Home / Megnéztük / Mint polcon az üvegek….
Mint polcon az üvegek….

Mint polcon az üvegek….

…illegünk-billegünk, könnyen törünk, ám addig is csillogunk-villogunk. És persze jó esetben oly áttetszőek vagyunk, hogy az már magában is esendőséget hordoz – de az üveg pont ettől, ezért üveg. Ahogy a 20. század amerikai társadalma sem tér el lényegesen  más társadalmaktól: esendő, tündöklő, és bármely tagja épp oly könnyen a földön végezheti, mint bárki bárhol másutt. Valló Péter pont ezt az üveg esendőséget és tündöklést ragadja meg a Radnóti Színházban rendezett Tennessee Williams darab, az Üvegfigurák kapcsán. A négyszereplős emlék-játék jól kimért ritmusban rohan a “drámai vesztébe” – és mi magunk is, miközben nézzük, lassan üveggé válunk: csillogva-villogva illegni-billegni kezdünk, és hamarosan az egzisztenciális és érzelmi zuhanás állapotában találjuk magunkat.

Ritka gyöngyszem ez a darab a nagy amerikai drámaíró életművében: finoman felépített, jól kidekázott karaktereivel. Ifjúkori zsengeként is pazarul tündököl benne mindaz, ami aztán a későbbi műveiben csúcsra járatódik. Az egyéni vágyak és a társadalmi racionalitás szembesülése, légvárak teremtett világaiba való menekülés a sivárnak tartott, lehetőségeinktől megfosztó mindennapiságok elől. Amanda (Kováts Adél) egyedül neveli lányát, Laurát (Lovas Rozi), miután a férje eltávozott messzi idegenbe, magukra hagyva őket.

fotó: Dömölky Dániel

Érdekes  a viszony kettőjük között. Mert elvileg Laura menekülne a rideg valóság elől az üvegfiguráival való játszadozás idillinek alkotott világába, de Amanda, az anya talán még rajta is túltesz:  az ő üvegfigurája Laura lesz, vele játszadozik éppúgy, mint lánya a törékeny babáival. Hamis, önbecsapásra épített üvegbura alatti álombirodalom ez. És ahogy ezt  a velük élő, másik gyerek, Tom (Porogi Ádám), aki raktárosi munkája után az alkoholba és a cigaretta füstje mögé menekülve elmeséli, attól még üvegesebb, törékenyebb lesz ez az egész dermedten áttetsző, üvegesen rideg, egymással öntudatlanul is játszadozó, csonka család-álom.

Porogi Ádám  lecsúszott középosztálybeli raktárosának viccesen könnyed narrálásában válik igazán hátborzongatóvá az, ami átlagos és mindennapi ebben a kiútját, helyét nem találó társadalmi rétegben. Ebben a családban, ahol nemcsak Laura játszik egyetlen mentsváraként az üvegfiguráival, hanem a szereplők maguk is egymás üvegfiguráivá lesznek. Jól szituált családi otthon (díszlet: Horváth Jenny), amelyben a nappali az úr: reprezentálni szeretne a ’60-as évek stílusával berendezve egy minőséget, amelyet persze a társadalmi kapcsolataik alapján nem mondhatnának magukénak Amandáék.

Baba- mozgás, baba vendéglátósdi, menyegzőről való álmodozás babamódra. És hogy mindebbe ki lovalja bele magát mind jobban és jobban? Valló Péter számára nem is ez az elsődleges – még ha a szöveg szerint Amanda is adja ki e téren a csatára hívó harsonaszót, – mert itt  a másik számára mindenki babává lesz, és a másikat babává teszi, és ezt oly magától érthető, mi sem természetesebb módon, hogy észrevétlenül mi magunk is résztvevőivé válunk ennek a “babáztatásnak”.

E nappaliból nyílik az elhúzható szalagfüggönnyel elválasztható ebédlő, és maga a nappali is egy mozgatható térelválasztó fallal a színpad hátsó részévé “tehető”, amit Tom mozgat, hol elhúzva, hol összecsukva – mintha egy rezervátum kapuját nyitná, csukná. Rezervátumét, melynek lakóit érdemes jól szemügyre venni, mert ilyet már másutt ritkán látni. Ritkán, kivéve a saját életünket, bár ezt az azonosságot sokáig magunk is hárítanánk, mint Amanda is – ez is része az álomvilág effektusnak.

fotó: Dömölky Dániel

Valló Péter komponálásában ez a Tennessee Williams darab tulajdonképpen ezzel a kinyitom, becsukom váltakozó procedúrája által, szánt szándékkal csalogat, húz be e világba: a nézőkből feszengő, a szereplőkkel együtt reményvesztetten a maguk egérútjait kereső sorstársakká avat minket is.

Bár a mesélő szerepében Tom úgy hat, mintha ő mindezektől szabad, független volna, ám maga is alárendeltje annak az önmaga számára ideálokat kreáló családi “hagyománynak”, amit már a messzire elutazott, most a nappali falán képként függő apja is képviselt. Amely képhez Kováts Adél Amandája rendre nekihajigálja hol a kanalát, hol minden más keze ügyében lévő tárgyat. Lenyűgözve nézzük Amandájának kényszeresen rendet tartó, kispolgári erkölcsöket magára erőltető, mindig a bakfis kora emlékeiből élő, nem egyszer az infantilis hisztériáig elmenő játékát. És több is ez, mint lenyűgöző csodálat: Kováts Adél életnagyságú üvegfiguraként játszik önmagával, ha már nem adatott meg számára, hogy egy szerető társ szeretettelien játszadozzon vele.

E nappaliból nyílik az elhúzható szalagfüggönnyel elválasztható ebédlő, és maga a nappali is egy mozgatható térelválasztó fallal a színpad hátsó részévé “tehető”, amit Tom mozgat, hol elhúzva, hol összecsukva – mintha egy rezervátum kapuját nyitná, csukná. Rezervátumét, melynek lakóit érdemes jól szemügyre venni, mert ilyet már másutt ritkán látni. Ritkán, kivéve a saját életünket, bár ezt az azonosságot sokáig magunk is hárítanánk, mint Amanda is – ez is része az álomvilág effektusnak.

Egykoron vasárnap délutánonként tucatnyi kérője tette Amandáéknál tiszteletét, és most Tom munkatársát, Jimet (Nagy Dániel Viktor) pont ilyen felhajtással próbálja egy vacsora erejéig a saját lánya, Laura “köré szervezni” – ha kéri, ha nem ezt Laura. Lovas Rozi Laurája belemerevedik ebbe a készülődésbe, vendégvárásba  – függetlenül Laura mozgássérültségétől – bámulatosan keltve életre az embernagyságú, ikeás Gestalta fababát szögletes mozgásával. Akaratától, önállóságától megfosztja Amanda nyüzsgése, és a diákkori szerelmével, Jimmel való váratlan találkozás.

fotó: Dömölky Dániel

Baba- mozgás, baba vendéglátósdi, menyegzőről való álmodozás babamódra. És hogy mindebbe ki lovalja bele magát mind jobban és jobban? Valló Péter számára nem is ez az elsődleges – még ha a szöveg szerint Amanda is adja ki e téren a csatára hívó harsonaszót, – mert itt  a másik számára mindenki babává lesz, és a másikat babává teszi, és ezt oly magától érthető, mi sem természetesebb módon, hogy észrevétlenül mi magunk is résztvevőivé válunk ennek a “babáztatásnak”.

Valló Péter és Tennessee Williams látlelete ez önmagunkról – amerikai társadalmon innen és túl is találó, szépen építkező, üres járatokat nem hagyó rendezés, melytől könnyedén, észrevétlen törnek saját belső üvegbaba figuráink. Mert itt most nem a hirtelen, drámai eszmélésre, hanem az illúziókba menekülő üveglétezéseink összetörésére van szükség. Ez egyszer úgy, mint polcon az üvegeknek…

Nagy Dániel Viktor Jimje csak elveszi ennek a baba játszadozásnak a számára felkínált részét – nosztalgiáznak, szerelmet vallanak az áram híján gyertyával romantikussá tett nappaliban Laurával. Pár pillanatnyi szirupos happy end – Tennesse tovább fokozza az ál idillt. És ehhez a naggyá srófolásához Nagy Dániel Viktor érzékien könnyed, a megilletődöttségétől sebesen megszabaduló sármőr Jimje az elegánsan finom játékával oroszlán résznyivel járul hozzá.

fotó: Dömölky Dániel

Ám a negédes befejezés mégis elmarad. Jim elmegy az életükből: már csak Amanda vágyálmai maradnak – beteljesülés nélkül. Összezúzottan, mint polcáról leesett, darabjaira tört, szilánkjaiban is egyedi ritkaság. Valló Péter és Tennessee Williams látlelete ez önmagunkról – amerikai társadalmon innen és túl is találó, szépen építkező, üres járatokat nem hagyó rendezés, melytől könnyedén, észrevétlen törnek saját belső üvegbaba figuráink. Mert itt most nem a hirtelen, drámai eszmélésre, hanem az illúziókba menekülő üveglétezéseink összetörésére van szükség. Ez egyszer úgy, mint polcon az üvegeknek…

(2018. január 6.)

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: