Home / A függöny mögött / Interjúk / “A mikrofon is csak azt tudja visszaadni, amit belefújsz…!”
“A mikrofon is csak azt tudja visszaadni, amit belefújsz…!”

“A mikrofon is csak azt tudja visszaadni, amit belefújsz…!”

Most pénteken, október 6-án lesz a bemutatója a Rózsavölgyi Szalonban az “Emberi hang…” c. önálló dalestnek, melyet Vörös Róbert szerkesztett, rendezett. Az est háziasszonyával, Molnár Piroskával beszélgettünk az énekés titkairól, mikroportokról, musicalről, szövegírásról és Déryné ürügyén a színészetről is…

  • Számodra mit jelent énekelni?
  • Szoktuk mondani, hogy amikor az ember prózában már nem tudja kifejezni magát, akkor átvált az éneklésre. Az éneklés jó dolog,  lelki megtisztulás, azt gondolom. Beszéltem olyanokkal, akiknek az éneklés nem adatott meg, és mindig “irigykedve” tekintettek azokra, akinek ez látszólag olyan könnyedén megy. Ugyanígy vagyok én is az operaénekesekkel, akiknek az éneke szinte simogatja a torkomat, és a lelkemet is, amikor hallgatom őket.

…néha muszáj mikroportot, hangosítást használni, de mindig tudtam, hogy a mikrofon, a mikroport is mindig csak annyit ad, amennyit kölcsönzöl neki! Sokan azt hiszik, hogy ez  segítség…- közben pedig nem: ez is csak azt tudja visszaadni, amit belefújsz – amit nem fújsz bele, azt nem adja vissza.

  • Esetleg már a főiskolán is mondták neked, hogy  az énekléssel is érdemes lenne foglalkoznod?
  • A hangképző tanáraim megneszelték, hogy van énekhangom, muzikalitásom, és nem tettek le aztán a későbbiekben sem rólam. Mondogatták, erőltették – én meg szívesen, örömmel vállaltam el  az ilyen felkéréseket. Hiszen az ember tudja, hogy a közönséget milyen boldogság tölti el, mennyire fel tud oldódni, ha megszólal a zene egy-egy előadásban. Élőzene, egy minden technikától mentes éneklés. A mai világban, ugye, ahol mikroport és mikrofon nélkül ma már el sem tudják képzelni az életüket – megnyomnak egy gombot, és “jön” a zene. Ilyenkor egy élő hang, egy élő zenekari hang persze hogy csodákat képes művelni…

fotó: Gyöngyösi Hunor

  • Ebből adódóan, gondolom, te mindig kerülted is a technikai “segítséget”… Olykor sem tudtak rábeszélni erre?
  • Így van, bár néha muszáj mikroportot, hangosítást használni, de mindig tudtam, hogy a mikrofon, a mikroport is mindig csak annyit ad, amennyit kölcsönzöl neki! Sokan azt hiszik, hogy ez  segítség…- közben pedig nem: ez is csak azt tudja visszaadni, amit belefújsz – amit nem fújsz bele, azt nem adja vissza.
  • …hogyan is volt az, amikor Kaposváron egy dalszöveg írása kapcsán a színészlakásodban leemelted a Majakovszkij-kötetet más kötetekkel együtt a polcról….?
  • Kaposváron kivételezett helyzetben voltunk, mert az igazgatónk a legutolsó időkig ragaszkodott az élőzenéhez. Akkoriban a városban, Kaposváron rengeteg zenetanár volt, és ők boldogan jöttek – ők alkották a színház zenekarát. Mindig élőzenével, még a gyerek darabokban is élőzenével játszottunk, és ez a legutolsó időkig így volt. Ez a bizonyos eset pedig úgy történt, hogy szerettem volna, ha a Csárdáskirálynőben a záró ének, a finálé is megszólal, de Mohácsi Jancsi azt mondta: igen, jó zene, de nem tetszik neki a szövege! – és azt mondta: ha annyira szeretnéd, akkor írjál hozzá szöveget! Erre én: itt az Eörsi Pista, írjon ő! – erre Eörsi István azt mondta: szó sem lehet róla!

Olyan kollégákat igyekeztem hívni, akikkel vagy játszottam együtt, vagy a dalaim zeneszerzői voltak, vagy annak a színháznak a vezetői, ahol sokáig játszottam… Csupa olyan embert hívtam, akikhez valamilyen színpadi lét köt. Novák Jánost, mert az ő zenéjével játszom a Bors nénit a Kolibri Színházban 25 éve, Vári Évát, akivel száznegyvenszer játszottunk együtt a Nagy négyesben, ami négy öreg operaénekesről szól. Hál’ istennek gazdag, sűrű színpadi életem volt! Egy állandó vendégem mindig lesz: Hollósi Frigyes. Mikor utoljára lépett színpadra, akkor mi egy duettet énekeltünk azon az előadáson. Ezt a duettet most  én éneklem – egyedül . Az ő fényképe azonban ott lesz mellettem. Hogy most belefogtam egy ilyen önálló estbe, az valami teljesen új. Gyárilag csapatjátékos vagyok – ahogy ezt szoktam is mondani –,  eddig soha életemben nem fordult meg a fejemben, hogy nekem önálló estem legyen! Bevallom, meg is vagyok ijedve egy kicsit az egésztől.

  • …vajon miért?
  • Gondolom, hogy nem volt a szíve csücske az ilyenfajta dalszöveg… A színészt kisegíti,  ha készül egy szerepre, bármilyen furcsa is, mindig azok a kötetek kerülnek ilyenkor  a kezedbe, amelyekre szüksége van.   Pontosan azok, melyek képesek téged kisegíteni!
  • Melyek is voltak ezek? (mosolyog)
  • Majakovszkij, Jeszenyin… Reggelre aztán elkészültem vele – a költők összevont soraiból, melyek illettek arra a szituációra ott a darabban – és megmutattam Eörsinek, aki elolvasva ennyit mondott: költőtárs!  Sosem  vallottam be aztán ezt meg  Eörsinek! (nagyot kacag) Persze biztosan sejtette ő, csak nem akart engem megbántani!

fotó: Gyöngyösi Hunor

  • Sok zenei főszerep jutott neked akkortájt?
  • Hogyne! A Csárdáskirálynő mellett játszottuk a Luxemburg grófját – Ascher Tamás rendezte.  Például a Mágnás Miskával kezdtem  Kaposváron. Játszhattam a Cigánybárót, amit Babarczy László rendezett. Rengeteg-rengeteg zenés darabot játszottunk, emlékszem, Orwell Állatfarmját is, ami egy angol musical.
  • Budapesten műfajok szerint “tagozódnak” a játszóhelyek – hisz sokkal több a zenés előadás a Tháliában, Örkényben, mint a Katonában,  ezért aztán, aki Molnár Piroskát csak Pestről “ismeri”, annak az éneklő, önálló dalesttel megmutatkozó Molnár Piroska nóvum lehet, holott ez inkább csak evidencia számodra… – ez kicsit szomorú is valahol.
  • Pedig én az Operettszínházban két nagy zenés előadásban is játszottam. Az egyik, a Sisi, egy nagy-musical, ami 17 évig ment, abban Zsófia főhercegnőt játszottam, és a másikat, a klezmer-musicalt: a Menyasszonytáncot is nagyon sok évig játszottuk, ezért nem gondolnám, hogy a budapesti közönségnek ez az oldalam, az éneklő Molnár Piroska teljesen ismeretlen lenne. (nevet)
  • Hogy a színművészeti mellett a Zeneakadémiát is elvégezd, az sosem merült fel, sosem foglalkoztatott?
  • Az anyósom, aki korrepetitor volt abban az időben a Zeneakadémián, nagyon szerette volna,  de én már akkor is  a színészethez ragaszkodtam. Egy operista élete hihetetlen fegyelmet igényel. Este azzal feküdni, hogy van-e hangja, reggel azzal ébredni, hogy a Turandotot énekli…-az azért nagyon más! (kacag)

Van jó színház, és van a rossz színház! Ahogy azt is kimondom: – ha istenkáromlás számba is megy – egy jó, minőségi bulvárszínházra igenis szükség van! Mert a közönségnek azt a részét is, akit ez érdekel,  ki kell elégíteni – a lehető legmagasabb színvonalon! Olcsó bulvárszínház speciel engem biztosan nem érdekelne… De egy jó, igényes bulvárszínházat, ha erre igénye van a közönségnek, akkor azt nem szabad tőle elvenni!

  • …és az se jutott eszedbe, hogy az operista karriered mellett megtarthatnád a színészit is?
  • Azt nem lehet! Az operista élete annyira más fajta életet, fegyelmet kíván, mint egy színészé…ez teljességgel elképzelhetetlen! Egyik este játsszál valami könnyű vígjátékot, a következő este viszont énekelj egy Toscát, Carment, Turandotot? Áááá! Ritkán van olyan minőségű hangja egy prózai színésznőnek, ami elmegy az operában is, és nagyon ritka az az operaénekes, aki meg tudja állni a helyét egy teljesen prózai előadásban. Bár én esküszöm arra, hogy ugyanarról a helyről énekelünk, ahonnan beszélünk, de az énektanárok szerint a prózától “leszáll” a hang! (nagyot nevet)
  • Ebbe az “Emberi hang…” c. estedbe milyen szempontok szerint hívtad a vendégeidet?
  • Olyan kollégákat igyekeztem hívni, akikkel vagy játszottam együtt, vagy a dalaim zeneszerzői voltak, vagy annak a színháznak a vezetői, ahol sokáig játszottam… Csupa olyan embert hívtam, akikhez valamilyen színpadi lét köt. Novák Jánost, mert az ő zenéjével játszom a Bors nénit a Kolibri Színházban 25 éve, Vári Évát, akivel száznegyvenszer játszottunk együtt a Nagy négyesben, ami négy öreg operaénekesről szól. Hál’ istennek gazdag, sűrű színpadi életem volt! Egy állandó vendégem mindig lesz: Hollósi Frigyes. Mikor utoljára lépett színpadra, akkor mi egy duettet énekeltünk akkor, abban  az előadáson. Ezt a duettet most  én éneklem – egyedül . Az ő fényképe azonban ott lesz mellettem. Hogy most belefogtam egy ilyen önálló estbe, az valami teljesen új. Gyárilag csapatjátékos vagyok – ahogy ezt szoktam is mondani –,  eddig soha életemben nem fordult meg a fejemben, hogy nekem önálló estem legyen! Bevallom, meg is vagyok ijedve egy kicsit az egésztől.

fotó: Gyöngyösi Hunor

  • …akkor talán az is furcsa lenne, ha most megkeresne egy lemezkiadó: csináljunk Molnár Piroskával egy önálló albumot, nem?
  • Hát furcsa is lenne, igen! – Bár van egy-két felvételem az operettszínházas korszakból. Lemezre énekelni az azért egészen más…ott nagyon kell tudni énekelni! A közönség sokkal megbocsájtóbb, ha esetleg hibázol. Persze a potikkal, tudjuk, hogy csodákat lehet csinálni, akkor is, ha nincs is olyan hangod…- de nem, lemezre én igazából nem vágyom! Ez a nagy hírverés, megmondom, kicsit zavar. Mert ilyenkor a közönség elvárása is kicsit nagyobb. Aztán bejön, és azt mondja esetleg a végén: “na, most ennek kerítettek itt akkora feneket?!”. (hatalmasat nevet)
  • Mostanság szeretjük elválasztani a zenés produkciókat a prózaiaktól: “a zenés is van tán valahol egy magas művészetet képviselni tudó prózaihoz képest” hangsúllyal…
  • …és ez az egész pr dolog?! Épp most hallottam, hogy egy ilyen pr-os azt mondta egy színi igazgatónak: egy színházat úgy kell eladni, mint a Coca-Colát! Hát nem!!! (erélyesen, felcsattanva megemeli a hangját) Nem, nem úgy kell! Ez az, amitől én megőrülök!
  • …ahogy gondolom akkor attól is, hogy van a zenés, és van  A prózai színház…
  • Van jó színház, és van a rossz színház! Ahogy azt is kimondom: – ha istenkáromlás számba is megy – egy jó, minőségi bulvárszínházra igenis szükség van! Mert a közönségnek azt a részét is, akit ez érdekel,  ki kell elégíteni – a lehető legmagasabb színvonalon! Olcsó bulvárszínház speciel engem biztosan nem érdekelne… De egy jó, igényes bulvárszínházat, ha erre igénye van a közönségnek, akkor azt nem szabad tőle elvenni!

Ám a zenében mégis van valami több, valami más…- nem is tudom… Például mindig baromira irigyeltem az angol színészeket, akik a beszédükben – persze ha az nem öncélú magamutogatás – mit meg mernek tenni, szinte énekelnek…  milyen amplitúdókat képesek bejárni, az valami egészen fantasztikus!! Ez magyarul persze teljesen nevetséges lenne…közben pedig angolul, olaszul nyeljük ezt a fajta dallamosságot, ezt a hanglejtést…!

  • …ahogy az se  keltsen megütközést, ha egy ponton a próza átvált dalra egy előadáson belül…
  • A musicallal vagyok úgy, hogy szívesen játszom benne, de nézőként be nem ülnék rá.
  • Ez érdekes…miért?
  • Mert mint műfaj engem mint nézőt nem érdekel, ennyi csupán.
  • Ha átváltasz éneklésbe, akár ugyanazon a jeleneten belül, egy prózai megszólalásod után, mi az a “többlet” vagy “más minőség”, amit fel tudsz általa magadban szabadítani?
  • A zenében van valami emelkedettség… Persze egy prózai monológ is, jól elmondva, tud olyan emelkedett lenni, mint egy énekszám, természetesen. Ám a zenében mégis van valami több, valami más…- nem is tudom… Például mindig baromira irigyeltem az angol színészeket, akik a beszédükben – persze ha az nem öncélú magamutogatás – mit meg mernek tenni, szinte énekelnek…  milyen amplitúdókat képesek bejárni, az valami egészen fantasztikus!! Ez magyarul persze teljesen nevetséges lenne…közben pedig angolul, olaszul nyeljük ezt a fajta dallamosságot, ezt a hanglejtést…!

fotó: Gyöngyösi Hunor

  • …mert hát a mi nyelvünk dallamvilága…
  • …más! Persze, teljesen más! (nevet) De azt azért irigylem…nem is értem, hogy mi miért ne mondhatnánk úgy egy Shakespeare-t, olyan intonálással, mint ők…??!
  • …arra rásütnék itthon egyből: mórikálja magát!
  • …igen, mert az nálunk már  egy “túlzás” lenne!

Bár van egy-két felvételem az operettszínházas korszakból. Lemezre énekelni az azért egészen más…ott nagyon kell tudni énekelni! A közönség sokkal megbocsájtóbb, ha esetleg hibázol. Persze a potikkal, tudjuk, hogy csodákat lehet csinálni, akkor is, ha nincs is olyan hangod…- de nem, lemezre én igazából nem vágyom! Ez a nagy hírverés, megmondom, kicsit zavar. Mert ilyenkor a közönség elvárása is kicsit nagyobb. Aztán bejön, és azt mondja esetleg a végén: “na, most ennek kerítettek itt akkora feneket?!”.

  • …de hiszen az éneklés sem az?!
  • Nem, nem az! Mert az olyankor  emelkedettség.
  • Az előadás sajtótájékoztatóján énekeltél egy dalt…
  • Igen, az a ‘”színésznő- dal”, a Déryné  dala volt. Valamikor régen Kaposváron volt egy kabaré, Koltai Róbert rendezte még a rendszerváltás előtt. Darvas Feri írta a zenéjét, és Dalos Györgyöt meghívtuk – aki ebben az időben le volt tiltva mint szerző -, hogy ő írja hozzá a szöveget.
  • …az iszonyatos érzelmi töltete mellett a hihetetlen, emberszeretettől dagadó humora fogott meg…
  • … igen, pontosan úgy, ahogy megy az életünk… Részt veszel sorozatokban, mindenféle munkákban, mert hát miért is utasítanád vissza, ugye?! (nevet) És elkezdesz esetleg népszerű is lenni, akkor aztán használnak, hívnak ide-oda-amoda….hiába szeretnél te minden este Shakespeare-t játszani… A megélhetéséhez meg az kell, hogy reggel ott legyél a szinkronban, az esti előadás után még föllépj valahol, és hajnalban forgass még egy sorozatot. És ezt, kérem, ne nevezzük pénzsóvárságnak! A művészszínházi lét ma nem számít a legjobb megélhetésnek. És a színész is vágyik arra, hogy ne legyenek anyagi gondjai… Ehhez pedig sok mindent el kell vállalnia…hiába szeretne ő csak értéket közvetíteni!

Csatádi Gábor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top