Home / A függöny mögött / Interjúk / “A mai magyar valóság kiolvasható e színházi évad legjobbjaiból”
“A mai magyar valóság kiolvasható e színházi évad legjobbjaiból”

“A mai magyar valóság kiolvasható e színházi évad legjobbjaiból”

A POSzT 4. napján, vasárnap délután az idei két válogatóval, Árkosi Árpáddal és Kovács Dezsővel beszélgettünk időcsapdákról, a minőség bőségéről, árkokról és a tehetség szerepéről…

  • Kezdenétek-e újból, rögtön, kihagyás nélkül a válogatást a következő évadban?
  •  Árpád: Ez jó kérdés!
  • Dezső: Én szívesen kihagynék egy évet, ám egy év múlva bármikor.
  • Árpád: Magam is kihagynék egy évet.

Számomra azok az előadások a fontosak, amelyekben az egoizmust féken tudja tartani, felül tudja írni az a morális és etikai elvárás, amelyet a mindenkori közösség velük szemben támaszt. Az igazi ego képes megszólítani a nézőtéren ülő sok egyéni egot.

  • Megterhelő volt?
  • Dezső: Intenzív egy év volt. Nem mondanám, hogy megterhelő lett volna, inkább az izgalomból, a macerából jutott sok erre az évre…
  • Árpád: …és egy ilyen év után mennyi kíváncsiság, nyitottság maradt a színház iránt? Az az egyévnyi kihagyás pont azért lenne szükséges, hogy ennek az évnek a tanulságait – amelyek belém ivódtak – időm legyen elmélyíteni, leülepíteni. Ez egy felelősségteljes, ám kiszolgáltatott év is volt, hiszen sokszor nem voltunk urai a magunk idejének. Legalábbis én úgy éreztem, hogy nem rendelkezem a saját életemmel, időmmel.

fotó: Hajdú Zsófi

  • …ha már kíváncsiság: milyen fajta kíváncsiság lett rajtatok úrrá ez alatt az egy év alatt?
  • Dezső: Nézd, nagyon sok független színházi előadás jön létre, hál’ istennek, s folyamatosan azt éreztem, hogy szeretnék minél többet látni közülük. Elég sok helyre eljutottam. Valóban időcsapdában éltünk, voltak hónapok, főként az utolsó időszakban, amikor muszáj volt folyamatosan előadásokat nézni. Nem gazdálkodhattunk szabadon az időnkkel, ahogy Árpád mondja. Mégis olyan érzésem volt, hogy szívesen néznék még több határon túli és független színházi előadást. Merthogy szerencsére nagyon széles és gazdag a paletta, amiből válogatni lehetett.

Nemcsak hogy él a színház, hanem eleven is tud maradni, ha nem esik az aktuálpolitika csapdájába. Azok az előadások a fontosak, amelyek a kétosztatú politikai valóság mögötti tartományt úgy tudják megszólítani, hogy ettől jelen idejűvé válik a probléma. Nem takarja el azt a napok hordaléka.

  • Milyen élmények tudták ezt az időcsapdás sürgetést mégis megállítani, kimerevíteni, eseménnyé tenni?
  • Dezső: Akadt jó pár ilyen helyzet, előadás és főként jó pár ilyen műhely. Sok társulatban a mostoha technikai és intézményi feltételek ellenére is intenzív művészi munka folyik és magas színvonalú előadásokat hoznak létre. Számos határon túli műhelyben, például a Székelyföldön, a nehéz feltételek ellenére is izgalmas, szellemileg inspiráló produkciók születnek. Például Székelyudvarhelyen vagy a gyergyószentmiklósi Figura Stúdióban. És még jó néhány határon túli színházban.
  • Árpád: Az idő főleg akkor tudott megállni számomra, mikor  nem kellett visszarohanni Budapestre egy-egy előadás után. Például Székelyudvarhelyen, amelyet Dezső is említett, három napot töltöttünk el. Ezek a napok telítődtek az előadások élményeivel, és nem kellett a következő napokkal, hetekkel foglalkoznunk. A színház úgy alakította a programot, hogy évadtükröt láthattunk.

