Home / Megnéztük / Szobányi életpanoráma
Szobányi életpanoráma

Szobányi életpanoráma

“Ha meg akarod ismerni a világot, maradj otthon, és ha meg akarod ismerni önmagad, menj ki a piacra!” – tartja egy kínai mondás. Hisz minden megismerés csupán átváltozás kérdése, azé, hogy mennyire tudunk egyik megközelítési sémánkból egy másikra átváltani. A Gáspár Ildikó által írt és rendezett, az Örkény Színházban bemutatott Franz Kafka-novella, Az átváltozás igazi, grandiózus színházi vízió arról, hogyan is látjuk önmagunkat, és  hogyan látnak minket mások. Olyan, amely minden klasszikus dramaturgiát és előzetes elvárásunkat felborogatja, hogy rajtuk átlépve a színház játékossága által beszéljen a személyiségünk legmeghatározóbb alkotóelemeiről – vigyázat, csak ínyenceknek!

Azaz nem is csak ínyenceknek, mert  ezzel azt is állítanánk, hogy az önismeret, a saját személyiségünkben való mélytengeri búvárkodás nem lenne ajánlott mindenkinek. De még mennyire! Csupán teljesen szabadon kell hagyni magunkat mindattól, amit már eddig megszoktunk, ami eleddig belénk rögzült. Ha az ember egyik reggelen bogárként ébred, akkor minden oka megvan rá, hogy onnantól összes korábbi megszokásával is bátran szakítson,  lelkiismeret-furdalás nélkül. És hagyja magát vitetni az eseményekkel, hisz mást úgysem nagyon tehet.

fotó: Horváth Judit

A színpad egyetlen fehér falú perspektivikusan táguló-szűkülő szoba a 19. századi polgári stílus modorában (díszlet: Izsák Lili). A szoba teljesen üres, minden berendezés híján, csupán egyetlen, az egész helyiséget betöltő, August Fuhrmann által életre hívott kaiserpanoráma forog körbe-körbe benne. Olyan, amely már az 1890-es évek Budapestjén is látható volt, és aki pár fillérért  belenézett eme sokszögletű, forgó építménybe a rászerelt látcső nyílásokon keresztül, az a svájci hegyeket, az itáliai tájat vagy épp a Közel-Kelet vidékét láthatta.

A forgó kaiserpanoráma felnyitható ablakain bozontos parókájában az irodavezető válaszolgat tekintélyes apaként Gregornak, vagy épp Jéger Zsombor akrobata hajlékonysággal felvételiztető irodavezetője, aki talán jobban örül a felvett Gregornak, mint Gregor maga. Mert ez nemcsak a legnagyobb színház, hanem a legmegfelelőbb munkahely az átváltozásokhoz, a mélyen önmagunkba tekintésekhez is.

fotó: Horvát Judit

Gáspár Ildikó olvasatában az átváltozás kaleidoszkópja ott forog az életünk, a lakószobánk, a mindennapjaink kellős közepén faltól falig kitöltve az életünket. Teljesen szokatlan szokványos elemként, mint ahogy minden más is ebben az előadásban teljesen szokatlanul szokványos – ez is az észrevétlenül bravúros, duplafenekű trükkje. Csak győzzük befogadni…

Olyan az egész, mint egy cirkusz, pedig csak az Oklahomai Nagyszínház: melynek  színes kavalkádjában egymás után történik minden – egyszerre bent is, és kint is. Ahol Alfréd (Csákányi Eszter) porondmesterként önmaga óriásbabájával gyermeki komolysággal játszadozva  konferálja és kommentálja mindazt, ami történni fog.

Tarka, hosszanti csíkos nadrágjában, felöltőjében, elegáns igényességgel, korhűen (jelmez: Marina Sermac) ehhez a Gáspár Ildikó által átírt, 20. század elei elbeszéléshez mérten. Ahogy minden más jelmezen is látszik ez a gondosan finom anyagválasztás és kimunkáltság, ami már-már meseszerűen idilli hátteret ad a történetnek.

fotó: Horváth Judit

Holott korántsem mese ez, hanem játékosan komoly, ijesztgetésnek is beillő, zavarba ejtően hátborzongató talányok sorozata. Ide szeretne felvételt nyerni sok más sorstársával egyetemben Gregor Samsa (Polgár Csaba), aki megilletődve, feszengve téblábolja körül kezében aktatáskáját szorongatva ezt a forgó “cirkuszt”, amelynek belsejében, az égbevivő lépcsősoron ül Fanny (Roszik Hella) angyalszárnyakkal, fuvolázva.

Itt minden  állásra jelentkezőt komolyan elbírálnak, nagy a tülekedés, a bejutni vágyás, mintha a világ elviselhetetlensége elől ide menekülne, ebben a világ egészét leképező, fiókszínházban akarna dolgozni mindenki, ahol nem csak megengedett, de szükséges is az átváltozás – ahol mindenki a polgári foglalkozásához mért színházi munkát kap.

Egytől egyig fehére festett, púderezett arccal játszik itt mindenki, mert ebben a világban  minden szereplő egyszerre önmaga színésze is. Ahogy Gregor hangját, gondolatait is egy egész Samsa-kórus adja vissza , akik egyébként máskor meg suhancai, segédei és kislányai a történetünknek – így osztva a személyiséget a végtelenített beszéd-mozgás-hang dinamikus koreográfiájának profizmusában, vagy épp a kaiserpanorámára vetített videó-installációk pergő egymásutánjában.

A forgó kaiserpanoráma felnyitható ablakain bozontos parókájában az irodavezető (Csuja Imre) válaszolgat tekintélyes apaként Gregornak , vagy épp Jéger Zsombor akrobata hajlékonysággal felvételiztető irodavezetője, aki talán jobban örül a felvett Gregornak, mint Gregor maga. Mert ez nemcsak a legnagyobb színház, hanem a legmegfelelőbb munkahely az átváltozásokhoz, a mélyen önmagunkba tekintésekhez is.

fotó: Horváth Judit

Mert a valódi munkahelyére Gregor úgysem lesz képes eztán bejárni, hiszen egy nap, mint ismeretes: bogárként ébred – még a szobáját se lesz képes elhagyni, nemhogy bogárként irodai munkáját elvégezni. Szobája innentől kezdve a kaiserpanoráma belseje, ami előtt családjának tagjai: apja (Kovács Zsolt), anyja (Kerekes Éva) és testvére, Grete (Kókai Tünde) türelmetlen toporzékolással, fehérre púderezett ábrázattal várják, hogy Gregor végre előjöjjön, és bemenjen az irodába dolgozni.

Mint leporelló nyílik, tágul ki a történet, hisz itt minden szereplő saját magán túl egy kollektív történet kollektív szereplője is. Az átváltozás fontos része, hogy más alakban, egy másikként jobban rálásson önmagára. Minden epizódban feltárul egy másik: Gregor jelene egyben a múltja és jövője is lesz. Olyan többdimenziós történetté, amelyben az értelmezés a víziókra nyitott lényünket kívánja megszólítani, és ezen  keresztül szólni bennünk ahhoz, ami racionális.

Egytől egyig fehére festett, púderezett arccal játszik itt mindenki, mert ebben a világban  minden szereplő egyszerre önmaga színésze is. Ahogy Gregor hangját, gondolatait is egy egész Samsa-kórus adja vissza (Dóra Béla, Patkós Márton, Novkov Máté), akik egyébként máskor meg suhancai, segédei és kislányai a történetünknek – így osztva a személyiséget a végtelenített beszéd-mozgás-hang dinamikus koreográfiájának (Hadi Júlia) profizmusában, vagy épp a kaiserpanorámára vetített videó-installációk (Juhász András) pergő egymásutánjában.

Gáspár Ildikó játszik a térrel, az idővel, a személyekkel, tükröztetve, szerepösszevonásokban duplikálva őket, mindeközben mégis a történet vezetésében a követhetőségre gondosan ügyelve – a színház audiovizualitását középpontba állítva, mindezt úgy, hogy a lehető legklasszikusabb eszközöket használja, mindenféle modernkedés nélkül is élővé téve magának a színháznak a veretes tradícióját.

fotó: Horváth Judit

Mint leporelló nyílik, tágul ki a történet, hisz itt minden szereplő saját magán túl egy kollektív történet kollektív szereplője is. Az átváltozás fontos része, hogy más alakban, egy másikként jobban rálásson önmagára. Minden epizódban feltárul egy másik: Gregor jelene egyben a múltja és jövője is lesz. Olyan többdimenziós történetté, amelyben az értelmezés a víziókra nyitott lényünket kívánja megszólítani, és ezen  keresztül szólni bennünk ahhoz, ami racionális. Ebben, ettől több, más ez a színházi látás is: – a kaiserpanoráma forgása három dimenzióban – melyben minden nézhető egyben egy másiknak az alakját is magára ölti annak, amit látunk.

Átváltozunk, de nem azért, hogy rémálomként éljük meg a magunk és Gregor bogárságát, hanem hogy többet lássunk magunkból és abból, ami körülvesz – mindezt ritkán használt, ezért a megszokotthoz képest szokatlan eszközökkel. Gáspár Ildikó szobányi életpanorámája teljesen szokványos, ha a fantáziánk szabad játékának utat engedünk, ha nem, akkor tényleg csak az ínyencek nézzék. Ettől függetlenül mindannyiunkra ráférne tudatunk tágításaként ez a szobányi világ és világnyi szoba-kaleidoszkóp.

 

Miközben Gregor rálát – és mi is – önmagára, úgy találkozik össze saját lénye mélyén önmaga és mindnyájunk  zsarnok Tisztjével (Kovács Zsolt): aki autoriter módon ítélkezik, kormányoz mindenki más helyett is – egyszemélyben. Ismerős ez a személy a belpolitikánkból, ám Kovács Zsolt a játszi könnyednek és a halálosan komolynak a zseniálisan összegyúrt egyvelegével túl is emeli a konkréttól az egyetemlegesig ezt az ismert és mégis mindannyiunkban ismeretlenül ott élő zsarnokot.

fotó: Horváth Judit

Átváltozunk, de nem azért, hogy rémálomként éljük meg a magunk és Gregor bogárságát, hanem hogy többet lássunk magunkból és abból, ami körülvesz – mindezt ritkán használt, ezért a megszokotthoz képest szokatlan eszközökkel. Gáspár Ildikó szobányi életpanorámája teljesen szokványos, ha a fantáziánk szabad játékának utat engedünk, ha nem, akkor tényleg csak az ínyencek nézzék. Ettől függetlenül mindannyiunkra ráférne tudatunk tágításaként ez a szobányi világ és világnyi szoba-kaleidoszkóp.

(2018. január 12.)

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: