Különleges programokkal, egyszeri és megismételhetetlen vetítésekkel, igazi kuriózumokkal várja az érdeklődőket a Színház- és Filmművészeti Egyetem Film- és Médiaintézete a FACT (Festival Arts Cinema Theatre) ideje alatt. A Február 1-4. között zajló filmes mini-fesztivál művészeti vezetője Enyedi Ildikó az SZFE osztályvezető tanára.
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik az SZFE hallgatóinak dokumentum és rövidfilmjeit, oktatási konferenciát tartanak többek között Enyedi Ildikó, Havas Ágnes, Petrányi Viktória részvételével, rövidfilmjeikkel bemutatkoznak a kölni Nemzetközi Filmiskola és a lisszaboni Lusofona egyetem hallgatói, egész napos rendezvénysorozattal emlékeznek a 100 éve született Fábri Zoltánra, melyen az Oscar díjas Saul fia operatőre, Erdély Mátyás a 35 mm-es filmre forgatás előnyeiről és hátrányairól tart előadást, Báron György vezetésével a mesterre emlékeznek az egykori tanítványok: Janisch Attila, Nádasy László, Sólyom András, és levetítik a Hannibál tanár úr című filmet. A Szentkirályi utcai TV stúdióban Light Box installációt tekinthetnek meg.
FEBRUÁR 1. 17:00 – 18:30 AZ SZFE HALLGATÓINAK DOKUMENTUMFILMJEI
Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház
BAJNOK – Rendező: Bartha Máté
Vanessza, a fiatal roma lány élete nagy lehetőségére, egy rangos boxgálára készül. A kis, vidéki edzőteremből a bajnokságig hosszú az út, ám  gondoskodó edzője segítségével talán legyőzhető a számtalan akadály.
19.30 perc
ELSŐ LECKE: A PAPLANOS – Rendező: UGRON Réka
Tamás ezer éve paplanos. Körúti pincéjében mintha megállt volna az idő, mindenhova száll a toll. Az elzárt világban megjelenik a kamera: a rendező és szereplő között egy különleges kapcsolat kezd alakulni. A film témája: hogyan volt az, amikor a paplanost filmeztem.
9 perc
HOSSZÚ VÁGÁS – Rendező: HENDRICK Leah
István a lakótelep fodrásza. Szalonjában mindennap váltják egymást a környék lakói, akik saját problémáik súlyával ülnek a fodrászszékbe. A hajvágási procedúra alatt megismerjük egy mikrokörnyezet sokszínű arcát.
15 perc
UTÓSOK – Rendező: RÉTHY Dávid Art
Bubi, Süti és Valentin huszonéves fiatalok. Mindhárman utógondozottként élnek abban a gyermekotthonban, ahol felnőttek. Még három évük van és menniük kell. Van köztük, aki félretette és van, aki már régen elköltötte a nekik járó családi pótlékot. A film az Utósok veszteségeiről, álmairól, vágyairól, terveiről szól, akik szeretnének értékes tagjai lenni a társadalomnak.
26 perc
MIYU – Rendező: PÜSÖK Botond
Miyu, egy fiatal japán lány, azért kűzd, hogy álmát valóra válthassa: profi balett-táncos szeretne lenni. A szakmát jelenleg Budapesten tanulja, több ezer kilométerre családjától. A kulturális és nyelvi különbségek, valamint fizikai hátrányai ellenére, kitartóan készül élete egyik legnagyobb versenyére. Miyu a következőben hisz: “egy
20 perc
 
FEBRUÁR 2. PÉNTEK, 17:00 – 18:30 AZ SZFE HALLGATÓINAK RÖVIDFILMJEI
Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház
LÁTHATATLANUL – rendező: SZENTPÉTERI Áron
A film teljes sötétben kezdődik egy olyan kiállításon, ahol a látóknak lehetőségük van kipróbálni, milyen fény nélkül tapasztalni a világot. Itt találkozik egymással Anna, és Balázs, a vak tárlatvezető. Máshogy élik meg a találkozást, de az közös, hogy mindkettőjükben nyomot hagy. A kérdés, hogy mit kezdenek ezzel, amikor újra találkoznak?
NEM TÖRTÉNT SEMMI – rendező: CSOMA Sándor
Kata egy lakótelepen él férjével és 12 éves fiukkal. A kis Petivel az egyik nap szörnyű dolog történik. A szülőknek egy este áll rendelkezésükre, hogy eldöntsék, hogyan reagáljanak az esetre.
A CSATÁRNŐ BAL LÁBA ÉLETVESZÉLYES – rendező: SZILÁGYI Fanni
Julcsi már majdnem 30 éves. Az eseménytelen és szürke mindennapjait évek óta Zolival tölti. A lány a kétségbeeséstől lebénulva várja, hogy történjen vele valami, mígnem egy este egy híres focista, Lionel Messi testében találja magát. A következő nap egy addig rejtett maszkulin erő jelenik meg a lányon.
12 perc
ENYHÉN SÓS – rendező: NAGY Zoltán
Anita egy attraktív negyvenes pincérnő. Keményen gürizik, hogy megvalósítsa álmát, miszerint mindent hátrahagy, és Londonba költözik. Egy elegáns étteremben dolgozik, csak férfi munkatársakkal körülvéve. Egy nagy külvárosi panelban él, ahol a zajos szomszédok soha nem hagyják pihenni. Amikor végre megszűnik a lárma és Anita éppen elaludna, minden éjjel egy rejtélyes ember csikorgó kerekes szatyrával elhalad Anita lakása előtt, és furcsa zajokat csap az ajtajánál. Egy nap Anita minden dühével rátámad, és végre kideríti a furcsa zajok mögött rejlő igazságot.
23 perc
FÖLDIEK –rendező: Freund Ádám
A 12 éves Ábel végignézi, ahogy az eddig bolondnak hitt apja egy bádoglemezekből összeeszkábált járgánnyal kilövi magát az űrbe családi házuk hátsó kertjéből. Ezután a fiúnak titokban kell nyomoznia apja és a rejtélyes tárgy után, amit az elrepülés éjszakáján kapott tőle. A történet során meg kell küzdenie anyjával, aki ki akarja törölni apja emlékét, és saját magával is, hogy gyűlölet helyett felismerje apja elrepülésének valódi okát.
27 perc
 
FEBRUÁR 2. LIGHT BOKSZ INSTALLÁCIÓ
Helyszín: Szentkirályi utca TV Stúdió
A Light Box egy valós térben játszódó játék installáció. Résztvevők egy olyan interaktív élménybe vehetnek részt ahol hangokkal és fényekkel játszhatnak.
Video Link: https://www.youtube.com/watch?v=TYdus2lngZ0
Megnyitó 20:00-22:00
Nyitva: minden nap (02-04.02) 12:00-15:00  16:00-20:00
FEBRUÁR 3.
Helyszín: Vas utca 2/c Várkonyi terem
13:00 – 17:00 oktatási minikonferencia

13:00-13:25 Enyedi Ildikó Tihany projekt
13:30-13:55 Havas Ágnes Inkubátor program
14:00-14:25 Lányi Eszter Fast Forward Program
14:35-15:00 Petrányi Viktória A produceri film és a szerzői film közti hasonlóságok és különbségek
15:05-15:30 Manuel Carvalho Milyen kihívások elé állítja a filmes iskolákat a digitális korszak?
15:35-16:00 Gundolf Freyermuth Kétpetéjű ikrek. A film és a videójáték hasonlóságai és különbségei
16:05-16:30 Simone Stewens A kölni Nemzetközi Filmiskola újító képzései

 
17:30-20:30 bemutatkozik a kölni Nemzetközi Filmiskola és a lisszaboni Lusofona egyetem
LISSZABON
Nagyvad
A kemény észt tél idején a tizenöt éves Liis csatlakozik tizenévesek egy csoportjához egy szokatlan vadászatra az erdőben. Abban a reményben, hogy beilleszkedik közéjük, annak a fiúnak a társa lesz, akibe szerelmes. Az őt körülvevő vad természet felébreszti az erejét, hogy szembenézzen az érzéseivel, mégis szembekerül ezekke, ahogy a játék kibontakozik.
25 perc
Kopogó tető
A háború sújtotta Palesztinában egy nő böjtöt lezáró ebédet készít a családjának Ramadán idején. Egy izraeli katona telefonhívása figyelmezteti, hogy 10 percen belül az épületet bombatámadás fogja érni.
13 perc
Vadállat
A 13 éves Lucas története, aki bosszút esküszik az ellen a férfi ellen, aki az édesanyját bántalmazza a saját nyomorúságos életéért cserébe.
12 perc
Iván
A születésnapján Ivan végiggondolja a gondtalan serdülőkora során hozott döntéseinek következményeit.
17 perc
KÖLN
Valami Párizs
A semmi közepén egy elhagyatott pihenőhelyen négy idegen találkozik egy rozsdás Volvoban, hogy együtt menjenek Párizsba. De mielőtt elindulnának, egy utolsó utasnak még meg érkeznie.
30 perc
Promise (dokumentumfilm)
A Hotel Mado épülete Köln szívében található, és hosszútávú menedékházaként szolgál néhány menekült számára. Közöttük él 3 éves iker öccseivelés az anyjával a 10 éves Promise. Ő gondoskodik a háztartásról és az apa az ikrek számára – bár egyszer szeretne gyerek lenni, és szüksége van némi időre ahhoz, hogy megértse bizarr új világát.
20 perc
Királyi viszonyok
Gregnek rossz napja van az irodában, amikor az idegenek kiválasztják, hogy válasszon ajándékot az emberiségnek.
15.30 perc
Munkatársak
Egy szomorú kórházi szobában két korábbi munkatársunknak lehetősége van, hogy utoljára beszéljen egymással. Mindkettőjük csak a saját problémájával van elfoglalva: az egyikük össze van törve, a másik pedig hamarosan meghal.
8 perc
A koporsókészítő
Azerbajdzsán. Yagubnak nem maradt más, mint harcolni fogyatékos fiáért, Musárt, ám egy felkavaró üzenet váratlan fordulatot hoz. (Diák Oscar-díj, legjobb külföldi film 2012)
29 perc
Pók Jazz (animációs film)
Óriási szenvedéllyel klasszikus zenét játszik a maga által szőtt hangszerén a Pók. De egy nap egy légy repül a hangszerbe…
2 perc
FEBRUÁR 4. Fábri Zoltánra emlékezünk
Helyszín: Vas utca 2/c Várkonyi terem
 

13:15-13:45 Erdély Mátyás 35 mm-es filmre forgatás előnyei és hátrányai + kérdések
13:50-14:30 Gelencsér Gábor Fábri „klasszikus modernizmusa” + kérdések
14:40-15:00 Tihanyi Ildikó A jellemábrázolás és a kosztümök Fábri filmjeiben
15:00-15:20 Brandenburg Ádám Filmzenék Fábri Zoltán két regényadaptációjában (Édes Anna, A Pál utcai fiúk)
15:20-15:40 Stőhr Lóránt A képek drámája. Fábri Zoltán és Illés György.
15:40-15:55 kérdések
16:10-17:10 tanítványok Janisch Attila, Nádasy László, Sólyom András – a kerekasztal beszélgetést Báron György vezeti
17:25-19:00 filmvetítés Hannibál tanár úr