Most vasárnap mutatják be a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében John Gay – Johann Cristoph Pepusch: Koldusoperáját Novák Eszter rendezésében a Trip Hajón. A színművészetisek által színre vitt előadás egyik szereplőjével, Nagy-Bakonyi Boglárkával beszélgettünk a zene szeretetéről, az „ős-Koldusoperáról”, a pofátlanság prózában, énekben elmondható monológjáról, a kollektív aljasság magányos hősöket kiszorító voltáról és persze az élő zene varázsáról…

  • Te és a zene, az éneklés hogyan kerültetek közelebbi kapcsolatba egymással annak idején?
  • Zenei általános iskolába írattak a szüleim, ahol szolfézst tanultam, kórusba jártam – így hamar eldőlt a kettőnk viszonya.(nevet)Pont abban az évben indult Novák Eszter vezetésével zenés osztály, amikor érettségiztem – öt, hat évente indítanak csak, – ezért nem is volt kérdés, hogy ide szeretnék jelentkezni!
  • A prózai színész szakra egy pillanatig sem gondoltál?
  • De igen, ám úgy éreztem, hogy ha ez a szak csak öt, hat évente indul, akkor mindenképpen meg kell próbálnom jelentkezni rá!(mosolyog)

Én leszek egyebek mellett Rafkós Doxy, aki egy rettentő pofátlan kofa. Nagyon rafinált nő, aki szereti, ha a középpontban van, körülötte forog minden. És természetesen, mint minden más kurva és bűnöző, nyilván ő is lop, csal, de legalább okosan csinálja!

  • A Koldusopera hogyan talált meg titeket most negyedévesen?
  • Úgy tudom, hogy Novák Eszter már régóta meg szerette volna csinálni ezt a darabot, és amikor Magács László, a Trip Kultúrhajó létrehívója megkereste, hogy szeretne nyitóelőadásként egy “nagyobb szabású” produkciót, akkor a Koldusoperát javasolta – neki ez az anyag talán egy régi vágya is volt már addigra.

fotó: Gyöngyösi Hunor

  • Hogyan érzed: negyedévesekként ti hol, hogyan tudtok kapcsolódni zeneileg, szövegileg ehhez az anyaghoz – mi az, amit megmozgat bennetek?
  • Ez a Koldusopera most baromira aktuális! Persze igaz is: a nagyravágyás, a kapzsiság az mindig aktuális.(kacag) Nem nagyon kell dolgozni azon, hogy ez az előadás “ehető” legyen, mert ehhez, úgy érezzük, mindannyian tudunk kapcsolódni! – mert abban élünk, amiről szól ez az előadás.

Sokkal izgalmasabb élő zenével játszani. A zenés színháznak szemben a prózaival van egy olyan “hátránya”, hogy a zenésben két előadás során nincsen olyan “szabadságod”, mint egy prózaiban.  A gépi zenénél nem tudsz több szünetet tartani, lassabban énekelni, mert megy alattad a zenei alap – az élő zenénél azért mindig van egy kis játéktered erre. Az élő zene sokkal jobban pallérozza,  tartja ébren a figyelmedet, a koncentrációdat is. Van, hogy épp lassabban, visszafogottabban játszik a zenekar, van, hogy épp gyorsabban…- és ez mindig azt kívánja tőled, hogy maximálisan figyelj.

  • A zene mindehhez mit tud még hozzáadni?
  • Ez a mostani Koldusopera az ős-Koldusopera. Eszter emelt át ugyan dramaturgiai fordulatokat  a brechti Koldusoperából – ám ez a Koldusopera alapvetően inkább viccnek íródott a maga korában,  operaparódiaként. Játszottunk már operettet, operett zanzákat, de eddig ilyen fajta zenés előadással még nem foglalkoztunk. Miközben természetesen nem áll tőlünk távol a próza és az ének váltakoztatása, hiszen azt tanuljuk, hogy hogyan kell egy prózai jelenetet egy olyan pontra juttatni, ahol meg lehet szólalni énekben.
  • Tényleg: hogyan is kell, lehet jól eljuttatni a prózát egy ilyen pontra?
  • Ez egyáltalán nem is olyan könnyű kérdés- van, aki csak erről ír egy teljes szakdolgozatban!(nevet) Ezt rettentő nehéz jól csinálni, azt gondolom.
  • Szerinted hogy lehet ezt jól csinálni?(mosolyog)
  • Ez nagyon függ attól, hogy milyen az a helyzet, jelenet, amiben épp vagyok, hogyan vagyok a színész társ(ak) vagy épp a rendező által támogatva. Ebben a Koldusoperában most pont jó humorú dalok, zenék vannak, ezért nem is olyan nehéz ezt a pontot megtalálni, és jól kijátszani, azt hiszem.(nevet)

fotó: Gyöngyösi Hunor

  • Kit, kiket játszol most ebben a darabban?
  • Én leszek egyebek mellett Rafkós Doxy, aki egy rettentő pofátlan kofa. Nagyon rafinált nő, aki szereti, ha a középpontban van, körülötte forog minden. És természetesen, mint minden más kurva és bűnöző, nyilván ő is lop, csal, de legalább okosan csinálja!(kacag)
  • …és igaza is van: ha már lopunk, hát legalább okosan tegyük, nem?(nevet) Miből, hogyan építkezel ehhez a karakterhez?
  • Ehhez a figurához félelmetesen fel kell szabadítani a játékkedvet. Az egyik nagy jelenete például arra épül, hogy bejön, és elmond prózában egy “nagy monológot”, amely látszólag csak önmagáról szól. Nagyon nehéz mindezt úgy megoldani, hogy az alatt az öt perc alatt a nézők se unják meg őt, és magamat se unjam el.(felkacag)Hiszen amit mond, az úgy tűnik, csupán önmagáért van, dramaturgiailag sincsen a történetet előre mozdító szerepe ennek az epizódnak egészen az utolsó pillanatokig.  Ezért is nehéz egy ilyen jellegű jelenetet jól csinálni – ehhez hasonló nagypofájú kofát még nem csináltam eddig!

Ennek az előadásnak az igazán nagy mozgatói a teljesen alapvető emberi tulajdonságok lesznek, azt gondolom. Egészen átlagos dolgok ezek: tartozni akarunk valahová, szerelmesek vagyunk, vagy épp csalódunk… Éppen ezért nem is nehéz felvenni az előadás fonalát, mert minden szereplő nagyon emberi, esendő, kétségek között örlődik benne. Van két narráló figura is: az író és a színész, akik átvezetnek az egész történeten minket. Nincsenek igazán magányos hősei ennek az előadásnak, nincs benne “maszekolás”!

  • “Nagyszájú” vagy inkább csendes alkat vagy?(mosolyog)
  • Az tény, hogy szeretek “fényben” lenni, motor típus vagyok, mégis az az alkat, aki úgy alakítja a társaságot, hogy nincs a középpontjában. Amolyan hangosabb motor.(felnevet)
  • Az élő vagy a gépi zene tesz jobbat egy előadásnak?
  • Sokkal izgalmasabb élő zenével játszani. A zenés színháznak szemben a prózaival van egy olyan “hátránya”, hogy a zenésben két előadás során nincsen olyan “szabadságod”, mint egy prózaiban.  A gépi zenénél nem tudsz több szünetet tartani, lassabban énekelni, mert megy alattad a zenei alap – az élő zenénél azért mindig van egy kis játéktered erre. Az élő zene sokkal jobban pallérozza,  tartja ébren a figyelmedet, a koncentrációdat is. Van, hogy épp lassabban, visszafogottabban játszik a zenekar, van, hogy épp gyorsabban…- és ez mindig azt kívánja tőled, hogy maximálisan figyelj.

fotó: Gyöngyösi Hunor

  • Most itt hogyan segíti ki a zene a pózát és viszont?
  • Ebben a Koldusoperában, akárcsak egy klasszikus operában, a dalok sohasem viszik előre a cselekményt. Itt a zene most inkább csak az egyik lesz, és  egy adalék  majd az, amikor valaki “dalra fakad”.

Nagyon nehéz mindezt úgy megoldani, hogy az alatt az öt perc alatt a nézők se unják meg őt, és magamat se unjam el.Hiszen a- mit mond, az úgy tűnik, csupán önmagáért van, dramaturgiailag sincsen a történetet előre mozdító szerepe ennek az epizódnak egészen az utolsó pillanatokig.  Ezért is nehéz egy ilyen jellegű jelenetet jól csinálni – ehhez hasonló nagypofájú kofát még nem csináltam eddig!

  • Milyen lesz ez az ős-Koldusoperátok?
  • Ennek az előadásnak az igazán nagy mozgatói a teljesen alapvető emberi tulajdonságok lesznek, azt gondolom. Egészen átlagos dolgok ezek: tartozni akarunk valahová, szerelmesek vagyunk, vagy épp csalódunk… Éppen ezért nem is nehéz felvenni az előadás fonalát, mert minden szereplő nagyon emberi, esendő, kétségek között örlődik benne. Van két narráló figura is: az író és a színész, akik átvezetnek az egész történeten minket. Nincsenek igazán magányos hősei ennek az előadásnak, nincs benne “maszekolás”!(jóízűen nevet)