Home / A függöny mögött / Interjúk / “Nem fogunk virágnyelven beszélni…”
“Nem fogunk virágnyelven beszélni…”

“Nem fogunk virágnyelven beszélni…”

Most szerdától három napon keresztül, május 24-25-26-án lesz látható Kelemen Kristóf-Pálinkás Bence György: Magyar akác c. előadása a Trafóban. A két alkotóval beszélgettünk fákról, magyarságról, közösségről, metaforákról és a társadalmunk életképességéről…

  •  Kinek milyen gyerekkori élménye van a fákról?
  • Bence: Nekem egy egészen kora gyerekkori emlékem van: a Kiskunságban van egy tanyánk, és annak az udvarát végig, félkörben egy jegenyefasor zárta le. Emlékszem, hogy ott ülök a jegenyék alatt, és a lehullott ágakon xilofonozok.
  •  Kristóf: Volt az óvodában egy nagy fa, ami mögött lehetett rosszalkodni..
  • …valamikor el kell kezdeni…és egy fa a legjobb hely erre. Az Erdődy féle Magyar akác hogyan lett témátokká?
  • Bence: 2015-ben olvastam egy EU-rendeletet – teljesen véletlenül – ami arról szólt, hogy az Európai Unión belül, az idegenhonos inváziós fajoknak egy részét ki kell irtani, és nem lehet a határon beengedni. Amikor ezt olvastam, úgy éreztem, hogy ez olyan, mint egy fabula. Egy növénytörténet, mellyel más társadalmi jelenségeket is lehet vizsgálni, vagy épp az EU viszonyát más kérdésekhez.

A készülés folyamán beleástuk magunkat az akác ökológiai szerepébe, és az esetleges veszélyeibe. Sokak szerint nincs is ökológiai kockázata az akácfának. Mi végig tudatosan nem beszélünk az akácról biológiai, ökológiai szempontból. Csak annyit vizsgálunk, hogy a politika hogyan használja szimbólumként, illetve a költészetben minek a metaforájaként jelenik meg az akác.

  • Kristóf: Bence megkeresett, hogy szeretne egy színházi előadást csinálni. Sokat beszélgettünk erről a témáról, és arra jutottunk, hogy az akácfára koncentrálunk, mert Magyarországon az akácfa kapcsán kapott visszhangot ez az EU rendelet.
  • Az akácfa nem is őshonos faj idehaza…
  • Kristóf: Azonban érdekes, hogy volt olyan felmérés, amikor a magyar lakosság 63% ezt a fát tartotta a leginkább magyar fának. A magyar emberek fejében az él, hogy az akácfa egy magyar fa, a mienk. 2014-ben hungarikummá is választották.
  • Bence: Ekkor kapta a „magyar akác” nevet.

fotó: Magasi Dalma

  • Hogyan lesz ebből kertinstallációs, dramatizált színpadi előadás?
  • Kristóf: Az előadás egyrészt az akácfa kapcsán kialakult magyar politikai diskurzusról szól, ami már önmagában is sokat elárul a magyarországi politikai közbeszédről.
  • Bence: Úgy kezdődött, hogy bár az akácot nem akarták föltenni a kiirtandók listájára, mert nagyon sok haszna van, és nagyon nehéz és költséges kiirtani, a kormány mégis úgy érezte, hogy ez a téma nagyon jól beilleszthető a Brüsszel-ellenes politikába. Elkezdtek egy kampányt: „üzenjük Brüsszelnek, hogy megvédjük az akácfákat!” Aztán ez az egész tovább gyűrűzött.
  • Kristóf: Az előadás dramaturgiai szervezőereje az, hogy elindítottunk egy mozgalmat, és különböző faültetési akciókat szerveztünk. Ezeket dokumentáltuk, és bizonyos részeket levetítünk, bizonyos részeket pedig újrajátszunk az előadásban.Érdekes , hogy hogyan működnek színházként ezek a politikai akciók.

A fák egy nemzet szimbólumai is lehetnek: ahogyan egy nemzet a múltjában gyökerezik. Nekünk az akácfa – többek között – azért is szimpatikus, mert a gyökereivel a föld alatt horizontálisan terjed és összekapcsolódik, nem önmagában áll, hanem csoportokat alkot. Hajtásaiból újabb fák sarjadnak, nőnek fel. Azaz: ha ezt egy társadalommetaforaként tekintjük, akkor ez egy egészen másfajta, horizontálisan építkező társadalom metaforája is lehet…

  • Lehet, hogy ez egy új mozgalom is lesz: zöld színházat mindenhova!
  • Bence: Lehet… A készülés folyamán beleástuk magunkat az akác ökológiai szerepébe, és az esetleges veszélyeibe. Sokak szerint nincs is ökológiai kockázata az akácfának. Mi végig tudatosan nem beszélünk az akácról biológiai, ökológiai szempontból. Csak annyit vizsgálunk, hogy a politika hogyan használja szimbólumként, illetve a költészetben minek a metaforájaként jelenik meg az akác.
  • A fa – akár akác vagy sem – hűséget is jelent. Le van gyökerezve egy helyre, onnan nem fog elmenni… Benne lehet az is ebben a szimbolikában: „odaállunk, kitartunk valami mellett, nem mozdulunk”?
  • Bence: Igen, abszolút! A fák egy nemzet szimbólumai is lehetnek: ahogyan egy nemzet a múltjában gyökeredzik. Nekünk az akácfa – többek között – azért is szimpatikus, mert a gyökereivel a föld alatt horizontálisan terjed és összekapcsolódik, nem önmagában áll, hanem csoportokat alkot. Hajtásaiból újabb fák sarjadnak, nőnek fel. Azaz: ha ezt egy társadalommetaforaként tekintjük, akkor ez egy egészen másfajta, horizontálisan építkező társadalom metaforája is lehet…
  • …azaz: a társadalmunkra is ráférne, hogy újra elkezdjünk mi is a   gyökérzetünkről  sarjadni…?
  • Kristóf: Az férne rá leginkább, hogy ne úgy tekintsünk a társadalomra, mint aminek mindenképp kell, hogy legyen egy központja, egy vezetője, egy apukája, egy irányítója. Sokkal inkább úgy, hogy a társadalom alapvetően sok emberből áll, és a tagjai egyenlő mértékben segíthetik egymást, és egyenlően vehetnek részt ennek az érdekközösségnek a létrehozásában.
  • Az akácfa fűtőértéke nem túl nagy és igen kormol…
  • Bence: Viszont nagyon gyorsan nő, és ha ezt történelmi léptékben vizsgáljuk, akkor most éppen azok az akácfák értek meg a kivágásra, amelyeket a rendszerváltáskor ültettek – míg egy tölgyfa, amelyik most vágásérett, az első világháború környékén lett ültetve…

fotó: Magasi Dalma

  • Kristóf: Nagyon érdekes felfedezés volt számunkra, hogy nyelvünk mennyi növénymetaforát tartalmaz, és hogy hányszor használunk olyan szavakat, amelyek alapvetően a növényvilágból jönnek. Például hogy valami „meggyökeredzik”, azt nagyon sok mindenre használjuk, akár egy mozgalomra is: „gyökeret ver”, „virágba borul”. Ezáltal az akácfa ügy egy sokkal tágabban és általánosabban is megmutatható téma lesz.
  •  Bence: A kultúra szavunk is eredetileg egy agrármetafora. A föld megművelését jelenti.
  •  Kristóf: Emberek kapcsán is beszélhetünk kitartásról, szívósságról, életképességről – ezek mind az akácfával is rokonítható tulajdonságok – ám ugyanúgy egy társadalom szerveződésének is lehet a metaforája az akác.
  • A két lányszereplőre hogyan esett a választásotok?
  •  Kristóf: Angélával és Katával is dolgoztam már korábban. Mi ketten Bencével is játszunk az előadásban, továbbá Kristóf Marci, aki a zenészünk. Bence és én inkább rövid átkötő szövegeket mondunk, és szerettünk volna két színészt, akik más színpadi jelenléttel kapcsolódnak az előadáshoz. Két nagyon más személyiségű embert kerestünk, akikkel egy sokszínű csapat jött létre.
  •  A tárgyanimáció, mint installáció ebben a darabban mennyire kerül majd  előtérbe?
  •  Bence: A hagyományos értelemben vett tárgyanimáció annyira nem, de nagy szerepe lesz a díszletnek, ami egy élő kert, és aminek az elemeivel, növényeivel viszont folyamatosan interakcióban leszünk a darab során. Élő növényeket használunk a díszletben, ami tulajdonképpen egy nagyon lassú tárgyanimáció. Lehet, hogy a harmadik előadásnál már egy fél milliméterrel nagyobbak lesznek.