fotó: Hajdú Zsófi

  • Milyen volt számotokra ennek az évadnak a keresztmetszete? 
  • Dezső: Sokszínű, sokarcú volt az évad. De nemcsak az egyes előadások, hanem a folyamatok, a szellemi tendenciák is érdekesek. Számomra azt mutatják, hogy a magyar színház tulajdonképpen nincs rossz helyzetben, függetlenül attól, hogy a színházi közéletben ádáz viták zajlanak, pro és kontra, politikai, szervezeti és sok más téren. Ennek ellenére azt tapasztaltam, hogy a legjobb produkciók alkalmasak arra, hogy leképezzék azt a világot, amely körülvesz bennünket. Hol sikeresebben, hol kevésbé sikeresen. A mai magyar valóság végső soron kiolvasható e színházi évad legjobbjaiból. Ezért is gondolom, hogy nincs rossz helyzetben a mai magyar színház.
  • Él ez a színház? Még mindig eleven tud maradni?
  • Árpád: Nemcsak hogy él a színház, hanem eleven is tud maradni, ha nem esik az aktuálpolitika csapdájába. Azok az előadások a fontosak, amelyek a kétosztatú politikai valóság mögötti tartományt úgy tudják megszólítani, hogy ettől jelen idejűvé válik a probléma. Nem takarja el azt a napok hordaléka.

Olyan nincs, hogy valaki jobbra vagy balra húzó tehetségű ember. Civilben lehet. Ám amikor vallomást kell tenni az anyagról, már nem lehet erre hivatkozni. Mindig, minden esetben a személyiség dönt, és ennek a személyiségnek a tehetsége. Ez szerintem minden művészeti ágra igaz. Csak nem merjük kimondani, hogy ez egy borzasztóan egoista szakma.

  • Hogy tapasztaltátok, van erre a nemlétező, de annál húsba metszőbb valóságra mindkét oldalon nyitottság? 
  • Dezső: Sokféle nyitottság van jelen, igen. De hát a színház tulajdonképpen egy és oszthatatlan. Az alkotókban, a társulatokban erősek az ambíciók és megvannak az eszközeik is arra, hogy letapogassák azt a nagyon konfúzus világot, ami körülvesz bennünket.

fotó:Hajdú Zsófi

  • Ez az ambíció, remélhetőleg, kitart az árkok fölött, mellett vagy azokon túl is?
  • Dezső: Ez a jövő zenéje. Az „árkok” meglétéről vagy betemetéséről hosszan lehetne értekezni – de hagyjuk a közhelyeket. Szerencsére vannak törekvések arra, hogy az alkotók túllépjenek a napi problémákon, a megosztottságon, és az érdemi művészeti kérdésekkel foglalkozzanak.

Sokféle nyitottság van jelen, igen. De hát a színház tulajdonképpen egy és oszthatatlan. Az alkotókban, a társulatokban erősek az ambíciók és megvannak az eszközeik is arra, hogy letapogassák azt a nagyon konfúzus világot, ami körülvesz bennünket.

  • Árpád: Olyan nincs, hogy valaki jobbra vagy balra húzó tehetségű ember. Civilben lehet. Ám amikor vallomást kell tenni az anyagról, már nem lehet erre hivatkozni. Mindig, minden esetben a személyiség dönt, és ennek a személyiségnek a tehetsége. Ez szerintem minden művészeti ágra igaz. Csak nem merjük kimondani, hogy ez egy borzasztóan egoista szakma. Számomra azok az előadások a fontosak, amelyekben az egoizmust féken tudja tartani, felül tudja írni az a morális és etikai elvárás, amelyet a mindenkori közösség velük szemben támaszt. Az igazi ego képes megszólítani a nézőtéren ülő sok egyéni egot.

Csatádi Gábor

“Megpróbálni rendbe rakni azt a fényfűzért, ami az életünk” – interjú Székely Krisztával
Minden nap friss napi beszámolókat olvashatsz az idei, 17. POSzTról itt

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Comments are closed.

Scroll To Top