Ördögkatlan Fesztivál 3. nap Pótszékfoglaló

Hajdu Szabolcs- Kálmán-nap
– Mintha magamat –
Két oldalon ülünk a villánykövesdi községházán, a játéktér apró, és rendkívül közvetlen játékmódot enged meg (az előadást egyébként a B32 Galéria hasonló közelséget megengedő terében szokták játszani).
Az alaphelyzet teljesen banális: két házaspár (a negyvenes éveikben, a gyerekek már iskolásak) az egyik férfi, Kálmán névnapjára gyűlik össze. Az este végéig elfogy egy üveg pálinka, és megjelenik még egy szereplő : Ernő, a mindenes Kálmánéknál.
Mintha magát az életet néznénk valós időben, lassan előkúsznak a belső sértettségek. Ezúttal a hosszú párkapcsolaton eluralkodó ismétlődés unalma kerül a boncasztalra, Hajdu Szabolcs rendező és felesége, Török-Illyés Orsolya megkapó hitelességgel tárják elénk a lelki rezdüléseket. A látogató házaspárt játszó Szabó Domokos és Földeáki Nóra, valamint Gelányi Imre partnerük a visszafogott játékmódban. És ennek a kíméletlen őszinteségnek köszönhetően válik tükörré az előadás valamennyiünk számára, akik párkapcsolatban élünk vagy éltünk valaha, akik rettegünk attól, hogy életünk unalmas repetíciók sorozatává válik, akik önzőek és sértődöttek vagyunk, akik keressük a kiutat. És röhögünk a saját kisszerűségünkön.

fotó: Látókép Ensemble
Az életszerű jelenetek közé szinte észrevétlenül úsznak be finom stilizációk, amelyek kihangsúlyoznak egy-egy apróságot, és kitágítják, általánosítják az értelmezési körét; a legszebb példája ennek talán az utolsó mozdulatlan táncjelenet. Mindez pont megfelelő ütemben adagolva, sohasem esve a túlzás kísértésébe.
Kilépve a szabadba a szobában megülő fullasztó atmoszférából, jólesik a fröccs és a könnyed beszélgetés a barátainkkal. A pálinkát hanyagolom egy darabig.

A csepűrágóság pedig a szabadságról szól, az eszköztelen szabadságról, amikor az ember húsával és vérével teremti meg a díszletet. Valószínűleg ez nem volt újdonság az Uray- osztály számára, ahol a testhasználatra kiemelten nagy hangsúlyt fektetnek. Az osztály úgy működik, mint egy horda, amelynek hierarchiája mindig a szerepek átadogatásával változik, és önmaga számára emeli ki főszereplőket. Minden funkcionális és evidens módon működik, és közben a színházi jelzés szintjén marad: az álarcosbál műanyag maszkjai, a fényvisszaverős, odacsattanós karkötő, a telefonról szóló zene, mind csupa olyan dolog, amit azonnal megért az ember.

Kaposvári Egyetem – Rómeó és Júlia
– Szabadság, különbözőség, falka –
Ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a csapatra épít, a dinamikára, ami a fiatalságból, az örömből fakad és a mérhetetlen közlési szándékból, amihez a megfelelés vágya is hozzá tartozik. A Liliomfihoz hasonlóan itt is megjelennek a csepűrágók, akik eljátsszák nekünk a történetet, akik kérik, hogy nézzük el a hibáikat, hiszen az a fontos, amit elmesélnek, nem ők a lényegesek. A csepűrágóság pedig a szabadságról szól, az eszköztelen szabadságról, amikor az ember húsával és vérével teremti meg a díszletet. Valószínűleg ez nem volt újdonság az Uray- osztály számára, ahol a testhasználatra kiemelten nagy hangsúlyt fektetnek. Az osztály úgy működik, mint egy horda, amelynek hierarchiája mindig a szerepek átadogatásával változik, és önmaga számára emeli ki főszereplőket. Minden funkcionális és evidens módon működik, és közben a színházi jelzés szintjén marad: az álarcosbál műanyag maszkjai, a fényvisszaverős, odacsattanós karkötő, a telefonról szóló zene, mind csupa olyan dolog, amit azonnal megért az ember.

A csapat energiája, ez a szabad forma a Rómeó és Júlia szövegével nem tud megbirkózni, az előadás a legtruvájosabb jelenete után (Tybalt és Mercutio párbaja) elkezd fáradni. Amikor már a szöveg átveszi az uralmat, és kevesebb színházi meglepetés ér bennünket, akkor kezdünk lecsatlakozni a dologról. A darabot mindenki ismeri a nézők közül, így a nehezebben érthető fordításban elhangzó szövegek is követhetőek, de egy idő után kifullad a rendezői kreativitás és a színészi lendület. Bizonyos jelenetek az előzőekhez képest leülnek, és néhány alakítás is hagy maga után némi kivetni valót. Az egyébként nagyon pontosan végig koreografált és Beatles számokkal komponált előadás egy idő után kifogy az eszköztárából, egyre kevesebb feladatot ad a játszóknak és a nézőknek is. Míg eljutunk a szerelmesek haláláig, ez eddigi magas frekvenciáról egy közép sávra ereszkedünk. De ahogy meg is kértek bennünket, legyünk elnézőek, hiszen így lesz, ami csonka, majd egész.