroll To Top