Ezen a héten a  Proton Színház a Nehéz istennek lenni nyolc éve repertoáron lévő és most ismét öt estén át játszott darabjával zárja a Trafó az évadát. A Proton Színház ügyvezető igazgatójával, Büki Dórával beszélgettünk a virtuális társulat indulásáról, a küzdelem financiális vetületéről, a koprodukció „áldásairól”, a szabadságba menekülésről és az „istennek levés” feladatáról…

  • Tényleg nehéz ma “istennek lenni”?
  • Egyformán nehéz mostanság istennek is, embernek is lenni. A kultúrában, már legalábbis, ami a független színházakat illeti, folyamatos a küzdelem. A Proton Színház 2009-ben indult egy színes mezőnyben, de azóta sokan eltűntek mellőlünk a függetlenek közül: a Szputnyik, a Krétakör, de sajnos a HoppArt is  jóval kevesebbet van már jelen.
  • Mit értesz küzdelem alatt?
  • A financiális küzdelmet elsősorban. Mi eddig az EMMI által négy alkalommal voltunk támogatva. Bár a kapott összegek egy független színház számára jelentősek, mégsem akkorák, hogy egy ekkora szervezetet működtetni lehessen belőle. A működéshez ezen felül szükséges anyagiakat a piacról kell előteremteni, ami a mi esetünkben a külföldet jelenti. Az előadásaink számarányait tekintve: félig itthon, félig pedig külföldön játszunk. A produkcióink nagy része kőszínházi léptékű díszlettel dolgozik, a jegyárak viszont nem hozzák vissza a belekerülési költséget,  hiszen nyolc-tíz színész és óriási díszlet van a színpadon, a színfalak mögött pedig a működtetéshez szükséges háttérstáb. Emellett, mivel mint említettem, sok független társulat eltűnt mellőlünk, eltűntek a független technikusok is. Régebben a többiekkel közösen el tudtunk “tartani” egy-egy világosítót, hangosítót, de egyedül erre képtelenek vagyunk, ehhez nincs elég előadásunk.

Azt mindenki maga látja belülről, hogy mennyire tud szabadon, szabadságban dolgozni. A kőszínházi és a független színházi létezés között én leginkább strukturális téren látok csak különbséget. Ezért például szerintem nincs értelme annak a megkülönböztetésnek egy fesztiválon, hogy van legjobb kőszínházi és alternatív színházi előadás.

  • Mi volt az a szikra, ami annak idején elindította a Proton Színházat?
  • A 2008/2009-es évad végén a Frankenstein-terv előadásunkkal döntési helyzetbe kerültünk: maradunk az akkori Bárka Színházban vagy eljövünk. Akkor annyit tudtunk, hogy lesz egy ljubljanai, vilniusi, rigai és egy rotterdami turnénk. A szabadságot és ezzel együtt a bizonytalanságot választottuk.

Büki Dóra, ügyvezető igazgató, Mundruczó Kornél, művészeti vezető, Csató Zsófia, produkciós vezető

  • …ez azért borzasztó bátor és merész lépés, nem?
  • A szabadság motivált minket, emellett a Bárka Színház repertoárrendszere hosszútávon ütközött volna az előadás külföldi vendégjátékaival,ezért végül a függetlenedés mellett döntöttük.
  • Hogyan indultak az első éveitek?
  • 2009 májusában meghívták a Frankenstein-tervet a brüsszeli Kunstenfestivaldesarts-ra, majd még az év őszén megkeresett minket a fesztivál igazgatója egy új produkció létrehozásának lehetőségével, ez lett a Nehéz istennek lenni. Az előadás nemzetközi koprodukcióban készült, ahogy azóta minden Mundruczó Kornél rendezte darabunk– nem is tudnánk másként létrehozni őket. A kezdeti években a virtuális társulatunk csak akkor működött, ha volt miért működnie – ennek egész egyszerűen anyagi okai voltak. Persze ettől függetlenül én folyamatosan dolgoztam. Ami a kezdeti évekhez képest változott, hogy akkortájt még mindenki csinált szinte mindent. Mára már jobban szétváltak a feladatok.
  • Az effajta “munkamegosztás” mennyire tudott hatékony lenni akkoriban?
  • Teljesen!(nevet) Tök profi volt és hatékony! A Nehéz istennek lenni is így jött létre, és így működött, pedig az előadásban például nagyon professzionális hangtechnikára és hangosítóra van szükség. A színészeink profizmusa pedig eleve adott volt már.
  •  Mi a „titka” annak, hogy a Nehéz istennek lenni előadásotok nyolc évet és ilyen magas előadásszámot érhetett meg?
  • Talán, mert mindegyik előadásunknak van valami markáns, felismerhető  tartalmi, hangulati, esztétikai és színészi összetevője. Azt vettem észre, hogy a színészeinkből, akik az előadásainkban részt vesznek, előjön valami olyan, ami máshol nem.
  • Van ennek a ti virtuális társulatotoknak valami kimondott-kimondatlan ars poeticája?
  • A szabadság.

…sőt, lesznek olyan részei, melyek most aktuálisabbak, mint akkor… A Szégyen előadásunkban – a kiszolgáltatott nő karaktere – egészen mást jelent ma már a #metoo-mozgalom hatására, mint előtte. A Nehéz istennek lenni esetén nem sejtettük, hogy ilyen sok évadot fog megélni. Mivel hét koprodukciós partnere volt a darabnak, tudtuk, hogy hét helyszínen biztosan menni fog – de ettől függetlenül nem láttuk, – ahogy a többi előadásainknál sem – a folytatását. Ez egyrészt lutri, másrészt persze rengeteg munka. A Nehéz istennek lenni-nek példál tizenhat külföldi vendégjátéka volt, és eddig hatvanötször játszottuk, azt hiszem, ilyen keretek és lehetőségek között ez rengetegnek számít.

  • Ennyi csupán?
  • Igen. Az alkotófolyamatok során célunk a művészi szabadság maximális megőrzése és egy professzionális struktúra biztosítása.
  • Miért ennyire fontos nektek, a Proton Színháznak a szabadság, ami persze a művészet elengedhetetlen tartozéka is, nyilván?
  • Sose szerettem volna nyolctól négyig, tíztől hatig dolgozni.(mosolyog)Szerencsére a Proton Színház esetében már a működési struktúra is kizárja a hivatali munkaidőt.
  • Hogyan látod, a hazai színházi életre mennyire jellemző a szabadság?
  • Azt mindenki maga látja belülről, hogy mennyire tud szabadon, szabadságban dolgozni. A kőszínházi és a független színházi létezés között én leginkább strukturális téren látok csak különbséget. Ezért például szerintem nincs értelme annak a megkülönböztetésnek egy fesztiválon, hogy van legjobb kőszínházi és alternatív színházi előadás.
  • Ebből a kilenc évadnyi termésetekből melyik az, amelyikre különösen jó visszaemlékezni?
  • Igazából szinte mindre, a nehézségekből ugyanúgy lehet tanulni, mint a sikerekből. Mindegyik előadásunkat nagyon szerettem, szeretem. (nevet)Alapvetően ebbe a struktúrába, ezekbe az emberekbe, tehát a Proton Színház virtuális társulatába vetett hitem visz előre, hogy érdemes belevágni egy új produkció létrehozásába, ahogy abban is ez a hit segít, hogy küzdjek egy-egy előadás műsoron maradásáért.
  • A Nehéz istennek lenni egy nyolc éve menő előadás, ami semmit, de semmit nem vesztett az aktualitásából…
  • Nem! Sőt, lesznek olyan részei, melyek most aktuálisabbak, mint akkor… A Szégyen előadásunkban – a kiszolgáltatott nő karaktere – egészen mást jelent ma már a #metoo-mozgalom hatására, mint előtte. A Nehéz istennek lenni esetén nem sejtettük, hogy ilyen sok évadot fog megélni. Mivel hét koprodukciós partnere volt a darabnak, tudtuk, hogy hét helyszínen biztosan menni fog – de ettől függetlenül nem láttuk – ahogy a többi előadásainknál sem – a folytatását. Ez egyrészt lutri, másrészt persze rengeteg munka. A Nehéz istennek lenni-nek tizenhat külföldi vendégjátéka volt ,és eddig hatvanötször játszottuk, azt hiszem, ilyen keretek és lehetőségek között ez rengetegnek számít.
  • Mi az, ami az elkövetkezendő időszakban a tervek szintjén a Proton Színházban ott szunnyad még?
  • Erre a kérdésre mindig nehéz válaszolni…Általában egy évet látunk előre. A következő projekt a 2018-as Ruhr triennálé keretén belül lesz. Kornél /szerk.: Mundruczó Kornél/ A medúza tutaját fogja rendezni egy nyolcvan fős zenekarral és egy hatvanhét fős kórussal. Ehhez mi készítjük az installációt. A zenekar és a kórus, illetve a térdimenzióit tekintve elég nagy lélegzetvételű dolog lesz.

Csatádi Gábor