Home / Megnéztük / “Mert a szenvedélyt nem lehet kizárni az életünkből, bármennyire is borítani látszik mindent maga körül” – interjú
“Mert a szenvedélyt nem lehet kizárni az életünkből, bármennyire is borítani látszik mindent maga körül” – interjú

“Mert a szenvedélyt nem lehet kizárni az életünkből, bármennyire is borítani látszik mindent maga körül” – interjú

Holnap, február 17-én mutatják be a Marie Curie életéből inspirálódott monodrámát, a Rádióaktívot Kovács Dániel Ambrus rendezésében a Jurányi Inkubátorházban. A darab Marie Curie-jével, Gyöngy Zsuzsával beszélgettünk a szétszedés-összerakás világokat teremtő varázsáról, a kémia és a művészet rokon voltáról, a szenvedély nélkülözhetetlenségéről és az életnek az egy egészé való összegyúrásáról…

  • A dolgoknak az a része, amely szemmel nem látható,  mennyire foglalkoztatott gyerekkorodban? Mennyire szerettél szétszedni, kibelezni dolgokat?
  • Sosem az az ember voltam, aki szétszedi és aztán úgy is hagyja a tárgyakat. Ennél sokkal precízebb voltam – mert össze is raktam, miután szétszedtem őket.(jóízűt nevet) Mindig szerettem kotyvasztani, talán ezért is érdekelhetett jobban a kémia, mint a fizika. Inkább alkotó emberke voltam – nem az, aki szétszedi, hanem aki csinál valamit a dolgokból. Termések, só-liszt gyurma, bármi, amiből aztán összepakolhattam valamit.
  • A kémiának melyik része vonzott leginkább?
  • Szerettem képleteket írni, megoldani. Úgy emlékszem ezekre valamiért, mint izgalmas dolgokra – bár ez a része a kémiának inkább matematika – tisztán emlékszem arra, hogy  az egyenletek megoldása közben jól éreztem magam.(nevet)

Keresgéltem valami tökéletesen mást  a neten, és véletlenül ráakadtam, hogy éppen a születésének a százötvenedik évfordulója van. Ahogy teltek a napok ezt követően, mindig azt vettem észre, hogy valamiképp újra és újra visszatérek ehhez a témához…nem hagyott nyugodni a gondolat –  aztán vettem a bátorságot, és azt mondtam magamnak: ezt meg kéne csinálni!

  • …és az összerakás közben mi  tudott lázba hozni?
  • …a művészet?…az alkotás?…nem tudom igazán… Rengeteg kézzel készített holmim volt, amit mindig rátukmáltam a szüleimre – és nekik el kellett fogadniuk, természetesen.(nagyot derül) A franc gondolta akkor, hogy ez művészi lesz vagy sem igazából… Lehetett ez egy elképzelt világ, aminek az elemeit raktam össze tök egyedül a szobámban, vagy épp egy képet festettem, avagy kimentem építeni a kutyámnak egy házat…bármi, csak összepakolhassak, létrehozhassak valamit, ami addig nem volt…!

fotó: Mihalicz Máté

  • Hármotok közül – te, Bíró Bence és Kovács Dániel Ambrus közül – kinek volt az ötlete ez a Marie Curie-téma?
  • Én akadtam rá teljesen véletlenül…
  • …az, aki szerette a kémiát, az azért teljesen véletlenül tán mégsem akad rá Marie Curie-re, nem?…(kajánul mosolyog)
  • A kémia engem talán csak a gimnázium második, harmadik évéig érdekelhetett igazán… Szerettem, de utána aztán rájöttem, hogy nem az én utam, és ezt követően inkább a színészet volt az, ami érdekelt. Keresgéltem valami tökéletesen mást  a neten, és véletlenül ráakadtam, hogy éppen a születésének a százötvenedik évfordulója van. Ahogy teltek a napok ezt követően, mindig azt vettem észre, hogy valamiképp újra és újra visszatérek ehhez a témához…nem hagyott nyugodni a gondolat –  aztán vettem a bátorságot, és azt mondtam magamnak: ezt meg kéne csinálni!

Amivel mi a monodrámában foglalkozunk, az Marie Curie életének egy borzasztó mélypontja, nehéz időszaka – ez a kiindulópont. Mert találni kellett egy olyan pontot az  életében, amely megborítja kissé ezt a karaktert. Azt az élethelyzetet, amely láthatóvá képest tenni,  hogyan is létezik ő szélsőséges szituációkban. Igyekeztünk erre a pontra, szakaszra fókuszálni, hisz egy monodrámában nyilván nem lehet a születéstől a halálig egy egész életet elmondani – az unalmas lenne. Azáltal, hogy egy ilyen életpillanatában igyekszünk megragadni Curie-t: a problémákkal küszködő nőt akarjuk felmutatni, azt, akit szabályok kötnek. Megmutatni, hogy mindeközben hogyan tud létezni, mi az, amihez alkalmazkodnia kell. Megmutatni ebben az egy órányi időben azokat a pozitív és negatív szélsőségeket, az amplitúdókat, melyek közepette élni igyekszik. Ehhez kicsit persze sűríteni, “csalni” kell valamelyest…

  • Marie Curie lényéből mi az, ami leginkább, legelsőre megszólított?
  • Ez egy nagyon érdekes kérdés…Először elkezdtük olvasgatni a Wikipédiát, mindent, amit első kattintásra megtalálhat róla az ember, aztán elég sok róla szóló könyvet megvettünk, és  faltuk őket. Ezek között voltak általa írt levelek, versek, mások neki írt levelei. Leírásai, jegyzetei… Ezek a szövegek meséltek, meséltek róla – és egy hihetetlenül bonyolult személyiség állt össze általuk előttünk. Egy alapvetően zárkózott lengyel nő, aki mindeközben hihetetlen mértékben telis-tele van érzelmekkel. Ám ezeket az érzelmeket egy burokban kellett tartania valami miatt – talán mert egyszerűen ilyen alkat, személyiség  volt. Fantasztikus lehetőség próbálkozni azzal, hogy mindebből mi lehet az, ami képes  jól működni a színpadon. Rettentő nehéz egy zárt személyiséget monodrámában megmutatni….(nevet)
  • …a te alkatod mennyire rokon vagy épp ellentétes Marie-val?
  • Vélek hasonlóságokat felfedezni, de ezek  már csak később, idővel derültek ki számomra is.(mosolyog) Alapvetően  pozitív emberkének érzem magam, aki tele van energiával, de szeretem a csöndet…szeretek elvonulni, magamban lenni – néha ezt, ilyen mértékben, kicsit túlzásnak is tartom…- de szeretem, nagyon szeretem a csöndet!(nevet) Ahogy elkezdtünk Kovács Danival dolgozni, egyre inkább éreztem, hogy ezzel a Marie-val egyre több kapcsolódási pontom van – de ő nyilván egy extrém szélsőséges nő. Szélsőségesen is kell őt megmutatni, hogy működni tudjon – de itt azért vannak egyezések…(kaján hangsúllyal)

