Ördögkatlan Fesztivál 2. nap Pótszékfoglaló

Galapiat Cirque – Wagabond
A francia újcirkusz társulat már pár évvel ezelőtt megfordult a Katlanon, és most a 10. alkalomra tért vissza a Wagabond című előadásával. Maradandó nyomott hagyott bennem a két éve fellépő holland Cirque du PLatzak, amely megtartotta a klasszikus cirkuszi elemeket, a zenét, a jelmezeket, az etűdök mozaikosságát, és ötvözte egyfajta groteszk, abszurd világgal, amiben mini jelenetek épültek fel bizonyos számok között. Ez az ötvözés pedig nagyon szórakoztató és kreatív performanszokat eredményezett, amelyekből számos karakter máig élénken él bennem.
fotó: Galapiat Cirque
A Galapiat legalább ennyire színvonalas előadást hozott, melyet csupán 4 artista és két masiniszta játszik és zenél el. Játszik, mivel ez egy végéig követhető történet, melyben legalább annyira fontos a szereplők megformálása, mint amennyire a kunsztok bemutatása. Ez az, ami igazán varázslatos a Wagabondban, a 6 előadó láthatóan nagyon személyes világot épített fel, melyet az egymás közötti folyamatos összhang tart össze. A háttérben lévő masiniszták a vonatút során különböző szerepeket vesznek fel, és közben a technikai feladatokért és a zenei betétekért is ők felelnek. Az egyik ilyen megoldásuk az előadás legviccesebb pontja. A térbe egyszer csak berohan egy lófejű ember, aki pulykahangon üget végig, majd húz be egy a következő performanszhoz szükséges szivacsot. Mindamellett, hogy lenyűgöző, amire képes a Galapiat 4 tagja, remekül fűszerezik meg a cirkuszt gegekkel, zenékkel, színjátékkal és valamilyen meghatározhatatlan közvetlenséggel és lazasággal, amit csak ők tudnak.
Aki még nem látta, mindenképpen nézze meg, mert zseniális az előadás!

A fesztivál egyik legvarázslatosabb tulajdonsága, hogy sok hasonló dolgok iránt érdeklődő embert összezár viszonylag kis területen szélsőséges körülmények között, a többit pedig rábízza a csordaszellemre. Ami működik is, szinte azonnal. Saját közösség épül, kialakulnak a rituálék. Első kihívás az árnyékban sorban ülni egy hideg zuhany vágyával, hogy nagyjából 17 másodperccel utána már újra a felfrissülés előtti állapotot érezzük, hála a “Nyáristen” dorbézolásának.

Stratégiák “jóidőre”
Ha esetleg valaki egy barlangban töltötte az elmúlt hetet, vagy egy hűtőkamrában, és így valami oknál fogva nem értesült a meteorológiai helyzetről: meleg van! Nagyon meleg! A fesztiválozó pedig leleményes, és túlél. Vannak, akik egész napokat a beremendi strandon töltenek, hanyag eleganciával lemondva a vaskos programfüzet csalogató kultúrsokkjáról. Az iskola előtt Nagyharsányban egy slagpisztoly és egy betonnégyzet szolgál low-budget víziparkként. Személy szerint én inkább a kisharsányi kocsma méltatlanul ismeretlen találmánya, a rozé jégkása (igen!) mellett teszem le a voksomat. Az előadások előtt jégkockát és legyezőt osztanak, és határozottan kérnek minket, hogy ha bárki rosszul lenne, szóljon, és minden leáll.

Reggelek a Katlan tüzén
A fesztivál egyik legvarázslatosabb tulajdonsága, hogy sok hasonló dolgok iránt érdeklődő embert összezár viszonylag kis területen szélsőséges körülmények között, a többit pedig rábízza a csordaszellemre. Ami működik is, szinte azonnal. Saját közösség épül, kialakulnak a rituálék. Első kihívás az árnyékban sorban ülni egy hideg zuhany vágyával, hogy nagyjából 17 másodperccel utána már újra a felfrissülés előtti állapotot érezzük, hála a “Nyáristen” dorbézolásának. Ez összefolyik a 10:00-kor induló Katlan-Poke-Go játékkal: napi sorszámok, szerezd meg hát mind! A négy falu minden pontján 9:50-től már izzadnak a tenyerek, művészetre éhezők várják tágult pupillával, hogy elinduljon a vadászat. Másnapos, vizes hajú emberek stressztől gyöngyöző homlokkal idegből nyomkodják az érintőképernyőket, cifra magyarsággal konstatálva hogy a pillanat tört része alatt elkapkodnak mindent. A néhány szerencsés pedig a közharag /nem őszinte/ áldozatává válik. Ezután spontán közösségi “jut is, marad is” reggeli oldja a feszültséget, mindenki bedobja a magáét, nincs privatizáció, egyek vagyunk. Zörögnek a programfüzetek, elkészülnek a napi menetrendek, kemény feladat a bőség zavara és a falvak közti távok miatt. Lassan kis csapatokra bomlik a kemping-massza, és mindenki elindul napi izzasztó sétájára.

Posztszovjet oázis
Van egy kis udvar, ahol az ukrán nénik élnek. Ha idetéved a vándor, valami varázslat szállja meg: mélyről fakadó szeretet tölti fel minden porcikáját. Érdemes vacsoraidőben hozzájuk érni, elektromos gitárkísérettel zúzzák a népdalokat, csurig élettel. Közben készül az étel, mint egy lakodalomban, ha pedig arra vágyik a nép, megtanítják, hogyan is kell a zenéjükre táncolni. Délutánonként mesélnek. Mi a csernobili katasztrófa túlélőinek történeteit hallgattuk, hihetetlen sorsokkal lehet itt találkozni! Aki erre vágyik, vegye ide az irányt.