Az előadásban valahogy úgy használjuk az akácfát, mint ahogyan a nyelvünkben is megjelennek a növénymetaforák: a legnagyobb kézenfekvőséggel. Arra törekszünk, hogy az előadás esztétikai nyelvébe is organikusan szervesüljön az akác, mindenfajta mesterségesnek ható, alkotói becsomagolás nélkül.

  •  Ezek a növénymetaforák nagyon vegyesek, hisz amikor az emberek nem biológusként, biológiai metaforákat hoznak, akkor ezek, sok esetben, egészen rossz irányt tudnak venni. Valaki például arról beszélt, hogy a méhek közösségét azért vizsgálja, mert egy társadalom metaforájaként akarja használni. Elkezdett foglalkozni azzal, hogy mi a helyzet a méhkaptárban a betolakodó méhekkel, és ezt forgatta át egy furcsa, kirekesztő, bevándorlásellenes metaforává.
  • Kristóf: Az a veszélye az ilyen metaforáknak, hogy nem folytatnak nyílt konfrontációt  egy társadalmi témával kapcsolatban. A metaforákat így sokféleképpen lehet értelmezni, és bizonyos esetekben  különböző diskurzusok képviselői a saját önigazolásukra használhatják fel ezeket. Ez egy olyan téma, amivel okosan kell bánni. Ha a méhekről csinálnánk egy előadást a Trafóban és az Új Színházban is, lehet, hogy ugyanannak az előadásnak egészen eltérő hangsúlyai lennének a két különböző helyszínen, és mi magunk teljesen mást állítanánk vele.

fotó: Magasi Dalma

  • Ha minél kevésbé terheljük  meg az akác-metaforát, akkor  annál könnyebben adódik a szuggesztív ereje?
  • Bence: Elképzelhető. Amikor mi a darabot írtuk, akkor próbáltuk kerülni, hogy valódi metaforaként használjuk az akácot. Az „olyan, mint” helyett inkább fabulaként használtuk. Egy történetként, mellyel elmesélünk valamit, vagy csak épp megszemélyesítjü az akácfát, vagy allegorikusan használjuk.
  • Kristóf: Az előadásban valahogy úgy használjuk az akácfát, mint ahogyan a nyelvünkben is megjelennek a növénymetaforák: a legnagyobb kézenfekvőséggel. Arra törekszünk, hogy az előadás esztétikai nyelvébe is organikusan szervjüljön az akác, mindenfajta mesterségesnek ható, alkotói becsomagolás nélkül.

Az akácfa által egy mindannyiunk számára ismert és a mindennapjainkat meghatározó dologhoz kapcsolódunk: ahhoz, hogy hogyan működik, vagy éppen hogyan nem működik a magyar társadalom.

  •  Már csak egy feladatunk van nekünk nézőknek: megérteni, jól érteni az akácfának ezt a fajta jelentés-használatát…
  •  Bence: Alapvetően elég sok minden egyértelműen érthető lesz majd az előadásból.
  •  A szókimondás tekintetében?
  • Kristóf: Igen, abból a szempontból is. Már csak azzal, hogy a konkrét, akácfa körüli politikai diskurzust felidézzük, önmagában is abszurd képet festünk a magyarországi politikai életről. Egyébként ezeket a sztorikat a politikusok valódi neveivel mondjuk el.
  • Bence: Nem fogunk virágnyelven beszélni.…
  • Alapvető cél volt az, hogy a növényekről az ökológián keresztül beszéljetek?
  • Kristóf: Inkább az volt a cél, hogy minél tágabb és univerzálisabb szintjeit megtaláljuk ennek a témának, amihez mindenki  viszonyulni tud valahogyan.
  •  Bence: Azt a rétegét, amihez mindenki könnyedén tud kapcsolódni anélkül, hogy biológiával foglalkozna.
  •  Kristóf: Az akácfa által egy mindannyiunk számára ismert és a mindennapjainkat meghatározó dologhoz kapcsolódunk: ahhoz, hogy hogyan működik, vagy éppen hogyan nem működik a magyar társadalom.

Csatádi Gábor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top