fotó: Mihalicz Máté

  • ….érdekes, hogy a zárkózottság és a harcias céltudatosság mennyire eggyé tudott válni Marie Curie életében…
  • …zárkózott, ám hihetetlen mértékben szívós… Tud, képes menni, tenni a céljaiért! Mindeközben pedig nagyon szenvedélyes és roppant finom belül a  lénye. Roppant érdekes francia-lengyel kombináció – nyilván inkább lengyel, azonban sokáig, hosszú ideig élt Franciaországban is. Rettentő komplex személyiség volt.
  • Mi az, amit egy ennyire komplex személyiségből egy monodrámában meg lehet mutatni?
  • Amivel mi a monodrámában foglalkozunk, az Marie Curie életének egy borzasztó mélypontja, nehéz időszaka – ez a kiindulópont. Mert találni kellett egy olyan pontot az  életében, amely megborítja kissé ezt a karaktert. Azt az élethelyzetet, amely láthatóvá képest tenni,  hogyan is létezik ő szélsőséges szituációkban. Igyekeztünk erre a pontra, szakaszra fókuszálni, hisz egy monodrámában nyilván nem lehet a születéstől a halálig egy egész életet elmondani – az unalmas lenne. Azáltal, hogy egy ilyen életpillanatában igyekszünk megragadni Curie-t: a problémákkal küszködő nőt akarjuk felmutatni, azt, akit szabályok kötnek. Megmutatni, hogy mindeközben hogyan tud létezni, mi az, amihez alkalmazkodnia kell. Megmutatni ebben az egy órányi időben azokat a pozitív és negatív szélsőségeket, az amplitúdókat, melyek közepette élni igyekszik. Ehhez kicsit persze sűríteni, “csalni” kell valamelyest…

…azt a rengeteg kémiai, fizikai anyagot, ami a téma kapcsán a tarsolyunkba került, próbáljuk szerves részévé tenni az előadásnak úgy, hogy mégse legyen mindezektől tele sulykolt, túltelített. Ez a monodráma egy nőről, Marie Curie-ről szól, ám nem lehet leválasztani róla azt sem, hogy ő egy tudós is mindeközben. Ezek mint ott vannak, kellenek, hogy ott legyenek benne – ám ha valaki kémia- vagy fizikaórára számít, akkor sajnos nem kapja meg azt, amit szeretne.

  • Mit szabad, miben lehet “csalni ilyenkor?
  • Az idővel lehet kicsit játszani…Azt a pontot választjuk ki, amikor támadják, amikor érzelmileg megborul: a szerelem, amelyben addig része volt, az  válságba kerül, nagyon mélyre süllyed. Ennek a kiválasztott életszakaszának eseményeit – ami körülbelül két hónap – kicsit tömörítjük, sűrítjük – mindig legyen valami intenzív inger, ami hasson a figurájára. Azért, hogy a “szimpla” történetmesélés helyett meglássuk, mi jár Marie Curie fejében.

fotó: Mihalicz Máté

  • A te eddigi életedben volt hasonló időszak, mint Marie Curie ezen időszaka?
  • Nem! És nem is szeretnék ilyet átélni!(tiszta szívből felkacag) Szeretném az effélét kihagyni az éltemből, azt hiszem!(…és jóízűen tovább nevet)
  • …miért? Félsz a hasonló helyzetektől?
  • Az efféle helyzetekkel szerintem senki nem szeretne bajlódni, mint amikkel ő ezekben a hónapjaiban küszködött, azt gondolom… Rettenetes lehet szerintem – nem voltam ehhez hasonló helyzetben eddig, nyilván a mozaikjaimból, megéltség-töredékeimből össze tudok rakni egy közel azonos élménysort, szeretném hinni. Ennyire sűrítve azonban nem éltem még ilyesmiket.

Az ő történetében az a leginkább érdekes, hogy van egy nő, aki ezerfelé van szakadva, szakítva: Nobel-díjasként ott van a neve tengernyi újságban, hatalmas energiával dolgozik, közben szerelmes, éli a családi életét. Érdekelt, hogy ezeket hogyan lehet kiegyensúlyozni, eggyé, egybe gyúrni. Hogyan lehet egy ilyen kataklizmás időszak után felállni, továbbmenni – ha ennyire mélyre kerülsz. Ha ennyiféle és iszonyatos mennyiségű hullám csap át a fejed fölött: még ez is és ez is és ez is – hogyan képes valaki, hogyan lehetséges ezt kezelni?

  • …érdekes lehet mindazt a fizikán, kémián átszűrve megmutatni, ami  egy ember életében drámaian életteli…
  • Azonközben, ahogy dolgoztunk, vált világossá, hogy egy ember életét nagyon sokféleképpen meg lehet közelíteni… Lehetséges úgy is, hogy analógiákat vonunk közte és a természettudomány között – de be kellett látnunk, hogy ez sem mindig működik. Hiszen  ha bemutatjuk, hogy hogyan tart egy egyetemi előadást kémiából, fizikából valaki, az képes a személyiség köré felépített ívet megakasztani például. Azért azt a rengeteg kémiai, fizikai anyagot, ami a téma kapcsán a tarsolyunkba került, próbáljuk szerves részévé tenni az előadásnak úgy, hogy mégse legyen mindezektől tele sulykolt, túltelített. Ez a monodráma egy nőről, Marie Curie-ről szól, ám nem lehet leválasztani róla azt sem, hogy ő egy tudós is mindeközben. Ezek mint ott vannak, kellenek, hogy ott legyenek benne – ám ha valaki kémia- vagy fizikaórára számít, akkor sajnos nem kapja meg azt, amit szeretne.(huncutul nevet)
  • Ki neked Marie Curie, és hogyan lesz számodra megfogható, továbbadható?
  • Talán azt a legtanulságosabb ellesni tőle,  hogyan lehet egy egész életet balanszírozni  úgy, hogy senki, semmi ne sérüljön. Az ő történetében az a leginkább érdekes, hogy van egy nő, aki ezerfelé van szakadva, szakítva: Nobel-díjasként ott van a neve tengernyi újságban, hatalmas energiával dolgozik, közben szerelmes, éli a családi életét. Érdekelt, hogy ezeket hogyan lehet kiegyensúlyozni, eggyé, egybe gyúrni. Hogyan lehet egy ilyen kataklizmás időszak után felállni, továbbmenni – ha ennyire mélyre kerülsz. Ha ennyiféle és iszonyatos mennyiségű hullám csap át a fejed fölött: még ez is és ez is és ez is – hogyan képes valaki, hogyan lehetséges ezt kezelni?
  • A sugárzó – ha tetszik rádióaktív(nevet) – szenvedély ebben a kezelni tudásban tud segíteni?
  • Tud az is, igen – és az agy. A következetes, a pengeéles ráció. Sőt: valószínűleg ilyen helyzetekben az agy az, ami át tud segíteni – a szív ilyenkor  nem jó tanácsadó. Ami igazán érdekes, hogy e kettő itt percről percre váltogatja egymást: a szívével dönt,  mégis kénytelen a következő pillanatban át- és újragondolni – közben egy következő pillanatban  ismét elhatalmasodik rajta az az érzelmi rózsaszínű világ… Ezt nehéz, de mégis ezt a libikókát kell láttatni! Nehéz és furcsa ez a játék, de remélem, hogy sikerül!(felszabadultan kacag)

fotó: Mihalicz Máté

  • Mi az, ami furcsa ebben számodra?
  • Furcsa, revelatív volt megélni azt, miközben írtuk a szöveget, hogy mennyire éles egymásutánban váltják egymást ezek a személyiségi összetevők.  Az egyik pillanatban a hideg, józan fejjel, rációval eldöntött dolgokat a következőben képes felülírni a szenvedély. Mert a szenvedélyt nem lehet kizárni az életünkből, bármennyire is borítani látszik mindent maga körül, amit jól, kiérlelten elrendezettnek véltünk.

…zárkózott, ám hihetetlen mértékben szívós… Tud, képes menni, tenni a céljaiért! Mindeközben pedig nagyon szenvedélyes és roppant finom belül a  lénye. Roppant érdekes francia-lengyel kombináció – nyilván inkább lengyel, azonban sokáig, hosszú ideig élt Franciaországban is. Rettentő komplex személyiség volt.

  • Nem lehet, mint egy gép, csak menni, menni. Nem biztos, hogy az a jó balansz, amit ő képvisel, bár azért Marie Curie ezt igencsak megszenvedte legbelül. Azt hiszem, rengeteg kapcsolódási pontot lehet találni  a saját életünk és az ő élete között – annak ellenére, hogy Marie Curie-nek hívják, és két Nobel-díja van!(jóízűen felnevet)

Csatádi Gábor

 

 

 

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: