Home / Megnéztük / Összetalálkozásaink
Összetalálkozásaink

Összetalálkozásaink

….olyanok, melyeket előre nem lehet megtervezni. Kár is lenne, mert akkor elvesztenék az “itt és most”-ban rejlő egyedi és egyetlen voltuk varázsát. Spontánok, esetlegesek és megismételhetetlenek. A Timothy and the Things: Vadászat c. legújabb táncperformansza a külföldi formációkat is megszégyenítő profizmussal, a részletekben is  maximális magas igényűséggel mutatja fel játszi és könnyed spontaneitással azt, ami az emberi kapcsolatokról a tánc, a mozdulat nyelvén elementáris közvetlenséggel  elmondható.

Erdőben járunk, hisz vadászni akarunk. Hogy kire és mire, depláne miért, az még kérdéses. A Trafó nagytermének fényhídjáról villanykörték lógnak. Mindegyik a maga más és más hosszúságú vezetékén. Sűrű rengeteg ez, és persze sötét is, ha épp egyetlen izzó sem ég. Itt, ezek között bolyong három táncosunk: Déri András, Kelemen Patrik és Várnagy Kristóf.  “Bolyongásuk” persze jóval több és kevesebb is, mint pusztán esetleges, közös ténfergés. Egyszerre vadásznak, és keresnek valami mást,  keresik az egymáshoz vezető útjaikat, valamennyiünk egymáshoz vezető útjait is.

fotó: Véner Orsolya

Mozdulataik földközelből indulnak, keveredve kontakt elemekkel, aztán a földközeliségből  elstartolva  a teret mozgalmasságukkal egyre tudatosabban töltik be. Próbálkoznak, tapogatóznak, és ebben a próbálkozásban, tapogatózásban  professzionalizmus van – kimunkált, gondos tudatossággal begyakorolt és egyszersmind improvizatívan szabad mozgássorok, és e két alapkomponens folytonosan egymásból egymásba átalakuló, szűnni nem akaró dinamikája.

Mindezek mellett leginkább mégiscsak játszanak ők hárman. Játszanak profi és szent komolysággal. Játszanak úgy, mintha tudnák, éreznék, hogy talán így és erre nem lesz módjuk sosem. Játszanak, mert tudják, hogy csak efféle játszás, játszadozás, meg nem szűnő új és új nekifeszülés által nyílik mód arra, hogy valamelyest közelebb kerüljenek a másikhoz, és valamit jobban megérthessenek talán e másikból.

Mintha ez a tudatosan elkeveredésre játszó közös vadászat az egymással való ismerkedés, az egymás karakterének, határainak a megismerésére talán az egyetlen alkalom lenne. Alkalmat teremtenek ezzel a fajta fizikalitás vezérelte tánccal a totális, kendőzetlen és direkt szembesülésre, szembesítésre. Minden kompozíciójuk, interakciójuk önmagában zárt, fegyelmezett koncentrálás eredménye, ez által lesz mégis lendülettel teli – és e kompozíciók mégis szabadon, asszociatívan, lazán kapcsolódnak egymáshoz, füzérszerűen – végtelenített ékszíjként.

Egymást “hajszolják”, kutatják, hol egyikük, hol másikuk válik a nagyobb impulzivitása miatt a többiek vezetőjévé mozgásuknak is keretet és intenciót adva. Három férfi játszik egymással, azaz táncol, próbál hol fogást találni a másikon, hol pedig tudtán kívül inspirációt is adni a másiknak. Mindeközben pedig  együttes akarásuk hol szándékoltnak, hol spontánnak ható ereje által egy pillanatra sem nyugszik  a szemünk, és nem pihen a látottakkal lépést tartani vágyó elménk. Mert e kettőnek – az együttes akarásnak és a spontánként hatni tudó erőnek – az eredőjeként a Fülöp László koreografálta hármas közös játéka az elménket stimulálja önkéntelenül, hatalmas dózisokkal. A mozdulat így magas gondolati töltettel bíró fizikalitássá válik, és minden gondolat játszi könnyedséggel lüktető, ám maximálisan tudatos elvont letisztultságot , maximális egyet akarást sugárzó szellemi-fizikai teljesítménnyé lesz.

fotó: Véner Orsolya

Mindezek mellett leginkább mégiscsak játszanak ők hárman. Játszanak profi és szent komolysággal. Játszanak úgy, mintha tudnák, éreznék, hogy talán így és erre nem lesz módjuk sosem. Játszanak, mert tudják, hogy csak efféle játszás, játszadozás, meg nem szűnő új és új nekifeszülés által nyílik mód arra, hogy valamelyest közelebb kerüljenek a másikhoz, és valamit jobban megérthessenek talán e másikból.

Mert ez a szembesülés, pláne ha ennyire felfokozott intenzitásban történik, akkor az maga az összetalálkozás, a kapcsolatba lépés teljessége. A Vadászat pont ebben alkot nagyot, külföldi fesztiválszereplésekre bőségesen alkalmasat – a totalitás maximális pontosságában, az igényességre való törekvés közepette megszülető találkozásban. Abban, mely nem esetleges, nem kicselezhető, mert  megkerülhetetlen tapasztalásokban részesíti az összetalálkozókat. Erre pedig nekünk, táncon innen és túl,  mindig megkerülhetetlenül, életbevágóan  szükséges vadásznunk – ha akarjuk, ha nem.

És ebben a nekifeszülésben annyi, de annyi mindenre van lehetőség. Seriffként a coltjával egymást lövöldözgető gyerekeket alakítani, basszusgitárral a kézben, mintegy búra alatti elszeparáltságban, zenélni. Vagy épp csak kergetőzni, a másikat megfogni, a fogásban vagy a fogás által tapasztalást szerezni a másikról, vagy csak megfigyelni a másikat, szembesülni egyáltalán a  reakcióival.

fotó: Véner Orsolya

Mert ez a szembesülés, pláne ha ennyire felfokozott intenzitásban történik, akkor az maga az összetalálkozás, a kapcsolatba lépés teljessége. A Vadászat pont ebben alkot nagyot, külföldi fesztiválszereplésekre bőségesen alkalmasat – a totalitás maximális pontosságában, az igényességre való törekvés közepette megszülető találkozásban. Abban, mely nem esetleges, nem kicselezhető, mert  megkerülhetetlen tapasztalásokban részesíti az összetalálkozókat. Erre pedig nekünk, táncon innen és túl,  mindig megkerülhetetlenül, életbevágóan  szükséges vadásznunk – ha akarjuk, ha nem.

(2018. március 29.)

 

 

 

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: