Home / A függöny mögött / Interjúk / “…az égő házra rá lehet csapni az ajtót, de az a ház attól még égni fog!”- interjú
“…az égő házra rá lehet csapni az ajtót, de az a ház attól még égni fog!”- interjú

“…az égő házra rá lehet csapni az ajtót, de az a ház attól még égni fog!”- interjú

Most pénteken, március 23-án musical bemutatót tartanak Miskolcon: a Kabarét Mohácsi János rendezi színpadra. Vele és a Sally-t alakító Czakó Juliannával beszélgettünk ismeretlen ismerősökről, egy másolni nem kívánt musical-toposz kihívásairól, a politika elviccelhetetlen revü jellegéről, a magából kilátni nem akaró sallységről és a “Weimari Köztársaságunk” égő házáról…

  • Volt már az életedben olyan, mikor később derült ki egy barátságodról, ismeretségedről, hogy ti már korábban, jóval a tényleges megismerkedésetek előtt is ismertétek egymást?
  • Juli: Nem is egyszer!(nevet) Viszonylag jó az arcmemóriám, és az ilyen esetekben belém nyilall a “hú, őt már valahonnan ismerem” szokásos érzése. Csak legfeljebb valamiért kerülöm a tekintetét, vagy épp nagyon figyelem, és ő is – aztán mindebből vagy lesz valami, vagy csak szépen elsunnyogunk egymás mellett,  aztán sokáig kölcsönösen töprengünk ezen még…(kacag)

…azzal a tudással, ami itt, ebben a társulatban létezik, és azzal, amely Marciban él a zenéről, illetve ami bennem fölhalmozódott a történelemből – nos, ezeknek a fényében meg még kevésbé tartok attól, hogy ez esetleg  kevésbé releváns előadásra sikeredne! Egyébként a mellényúlás kockázata mindenben benne rejlik. A Black comedy-ben épp úgy, mint a Hamletben vagy akár Az egyszer élünkben. A  kockázat mindig mindenben ott van, a lényeg az, hogy nap nap után dolgoznunk kell rajta – a mindennapok szintjén ez  nagyon kemény munka, – de ez természetes is mindaddig, amíg nem kezdjük  azt gondolni, hogy mi már mindent tudunk – mindent felhányva a színpadra! Juli pontosan tudja, hogy mennyi kérdéssel, kétséggel találkozunk közösen, de minél több ilyennel kerülünk szembe, annál többre tudunk együtt választ találni!

  • A darabválasztásod hogyan esett most pont a Kabaréra?
  • János: Egészen prózaian: Béres Attila megkérdezte tavaly, hogy mit szólnál, János, ha jövőre a Kabarét rendeznéd? Persze nem mondhatom, hogy korábban még nem kacérkodtam a gondolattal, hisz láttam már Kaposváron a Keszég-rendezést, és nagy kedvencem volt a film is. Nem fog szépen és jól hangzani, de muszáj kimondanom:  véleményem szerint a musical jóval gyengébb, mint a film, ami ebből készült.  Az olvasópróbán meg is beszéltük, hogy  van, nem, Juli?(jólesően felnevet)
  • Juli: Hát peeersze!(nevet)

fotó: Hajdufi Péter

  • Miként esett az első találkozásod a filmmel, a musicallal egyébként?
  • Juli: A filmet valamikor ezer éve láttam először – és Jánosnak nagyon igaza van: ez  nagyon erős, szuggesztív erejű film, a musicalhez képest mindenképp. Bár eddig még nem láttam egyetlen Kabaré musical rendezést sem, de igyekeztem minél több ilyet a neten megnézni,  hát nem is tudom…azok mind eléggé “musicalesek”, amolyan “ahogy Móricka elképzeli” feldolgozások…
  • János: …és persze nagyon sok amatőr adaptáció is van fent. Az angolszász területen boldog-boldogtalan azt gondolja, hogy ezt neki el kell játszania, énekelnie.

Részemről ragaszkodnék a történelemhez: ott, Weimarban a történelem megmutatta, hogy mi volt a vége annak a köztársaságnak. Nagyon sok ember pórul járt amiatt a vég miatt, és Németország máig nyögi azt, amit ott, akkor elkövetett. (…) Lehet ugyanúgy még inkább borzalmassá, az etatizmus részévé válni és megborulni, mint ahogy a környező országokban is sorra megborultak, elfajultak a hasonló kísérletek – akár Szerbiában, Szlovákiában, Romániában – sorra megfékezhetetlenné vált egy ilyen történet. Mindemellett mégsem foglalkozhatom minden percben ezzel, hisz családom van, gyermekeim, a figyelmemet, energiámat értelemszerűen ez köti le, miképp Julcsiéknál is – persze ha eszembe jut a belpolitika, akkor úgyis elpattannak az agyi ereim. Már csupán önvédelemből is igyekszem egy lépéssel hátrébb lépni!

  • Ezeket tudva: nem tartasz egy kicsit attól, hogy mi lesz, ha a te olvasatod is csak egy lesz ezek közül?(kajánul mosolyog)
  • János: Ha innen nézzük, akkor én többszörösen is borzasztóan nyugodt vagyok!(felnevet) Egyrészt a mi szakmánk rettentően az elmúlásnak dolgozik. Onnantól kezdve, hogy az az adott jelenet lement, és vége. Másnap már egy másik előadás lesz, és  az a tegnapi soha többé nem lesz.  A következő napon  más a közönség, a színészek is más diszpozícióban lesznek. Másrészt: azzal a tudással, ami itt, ebben a társulatban létezik, és azzal, amely Marciban (Kovács Márton –a szerk.) él a zenéről, illetve ami bennem fölhalmozódott a történelemből – nos, ezeknek a fényében meg még kevésbé tartok attól, hogy ez esetleg  kevésbé releváns előadásra sikeredne!(nevet) Egyébként a mellényúlás kockázata mindenben benne rejlik. A Black comedy-ben épp úgy, mint a Hamletben vagy akár Az egyszer élünkben. A  kockázat mindig mindenben ott van, a lényeg az, hogy nap nap után dolgoznunk kell rajta – a mindennapok szintjén ez  nagyon kemény munka, – de ez természetes is mindaddig, amíg nem kezdjük  azt gondolni, hogy mi már mindent tudunk – mindent felhányva a színpadra! Juli pontosan tudja, hogy mennyi kérdéssel, kétséggel találkozunk közösen, de minél több ilyennel kerülünk szembe, annál többre tudunk együtt választ találni!
  • Juli: Egyáltalán nem érzem azt, hogy arra törekednénk, hogy az előadás rímeljen a filmre. Ez az egész próbafolyamat  nagyon felszabadító dolog, amelyben most épp ott tartunk, hogy jönnek velünk szembe kérdések, melyekre legtöbbször tudunk is válaszolni. Úgy érzem, jó úton haladunk, és bízom benne, hogy pontosan az  tud majd megszületni, ami a darab kapcsán  bennünk már létrejött, és pontosan úgy, ahogy szeretnénk!
  • János: Leginkább pedig ha én attól rettegnék, hogy Fosse mit rendezett, Juli pedig attól, hogy Lizike mit játszott, akkor mindketten fölköthetnénk magunkat az első fára!(felkacag) Hiszek abban, hogy mind színészileg, mind zeneileg eredetit tudunk majd feltenni a színpadra!

fotó: Hajdufi Péter

  • Melyikőtöket mi foglalkoztatja igazából személyesen ebben a darabban? 
  • János: Igen érdekes a párhuzam a Weimari Köztársaság és a Magyar…- ami már nem köztársaság között. Rettentő sok ijesztő analógia van, s ezek nem lesznek benne a darabban, nyilván – nem is szeretnénk ilyenféleképpen politizálgatni az előadással. Hogy a színészeket mi foglalkoztatja? – remélem, a szakmájuk, de hát ki tudja?(mosolyog) Szeretek rendezni, szeretek szándékkal rendezni, a feladat azért mégiscsak adott: meg kell csinálni Sally-t, az ő szerelmének ívét, egy élő, minden rezdülésében eleven, működni képes Kit-Kat Klubot, amelynek minden perce legalább három-négy órányi próbát igényel – így nincs is igazán kapacitásom ebben a szakaszban arra, hogy az effajta “manualitáson” túl, elvontabb eszmeiségen törjem a fejem.(nevet) Mindemellett, azt hiszem, hogy az, amit színészileg a közös ötletek szintjén és zeneileg is bele igyekszünk rakni, az igazán eredetivé teszi, teheti ezt az egészet – de ennél többet most igazán nem szeretnék elárulni!(huncut mosoly)
  • Juli: Sally-ből leginkább maga Sally foglalkoztat most leginkább engem!(nevet) Hiszen  nekem is van éppen egy pici babám, ami eléggé kötött napirendet és igencsak praktikus gondolkodást kíván. Ettől eltekintve Sally-é  totálisan más világ, naponta többször száznyolcvan fokokat fordulgatok ezért.(felnevet) Egy rém izgalmas nő – rengeteg Sally-t látni mostanság az utcán! Neki is van egyfajta viszonya az anyasághoz persze, de nem ez a döntő motívuma ennek a figurának – borzasztóan komplex ez a nő, még nem is igazán tudtam teljesen megfejteni, és lehet, hogy talán sosem fogom. Ám ha valamit nem jól csinálok  esetleg, akkor János, remélem, a kezemre csap!(felkacag)

Ha jól csináljuk, akkor ez a weimari életmiliő át fogja hatni az egész előadást, mint ahogy az is áthatja, hogy Sally-nek milyen befolyása van, lehet a történelemre? Amire rögtön tudom is a választ: semmi! És nagyjából nekem is csak ennyi befolyásom van – pedig igyekszem aktív lenni.

  • Ennek a Weimari Köztársaságnak mi lehet a feloldása, kell-e egyáltalán, hogy legyen  feloldása?
  • János: Részemről ragaszkodnék a történelemhez: ott, Weimarban a történelem megmutatta, hogy mi volt a vége annak a köztársaságnak. Nagyon sok ember pórul járt amiatt a vég miatt, és Németország máig nyögi azt, amit ott, akkor elkövetett. A kérdésed másik része – a mai állapot – jóst igényelne, aki nem vagyok. Lehet ugyanúgy még inkább borzalmassá, az etatizmus részévé válni és megborulni, mint ahogy a környező országokban is sorra megborultak, elfajultak a hasonló kísérletek – akár Szerbiában, Szlovákiában, Romániában – sorra megfékezhetetlenné vált egy ilyen történet. Mindemellett mégsem foglalkozhatom minden percben ezzel, hisz családom van, gyermekeim, a figyelmemet, energiámat értelemszerűen ez köti le, miképp Julcsiéknál is – persze ha eszembe jut a belpolitika, akkor úgyis elpattannak az agyi ereim. Már csupán önvédelemből is igyekszem egy lépéssel hátrébb lépni!

fotó: Hajdufi Péter

  • …ám ha jól sejtem, a weimari háttér azért ebben az előadásban mégsem csak díszletként szolgál…
  • János: Ha jól csináljuk, akkor ez a weimari életmiliő át fogja hatni az egész előadást, mint ahogy az is áthatja, hogy Sally-nek milyen befolyása van, lehet a történelemre? Amire rögtön tudom is a választ: semmi! És nagyjából nekem is csak ennyi befolyásom van – pedig igyekszem aktív lenni.

Sally-ből leginkább maga Sally foglalkoztat most leginkább engem! Hiszen  nekem is van éppen egy pici babám, ami eléggé kötött napirendet és igencsak praktikus gondolkodást kíván. Ettől eltekintve Sally-é  totálisan más világ, naponta többször száznyolcvan fokokat fordulgatok ezért. Egy rém izgalmas nő – rengeteg Sally-t látni mostanság az utcán! Neki is van egyfajta viszonya az anyasághoz persze, de nem ez a döntő motívuma ennek a figurának – borzasztóan komplex ez a nő, még nem is igazán tudtam teljesen megfejteni, és lehet, hogy talán sosem fogom. Ám ha valamit nem jól csinálok  esetleg, akkor János, remélem, a kezemre csap!

  • Sally-nek tényleg tökéletesen semmi ráhatása sincs arra, ami körülötte zajlik?
  • Juli: Sally ebből a szempontból is  érdekes figura, és el is mondja többször: engem nem érdekel, végtelenül nem érdekel a politika! Ennek nyomán – és a kérdésedre is válaszolva – az jutott eszembe, hogy az égő házra rá lehet csapni az ajtót, de az a ház attól még égni fog!

Csatádi Gábor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: