Rettentő mélyen és irtó közel

A mélység és a közelség szinonimák  akkor is, ha elsőre nem tűnnek annak. Mindkettő a távolságot igyekszik ellensúlyozni, azt a hiátust, ami két személy közé ékelődik önkéntelenül. De ennek a mélységnek, közelségnek hol és hogyan vannak az “egészséges” határai? Marcio Kerber Canabarro-Molnár Csaba-Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre a Trafóban bemutatott Deeperben ezt a problematikát járja körül a groteszktől a csenddel és a szavak nélkül visszaadhatóig – utazás ez egymás és önmagunk felé.
A Trafó nagyterme egészen új perspektívát nyer most: a fényhíd teljesen leeresztve, mint egy óriási csillár, csücsül majdnem a játéktér padlóján. Átstruktúrálódik a tér: a fent és a lent, a használhatóság és a hasznavehetetlenség felcserélődik. Az aluminium konzolok között ténfereg két bukósisakos, fejlámpás, mintha felfedező túrán lenne. Vass Imre kedvére való bolyongás, mintha elhagyott iparterületen sétafikálnának, keresve a kereshetőt, az emberi érdeklődés számára figyelemreméltót. Avagy azt, ami szokatlan, ami magán viseli az élet nyomát. A keresés, a kutatás igény, igény a rátalálásra, a találkozásra, a közelebb kerülésre. Nézzük őket, és közben motoszkál bennünk a kíváncsi, a mindenhová benéző gyerek, aki olthatatlan vággyal kószál látszólag céltalanul.

Látszólag, ám közben Vass Imre és Marcio Kerber Canabarro kutatása nagyon is célirányos. Csellengésük érteni akarás. Megértése annak, hogy hol, merre is van a másik, illetve az a bejárható út, ami a másikhoz vezet. Olyan ez, mint egy mélytengeri búvármerülés, amelyben  egyre lejjebb merülve  egyre beljebb, közelebb is érünk… Miközben a fejlámpáik fürkésző fényét követjük a szemünkkel, lassan csörlőződik fel a fényhíd. Tenger ez, egyre jobban mélyülő, egyre több mélységébe belátni engedő.
Aztán világosodik: pár jurta-sátor, pár kupac faág. Erdei tisztás? Bolygószéli lakatlan hely? Nem köti az orrunkra az előadás, nem rág semmit a szánkba. Nem ez a feladata, hanem a keresés. A közelség, az intimitás a távolság ellenére is, és a távolságban is legyőzhető különállás meghaladása. Táboroznak? Ismerkednek? Netán egymás számára teljesen idegenek, akik csupán most és itt, egyszerre, egy időben jelenlévőkké váltak egymás számára? Bármelyik lehet ezek közül, és akár egyik sem.

Játszadozás a narancsokkal, amelynek levét egy felszabadult orgia résztvevőiként facsarják egymásra, önmagukra. Ismerkedés a közelséggel. A tárgyak és a másik reakcióinak bennünket befolyásoló, ránk közvetlenül ható közelségével. Felszabadult nevetés erre a válaszunk, ami ugyancsak ismerkedés: önmagunk felszabadítása arra, hogy az egymásmellettiségből adódó legextrémebb helyzetekben is megadjuk magunknak a lehetőséget a taszítás, az ellenállás helyett az ismerkedés közelségében megszülető önfeledtségre.

Mozdulataik határozottak és tétovázók, biztosak és csupa kérdéssel teli bizonytalanok. Mintha velünk együtt, avagy mi is velük együtt keresnénk a lehetséges válaszokat. Jobban mondva nem is keresés ez, hanem merész, bátor, célirányos tapogatózássá váló ismerkedés. Ismerkedés a helyzettel, a lehetőségekkel. A mélyre merülő búvárkodás kíváncsiságát a felbuzduló, a magából erőt merítő, fölbátorodó ismerkedés  váltja fel.

A négy test nem direktben keresi egymással a kontaktust, inkább mintha adott meglévő lehetőségnek vennék ezt, amivel kreatívan kezdeniük kell valamit. Nem törekszik a négy táncosunk  mindenáron arra, hogy egymással érintkezésbe lépjen minden adódó alkalommal. Olyan érzésünk van, mintha ezt  kiindulási alapnak vennék, amin elindulva, ennek a már adottnak, meglévőnek a tovább építésén kellene fáradozniuk. Így hát nem a már ismert kontaktálási sémákat pörgetik újra végig, hanem  kérdező, válaszok után tapogatózó nyitottsággal igyekeznek felfedezni és újra felfedezni ezeket önmaguk számára.

Négyüknek sikerült rátalálni rettentő mélyen és irtó közel az egymásmellettiségnek arra a ritmusára, amelyben semmi sem lesz többé tolakodó, végletekig fokozottan és szélsőségesen intim, de mégis tápláló marad. Biztonságot, inspirációt adó a bármikor megismételhető, újbóli közeledésre. Mert mindig közel vagyunk, csupán meg kell tapasztalni ezt a közelséget – ám ez a fürkésző, felfedezésre induló nyitottság, tapogatózás nélkül megismerhetetlen és megtapasztalhatatlan marad.

Játszadozás a narancsokkal, amelynek levét egy felszabadult orgia résztvevőiként facsarják egymásra, önmagukra. Ismerkedés a közelséggel. A tárgyak és a másik reakcióinak bennünket befolyásoló, ránk közvetlenül ható közelségével. Felszabadult nevetés erre a válaszunk, ami ugyancsak ismerkedés: önmagunk felszabadítása arra, hogy az egymásmellettiségből adódó legextrémebb helyzetekben is megadjuk magunknak a lehetőséget a taszítás, az ellenállás helyett az ismerkedés közelségében megszülető önfeledtségre.
Marcio Kerber Canabarro, Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre egyszercsak nagy, virágmintás textildarabokkal terítik be a Trafó drapp linóleumát. Virágos rét? Maga a paradicsomi kert? Béke van, mindenki elpihen a saját helyén, egymástól távolabb. Mégsem érezni négyüket egymástól izoláltnak. Mert minden felfedezésen, kutatáson, megismerésen és ismerkedésen túl megérkeztek. Most megpihennek, amit majd bármikor  az egymás iránti közelítés aktivitása válthat fel újra.

Négyüknek sikerült rátalálni rettentő mélyen és irtó közel az egymásmellettiségnek arra a ritmusára, amelyben semmi sem lesz többé tolakodó, végletekig fokozottan és szélsőségesen intim, de mégis tápláló marad. Biztonságot, inspirációt adó a bármikor megismételhető, újbóli közeledésre. Mert mindig közel vagyunk, csupán meg kell tapasztalni ezt a közelséget – ám ez a fürkésző, felfedezésre induló nyitottság, tapogatózás nélkül megismerhetetlen és megtapasztalhatatlan marad.
(2018. január 11.)