A Zsótér-Börcsök osztály egyik tagjával, Kurely Lászlóval beszélgettünk az elmúlt időszakjának bemutatóiról, a színésszé válás eddigi tapasztalatairól, a megúszásról, a Keating-Zsótér azonosságról, a magunk választotta utakról és a szenvedély létszükségletéről… 

  • Mi az, ami az év utolsó heteiben fel tud villanyozni, lázba tud hozni?
  • Próbálom hasznosan tölteni a szabadidőmet. Sport és versek, versek, versek! Eljárok fallabdázni; nagyon élvezem. Nemrég mutattuk be Veszprémben a Holt költők társaságát, és egyik kollégámtól kaptam egy antológiát modern költők verseivel. A veszprémi öltözőmben tartom, jólesik olvasgatni a próbák szüneteiben – és én magam is írok egyébként.
  • Mikor kezdtél írogatni?
  • A 2010-es évek eleje óta talán, gimnazista koromtól – nem folyamatosan, csak időnként, amikor késztetést érzek rá. Amikor szerelmes leszek. Nem megrendelésre írok, az biztos!(nevet)

…nincs igazán különbség a banki szféra és a színészi munka „alkoholizmusa” között. Mindkettő ott köt ki, hogy nem lesz már a végén élete a munkája mellett. Azt gondolnánk, hogy a színészet egy szent céloktól fűtött művészet, és hogy ez egészen más, mint a többi munka, de nem: a színész, aki gyárosként dolgozik, játssza a szerepeit, az ugyanúgy elfelejthet mellette élni, mint aki üzletkötőként rengeteg pénzt halmoz fel. Nem akarok olyan színész lenni, akinek hosszú listája van arról, mit játszott el, de nem tudja megosztani senkivel.

  • Kit játszol a Holt költőkben?
  • Neil Perry-t, nagyon jó szerep, de nem is mondhatnék mást – az előadást Funtek Frigyes rendezte, ismered őt? Izgalmas, lelkesítő, inspiráló minden előadáson újra és újra felfedezni azt, amit Keating tanít. Fontos találkozni színészként és emberként is ezekkel a gondolatokkal. Azt hiszem, a színészet alapja is ez, ami nélkül nem is éri meg csinálni: merj önmagad lenni! Tom Schulman egy nagyon romantikus, nagyon humanista darabot írt, úgy gondolom. Visszás is, hogy Neil megöli magát, mert a darab közben az élet szeretetéről szól. Arról, hogy csináld azt, amit szeretsz, és ne azt, amit rád erőltetnek, ami a társadalmi konvenciókból ered, vagy amit “megörökölsz”.

fotó: Veszprémi Petőfi Színház

  • …az öngyilkosság és az életszeretet szembeállítása is egy konvenció…
  • Ááá…értelek: ő abban a pillanatban nem látott más utat a “tovább lépésre”, a “túlélésre”. Érdekes, ahogy most a fiatal Scrooge-t próbálom az Isten pénzében Veszprémben, és azt veszem észre, hogy Neil Perry és a fiatal Scrooge mennyire jól képes reflektálni egymásra – azt hiszem: csak úgy érdemes szerepeket játszani, ha közben tanulsz is valamit belőlük. Ha egy szerep téged valahogy megtalál, akár úgy is, hogy rád osztják; az nem véletlen. Nyilván van ebben valami sorszerűség. A Scrooge hibáiból rengeteget lehet tanulni! Erről beszélgettünk most épp Ivánnal is (Hargitai Iván – a szerk.), a darab rendezőjével: nincs igazán különbség a banki szféra és a színészi munka „alkoholizmusa” között. Mindkettő ott köt ki, hogy nem lesz már a végén élete a munkája mellett. Azt gondolnánk, hogy a színészet egy szent céloktól fűtött művészet, és hogy ez egészen más, mint a többi munka, de nem: a színész, aki gyárosként dolgozik, játssza a szerepeit, az ugyanúgy elfelejthet mellette élni, mint aki üzletkötőként rengeteg pénzt halmoz fel. Nem akarok olyan színész lenni, akinek hosszú listája van arról, mit játszott el, de nem tudja megosztani senkivel.
  • Bent az egyetemen megtanítják, tréningeznek titeket arra, hogyan kerüljétek el ezt a fajta munka alkoholizmust?
  • Az egyetem azért kicsit más: ott sűrített három évről beszélünk, amikor sok dologról le kell mondanod azért, hogy tanulhass! Ez legyen is sűrű, ez jól is van így! Nem lehet másként! Mégsem rutinból csináljuk azt, amin épp dolgozunk! Mert aki tőzsdézik, egy idő után beleőrül a tőzsdézésbe, de aki színész, az ne őrüljön bele a színészetbe – és persze egy bankár se őrüljön bele abba, amit csinál! A Holt költőknek fontos üzenete, amit sokan nem- vagy félreértenek: „Carpe diem, élj a mának, szakajtsd a rózsa bimbaját!“ Ezt sokan összetévesztik azzal, hogy élj a mának, mert nem számít a holnap! – de ez nem ezt jelenti. Nekem legalább is nem. A ragadd meg a pillanatot azt jelenti, hogy ezt a pillanatot éld meg! Ezt, ami épp most van. Itt és most. Ne az elmúlt pillanatban, vagy egy következőben élj!

Rendkívül művelt és széles látókörű osztályfőnököm volt a gimnáziumban is, akinek volt egy jó hasonlata: az emberek halmazok. És ezek a halmazok találkoznak egymással, amikor maguk az emberek is. Hol kisebb, hol nagyobb részt ismerünk meg a másikból. Pont ezért nem is ítélhetlek meg téged, mert a te halmazodból csak egy részt ismerek! Éppen ezért honnan tudhatnám, hogy mi az a hatalmas mélység, ami mögötted van? Hamar, borzasztóan hamar ítélkezünk. Emberekről és szerepekről is.

  • …a megragadás alatt mennyiséget és nem minőséget szeretünk érteni…
  • …pontosan! Az adódó másodperceket kell százszázalékosan megélni, nem pedig nagyon sokat gyűjteni. Azért szeretem a Holt költőket, mert bármikor „meg tudom védeni“ Neil szerepét! Igaza van.
  • A Zsótér Sándor-osztály tagjaként nem is csoda, ha a zsótéri szenvedély “megszállottja” lesz az ember…(mosolyog)
  • Ez így van!(nevet) Ám Keating sem mond mást: Zsótér nagy Keating, vagy Keating nagy Zsótér!(nagyot nevet)
  • …pedig Zsótér Sándor első ránézésre nem egy Keating-karakter…
  • Nem az számít! Hanem ami a fejben és a szívben van. Fontos az, hogy az ember tudja, mi zajlik a fejében… A szenvedély megléte feltételez valamiféle elvakultságot is. Azt gondolom, a szenvedély annyi: élvezni azt, amit csinálsz. Számomra a szenvedély az, hogy amit csinálok, annak a „munka” részét sem akarom megúszni. A taps csak a gólöröm. Az előadás a meccs. Edzés pedig a hét minden napján van. Aztán lehet, hogy valakiből kapus lesz.

fotó: Gerencsér Anna

  • Számodra milyen ez a fiatal Scrooge-figura?
  • Ő is rendkívül szenvedélyes. Kijelenti: “nem leszek szegény!” – nagyon sokat nélkülözött, és tudja, hogy ha változtatni akar rajta, akkor azért dolgozni kell, kőkeményen! Nem csak akkor, amikor olyan kedvem van. Karácsony este jön Belle, a szerelme: “gyere korcsolyázni, mert mindenki kint korcsolyázik!” – akkor Scrooge azt feleli: “nem, mert én azt ígértem, hogy Ferrarit veszek neked, de ehhez az kell, hogy karácsonykor is dolgozzak, az év végi számlákat nézzem át!” Scrooge ebből a törekvő jelleméből adódóan teremti meg azt a sok pénzt, amit utána szét tud szórni. Előbb elkövet sok hibát, hogy aztán jóvá tegye azokat. Kérdés, hogy lehet-e. Az előadásunk ad egy választ: nem ilyen egyszerű. „A vizet, amit a borba töltöttél, többé ki nem öntheted. Minden változik, de újrakezdeni utolsó lélegzeteddel is lehet. ” /Bertolt Brecht/ Nekem jutott az a hálás szerep, hogy rálépjek arra az első lépcsőfokra, ami aztán ahhoz a zsugori, pénzsóvár figurához vezet, akivé  ő a későbbiekben lett. Rendkívül művelt és széles látókörű osztályfőnököm volt a gimnáziumban is, akinek volt egy jó hasonlata: az emberek halmazok. És ezek a halmazok találkoznak egymással, amikor maguk az emberek is. Hol kisebb, hol nagyobb részt ismerünk meg a másikból. Pont ezért nem is ítélhetlek meg téged, mert a te halmazodból csak egy részt ismerek! Éppen ezért honnan tudhatnám, hogy mi az a hatalmas mélység, ami mögötted van? Hamar, borzasztóan hamar ítélkezünk. Emberekről és szerepekről is.
  • Az Édentől keletre című előadásotokkal hol tartotok?
  • Próbálunk, (nevet) elég bonyolult darab. Epikus mű. Kissé romantikus, néha talán szentimentális. Ezek az emberek olyanok – ahogy Kelemen Józseffel, a rendezőnkkel is beszéltük – mint a Jókai- és Mikszáth-féle hősök, félfeudális viszonyok közepette élnek – csak éppen Amerikában a polgárháború alatt és után. Egy nagy lélegzetvételű anyag, aminek mi az első felét csináljuk most. Kíváncsi vagyok nagyon!

…aki tőzsdézik, egy idő után beleőrül a tőzsdézésbe, de aki színész, az ne őrüljön bele a színészetbe – és persze egy bankár se őrüljön bele abba, amit csinál! A Holt költőknek fontos üzenete, amit sokan nem- vagy félreértenek: „Carpe diem, élj a mának, szakajtsd a rózsa bimbaját!“ Ezt sokan összetévesztik azzal, hogy élj a mának, mert nem számít a holnap! – de ez nem ezt jelenti. Nekem legalább is nem. A ragadd meg a pillanatot azt jelenti, hogy ezt a pillanatot éld meg! Ezt, ami épp most van. Itt és most. Ne az elmúlt pillanatban, vagy egy következőben élj!

  • Hogy érzed magad a Veszprémi Színházban gyakorlaton?
  • Szeptember óta majdhogynem ott lakom; sokat ingázom. Sok új emberrel ismerkedhettem meg, új impulzusok értek. Jó látni, hogy egy hatvanéves ember, aki már eljátszotta a nagy szerepeit, még mindig ugyanolyan elánnal veti bele magát a munkába. Találkoztam viszont az ellentétével is; szelektálni kell, hogy kinek a példáját követem. Bálint András, aki több mint ötven éve van a pályán, tele van energiával, és azt látom rajta, hogy imád játszani. Engem is ösztönöz. Kőrösi Csabát például, aki majd minden előadáson játszik Veszprémben, hihetetlen pontosság és teherbírás jellemez. Duplán próbálja az Isten pénzét – mert a székesfehérvári előadáson is játszik, hiszen ez egy koprodukció – azt látod, hogy a folyosón már szinte alig él, nyilván viccelődik, de amint felmegy a színpadra, feltöltődik és árad belőle az élet. Mert neki fontos ez az egész – van viszont, akinek nem, vagy nem így, vagy nem ennyire.

fotó: Veszprémi Petőfi Színház

  • Húsz év múlva milyennek szeretnéd majd látni önmagad?
  • 2037 karácsonyán? Már családom lesz; szeretnék – magam is egy nagyon romantikus emberke vagyok. Két-három hete gondolkoztam azon, hogy ha már nem tudom majd úgy csinálni azt, amit szeretek – akkor bármennyire is fájna – abba hagynám. Erős egyéniség vagyok e tekintetben, ennyire már talán ismerem magam. Nem szeretem, ha azt mondják; a színészek ilyenek, meg a színészek olyanok. Lehet, igen, de nem mindenki. Attól még, hogy van bennem egy erős kifejezési vágy, egy „magamutogatás“ – az érzéseimet, a gondolataimat megosztani– abból még nem következik, hogy ne lehetnék igazán szerelmes, vagy ne lehetne családom, mert ugye a színészeknek általában tönkremegy a házassága. Lehet, hogy csak az ifjonti hév mondatja velem, hogy új formák kellenek, hogy én más vagyok, és én majd megmutatom! Mégis azt gondolom, hogy enélkül viszont nem érdemes! Mondták már nekem, hogy ez jó és szép, de majd elmúlik. Én viszont azt mondtam, hogy nem, mert ha ez elmúlik… Fura ez, huszonhárom évesen azt mondani, hogy negyvenévesen sem múlik majd el ez a hevület. De ezt gondolom. Megtenni ezt nyilván nehéz. Nem megalkudni, hanem harcolni, nem kompromisszumokat kötni, hanem bízni magadban, még ha mások furcsa szemmel is néznek.

Csatádi Gábor