X. Ördögkatlan Fesztivál összefoglalója Pótszékfoglaló

Véget ért az idei, a tizedik, legkerekebb-legmelegebb „Nem vagyunk normálisak!” Fesztivál. Tegnap éjszaka egy fáradt francia kislány (a Wombo zenekar legkisebb utódlánykája) krokodilkönnyekben tört ki a hír hallatára, mert annyira szeret itt lenni, hogy nem akar hazamenni. Egy barátnőm, szintén könnyekkel búcsúztatva a boldog napokat, azt mondta: „Az van, hogy amikor jól vagyok, az rossz…mert vége lesz”. Bár én is értem, miért nehéz 5 napnyi békesség szigete után visszazökkeni a megszokottba, most mégis inkább az öröm győzedelmeskedik. Boldogság, hogy mindez megtörtént, hála a sok jóért. Hogy befőttesüvegbe teszem a mosolyokat, embereket, beszélgetéseket, koncerten ugrálásokat és az előadás élményeket, és hazaviszem magammal, hogy lehessen belőle titokban dézsmálni a kis kamrában, amikor majd szürkébbé válnak a napok.

fotó: Kabdebon Dominik

Tapasztalatom és mélyreható kísérletezéseim alapján két fő “élmény-befőző” metódusról beszélhetek, tudniillik amikor igazán mindent kihoz az ember(lánya) a fesztivál egy napjából.
Ezek a következőek:
A “precíz”
Reggel – vagy az elvetemültebb még előző este – pontos menetrendet dolgoz ki a nap programjaiból, belekalkulálva a helyszínek közti távolságot, a várható csúszásokat, az életben tartó vízbeszerzéseket, a szükséges és gazdaságos étkezéseket és még azt is kiszámolja, mikortól kezd el fogyasztani Villány remek boraiból, hogy bírja az iramot a hajnali bulik végéig.
A péntekünk e szerint a menetrend szerint folyt, és bár kissé rémisztőnek tűnhet így elsőre, ha az ember nem veszi túl komolyan, akkor abszolút abszolválható kihívás. Festettünk pólót a Bölcsész Udvarban, majd beültünk a Kohlhaasra, onnan épp kényelmesen átértünk a Light in Babilon koncertre a Narancsligetbe (az idei Katlan számomra legerősebb élménye volt ez, mind zeneileg, mind emberileg levettek a lábamról), ez után elcsíptünk egy buszt a Szoborparkba, ahol Lajkó Félix és Alexander Balanescu koncertjén Matt B élőben festett közvetlenül előttünk (a projekt részeként több nagy koncerten is improvizált egy-egy képet, melyekben így benne van a zene és az azt hallgatók energiája is, egészen más hangulatú alkotások születtek) végül el sem hagyva ezt a fantasztikus helyszínt, egy órát elcsevegtünk, hogy megvárjuk a Rómeó és Júliát a kaposváriak előadásában.

fotó: Kabdebon Dominik

Huhh! Leírni sem egyszerű. Abba pedig bele sem gondolok, külön-külön ezeket a programokat mennyi szervezés lenne látni, pláne, hogy a fesztiválbérlet árának akár a dupláját is szívesen odaadnám ezért a produkció-csokorért. Nem is érezném, hogy lehúztak (pedig fukar vagyok ez ügyben, túl sok a jó művész, túl sovány a pénztárca). Ráadásul nem szabad kifelejteni azt a hatalmas büszkeséget, melyet az ember egy ilyen jól sikerült nap után érez. Önvállveregetésem jeléül megkerestük hajnalban Nagyharsány pékjét, hogy frissen sült kakaós csigával zárjuk az estét.

Reggel – vagy az elvetemültebb még előző este – pontos menetrendet dolgoz ki a nap programjaiból, belekalkulálva a helyszínek közti távolságot, a várható csúszásokat, az életben tartó vízbeszerzéseket, a szükséges és gazdaságos étkezéseket és még azt is kiszámolja, mikortól kezd el fogyasztani Villány remek boraiból, hogy bírja az iramot a hajnali bulik végéig.

(Megj.: A pék a fő utcán lakik, a centrumból a beremendi leágazó felé sétálva a bal oldalon, egy udvarból nyílik a sütöde. Nincs üzlet, közvetlen a kemence mellől lehet hozzájutni az igazi kovásszal, igazi dióval készülő, éjfélre frissen sült péksütikhez és kenyerekhez, olyan ez, mintha álmodnék, kívánni sem lehetne jobbat. Egyféle rejtett kincse ez a falunak, és csak szájhagyomány útján terjed híre a fesztiválozók között, de aki egyszer betért, törzsvevő lesz.)

fotó: Mihály László

A “hal a vízben”
Úszik az árral, hagyja, hogy magával sodorják az események. Egyfajta „igenember”, ha valakikkel összetalálkozik, velük tart, amerre ők mennek, nem fél semmitől, valami biztosan lesz. Ha meghall egy izgalmas dallamot, betér az ukrán udvarba, hogy egy lakodalom utolsó, tábortűz melletti táncába csöppenjen. Ha pont akkor ér egy helyszínhez, mielőtt kezdődne az előadás, beáll a sorba, még a címet sem kérdezi meg. Szerencsére a katlanozóknál nem túl nagy a rizikófaktor, ha ezt a módot választják: jó eséllyel fog valami emlékezetes élménybe futni az is, aki nem tudja, mit keres. Hátránya ennek a stílusnak, hogy a színházi előadások így általában kevésbé kerülnek a hátizsákba, előnye viszont, hogy emberi kapcsolatok, régi és új barátokkal töltött minőségi idő viszont annál inkább. Részemről ez a stratégia a K2 színház Nagyharsányi menyasszony előadását hozta, egy elképesztően békés, tucatnyi barát között eltöltött délutánt a Vylian teraszon (itt fedeztem fel a Summer Rebelliont, ez számomra 2017 legnagyobb meglepetése, és „hogynemismertemőketeddig” élménye), és csodás találkozásokat a legkülönbözőbb emberekkel a világ minden tájáról.
Bárhogy is döntesz, lesz mit elcsomagolni. Aztán persze hazamész, kitör rajtad a fesztiválbetegség, és ki kell pihenned a szórakozást. Már majdnem meg is bánod az egészet…majdnem.
TOP 5 program számunkra “precíz” és “hal a vízben” taktikákat váltogatva: