Home / A függöny mögött / Interjúk / “…az aktivitásra, a kritikus véleményalkotásra és ennek kinyilvánítására ösztönöz leginkább!” – interjú
“…az aktivitásra, a kritikus véleményalkotásra és ennek kinyilvánítására ösztönöz leginkább!” – interjú

“…az aktivitásra, a kritikus véleményalkotásra és ennek kinyilvánítására ösztönöz leginkább!” – interjú

Október Közepén indul a Trafó színházi nevelés programja, a Gondolat Generátor. A csoportvezetőkkel, a két frissen végzett drámainstruktorral, Török Tímeával és Szepes Annával beszélgettünk a drámainstruktorság mibenlétéről, a barbizás megkerülhetetlenségéről, a gondolkodás önállóságáról és a színház  közösséget “demokratizáló”, egymásét felelősséget vállaló hatásairól…

  • Melyikötöknek mi volt az első, meghatározó művészeti, színházi élménye?
  • Anna: A jót mondjam vagy az igazat?(nevet) Szerintem a budapesti gyerekek 90 százalékának A dzsungel könyve vagy A padlás volt az első meghatározó színházi élménye.  A színházi nevelés szempontjából viszont az alsós drámaóráim maradandó élmények. Egy alternatív iskolába jártam, ahol minden évfolyamon más kultúrkört tanulmányozhattunk, így aztán volt egy zsidó évünk, majd egy ősmagyar, egy ógörög és egy egyiptomi. Az adott kultúra vallásával, történelmével vagy mitológiájával kapcsolatban játszottunk és alkottunk.
  • Ez nem egy Waldorf –iskola volt véletlenül?
  • Anna: Nem, ez a Rogers-iskola volt. Tartottunk ógörög olimpiát és drámíró versenyt, főztünk kóser kaját, eljátszottuk a csodaszarvas történetét, és készítettünk fáraó nyakéket. Igazából ezek nem kizárólag színházi jellegű események voltak…

A színházi nevelés többek között aktivitásra, kritikus gondolkodásra ösztönöz. Én pedig nem tudok elképzelni jobb társadalmat, mint amit aktív, kritikusan gondolkodó, egymást elfogadó, szabadon véleményt nyilvánító emberek alkotnak. Szóval… minél többször részt venni színházi nevelési foglalkozásokon: az valami nagyon jó felé vezethetne!

  • …ám mindenképp kultúra és művészet a javából!
  • Timi: Számomra talán a bábszínházban látott Marcipán cica című előadás volt az a bizonyos első nagy, varázslatos színházi élmény, amit aztán lehetett otthon énekelgetni, mint A dzsungel könyvét. A másik ilyen gyerekkori alapélményem a szomszédunkban lakó, nálam jóval idősebb fiúhoz kötődik, aki akkor már rengeteget járt színházba, és mindig “elbarbiztuk” azt, amit ő előző este látott. Ezek a barbizások is hozzásegítettek, hogy megkedveljem a történeteket, a színházat. Két meghatározó élményem van a színházi nevelés hasznáról. Az egyik a Káva Hiányzó padtárs című előadása, ami olyan aktivitást váltott ki belőlem, hogy azzal a gondolattal jöttem ki róla: holnaptól megváltom a világot – de legalábbis elkezdek tevékenykedni azon, hogy a felvetett problémákon javíthassak. Valódi, hosszan tartó tenni akarást okozott bennem ez az előadás. A másik élményem, ahol csak megfigyelő voltam, a Kerekasztal Tükörváros című előadása, melyben végignéztem, ahogy kis gyerekek eljutnak odáig, hogy a nézői padokról felállva megakadályozzák egy zsarnok uralkodó következő lépését, azzal, hogy elveszik tőle a bajokat okozó követ. Láttam, ahogy cselekvésbe fordul a gondolat, ahogy megértik, hogy változtathatnak azon, amivel nem értenek egyet. Csodálatos lenne, ha sok ember élhetne át ilyet, és ezáltal valódi alternatívát éreznének a vak alkalmazkodás vagy a biztonságos hőbörgés helyett.

fotó: Mihalicz Máté

  • Ez jó (nagyot kacag), már látom is az interjú címét: “Barbizás, mint színházélmény!” Szerintetek egyébként a színházat a kultúra más területeitől, egészétől el kell-e, el lehet-e választani?
  • Timi: Nem kell, szerintem. A Trafó műsorát végignézve is látszik a Ház alapgondolata, hogy a kultúra “területei” keveredhetnek, egymásba átjárók. A kortárs művészetek sokszor egymásból inspirálódnak, oda-vissza “lenyúlnak” különböző dolgokat egymástól, egyre kijjebb tolják a saját határaikat. Arra kényszerítenek, hogy újrafogalmazzuk, mi az, hogy tánc, színház, képzőművészet – ezeket nem egymástól elkülönült, dobozokban lévő dolgokként értelmezve. A drámainstruktor szakon is az a szemlélet uralkodott, hogy sokkal inkább az összekötés mintsem az egymástól való szétválasztás az, aminek meghatározónak kell lennie a művészetben.
  • Anna: A Trafóra is leginkább ez jellemző: – ezért is vállaltuk el ezt a projektet – a műfaji sokszínűség és a társadalmi “éberség” kéz a kézben jár. És ezt a szemléletet könnyen hozzá is lehet kapcsolni a színházi neveléshez – szeretnénk ezt megjeleníteni a Gondolat Generátorban is.

Nagyon hiszek abban, ahogy sok színházcsináló is, hogy ezzel valós változásokat lehet elérni. Persze ezért a célért baromi sokat kell még dolgozni rengeteg embernek, de jó, ha mindig ott lebeg a szemünk előtt.

  • Hogyan épült fel a hároméves drámainstruktor képzésetek a színművészetin?
  • Anna: A képzés talán legközelebb a színházi neveléshez esik, és ennek sok rétegébe és műfajába vezetett be minket. Alapműveltségi tárgyaktól – drámaelmélet, művészettörténet – indulva, a dráma- és színházpedagógián át egészen a a rendezéshez, zenéhez, mozgáshoz köthető tárgyakig – de nyilván a leghangsúlyosabbak a színházi neveléshez köthető tárgyaink voltak.
  • Ki, illetve kik voltak az osztályfőnökeitek?
  • Anna: Gáspár Máté és Golden Dániel voltak az osztályfőnökeink, az egyikük alapvetően kulturális menedzser, a másikuk pedig többek közt a Vörösmarty Gimnáziumban drámapedagógus.
  • Hogyan látjátok: a színházi nevelés a színház világán belül mennyire tudta mára megtalálni a maga helyét?
  • Timi: Rettenetesen pozitív dolog az, hogy az elmúlt időben a színházi nevelés egyre inkább fókuszba tudott kerülni a színházi világon belül és kívül is. Talán azért is lehet ez így, mert érezhetően növekszik az igény olyan ismeretekre, képességekre, amit a hagyományos iskolai, nagy részben még mindig csak lexikális tudás nem tud megadni. A színházi nevelés szerintem együttműködésre, kérdések feltevésére és a kritikus gondolkodásra nevel. Olyan skilleket fejleszt, amelyekre a legkülönbözőbb területeken van egyformán nagy szükség, de amelyeket kevés helyen lehet igazán tanulni, amelyeket kevés alkalom van biztonságos körülmények között kipróbálni, gyakorolni.

fotó: Mihalicz Máté

  • Azaz, ha jól értem: alap sejtjeire bontja azt, amiről a színház általában este héttől tízig szól, és azokat egészen óriásivá, közelivé nagyítja, nemde?
  • Timi: …vagy legalábbis jobban segít a színház bizonyos összetevőire koncentrálni. Illetve vezeti a résztvevőt a megértésben, feldolgozásban – nem mint egy megmondó ember, természetesen -, hogy például ne történjen meg az, hogy két perc elteltével a közönség “ledobja magáról” a látott előadást vagy az egész témát.
  • Anna: A színházi nevelés folyamatában valóban részt vesznek az emberek!… Az átélt tudás mélyebb: ami velem történt meg, arra sokkal jobban emlékszem, sokkal elemibb erővel hat rám, és nagyobb benne a felelősségem. Természetesen ez egy előadás megnézése közben is bekövetkezhet, ám ha interakcióba is tud lépni egymással néző és néző  és az előadás maga, ha cselekvésen keresztül közelítünk a központi problémához, vagy valós kérdéseken gondolkozunk azzal kapcsolatban, az mindig mérföldnyivel többet tud jelenteni. Egy társaságban egyszer mutattak videót, melyen Orosz László, a BME fizikaprofesszora “kiakad”, és egy-egy előadása közben elkezdi nevelő célzattal irgalmatlanul leteremteni a hallgatókat, hogy miért nem szentelnek elég időt és figyelmet a kvantummechanika megértésére.
    Hiába tanulnak meg összerakni és beprogramozni egy-egy bonyolult gépet (lépegető kutyafaszt), ha nem értik meg a működésének alapjait. Az összes hasonlatát arra élezi ki, hogy az oktatásnak – csakúgy, mint véleményem szerint a színházi nevelésnek – alapképességeket és kompetenciákat kell megtanítani. Eszközöket adni, amivel később bármilyen célhoz el lehet jutni. Nem halat adni a kezükbe, hanem megtanítani horgászni. Hogy aztán az életbe kilépve lássák az összefüggéseket és a globális célokat, de tudjanak elsőként lokálisan cselekedni.
  • Hogyan kell jól vezetni, hogy a látottak, “ne dobódjanak le”, hogy a néző valóban foglalkozni akarjon két perc elteltével is az előadással?
  • Anna: Hitelességgel, őszinte kíváncsisággal. Ha a foglalkozásvezető valóban szeretne együtt gondolkodni azokkal, akikkel épp dolgozik. Ha kész eldobni a tervét, és nyitni egy-egy új javaslat felé. Kíváncsi a csoport gondolataira, belőlük akar építkezni, nekik akarja átadni az aktív résztvétel élményét. Tanáraink és mentoraink azonban elárulták, hogy tuti recept nem létezik. Mindezt csak tapasztalatból lehet igazán megtanulni.
  • Timi: …és talán mindezekben az a fontos, hogy egy adott korosztályon belül, a saját közösségeikben foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel. E két összetevő alapvetően segít a témára fókuszálni. Valamennyire ismerjük az adott korcsoportot foglalkoztató kérdéseket, így sokkal közelebb lehet vinni egy-egy témát a csoport tagjaihoz. Fontos megtalálni a látott előadás anyaga és az azt nézőket egyébként foglalkoztató kérdések közötti kapcsolatot. Azért is lehetséges egy témába “behúzni” sokakat, mert mi alkalmazkodunk hozzájuk, és nem ők ahhoz, amivel mi szeretnénk foglalkozni. Persze fontos, hogy közben minket is érdekeljen.

Láttam, ahogy cselekvésbe fordul a gondolat, ahogy megértik, hogy változtathatnak azon, amivel nem értenek egyet. Csodálatos lenne, ha sok ember élhetne át ilyet, és ezáltal valódi alternatívát éreznének a vak alkalmazkodás vagy a biztonságos hőbörgés helyett.

  • …azaz egy jó drámainstruktor  leginkább a saját korosztályát tudja a leghatékonyabban megszólítani?
  • Anna: Egy jó drámainstruktor tanult pszichológiát, fejlődéslélektant, és ezért tudja, hogy kit nagyjából mivel lehet bevonzani, és mindezekben képes aztán az évek folyamán tovább fejlődni.
  • Timi: Sokkal intenzívebben kell átgondolnunk, hogy kikkel szeretnénk az adott foglalkozást csinálni, mint adott esetben a színház foglalkozik ezzel a kérdéssel.
  • Anna: Ha tapasztalati úton “meg tudom tanulni” a csoport nyelvét, akkor később ezzel a nyelvvel azt is ki tudom majd deríteni, hogy azt a csoportot ténylegesen mi foglalkoztatja.
  • Timi: Hála istennek még élnek bennem emlékek arról – és ezeket részleteiben is próbálom előkaparni ilyenkor –, hogy például hatodikos koromban mi volt az, ami élénken foglalkoztathatott. A saját emlékeinket érdemes frissen tartani, szerintem!

fotó: Mihalicz Máté

  • A Trafó mostani évadának Gondolat Generátor korosztálya, ez a 15-25 év közötti, mi alapján lett kiválasztva?
  • Timi: A Trafó kínálatának döntő többségét nehéz a gimnáziumi korosztály alattiak számára közel hozni…
  • Igazából nem is az az alattiakat, hanem az a fölötti korcsoportot hiányolom…
  • Anna: Nekik is vannak programjaink, hiszen az előadások utáni közönség-össze-találkozókon, a NézőPontokon, mindenki mással együtt, ők is részt vehetnek.
  • Timi: Valamint írunk ki pályázatokat is – most épp egy van kiírva, ami pont középiskolásoknak szól, de szeretnénk idősebb korosztályok számára is kiírni hasonlókat.
  • Anna: Ahhoz azonban, hogy egy egész éven át együtt tudjunk dolgozni, nem lehet a végtelenségig tágítani ezeket a korosztály-határokat. Más a dinamikája annak, amikor a saját korombeliekkel dolgozom együtt, és más az, amikor nálam jóval idősebbekkel vagy fiatalabbakkal. Több dologra kell odafigyelni résztvevőként, más az élettapasztalatunk, más kérdések foglalkoztatnak és ez egy ilyen csoportfoglalkozás esetében nem biztos, hogy hasznos.
  • Timi:  Ahhoz, hogy mondjuk, egy 30-as korosztályi szórással rendelkező csoportot el tudjunk eredményesen vezetni, még sokat kell tanulnunk. A szakdolgozatomban egyébként azzal is pont foglalkoztam, hogy hogyan nyithatna a színházi nevelés ilyen széles korosztályi eloszlású csoportok irányába, ám ennek megvalósítása előtt még bőven gyűjtenünk kell tapasztalatokat.
  • Anna: Tervünk van bőven. Előbb vagy utóbb jut belőle a Trafóba is.

…és talán mindezekben az a fontos, hogy egy adott korosztályon belül, a saját közösségeikben foglalkozunk ezekkel a kérdésekkel. E két összetevő alapvetően segít a témára fókuszálni. Valamennyire ismerjük az adott korcsoportot foglalkoztató kérdéseket, így sokkal közelebb lehet vinni egy-egy témát a csoport tagjaihoz. Fontos megtalálni a látott előadás anyaga és az azt nézőket egyébként foglalkoztató kérdések közötti kapcsolatot. Azért is lehetséges egy témába “behúzni” sokakat, mert mi alkalmazkodunk hozzájuk, és nem ők ahhoz, amivel mi szeretnénk foglalkozni. Persze fontos, hogy közben minket is érdekeljen.

  • Milyen célokat tűztetek ki magatok elé a most induló csoportjaitokkal kapcsolatban?
  • Timi: Az egyik alap célkitűzésünk, hogy olyan csoport induljon, ahol az emberek aktívak, résztvevők, nyitottak…
  • Anna: …elfogadják egymást, közösen gondolkodnak, van egy biztonságos “kísérletező terepük”…
  • Timi:…és szívesen választják az alkotást mint önkifejezési formát!
  • Anna: Mindez még abban is kötődik a Trafó szellemiségéhez, hogy nemcsak színházzal kísérletezünk, hanem más művészeti területről is hívunk alkotókat. Például a mozgás-, zene-, képzőművészet, és a színház egyéb határterületeiről.. Szeretnénk életre hívni egy olyan csapatot, amelyik szívesen alkot együtt. Az évad végén szeretnénk is e munkánkat egy összművészeti performanszban bemutatni a közönségnek.
  • Timi: Igazából vannak előttünk különböző minták, mindketten részt vettünk már más színházak alkotó csoportjaiban. Én páldául az Örkény Színház IRAM programjának legelső csoportjában. Hihetetlenül pozitív élmény volt számomra, és egyben az utolsó “lökés” is ahhoz, hogy ezzel foglalkozzam. Abból a rettenetesen sok mindenből, amit én ott kaptam, szeretnék a lehető legtöbbet továbbadni másoknak is.

fotó: Mihalicz Máté

  • Mára már az is nagy szó, ha valaki  esti programnak a színházat választja annyi más közül – nemhogy még  utána  pluszban részt  vegyen egy hozzá kapcsolódó színházi nevelési foglalkozáson! Mégis: hol, miben, hogyan látjátok ma a színházi nevelés értelmét, szükségességét?
  • Anna: Szerintem akkor lesz a színházi nevelés terén fordulat,  ha majd te sem “pluszként” aposztrofálva kérdezel vele kapcsolatban.(nevet) A színházi nevelés akár lehetne minimum is! Alapvető kiegészítése az oktatásnak, a művészetnek. A már korábban felsorolt szociális és személyes készségek, amelyeket a színházi nevelés fejleszt, mind kulcskompetenciák.
  • Az én korosztályom iskolai életéből még teljesen kimaradt nemhogy a színházi nevelés, de még a drámapedagógia is, ezért is kérdeztem az előzőt…(mosolyog)
  • Anna: A színházi nevelésnek ezer formája létezhet. Változhat mindig aszerint, hogy épp én milyen új dolgot találok ki, illetve száz  formája lehet aszerint is, hogy épp kik vesznek benne részt!
  • Timi: A színházi nevelés többek között aktivitásra, kritikus gondolkodásra ösztönöz. Én pedig nem tudok elképzelni jobb társadalmat, mint amit aktív, kritikusan gondolkodó, egymást elfogadó, szabadon véleményt nyilvánító emberek alkotnak. Szóval… minél többször részt venni színházi nevelési foglalkozásokon: az valami nagyon jó felé vezethetne!
  • A színházi neveléssel talán el lehet érni, hogy a színház ne csupán este héttől tízig tartó kikapcsolódás, hanem az aktív mindennapokba való bekapcsolás is legyen, nem?
  • Anna: Nagyon hiszek abban, ahogy sok színházcsináló is, hogy ezzel valós változásokat lehet elérni. Persze ezért a célért baromi sokat kell még dolgozni rengeteg embernek, de jó, ha mindig ott lebeg a szemünk előtt.
  • Akkor a színházi nevelés nem a jobb nézői “színházi szövegértésért” van ezek szerint… (nevet)
  • Anna: Hát neeeeem! (nagyon nevet)
  • Timi: Annál sokkal több!!

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top