A két ifjú építész belefelejtkezett a tengerbe. Mint taknyos kamaszok, egymást gáncsolták, a hullámokba lökték, iszapcsatát vívtak. Egymás nyakába másztak, hogy beledőlhessenek a vízbe. A hosszúra nőtt árnyékokban a nap a hullámokra rajzolta a bohóságot. A partról többen néztek feléjük, a játékuk szerelmét irigyelve, mert ők ott szétszórtak minden  tervezett rendet, és feloldódtak az elevenségben.
A strand napernyőrengetegében szaporodtak a foghíjak, a városiak a gyékényekkel a hónuk alatt az emelkedő utcákon hazaindultak.  Vacsoraidőben kiszellőztette magát a magára hagyott part.

A tikkasztó délutánon belenőttek a napernyők a parti homoksávba. Árnyaikból a strandolók bementek a hullámok közé. Az apály most kisimította a tengert, körbevéve a fürdőzőket. A távoli borulás sötét bíbora, a víz azúrkékje a hullámok smaragdjával összeért, és szétterült a homokon. A gyerekek vödrökben hordták a homokot az épülő várkastélyhoz. A napon fehérlettek gyermekméretű falai, és kapuján habosan beáramlott a tenger. Itt-ott hajtogatta a szél a magányos gyékényeket teleszórva őket homokkal.Saint Fernanda széles tengerpartja visszafogta a meredek, kacskaringós utcáit, hogy ne száguldjanak a vízbe. A víz morajlása ideterelte a város szűk sikátoraiban bennrekedt nyüzsgést, hogy lefékezhesse a forró homokban – talán azért, hogy a tenger aztán visszaadhassa Saint Fernanda arányait, a szemlélés végtelenét.
Bernard egyárbocosával tekergett a sekély partszakasz homokpadjai között. Vitorlását még Pierre-től, a nyugdíjasklub melletti trafikosnak az apjától vette, két vagy háromezer frankért a háború után. Szezonok elején átlakkozta, átpolírozta, és a nyarak szinte a zenitjükön jártak, amikor vízre tette a hajót. Néha kinn felejtette magát a tengeren, rémületet keltve az intézetiekbenben.

©csati

De Bernardnak fel se tűnt a zűrzavar. Méregette a szélerősséget, zsonglőrködött a vitorlákkal, mintha egy egész flottával versenyezne. Estefelé előbányászott egy-egy üveg cabernet chavignont, hogy aztán pipázva elringatózhasson valamerre. A távolodás szabadsága s a visszatérés újdonsága éltette, persze aztán reggelente rendre kikötött a parton.
Most is épp a spinnakert feszítette, elkapva egy gyengébb széllökést. Közben a homokpadokra kikászálódtak a rákok, a sekély vízben teknősök lődörögtek, időnként kimászkáltak sütkérezni. Bernárd hajóját nekivezette egy homokpadnak, és kitelepedett e sereglethez. A rákok Bernárd lábaira másztak nézelődni, miközben az öreg a mellette lépegető teknőcöt a fejére tette sapkának – a páncélos békésen nyújtogatta a nyakát. A hullámok nagy csobbanással elfeküdtek a homokpadokon, fehér habjukat szanaszét hagyták. A homokzátonyról idelátszott a napernyőkkel benőtt part,  Saint Fernanda kanyargóiba vesző katedrálisa és Fülöp.
Bernard letette a rátelepülteket, visszamászott a hajóra, a partnak tartott és kikötött a világítótorony melletti öbölben. Végigtrappolt a móló deszkáin a part homokjáig. Fülöp szikla alapzatra épült, teljes egészében fából. Bernard vette meg, mikor a Hajózási Minisztérium sorra kezdte a múlt századi tornyokat automatizálni. Fülöpöt bontani akarták, mert az 1842-ben épült fatorony megadta magát az időnek. Bernard beleszeretett a düledezésébe, és megvette egy kártya partin nyert összegből, hogy megmaradjon az, mire nincsen szükség. A nyugdíjasklub öregjeivel felváltva működtették a prizmákat hajtó motorjait, a városiak titkon hordták hozzá kannákban a gázolajat – bár üzemeltetése a hatóság szerint szükségtelen, mert navigációját kiváltja a vízben úszó két villanybólya.
Bernard Fülöp konyhájából előhozott egy darab sajtot, baguettet, kiült a küszöbre uzsonnázni. A várépítő gyerkőcök elejtették a vödröket, és egyenként mentek a sajtos szendvicsekért az öreghez. A szél összekavarta a sajtillatot a moszatszaggal, és elringatta a napon száradókat. Távolból vihar tartott a part irányába,  a sötétharagosával magára vonva a figyelmet, és a hullámok tarajokban értek ki a partig. A gyerekhad felszaladt Fülöp galériájára, és mindenki választott egy hullámot, hogy drukkolhasson neki a magasból. Bernard az utolsó falatokat nyelte, szemei belevesztek a tenger csatájába. Bosszantotta, hogy kikötött, s nem a hullámok közt ténfereg, hisz félni nem tud az, kinek a tenger a barátja. Nézte a fürdőzőket, ahogy időnként eltemetődtek a hullámhegyek alatt. A szélrohamok megforgatták a napernyőket, magukkal cipelve egy-két törülközőt. Bernárd előbányászta pipáját, rágyújtott, és szurkolt a hullámok és a szél kavalkádjának.

©csati

A napernyők takarásában két magas srác szlalomozott, a fejükön védősisakkal. A nyári tikkadásban egy tervezőiroda ifjonc mérnökei egy kikötő komplexum előméréseit készítették. Fenn-fennakadt a teleszkópos mérőjük a vásznakba. Rágyalogoltak egy-egy gyékényén napozóra, s műszerükkel magukkal rántottak néha egy napernyőt, az általuk okozott felfordulást észre se véve. Olyanok voltak, mint két némafilmbeli, esetlen figura. Felültek néhányan a napágyaikban, és nézték hosszan e Stant és Pant. Közben a napfény sorra elvakította a műszereik lencséit, sebaj, ők pár méterrel odébb gyalogoltak, leszúrva a szintmérőt, és nekiláttak ismét a mérésnek. A napágyaikban ülők szemükkel követték a szélben vitorlázó fehér jegyzetlapokat és a két colost, ahogy védősisakkal a fejükön a homokban szaladgáltak, és elvörösödő fejjel benyúltak a papírjaikért a napágyak alá.
A szempárok hamar rájuk tapadtak Jerôme parti-koktélbárjában, mikor szétteregették a pulton a tervrajzot, majd nem sokkal utána sikerült is végig- önteniük a mohitójukkal. A strandoláshoz nagyobb tehetségük lett volna…
Guillaume, a koktélbáros fia, a markában szorongatta a kagylóit, s a mohitós malőrt látva a pulthoz szaladt, és a kincseit a két srác átázott tervrajzára pakolta. E kagylós vigaszdíjra az ernyők alatt hatalmas nevetés volt a válasz. Guillaume félszegen, mosolyogva körbenézett, és leszaladt a tengerhez. Miközben a tervrajzból csepegett a koktél, újabb mohitót kértek, egy időre elfeledve a feladatukat.
A kihasználatlan parti homoksáv ideális egy beruházásnak. A városra felfigyeltek a befektetők, és ez a városvezetésnek meglódította a fantáziáját. Persze a városvezetés tagjai nem laktak már Saint Fernandában, az évek alatt Lyonba, Bordeaux-ba, Limogesban vettek házat, megkerülve az önkormányzati törvényt. A prefektura Saint Fernanda tengerparti sávján kikötőt tervezett, hozzá egy ötvenszobás luxusszállodát, felpezsdítve a turizmust. Kreatív tervek születtek az üres, napernyőerdőnek szolgáló partszakasz hasznosítására. Ha eltűnik a haszontalannak ítélt, abból születhet a fellendülés – egy strandoló város lényegtelen szempont.
Az elnyúlt délutánon a napimádók a hátukra fordultak, és megadták magukat a nap utolsó sugarainak. Mialatt a két mérnök nekivetkőzött a fürdésnek, a mohitó áztatta tervrajz száradozott a pulton. Jerôme nézegette az épületrajzot, de nem lett okosabb. A terveken egy háromszáz négyzetméteres, víz fölé nyúló, terasszal körbevett, minimál dizájnos szálloda, dézsában virító pálmákkal. A homlokzata – egyben Saint Fernanda új cégéreként – szemközt fordult a tengerrel, kitakarva mögüle a várost.
Jerôme bárpultjánál két turista iszogatott, egyikük hirtelen oldalra mutatott, és meglökte az ananászlevét. A pohár párszor megfordult a talpán, aztán elfeküdt a fapulton. Az ananászdarabok és a jégkockák még csúszkáltak kicsit a tervrajzra ömlött lében. Jerôme egy mozdulattal felkapta a lepedőnyi papírt, és az itallap mellé csipeszelte. A száradás és a nyilvános közszemle: a koktélbár az éjszakába nyúlóan kivesézte a dekorációnak vélt tervrajzot.
A két ifjú építész belefelejtkezett a tengerbe. Mint taknyos kamaszok, egymást gáncsolták, a hullámokba lökték, iszapcsatát vívtak. Egymás nyakába másztak, hogy beledőlhessenek a vízbe. A hosszúra nőtt árnyékokban a nap a hullámokra rajzolta a bohóságot. A partról többen néztek feléjük, a játékuk szerelmét irigyelve, mert ők ott szétszórtak minden  tervezett rendet, és feloldódtak az elevenségben.
A strand napernyőrengetegében szaporodtak a foghíjak, a városiak a gyékényekkel a hónuk alatt az emelkedő utcákon hazaindultak.  Vacsoraidőben kiszellőztette magát a magára hagyott part.
A két ifjú kigyalogolt a partra Jerôme bárjához. Egy kisebb társaság beszélgetett az itallap melletti papírlepedőnél. A koktéljaikat kavargatták, a szálloda volt napirenden. A szállodacsoda három turistát kivéve egyikőjüket sem hozta lázba.
Bernard Fülöp felé fordulva pipázott a pultnál egy Jerôme-tól kapott wiskys szóda mellett. Fülöp fénynyalábjait nézte, ahogy elterültek a növekvő hullámokon. A társaság az építészeket faggatta a szállodáról. A két nyurga mérnök élénken magyarázott.  Az utolsó utca, a trafikkal és a nyugdíjasklubbal elbontásra kerül, hogy legyen hely a szálloda parkolójának. A strandot fölszámolják, esetleg a város határában, hét-nyolc kilométerrel odébb, kialakításra kerülhet egy új. A deszka épületet – Fülöpöt értették alatta – lebontják.  A lelkes magyarázókra egyre kevésbé figyeltek a pultnál. Bernárdot faggatták, hogy mit szól ehhez a luxusmicsodához. De Bernárd már egy hete nem hallott a bal fülére, a tengervíztől gyakran teljesen bedugul. Leginkább akkor, ha egyáltalán nem volt fontos hallania azt, ami körülötte történik.
Jerôme hosszan nézte a tervrajzot, ezt az alkoholtól megfolyt színű Dali-képet. Lecsipeszelte, és a két építész elé tette. Kezükbe nyomott két banánturmixot, és elkezdtek beszélgetni. A srácok Jerome-tól a világítótoronyról érdeklődtek, fürdés közben megtetszett nekik. Bernárd kezébe vette a poharát, és elindult torony felé. Az este elfoglalta a partot.
A toronyhoz érve Bernard kitárta Fülöp ajtaját, nekilátott kisöpörni a földszintet. A konyhából látta a torony felé jönni a két építészt. Az ajtóban rámosolyogtak az öregre, és a vigyorgása beinvitálta őket. Elnézegették a csapolásokat, a csigalépcső vasat nem látott szerkezetét, elindultak a galériára. Bernard utánuk ment, megtöltötte gázolajjal a motorokat, és kilépett a két fiatalhoz. A fiúk hangtalanul járkáltak ide-oda a korlát mentén, a varázslat látszott az arcukon.

©csati

Bernard békésen körbenézett.  Saint Fernanda kaptatói tetején a Világra Javítók Társaságának kőoroszlánjai lógatták nyelvüket. Az utcák kanyargóin csorgott a kiöntött vödrök vize, és a boltok leengedett redőnyein szétfolyt az esti világítás. A Tabac elől Louis bepakolta az asztalokat, kirakatát betekerte fehér vászonba, védve az ott álldigáló csoki katonákat. A petanque-zók fölszedegették a golyókat, és átmentek Louishoz sörözni.
A tervrajzot Jerôme pultjáról fölkapta a szél, megpördült vele, és a tenger felé sodorta. A papírlepedő luxus szállodája keringett a tarajoktól elsötétedett vízben. Fülöp galériájáról a két építész és Bernard nézték ezt a táncot, amíg a papír el nem merült a határtalan kékbe.

Csatádi Gábor