Home / Megnéztük / Játszmázunk? Játszmázzunk!
Játszmázunk? Játszmázzunk!

Játszmázunk? Játszmázzunk!

Néha feldicsérem az előadásokat. Ezt azért teszem, mert a színészek befektetett energiáját, óráit, nézeteltéréseiket a családjukkal, rendezőkkel, csaposokkal, kritikusokkal, és önmagukkal szeretném jóváírni. A jót keresem, de felelősségem tudatában a kevésbé szerencsés dolgokat is szem előtt tartom. Ma este Orlai Tibornak, ennek a kedves utolsó mohikánnak, és egyben korrekt konkvisztádornak, Sam Holcroft egészen friss, Londonban tavaly előtt bemutatott darabját, a Családi viszályok-at (Rules for living) néztem a Belvárosi Színházban Göttinger Pál rendezésében.

Ez egy rendhagyó kritika lesz. Legalább annyira, mint ez a karácsonyi történet az izzasztó nyári estében. Az előadás már az elején kompenzált a POSzT-ért, ahol ez évben nem beszélgettem el dramaturgokkal, rendezőkkel, színészekkel, szakmai emberekkel az évad zárása után sóhajtozva, akkreditáció és idő híján. Sebaj. Együtt ácsorogtam Gálvölgyi Jánossal, Bálint Andrást majdnem elütötte egy autó, Benedek Miklóssal utat engedtünk egymásnak a vécében, Nádasdi sem Shakespeare-t, hanem a szemét fordítgatta az aulában, és a fiatalok, ezek a leendő öregek is a szokásosnál harsányabban söröztek a csehóban a színház mellett a zsinagóga árnyékában. A Belvárosi Színház Budapest egyik legjobb helyén van, a belváros szívében. A négyzetméter/híresség arány talán a legsűrűbb volt kedd este itt.

fotó: Takács Attila

A háromórás két felvonásos előadás izzasztó melegben, teltebbnél is teltebb telt házzal zajlott. A felszínes, sokszor röhejesen elhadart szövegek az első felvonásban ijesztően lassú olvasópróbák könnyében ázott papírlapokat és perceket vizualizáltak fejemben (dramaturg : Zöldi Gergely). A kezdeti súlytalan szövegeket a bemutató okozta stressz számlájára írtam, spongyát rá. Kortárs brit drámáról lévén szó, már az előadás kezdetén felkészültem az alakoskodásra. Csirkefogó nép az angol.

A rendező szájbarágó módon töri meg a színpad összképét és töredezetté teszi a színészek játékát kizökkentve a történet átélésének folyamatából. A tévéken, az öt plazmán külön – külön ”árulja el” játszmáit az éppen jelenetben lévő színészeknek. Az előadás elején tetszik ez a formabontó megoldás, de az első két instrukció (titok-elárulás) után már nem nézem a kijelzőket, mert az ott fel tűnő gondolatok láthatóak egyébként sokkal áthatóbban a színészek áldozatos, a kompromisszumok között is őszintén intenzív játékán – elegendő ehhez csak nézni őket.

Amennyire új a darab, annyira régi és sokat ismételt az alapkonfliktus az, ami köré építkezik. Univerzális témát porol le, mindannyiunk életére jellemző konfliktusokat húz alá: – Karácsonykor összegyűlik a család, hazalátogat a két fiú: Matthew (Ötvös András) és Adam (Szikszai Rémusz) a Kútvölgyi Erzsébet alakította édesanyjukhoz Edithhez, és a kórházból hazatérő apjukhoz, a Papp János játszotta Francishez. Látogatásukkor magukkal hozzák feleségüket, egy kislányt: Csikász Ágnes (aki csak a végén kerül színre) barátnőjüket, és a tanult játszmáikat. Tetszik, hogy egy térben játszódik az egész előadás, a játszmázók világos, kissé túlzsúfolt konyhájában. A karácsonyi hangulatot csak jelzés szinten sikerült megteremteni (díszlet:Ondraschek Péter), a karácsony hangulatát igazán még a karácsonyfa díszítése sem idézte meg. Talán nem véletlenül.

fotó: Takács Attila

Az előadás elgondolkodtató komikussága ugyanis nem a külsőségekben, hanem az önbecsapásokban és a játszmákban rejlik. A rendező szájbarágó módon töri meg a színpad összképét és töredezetté teszi a színészek játékát kizökkentve a történet átélésének folyamatából. A tévéken, az öt plazmán külön – külön ”árulja el” játszmáit az éppen jelenetben lévő színészeknek. Az előadás elején tetszik ez a formabontó megoldás, de az első két instrukció (titok-elárulás) után már nem nézem a kijelzőket, mert az ott fel tűnő gondolatok láthatóak egyébként sokkal áthatóbban a színészek áldozatos, a kompromisszumok között is őszintén intenzív játékán – elegendő ehhez csak nézni őket. Az alakításokat stresszeli csupán ez. Az a tévéműsor jut eszembe, amikor improvizálnak a színészek és kiírásokkal instruálják őket.

Göttinger Pál rendezése könnyed, frivolan lendületes, ám ettől nem válik olcsóvá, könnyűvérűvé. Az első felvonás távolságtartó és egyszerre bennfentesnek ható dramaturgiáját – előre bejelentett történéseit – a második felvonásban csúcsra járatta. A Papp János alakította minden hájjal megkent valaha volt jogász karaktere azonban jó hatással van a többi színészre is. Végre van kit utálni, végre lehet hangosabban beszélni, végre van egy közösen gyűlölt személy, aki valójában elősegíti a hazugságban és önbecsapásban élő karakterek személyiségének fejlődését a nyílt és világos viselkedésével.

A Matthew barátnőjét játszó Réti Adrienn (Carrie) játéka kezdetben görcsösen útkereső, akkor kezd igazán izgalmassá válni, amikor besegít a konyhában leendő anyósának. Sokszor hasonló eszközökkel operál, bár a ruhája szép, és a mosolya sem csúnya, úgy érzem nem viszi bele az alakításába azt a titkot, amitől élni tudna a megformált karaktere. Megelégszik egy flegma állapottal, ami nem zavarna akkor, ha nem látnám a benne szunnyadó oroszlánt. A nyakláncai szépek (jelmez: Cselényi Nóra), a ruhák sötét-világos ízléses világa illik a darabhoz. Járó Zsuzsa még inkább óvatosan bánik karakterével (Sheena). A szenvedélyét az alkohol iránt és a boldogtalan és kielégítetlen házasélet előli menekülését felszínesen hozza, de tagadhatatlanul vannak erős pillanatai a színpadon.

fotó: Takács Attila

Göttinger Pál rendezése könnyed, frivolan lendületes, ám ettől nem válik olcsóvá, könnyűvérűvé. Az első felvonás távolságtartó és egyszerre bennfentesnek ható dramaturgiáját – előre bejelentett történéseit – a második felvonásban csúcsra járatta. A Papp János alakította minden hájjal megkent valaha volt jogász karaktere azonban jó hatással van a többi színészre is. Végre van kit utálni, végre lehet hangosabban beszélni, végre van egy közösen gyűlölt személy, aki valójában elősegíti a hazugságban és önbecsapásban élő karakterek személyiségének fejlődését a nyílt és világos viselkedésével. Az erkölcse megkérdőjelezhető, de annak érvénye nem.

A kényeskedésem elmúlt az előadás végére. Akkor, amikor előkerül a kislány az őrület végén – az hátborzongatóan emlékeztet saját magamra. Ugyanúgy tett, mint ahogyan én is egykor. Egyensúlyt keresve repülőgép pózba dőlt, mert fizikálisan próbált harmóniát teremteni magában a hazugságok megfoghatatlan viharának közepén. A családnak nyilvánított halmaz: szeretetre éhes hazug emberek önzése. Az előadás visszahozott egy emléket, és segített értelmezni és elengedni dolgokat. Az intellektuális komédia a szívembe mart és mosolyt csalt az arcomra.

(2017. június 27.)

Bozóky Balázs

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top