Home / A függöny mögött / Interjúk / “…a szerelem az, ami mindenkivel történik” – interjú
“…a szerelem az, ami mindenkivel történik” – interjú

“…a szerelem az, ami mindenkivel történik” – interjú

Szilveszter délutánján mutatják be a Nyáry Krisztián műve alapján írt Így viszik át c. előadást a Mozsár Műhelyben. Az egyik alkotóval, Bakonyi Alexával beszélgettünk temperamentumról, férfiversekről, a szerelem átvihetőségéről és persze a versekről is…

  • Nálad ki, mi viszi át a szerelmet?
  • Most épp egy nagyon intenzív korszak. Általánosságban természetesen a kapcsolódásaim: maga a szerelem, család, barátok, színház.
  • Számodra az intenzitás mennyire meghatározó?
  • Borzasztó rapszodikusan nevelkedtem: hatalmas nagy szeretések, óriási nagy szakítások közepette. A szülői öndefiníció szerint mi egy olaszos család vagyunk (bár nagyapám Gonzales Béla volt): mindent nagyon megélt mindenki nálunk – ezért aztán van bőven hozott anyag, amiből dolgozhatok.(nagyot kacag)

Azt hiszem. képes vagyok lelkesíteni, ha valamiben rettentően hiszek, és akkor az a dolog hihetetlenül meg tud mozdulni, és az olyankor nagyon jó, igen. Persze színházi értelemben ezt a fajta képességét az ember gyakorolja, így ennek számomra máshogyan van kihívás jellege. Ennél  magamtól már többet várok, de ez jól is van így!

  • Neked ez inkább hozott a személyiségedhez, vagy inkább morzsolt abból?
  • Nagyon örülök, hogy az életem első időszakát semmilyen szempontból sem “spóroltam” el. Jólesik ebből tovább lépve a mába középutat, harmóniát keresni. Örülök az idő előrehaladtának, mert azt érzem, hogy most kezdek lenyugodni kicsit. Pl. tizenkét évesen azt éreztem, hogy  lekések valamiről – s aztán, hogy tizennégy évesen minimum popsztárnak kellett volna már lenni. Úgy éreztem, hogy én vagyok a fehér nyúl Alice Csodaországában!(nagyot nevet)

fotó: Paraszkay György

  • Vajon miért érezhetted ezt?
  • Ez a tinisztárok kora volt, amikor ez az egész amerikai globalizáció berobbant itthon az arcunkba. Az a kor, amikor a Walt Disney világ azt szajkózta, hogy ha akarod, ha teszel érte, ha hajszolod, akkor megkaphatod, a tiéd lehet.
  • A magad elé kitűzött célokat könnyen elérted, eléred?
  • Neeem, egyáltalán nem!(nevet) Elsőre sokszor látványosat tudok “ugrani“, ha valami teljesen újba kezdek. Ám az, hogy harmincegy leszek, mire megkapom a diplomámat, az nem feltétlenül azt mutatja, hogy számomra olyan könnyű lenne elérni a dolgokat…de nem is baj, egyáltalán nem baj!

Erdeős Anna rendező nagyon tudatos, határozott elképzelése volt egyfajta kortalanságban tartani a helyzeteket. Szinte bárkik lehetnénk, annak ellenére, hogy a költők, írók életükkel, munkásságukkal nagyon erős mintázatokat hagytak ránk mind a mai napig. Ám pont a szerelem az, ami mindenkivel történik – ha viszont nem történik, akkor azért történik. Mert a szerelem  számomra univerzális, mindent összekötő dolog. Az előadás  laza, etűdszerű struktúrájú, az adott jelenet nyelvezetét pedig az adott költő, író nyelvezete szerint írta meg Tóth Réka Ágnes.  Ez nem egy kiállok és elmondom típusú előadói est lesz, hanem minél inkább az “életszerűség” áll a fókuszban. Amellett, hogy formanyelvileg sok absztrahálást használunk.

  • Miért?
  • Szerintem erősebb volt bennem a félelem a “rendszertől”… Jártam előtte egy alternatív gimnáziumba, ahová ezervalahány gyerekből lettünk kiválogatva. Számomra így a kiválasztottság-kiválasztódás kérdésével volt egy plusz viszony, volt személyes megosztottságom, félszem. Rengeteg tehetséges gyerek közé kerültem a gimiben. Talán leblokkoltam. Vagy lehet, hogy egyszerűen csak későn érő koravén voltam. Nem tudom.
  • Abban a “koravén” korszakodban a szerelmes versekkel milyen viszonyban voltál?
  • Utólag visszaemlékezve: számomra meglepően felszínes viszonyt ápoltam a versekkel pont akkoriban. Hatévesen az olvasásba “menekültem”, nagyon sokat olvastam, de érdekes módon ez az olvasáséhség a kamaszkor vége felé háttérbe szorult. A személyiségem gyakorlati kifejezésének keresgélése, az éjszakai életmód, filmek, rengeteg zene és szociális élet mellett valahogy a vers-szenvedély akkoriban nem volt jellemző. Ezért utána aztán sok mindent “be is kellett pótolnom”. És ez most is tart. Igazából talán bajban lennék, ha holnapra egy felvételihez össze kellene állítanom a tökéletes anyagot. Nem igazán értem a mai napig sem, hogy mi az például, hogy “férfivers”… Rengeteg olyan skatulya van, amit akkoriban sem fogadott be az agyam… Például: mi az, hogy jól áll? Vagy: milyen alkat vagyok? A startkőnél még pont az érdekelt, mi az, amihez alapból semmi közöm, hisz azt már ismertnek véltem, és hova lehet elrugaszkodni. Túlbonyolítottam. Meg kell tanulni előbb magadat is, és főleg érthetőnek lenni. Mindez szerintem egyszerre annyira sok mindennek a függvénye, pláne egy felvételi helyzetben…- ezekkel küzdöttem is akkoriban nagyon sokat.
  • Szerinted ennek a szilveszteri bemutatónak az anyaga jól áll neked, jól érzed benne magad?
  • Remélhetőleg. Benne van akár a jutalomjáték lehetősége is, mert mindegyikünk négy-öt karaktert személyesít meg. Gyanítom, hogy ez az előadás nagyon hosszasan fog elkészülni. Most, december 31-re valamilyen megosztható stádiumba kerül majd, nyilván. De két különböző nő nem ugyanúgy ideges, nem elég magamból keresgélni, erre a fontos színészi mentalitásra nemrég nyíltam ki, és ezt az egész folyamatot bármeddig lehet tovább finomítani – ez az, ami külön izgat. Ha az nem iszonyatosan jó és jól mélyíthető kihívás, hogy az ember ennyiféleképpen létezhet ugyanazon keretben, akkor semmi, szerintem!(nagyot nevet)
  • A versek megszületése és a mostani előadásuk között egy derekas félszázadnyi idő van. Mennyire jó vagy nem jó, ha ez az időbeli különbség érződik?
  • Erdeős Anna rendező nagyon tudatos, határozott elképzelése volt egyfajta kortalanságban tartani a helyzeteket. Szinte bárkik lehetnénk, annak ellenére, hogy a költők, írók életükkel, munkásságukkal nagyon erős mintázatokat hagytak ránk mind a mai napig. Ám pont a szerelem az, ami mindenkivel történik – ha viszont nem történik, akkor azért történik. Mert a szerelem  számomra univerzális, mindent összekötő dolog. Az előadás  laza, etűdszerű struktúrájú, az adott jelenet nyelvezetét pedig az adott költő, író nyelvezete szerint írta meg Tóth Réka Ágnes.  Ez nem egy kiállok és elmondom típusú előadói est lesz, hanem minél inkább az “életszerűség” áll a fókuszban. Amellett, hogy formanyelvileg sok absztrahálást használunk.

Igazából talán bajban lennék, ha holnapra egy felvételihez össze kellene állítanom a tökéletes anyagot. Nem igazán értem a mai napig sem, hogy mi az például, hogy “férfivers”… Rengeteg olyan skatulya van, amit akkoriban sem fogadott be az agyam… Például: mi az, hogy jól áll? Vagy: milyen alkat vagyok? A startkőnél még pont az érdekelt, mi az, amihez alapból semmi közöm, hisz azt már ismertnek véltem, és hova lehet elrugaszkodni. Túlbonyolítottam. Meg kell tanulni előbb magadat is, és főleg érthetőnek lenni. Mindez szerintem egyszerre annyira sok mindennek a függvénye, pláne egy felvételi helyzetben…- ezekkel küzdöttem is akkoriban nagyon sokat.

  • Rád  egyébként milyen “mintázatok” hatottak eddig?
  • Ha már költői mintázatoknál járunk, akkor nálam a Héja-nász az avaron az, ami a legegyértelműbben    tetten érhető! A köznyelvben használt értelemben. Amúgy pont Ady az Elbocsátó szép üzenettel nagyon kihúzta nálam a gyufát (nagyon nevet)

fotó: Neszmélyi Bea

  • A temperamentumosságból eredő nagy kilengéseidet is olyan jól kezeled, mint magát a temperamentumosságot egyébként?
  • Én magam egészen jól viselem, inkább az itt a kérdés, hogy a környezetem hogyan viseli! (hatalmasat nevet) Jógázom például, tehát próbálom tudatos keretek között tartani ezeket a folyamataimat. Igyekszem. Nagyon sokat segített és adott nekem  e téren az, hogy színpadon vagyok, és a temperamentumból eredő dinamikát munkává formálom! Így aztán nincsenek, nem maradnak lekötetlen energiáim.

Gyanítom, hogy ez az előadás nagyon hosszasan fog elkészülni. Most, december 31-re valamilyen megosztható stádiumba kerül majd, nyilván. De két különböző nő nem ugyanúgy ideges, nem elég magamból keresgélni, erre a fontos színészi mentalitásra nemrég nyíltam ki, és ezt az egész folyamatot bármeddig lehet tovább finomítani – ez az, ami külön izgat. Ha az nem iszonyatosan jó és jól mélyíthető kihívás, hogy az ember ennyiféleképpen létezhet ugyanazon keretben, akkor semmi, szerintem!

  • Milyen az az Alexa, amelyik tele van lekötetlen energiákkal?
  • Ezerszer felelőtlenebb, sokkal öntörvényűbb. Nagyon-nagyon éhes ember voltam addig, amíg meg nem találtam annak a módját, hogy hogyan “csillapítsam” ezt. Vonzott a tömeg, az éjszaka, minél többféle és minél többszínű beszélgetések, impulzusok az emberektől – ezt sikerült szerintem a legtermékenyebb irányba átfordítanom.
  • Tudtál ezzel az átfordítási készségeddel mások átfordításához segítséget adni?
  • Azt hiszem, képes vagyok lelkesíteni, ha valamiben rettentően hiszek, és akkor az a dolog hihetetlenül meg tud mozdulni, és az olyankor nagyon jó, igen. Persze színházi értelemben ezt a fajta képességét az ember gyakorolja, így ennek számomra máshogyan van kihívás jellege. Ennél  magamtól már többet várok, de ez jól is van így!

Csatádi Gábor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: