Home / A függöny mögött / Interjúk / “A színház számomra: benzin az élethez!”
“A színház számomra: benzin az élethez!”

“A színház számomra: benzin az élethez!”

Holnap, szeptember 9-én lesz az Örkény Színház évadnyitója, az idén immáron a 7. Örkény-kerttel. A társulat egyik fiatal tagjával, Dóra Bélával beszélgettünk a holnapi Örkény-kertről, zenés szerepekről, a készülő IV. Henrikről, betyárbecsületről és a lelki üzemanyagokról…

  • Hogy érzed magad az Örkény társulatában, most így a második évadod elején?
  • Jól érzem magam, köszönöm (széles mosoly)! Ez igazából nekem már a harmadik évadom itt, mert  a gyakorlati évemet is teljes egészében itt tölthettem. Vannak “feladataink”, tényleg “jól vagyunk tartva”. Ez egy nagyon jó társulat! Nagy egyetértés van, amellett hogy  merünk ütközni egymással, és közösen gondolkozva létrehozni újat, tényleg olyan, mint egy család.
  • Hogyan érted ezt: “el vagyunk látva feladatokkal”?
  • Úgy, hogy színészként vagyunk “használva”: lehet fejlődni, keresgélni, kutakodni magadban. Nem csupán jobbról balra rohangálunk a színpadon, hanem feladataink vannak, amelyekben ott van a kihívás és a legjobb értelemben vett színészet. Szeretném persze, ha előbb-utóbb a főszerepek is megtalálnának, de ki kell várni a soromat.

Sok kisebb, monodrámaszerű dolog mellett az Esztrád lesz az igazi, közös csapatmunka szombaton. Az idei program most nagyon vegyesnek, szerteágazónak ígérkezik. Minden fajta műfaj megtalálható lesz,  a rock & rollon, a punkon át a rappig szinte minden. Ebben az Esztrádban egyetlen számot éneklek csupán, talán azért is, mert nem vagyok igazán meggyőződve arról, hogy nekem énekelnem kellene. Mindig is egy kényes dolog volt nekem az éneklés más emberek előtt.

  • Ebben az itt töltött két évadban melyik volt számodra az a karakter, amelyikről azt érezted: “na, ez most tényleg én vagyok, ez most abszolút rám van szabva”?
  • Igazából mindegyikben, mert a végére még a nagyon apró szerepekben is megtalálom azt, ami a sajátom abban a figurában. A próbafolyamat ezért arra  is egy nagyon jó időszak, hogy dolgozhass magadban és magadon. A próbákban hiszek, ahol mindig valami feladatot adhatsz magadnak.De talán az itteni szerepek közül eddig a Tartuffe Denise volt számomra a legnagyobb falat. Egyben a Denis volt számomra az eddigi legnagyobb út- és szerepkeresés is.

fotó: Gyöngyösi Hunor

  • Az idei, a 7. Örkény-kertre mivel készül a csapat?
  • Sok kisebb, monodrámaszerű dolog mellett az Esztrád lesz az igazi, közös csapatmunka szombaton. Az idei program most nagyon vegyesnek, szerteágazónak ígérkezik. Minden fajta műfaj megtalálható lesz,  a rock & rollon, a punkon át a rappig szinte minden. Ebben az Esztrádban egyetlen számot éneklek csupán, talán azért is, mert nem vagyok igazán meggyőződve arról, hogy nekem énekelnem kellene (hatalmas mosoly). Mindig is egy kényes dolog volt nekem az éneklés más emberek előtt.
  • …ennek ellenlére nem gondolnám, hogy a zenés karakter távol állna tőled…
  • Nem is áll, így van.  Bár engem itt az Örkény Színházban még nem talált meg zenés szerep, pedig tényleg jó lenne kipróbálni magam benne. Egy zenés szerep lenne az igazi mélyvíz számomra.
  • Ám egy színházban, ahol Kákonyi Árpád a zenei vezető…
  • …pontosan! Ott bármi előfordulhat…(együtt nevetünk) Az Örkényben azonban nagyon kevés az olyan előadás, amelyikben ne játszana meghatározó szerepet a zeneiség, mégis eddig még itt effektíve zenés szerepet nem játszottam.

Az Örkény-kert pont arra is alkalmas, hogy teljesen vegyes, színes közönséget képes legyen bevonzani. Olyan ismerősökkel is találkozni szoktam ilyenkor, akik egyáltalán nem “színházba járó emberek”. Azt látják ezeken a napokon az ide eljövők, hogy jó ide tartozni, mert egy olyan szellemiséget képvisel  az Örkény-kert, melyről nem érdemes lemaradni, és jó részt venni benne.

  • A tavalyi Örkény-kertben is rész vettél, jól tudom?
  • Természetesen! Tavaly volt az első év, amikor már mint a társulat tagjai voltunk itt az osztályunk több tagjával, akkor egy zenés évadajánlót csináltunk együtt, és szerintem nagyon jól sikerült – föl is került az internetre, ha jól tudom.
  • Hogy látod: kiket vonz az évadnyitó Örkény-kert? Azokat, akik évad közben este 7-től 10-ig amúgy is itt vannak rendszeresen, vagy teljesen más ennek az eseménynek a közönsége?
  •  Az Örkény-kert pont arra is alkalmas, hogy teljesen vegyes, színes közönséget képes legyen bevonzani. Olyan ismerősökkel is találkozni szoktam ilyenkor, akik egyáltalán nem “színházba járó emberek”. Azt látják ezeken a napokon az ide eljövők, hogy jó ide tartozni, mert egy olyan szellemiséget képvisel  az Örkény-kert, melyről nem érdemes lemaradni és jó részt venni benne.
  • ….az Örkény-kertnek van egy kollektív közönség teremtő ereje…
  • …és ez fontos! Az egész színháznak tulajdonképpen ez a lényege!
  • Most kezdtétek el a IV. Henrik próbáit. Milyen benyomásaid vannak eddig?
  • Igen, pár napja, és haladgatunk, haladgatunk…és ez is egy igen nagy, terjedelmes anyag.
  • Te játszod az ifjú V. Henriket?
  • Nemmmm, sajnos nem. Rengeteg szerep van ebben a IV. Henrikben, 60 vagy 70 szerep is talán. Mi, fiatalok játszunk benne ellenzékit és kormánypártit…nagyon érdekes, izgalmas, mert majdnem mindegyikünknek van 4-5 kisebb szerepe egyszerre. Ennek külön érdekessége az, hogy hogyan változol egyik szerepedből a másikba egyetlen előadás alatt.

fotó: Gyöngyösi Hunor

  • E Shakespeare-darab világa: a két táborra szakadás, az egymásnak feszülés, a kizárólagosságunk fitogtatása.  Az itthoni belpolitika hasonló miliőjét a privát életedben hogyan kezeled?
  • Ezektől igyekszem távol tartani magam, bár teljesen nem lehet, nem tudod kivonni magad ennek a hatása alól. Nem lehet, nem is tudom homokba dugni a fejem.  Nekünk, színészeknek az a dolgunk, feladatunk, hogy a színpadon próbáljuk megjeleníteni azt, amiben élünk, ami körülöttünk zajlik. És ha ebből másvalaki tud szemezgetni és elraktározni önmagában valamit, akkor az már egy szerencsés dolog. Rengeteg párhuzam van a hazai és a 15. századi Anglia történelme között, bár mindig minden darab rengeteg párhuzamot kínál, hisz ettől színdarab egy színdarab, nyilvánvaló!
  • Ennek a személyes “távol tartásnak” a magad részéről egyébként mi lehet az oka?
  • Eredhet ez abból is,  hogy úgy érzem, erre, amiben itthon élünk,  még nincs elegendő rálátásom,  nincs benne jártasságom, olvasottságom. Ebből fakad, hogy ezekhez a témákhoz “kevésnek” érzem magam. Biztosan eljön az a pillanat, amikor ez az érzés majd átadja helyét annak, hogy kellő bátorsággal, biztosabb ismeretekkel hozzászólhassak ehhez az egész itthoni helyzethez.
  • Lehet, hogy ennek a szándékos “kívül rekesztésnek” az lehet az oka, hogy egyszerűen zavar az, amiben és ahogyan idehaza élünk?
  • Mindenképp! Zavar, feszít ez az egész atmoszféra. Számomra azonban pont a színház az a hely, ahol ezek a feszültségek, ez a magyarországi helyzet valahogy át tud lényegülni, és ezáltal jótékonyan ki is tud oldódni belőlem.

Azt, hogy elmondhatom,  most tartok valahol az életben, azt szinte teljes egészében ennek a társulatnak, ezeknek az embereknek köszönhetem! Közöttük vagyok reggeltől estig, nagyon sok mindent látok. Látom, hogy mit  és hogy érdemes, mit és hogy lehetne, kellene csinálni. Mindig, mindenkitől el lehet lesni valamit!

  • Amikor annak idején a színművészetit választottad,  mi motivált, mi terelt arrafelé?
  • Furcsán hangozhat ezt itt most, de  más választásom nem nagyon volt annak idején, azt gondolom.(nevet) Borzasztó tanuló voltam, nem tudtam, hogy mit is akarok…igazából talán semmit sem akartam! Lógni akartam valahol a levegőben…és sodródni! Sportoló voltam, versenyszerűen kosárlabdáztam. Az edzés érdekelt, a csajozás és a bulizás, ezeken kívül igazából más nem is. Aztán ez a történet itt meg is állt, mert kicsaptak a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatáról, máshol fejeztem be  a gimnáziumot. Utána Földessy Margit stúdiójába jártam, és ő mondta, hogy menjek, felvételizzek, próbáljam meg a színművészetit. Elmentem, felvettek.

Nekünk, színészeknek az a dolgunk, feladatunk, hogy a színpadon próbáljuk megjeleníteni azt, amiben élünk, ami körülöttünk zajlik. És ha ebből másvalaki tud szemezgetni és elraktározni önmagában valamit, akkor az már egy szerencsés dolog. Rengeteg párhuzam van a hazai és a 15. századi Anglia történelme között, bár mindig minden darab rengeteg párhuzamot kínál, hisz ettől színdarab egy színdarab, nyilvánvaló!

  • Az alatt az öt év alatt  mi az, ami átrendeződhetett, átformálódhatott benned a gimnáziumi éveidhez képest?
  • Ami talán a legfontosabb volt ezek alatt az évek alatt – és ez iszonyatos meló is volt egyben, de ez talán mindenkinek az, ezt nem lehet megúszni, – hogy megtanuljak: mélyülni, mélyülni, mélyülni! Megtalálni, megbecsülni – bármennyire is közhelyesnek és giccsesnek hangzik most ez így – azokat az értékeket, amelyek igazán értékek, igazán mélyek, maradandók a körülöttem élőkben és magamban. Nagyobb, jóval nagyobb empátiával viseltetni feléjük. Mert gőgös voltam és rettentő hiú, és persze pökhendi is. Valószínűleg egy  hülye ént védő mechanizmus is volt ez a részemről. Egy elfedés, magam elfedése. Aztán ez alatt  az öt év alatt valahogy lefejtődött rólam…A fontos az, hogy tudjunk, akarjunk mélyülni… Minél több mindent megfejteni, megtalálni magunkból és magunkban.
  • Mindebben az egyetemi kurzusok, az évfolyamtársak, a színpad, egyáltalán ez az egész színházi közeg hogyan tudott segíteni?
  • A közeg? Rettentő sokat! Olyan emberekkel találkozhattam az öt év alatt,  akiktől lehetett tanulni, akik hatással voltak rám. A színházban folyamatosan embereket, helyzeteket elemzünk,ez szintén sokat segít. Ám leginkább maga a jó közeg az, ami mérhetetlenül sokat képes adni!
  • …ez a hatás lenne akkor a titok? Mármint a közeg, a színház közegének a hatása. A hatni tudás arra, aki nézi, és hatás arra is, aki a nézőknek játszik…
  • Hát persze! Mindig minden hat ránk. Például én a színművészeti előtt nem jártam színházba. Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor lehettem anno. És azok is jórészt a kötelező iskolai színházlátogatás részei voltak.
  • Emiatt egyébként az első években a Vas utcában nem volt benned frusztráltság?
  • Dehogynem! Egy ideig konkrétan azt éreztem: kilógok ebből a közegből! Éreztem, hogy nincs rálátásom, hogy nem értek hozzá!  Közben azonban ösztönösen azt is éreztem, hogy jó helyen vagyok! Aztán ezek az ösztönös megérzések szép lassan vissza is igazolódtak. Ha kaptam valamilyen feladatot, mindig jött a visszaigazolás: jó felé tapogatózom, jó felé keresgélek. Vagy épp be! (nevet)
  • A IV. Henrikben  – bár a próbafolyamatnak nagyon az elején vagyok még – számodra mi az, ami nagyon könnyen megragadható, amire azt mondhatod: “ez az, ettől enyém ez a szerep!”?
  • Azt látom ebben a darabban, hogy egy viszonylag kis létszámú “csapat” is mennyire meg tud hasonlani önmagával. Mennyire gyorsan képesek egymásnak esni. Mennyire könnyen el tudják árulni egymást, és mennyire keveset ér az emberi szó, mennyire nem lényegi kérdés a becsület… Mert én legalábbis hiszek a betyárbecsületben.
  • Mármint abban, hogy a kimondott szónak ereje van?
  • Igen, és hogy nem döfünk hátba senkit csak azért, mert épp elfordult tőlünk, vagy mert épp győzni szeretnénk! Nem tudnék olyan lenni, mint a nádszál, amelyik arra hajlong, amerről fúj a szél, csak mert ezt kívánná az érdeke. Számomra most még ezekről beszél ez a darab, és ez az, ami miatt most szerethető számomra. Aztán lehet persze, hogy a holnap délelőtti próba után már valami egészen mást mondanék, nem tudom. (nevet)
  • Számodra az Örkény társulatának a közössége mit képes adni?
  • Azt, hogy elmondhatom, hogy most tartok valahol az életben,  azt szinte teljes egészében ennek a társulatnak, ezeknek az embereknek köszönhetem! Közöttük vagyok reggeltől estig, nagyon sok mindent látok. Látom, hogy mit  és hogy érdemes, mit és hogy lehetne, kellene csinálni. Mindig, mindenkitől el lehet lesni valamit! (mosolyog)

fotó: Gyöngyösi Hunor

  • A korosztályi különbségek – hisz jó páran harminc alattiak vagytok, a csapat nagyobbik része pedig jóval harminc fölötti ebben a társulatban hogyan hatnak az Örkény színészközösségére?
  • Szerintem jól! A legjobb beszélgetéseim  többek között Pogány Judittal vannak, de igazából szerintem én szót értek mindenkivel. Kíváncsi vagyok most még mindenre.. (nagyot mosolyog) Nekem igazából hatalmas mázlim van, mert  Patkós Mártonnal – a legjobb barátom is egyben, olyan, mintha testvérek is lennénk – együtt élhetjük át mindazt, amit mi itt ettől a társulattól kapunk. És ez jó, nagyon, nagyon jó! Hogy itt vagyok, itt lehetek, azzal én  csak nyertem!

Ami talán a legfontosabb volt ezek alatt az évek alatt – és ez iszonyatos meló is volt egyben, de ez talán mindenkinek az, ezt nem lehet megúszni, – hogy megtanuljak: mélyülni, mélyülni, mélyülni! Megtalálni, megbecsülni – bármennyire is közhelyesnek és giccsesnek hangzik most ez így – azokat az értékeket, amelyek igazán értékek, igazán mélyek, maradandók a körülöttem élőkben és magamban. Nagyobb, jóval nagyobb empátiával viseltetni feléjük. Mert gőgös voltam és rettentő hiú, és persze pökhendi is. Valószínűleg egy  hülye ént védő mechanizmus is volt ez a részemről. Egy elfedés, magam elfedése. Aztán ez alatt  az öt év alatt valahogy lefejtődött rólam…A fontos az, hogy tudjunk, akarjunk mélyülni… Minél több mindent megfejteni, megtalálni magunkból és magunkban.

  • Számodra mi az a színészetben, ami képes doppingolni, képes meg nem szűnően, újra és újra erőt adni?
  • Mikor  belekezdtél,  már akkor sejtettem hogy mi lesz a kérdésed (nevet), és próbáltam előre lefuttatni magamban a választ, hogy ne mondjak valami sablonos szöveget. Ilyenek jutottak első nekifutásra az eszembe: hit, életkedv, energia! És tényleg…a színház számomra benzin…- benzin az élethez!
  • Miben, mitől más ez a “benzin” ahhoz  képest,  amit a gimnazista éveid alatt tekintettél annak?
  • Tizenkilenc évesen valószínűleg teljesen másképp láttam rá a világra. Most, mára azt érzem, egyre jobban kezdem érteni, érzékelni azt, ami körbevesz. Ebben a förtelemben, ami körülöttünk van, ami iszonyatosan megvisel – értsd: terrorizmus, média hecckampány és bármi, ami végső soron lehúzza és magába szippantja az ember egészét. Mindezektől folyamatos görcs tud állni a hasamba, és talán számomra a színház ad búvóhelyet. És hitet. Hitet, hogy megéri ezt csinálni! Egy lakatos biztosan azt gondolja, hogy annak van értelme, amit  ő csinál. Számomra viszont mint munka, mint hivatás, ez az, amit csinálnom kell. Nekem ez adja a benzint!

Csatádi Gábor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top