“…legyen egy ügyünk VALAMI MELLETT!”

Most csütörtökön debütált a Spinoza Színházban A védőbeszéd, -dialógus mint monodráma Makranczi Zalán tolmácsolásában. A darab rendezőjével, Czeizel Gáborral és Makranczi Zalánnal beszélgettünk az ’56-os forradalom jegyében a közügyek iránti nyitottságról, a a színész felelősségéről, az együgyűség megkerülhetetlenségéről és a „beleállás” elkerülhetetlenségéről…

A politikáról szóló beszéd mint a cselekvés alternatívája mennyire lehet ma “hatékony” szerintetek?

Zalán: Nem gondolnám, hogy ez a monodráma direktben politizálna. Az, hogy számon kérjük azt, hogy “ugyan már legyél tisztességes, ha már egyszer hatalmon vagy!!” – erről azt gondolom, hogy ezt ma is, tíz évvel és huszonöt évvel ezelőtt is, sőt, századokkal korábban is ki lehetett, ki kellett mondani – sajnos ez minden korban aktuális.

Zalán: Politika alatt – pláne Platón kapcsán – a mindenkori közös ügyeinknek az intézését értem…

Gábor: A politikai beszéd mindig emberfüggő, azt gondolom. Mindig attól függ, hogy ki az, aki beszél, és mennyire hiteles az, amit mond.

Pont ezt szerettük volna kihangsúlyozni: már akkor sem értették, pedig már akkor is több száz éve mondták, ismételték! Mostanra, mára pedig már több ezer éve mondják, ismétlik, de ma is még mindig pontosan ugyanúgy nem értik, mint akkor!

Zalán: Igen, ez döntő szempont. A másik aspektus pedig: mi színészként alapvetően, elsődlegesen beszélni tudunk róla, nyilván. Ebből adódóan nekünk az a dolgunk, hogy cselekvésre sarkalljuk e téren a másikat. A “nagyszerű” kádári mondat jut erről eszembe: “cipőt a cipőboltból!”. Azt gondolom, hogy az politizáljon, aki erre képes, aki tud is politizálni! Nekem van a politikáról véleményem, amit a darabon keresztül az emberek elé tárok – aztán mindenki hazamegy, és azt kezd vele, amit tud. Kicsit olyan ez, elismerem, mint amit Szókratész mond: “ha ezek után valaki tisztességes emberré válik, azért én a felelősséget nem vállalhatom! Én soha senkinek tanítást nem ígértem, és nem is tanítottam” Nekem, azt gondolom, a politikával kapcsolatban az a feladatom, hogy felhívjam bizonyos dolgokra a figyelmet, melyekkel szerintem igenis kellene foglalkoznia a politikának.

fotó: Véner Orsolya

…talán nem is annyira a politikáról való beszéddel lehet a baj, hanem inkább azzal, hogy milyen is ez a beszéd. Tudja-e a lényeget megragadni – ahogy Szókratészé is – a lényegtelen helyett?

Zalán: Erről Véner Orsi a napokban kiposztolt videója jut eszembe: megy valaki Szókratészhez, és lelkesülten meg szeretne osztani vele egy hírt egy közös ismerősükről. Erre Szókratész így válaszol: rendben, eresszük át ezt a “hírt” a hármas rostán! Hasznomra van? – Nincs. Jó dolgot akarsz róla mondani? – Nem. Biztos vagy a “hír” valódiságáról? Ott voltál netán, és azért tudod? – Nem, de mások mondták. Azaz – mondja Szókratész – nem vagy biztos benne, nincs is hasznomra, és nem is jó az, amit nekem erről ez emberről mondani akarsz. Akkor ezt a “hírt” most tulajdonképpen miért is hallgassam meg?

Zalán mellett és Zalánon túl, téged mi mozgatott, hogy megrendezd ezt a monodrámaként előadott dialógust?

Gábor: Ezt a mostanit megelőzően Zalánnal a Herzlben és a Pulitzerben mindketten azt éreztük, hogy jó lenne még együtt dolgoznunk. A Herzl premier-ajándékként Zalán megkapta tőlem Gogol: Egy őrült naplóját – ám mivel Keresztes Tamás közben bemutatta monodrámaként, Zalán azt mondta, hogy akkor azt most mégsem. Aztán Zalán ötletként megemlítette Szókratész védőbeszédét. Erre én azonnal rávágtam: persze, mindenképp, ez nagyszerű ötlet!

…mi színészként alapvetően, elsődlegesen beszélni tudunk róla, nyilván. Ebből adódóan nekünk az a dolgunk, hogy cselekvésre sarkalljuk e téren a másikat. A “nagyszerű” kádári mondat jut erről eszembe: “cipőt a cipőboltból!”. Azt gondolom, hogy az politizáljon, aki erre képes, aki tud is politizálni! Nekem van a politikáról véleményem, amit a darabon keresztül az emberek elé tárok – aztán mindenki hazamegy, és azt kezd vele, amit tud. Kicsit olyan ez, elismerem, mint amit Szókratész mond: “ha ezek után valaki tisztességes emberré válik, azért én a felelősséget nem vállalhatom! Én soha senkinek tanítást nem ígértem, és nem is tanítottam” Nekem, azt gondolom, a politikával kapcsolatban az a feladatom, hogy felhívjam bizonyos dolgokra a figyelmet, melyekkel szerintem igenis kellene foglalkoznia a politikának.

Zalán: Nekem ez a szöveg valamiért, teljesen véletlenül jött. Játszunk mindketten Jordán Tamással a II. Edwardban, és ennek kapcsán, már nem is tudom, hogy miért, de szóba került Szókratész. Aztán hazamentem, rákerestem, és néztem azt, ahogy Tamás beszél Szókratészról. Elővettem a Platón szöveget – persze olvastam korábban is, de már nem élt bennem annyira élénken -, és egész egyszerűen magába rántott. És akkor éreztem: ez lesz az, egészen biztos!

Mi az, ami beránthatott ebbe a szövegbe téged?

Zalán: Az egésznek az őszintesége, a “nyersesége” – az intellektuális nyersesége! A csávó, Platónunk, egy teljesen logikusan felépített rendszert rak eléd: tessék, vitatkozz vele, ha tudsz!

fotó: Véner Orsolya

…egy olyan egész, amelyen érződik, hogy napnál világosabb, már annyiszor elismételtem, elmondtam, hogy tele van tőle a micsodám…- és talán pont ettől, ezért lesz egyszerre nagyon mai is…

Zalán: Ezt gondolom, érzem én is! Pont ezt szerettük volna kihangsúlyozni: már akkor sem értették, pedig már akkor is több száz éve mondták, ismételték! Mostanra, mára pedig már több ezer éve mondják, ismétlik, de ma is még mindig pontosan ugyanúgy nem értik, mint akkor!

Gábor: Pont ezért is lehet ugyanúgy mondani ma, mint akkor! Személyes élményem még gimnazista koromból, a ’70-es évek végéről, amikor először Haumann Péterrel láttam az Egyetemi Színpadon, majd a ’80-as évek végén Jordán Tamással Kaposváron. Ezért is lehetett, hogy amikor Zalán ezt a szöveget megemlítette, nem kellett “levennem a polcról”, mert már ott élt a fejemben a szöveg. Persze nagy fejsze kell hozzá, de vágjunk bele – mondtam –, mert annak van csak értelme, ha belevágunk!

Nekem ez a szöveg valamiért, teljesen véletlenül jött. Játszunk mindketten Jordán Tamással a II. Edwardban, és ennek kapcsán, már nem is tudom, hogy miért, de szóba került Szókratész. Aztán hazamentem, rákerestem, és néztem azt, ahogy Tamás beszél Szókratészról. Elővettem a Platón szöveget – persze olvastam korábban is, de már nem élt bennem annyira élénken -, és egész egyszerűen magába rántott. És akkor éreztem: ez lesz az, egészen biztos!

Zalán Szókratésze annyira mondja, hogy mi az, amiből nem enged, még ha százszor is meg kell emiatt halnia. Ma már talán ez a sziklaszilárd hajthatatlanság felér a cselekvéssel, hisz ilyen magabiztosan odaállni valami mellé, tántoríthatatlanul – ez ma már teljesen kihalófélben lévő magatartás, a közéletünkben mindenképp…

Zalán: Van egy szép szavunk: együgyű – ez mára már negatív felhanggal bír. Holott ez annak idején pozitív dolognak számított, hisz valakinek van egy ügye, amiért elmegy a végsőkig, és képes akár falakat is áttörni érte! Egy aktív, cselekvőképes ember, aki az igaza érdekében bármire hajlandó! Mára már az együgyű az buta, butácska…. Én hiszek abban, hogy az egy-ügyűnek valóban egy ügye van. Hiszek abban, hogy a liberális nem egy szitokszó, hanem azt jelenti számomra, hogy a körülöttem lévő dolgokat próbáljam elfogadni. Hiszek abban, hogy a humanista számára – bármilyen egyéb tényezők is lépjenek fel akár egyidejűleg – az ember a legfontosabb. Hiszek abban, hogy ezeknek a fogalmaknak, dolgoknak igenis még élő, mély jelentése és szerepe van!

…mert bármiféle “forradalomnak” akkor tudunk nekikezdeni, ha abban az egy ügyben konokul hiszünk, kiállunk mellette…

Zalán: Igen, legyen egy ügyünk VALAMI MELLETT. Mert valami ellen kiállni, az nem egy nagy truvájság. Az nem mozgat meg új, friss energiákat. Nagyon sok embert össze lehet gyűjteni valami ellen, de aztán ez a nagyon sok ember életképtelenné és cselekvőképtelenné válik, ha majd ne adj ’ isten, valamit előremutatóan is kellene tennie. Minden mindig akkor aktív és életképes, ha valami mellett történik, azt gondolom.

Talán hatvanegy évvel ezelőtt ez az egy ügy mellettiség volt az, ami elindíthatta a huszonharmadikai eseményeket, szerintetek?

Zalán: Nem gondolom. Szerintem sokan azért nem képesek a mai napig “helyre rakni” magukban október 23-át, mert nem egy ügyük volt, hanem az egyik sarkon volt egy ügy, a másik sarkon volt egy másik, és a harmadik sarkon szintén volt egy harmadik.

fotó: Véner Orsolya

…jó, rendben, de ezek aztán valahol összeértek, nem?

Zalán: Nem, pontosan ez az: nagyon sok ügy volt, ami egy dologban megegyezett, találkozott abban, hogy az többé ne legyen. De azt követően mi az, ami legyen? Ebben viszont már nem egyeztek meg! És innentől kezdve ez már nem vezetett sehova, ez már akkor egy halott ügy – ezért is volt alkalmatlan arra, hogy bármi folytatása legyen. Annak semmi értelme, hogy elmegyünk valakivel, valameddig, vállat vállnak vetve, mert egyetértünk abban, hogy ne Az legyen, és amikor idáig eljutottunk, megállunk, és azonnal hátba szúrjuk egymást – igen, ennek aztán sok értelme van!!… Nem hiszek abban, hogy az ellenségem ellensége: a barátom!

…ám a kiállás egy ügyért, ami – ideig-óráig – összekovácsol minket, az azért mindenképpen fontos…

Zalán: Az igen, mindenképp! Szókratész beszédében van egy mondat: “ahová az ember egyszer odaállt, mert azt a helyet találta meggyőződése szerint a legjobbnak, vagy azért, mert a vezére odarendelte, szilárdan ki kell tartania mellette. És nem szabad a halállal vagy bármi mással törődnie, csak azzal, hogy elkerülje a gyalázatot!”

Van egy szép szavunk: együgyű – ez mára már negatív felhanggal bír. Holott ez annak idején pozitív dolognak számított, hisz valakinek van egy ügye, amiért elmegy a végsőkig, és képes akár falakat is áttörni érte! Egy aktív, cselekvőképes ember, aki az igaza érdekében bármire hajlandó! Mára már az együgyű az buta, butácska…. Én hiszek abban, hogy az egy-ügyűnek valóban egy ügye van. Hiszek abban, hogy a liberális nem egy szitokszó, hanem azt jelenti számomra, hogy a körülöttem lévő dolgokat próbáljam elfogadni. Hiszek abban, hogy a humanista számára – bármilyen egyéb tényezők is lépjenek fel akár egyidejűleg – az ember a legfontosabb. Hiszek abban, hogy ezeknek a fogalmaknak, dolgoknak igenis még élő, mély jelentése és szerepe van!

Ezzel a mondattal 2017-ben egy bajunk lehet, hogy az utolsó szavát, a “gyalázatot” fel sem igazán fogjuk. Mert nem nevesíthető, nem lehet pénzbe átszámolni, nem érezzük egzisztenciálisan magunkra veszélyt jelentőnek…

Zalán: Ne feledjük: Szókratészt is megölték, nem mentették fel. Van is egy ilyen mondata: “Ha a közélettel fogok foglalkozni köztetek, akkor meg fogtok ölni!”. És most a közélettel kell foglalkoznia, hiszen erre van kényszerítve. Megvádolták, el kell mondania ezt a védőbeszédet. Ez tehát mindenképpen egy rossz, vesztésre kárhoztatott helyzet számára.

…és mindenki másnak is: mert aki “csak” hallgatja, annak is kellemetlen tükröt tart azzal, amiről beszél…

Zalán: Szókratész maga sem volt szent, azonban mégis azok az emberek vitték, viszik előre a történelmet, akik együgyűek voltak – bármennyire nem szeretünk patetikus szentenciákat hangoztatni. Lásd: Jézus, Szókratész, aki Platónra a legnagyobb hatással volt. Platón pedig akkorát lendített a filozófián, mint ide Lacháza.

Számotokra, Gábor és Zalán, mi az, ami ebben a szövegben, monodrámában egy üggyé tud lenni?

Gábor: Amikor épp dolgozom valamin, olyankor számomra csak az az egy ügy létezik! Mindig együgyű vagyok! (nagyot nevet)

Zalán: Gábornál ez normális: Gábor együgyű! (nevet)

fotó: Véner Orsolya

…de ez annál, aki alkot, teljesen rendjén is van…(kacag)

Gábor: …amikor épp dolgozom valamin, akkor nagyon nehéz bármi mással foglalkoznom egyszerre! Persze a következő munkával kapcsolatban beszélnem kell a tervezőkkel, világosítókkal, a dramaturggal, az agyam mégis csak azon jár, amit épp megvalósítani szeretnék! Csakis azon.

Zalán: Gábornak annyiban volt “könnyebb” dolga, hogy ő tényleg így él. Ilyen együgyű – a szó jó értelmében! (nevet) Én sokkal kevésbé vagyok együgyű… De nagyon szeretnék együgyű lenni!

Ezt a fajta együgyűséget át lehet, át tudja ragasztani az egyik ember a másikra?

Zalán: Húúúú…ez nehéz kérdés! Ha nem hinnék abban, hogy át lehet “ragasztani”, akkor nem csinálnám ezt az előadást!

Gábor: Vannak olyan ügyek, amelyekben ha valaki nagyon hisz, akkor ez a “nagyon hiszek” átragad, és akkor ez továbbterjed, halad…

Ne feledjük: Szókratészt is megölték, nem mentették fel. Van is egy ilyen mondata: “Ha a közélettel fogok foglalkozni köztetek, akkor meg fogtok ölni!”. És most a közélettel kell foglalkoznia, hiszen erre van kényszerítve. Megvádolták, el kell mondania ezt a védőbeszédet. Ez tehát mindenképpen egy rossz, vesztésre kárhoztatott helyzet számára.

…lehet, hogy akkor csak ennyi a “titok”: nagyon, megszállottan hinni valamiben, valami egy dologban…?

Zalán: …igen, és azt komolyan kéne gondolni. Ez kicsit olyan talán, mint amikor megszületett Benjamin, és azt mondtuk: nagyon kedves, aranyos, nagyon szeretjük, down-szindrómás – egyébként teljesen egészséges -, minden rendben van vele, haladjunk tovább…! Nekünk ez nem probléma, nem fogom ezt problémaként megélni. Az emberek sokfélék: barna hajúak, kis lábúak, csücsöri szájúak, downosok, nem szeretik, ha meztelenül látják őket például… Amikor ebbe beleálltunk, és nem voltunk hajlandók problémaként megélni, akkor az emberek körülöttünk elkezdtek ezzel foglalkozni… “Akkor most ez hogy is van?” De nekünk – ahogy mondtuk, nyilatkoztuk is – ez nem téma, nem akadunk fönn azon, hogy a fiúnk down-szindrómás, hanem elfogadtuk, és továbbléptünk! És ezt a “beleállást” az emberek megérzik, elér hozzájuk. A nagyon fontos, lényeges dolgok ennyire közel vannak hozzánk (homlokához tapasztja szorosan mindkét tenyerét), csak nem közhelyként, hanem alapvető tényként kellene őket kezelni!