Home / A függöny mögött / Interjúk / “Elég sok év és elég sok sztori van már mögöttünk…” – interjú
“Elég sok év és elég sok sztori van már mögöttünk…” – interjú

“Elég sok év és elég sok sztori van már mögöttünk…” – interjú

Rezes Judit és Szabó Győző színházi duettje, a Loveshake a januári bemutató óta töretlen népszerűségnek örvend. Kettejükkel beszélgettünk konfliktuskezelésről, a kibeszélés, megbeszélés lehetetlen lehetőségeiről, dramatizált házaséletről, azaz  a “bulvárszínész” és a színésznő besorolhatatlan estjéről….

  • Az esetleges “feszültségek” kioltására, levezetésére melyikőtöknek mi a technikája?
  • Győző: Azt hiszem, hogy mi a feszültségeinket igyekszünk semmiképpen sem egymáson kitölteni. Persze, ha nagyon stresszesnek érzem magam, akkor inkább elmegyek, és kiütöm, kibokszolom magamból!(nevet) Ha vannak is feszültségek kettőnk között, azok általában szalmalángszerű fellobbanások, tiszavirágéletűek szoktak lenni.

Amellett, hogy jó élmény  volt együtt, közösen dolgozni,  a kapcsolatunknak is jót tett, hogy ezekről beszéltünk egymás között, még ha akár egy ilyen színpadi helyzet közepette is!

  • Judit: Ha időben elcsípem magamban ezeket, akkor  mozgással levezetem – bár nem mindig tudok erre ennyire tudatosan figyelni. Inkább az a típus vagyok, aki magában tartja a feszültségeket, aztán egyszer csak azt veszi észre, hogy elpárologtak…  Győző hozzám képest – a levezetést tekintve –  jóval tudatosabb.(kacag) Én inkább “benntartósabb“ vagyok.
  • Eleve mindig is ilyen alkat voltál, vagy ez az évek alatt alakult ki benned?
  • Judit: Eleve ilyen alkat lehetek, akiben ezek a dolgok inkább benne maradnak, és még “mozgolódnak”  egy kicsit. De  az elmúlt években azért már próbáltam megtanulni, hogyan engedjem el, próbáltam átalakítani – és azt hiszem, sikerült is e téren már valamit fejlődnöm. (mosolyog)

fotó: Gyöngyösi Hunor

  • Judit mellett tanultad meg máshol, máshogy levezetni a feszültséget, vagy már Judit “előtt” is ilyen voltál?
  • Győző: Alapvetően sem vagyok konfrontatív alkat. Nem szeretem a feszkót sem párkapcsolatban, sem barátságban – és persze a munkában sem. Szeretetben szeretek élni, dolgozni… Talán inkább az lehet az új dolog egy ideje, hogy ha gond, probléma van az életünkben, akkor azt sokkal inkább elmondjuk, mintsem magunkban tartjuk. Bár Judit az imént  azt mondta, hogy ő inkább “benntartósabb”, de most mégis inkább arra kezdtünk el tréningezni, hogy mondjuk ki, beszéljük meg! Igazából persze a Judit előtti kapcsolataimban nem is volt ennyi feszkó…. (felnevet)
  • Ennyi? Mennyi az az ennyi?(nevet) …és ezzel akkor már pont az előadásotoknál, a Loveshake-nél is vagyunk…
  • Judit: Az együttélésünk eltelt ideje alatt azért  változott ezeknek a mennyisége, és jobban is tudjuk kezelni most már ezeket, mint évekkel korábban. Sokat tanultunk  ez alatt a tizenöt év alatt…

…a történeteinket dramatizáltuk, fiktív elemekkel láttuk el, ezáltal meg is szűnt a maga “dokumentarista” jellege. Az a jelleg, mintha két ember egymással egy asztal mellett beszélne ezekről a dolgairól. Persze nem tudom, hogy kit is érdekelne egy ilyen “asztal melletti” beszélgetés – szerintem elég unalmas lehet. Mi zenékkel, tánccal igyekeztünk “szórakoztatóbbá”, “élvezhetőbbé” tenni, és így mutatni meg azt, hogy milyen hullámhegyei és hullámvölgyei  vannak, lehetnek egy társkapcsolatnak.

  • Győző:…és persze az is lehet, hogy az ezt megelőző kapcsolataimban férfiként – de ez valószínűleg mindenki másnál is így lehet – én voltam a dominánsabb.
  • Lehet, hogy a kettőtök közös előadása ennek a páros kibeszélem, kimondom tréningeteknek a “termése” is?
  • Judit: Azt gondolom, hogy igen. Amellett, hogy jó élmény  volt együtt, közösen dolgozni,  a kapcsolatunknak is jót tett, hogy ezekről beszéltünk egymás között, még ha akár egy ilyen színpadi helyzet közepette is!
  • E mostani darabotokat megelőzően álltatok már korábban is közösen színpadon?
  • Győző: Csak “utólagosan”(nevet), volt korábban pár olyan szerepünk, ahol egy-egy mondat erejéig “találkoztunk” talán már…
  • Judit: Győző ott játszott a Katonában, amikor odaszerződtem, így volt pár darab, amelyben mindketten játszottunk. A Top Dogs előadás az, amit még mindig játszunk, illetve volt egy gyerekdarab, a Fafej, amiben szintén együtt játszottunk, mert Győző játszotta a Fafej főszerepét.

fotó: Gyöngyösi Hunor

  • Ehhez a darabhoz mennyire kellett ezeket a sztorikat előbányászni magatokból, avagy mennyire voltak, vannak ezek nálatok “napirenden”?
  • Judit: Elég sok év és elég sok sztori van már mögöttünk…(felnevet)
  • Győző: …először csak a felszínt kapargattuk, aztán egyre mélyebbre mentünk…
  • Judit: Sok találkozás előzte meg a próbákat a dramaturggal, és ezeken egyre mélyebbre és mélyebbre mentünk…jól is esett ezeket az eseteket feleleveníteni: jé, igen, ez is volt, és az is…

Figyelve a visszajelzéseket, látom, hogy sokan még nem tudnak mit kezdeni ezzel a “műfajjal” talán. Sokan igyekeznek a már meglévő kategóriák közé elhelyezni, és aztán ezekhez viszonyítani ezt az előadást.

  • Ez a fajta felidézés, újraélés kettőtök között mennyiben lesz más, amikor a színpadon történik, azzal szemben, mikor mindez “csupán” kettőtök között történik?
  • Győző: Ezeket a történeteinket dramatizáltuk, fiktív elemekkel láttuk el, ezáltal meg is szűnt a maga “dokumentarista” jellege. Az a jelleg, mintha két ember egymással egy asztal mellett beszélne ezekről a dolgairól. Persze nem tudom, hogy kit is érdekelne egy ilyen “asztal melletti” beszélgetés – szerintem elég unalmas lehet. Mi zenékkel, tánccal igyekeztünk “szórakoztatóbbá”, “élvezhetőbbé” tenni, és így mutatni meg azt, hogy milyen hullámhegyei és hullámvölgyei  vannak, lehetnek egy társkapcsolatnak.
  • Azaz: ennyire szangvinikus volt a ti elmúlt tizenöt évetek?(nevet)
  • Judit: Igen, bár ezt az anyagot dramatizáltuk, hisz színpadra szerettük volna rakni élvezhető formában azt, ami alapjában is zajlik két ember között egy kapcsolatban.
  • Győző: Semmi olyan nem történik a színpadon, ami a hétköznapokban kettőnk között ne történt volna meg, de természetesen karikírozva, talán kissé túlrajzolva. Ahogy egy író és egy költő is más ecsettel festi meg azt, amit ő maga átélt.
  • Akkor talán nem is annyira kitárulkozás egymás  és a közönség felé? – holott nézőként tekintve erősen így hat.
  • Judit: De, ez az, ténylegesen is. Nagyon kevés alkalmunk volt az elmúlt években együtt dolgozni, a munkában is időt tölteni egymással, ez óhatatlanul  új színt mutatott meg nekünk is a kapcsolatunkból. Egy új dimenziót is megnyitott ez a fajta közös, munkát jelentő együttlét – a munka ürügye miatti együttlét, amit igazán élmény volt megtapasztalni! És ha az előadásban is el tudjuk engedni magunkat – eddig négy vagy öt előadás ment le a darabból, így az izgalom feszítése is jelen van még kicsit, – akkor nagyon jó és revelatív élmény lesz számunkra is.

fotó: Gyöngyösi Hunor

  • Ez az előadás akaratán kívül műfajt is teremt…
  • Győző: Nem szeretnék szerénytelennek tűnni, de a próbafolyamat alatt már biztos voltam ennek a darabnak a sikerében, látva a dramaturgiájának a vonalvezetését. Teljesen őszintén, pusztán már kíváncsiságból is érdekelne az, hogy ha más színészházaspárok szintén így “kifordítanák a kabátot”, mit mutatna az ő kapcsolatuk? Innen nézve azt gondolom, hogy nagyon bátor dolog az, amit mi vállaltunk, a mélységeinkkel, a hibáinkkal együtt.

Sokan vannak, akik magukra és a saját kapcsolatukra ismernek, miközben az előadást nézik. Fontosak ezek a felismerések: így is lehet, másképpen is lehet, és ha nem is az a legjobb út, amit ők járnak, de esetleg lehet így is.

  • Judit: Figyelve a visszajelzéseket, látom, hogy sokan még nem tudnak mit kezdeni ezzel a “műfajjal” talán. Sokan igyekeznek a már meglévő kategóriák közé elhelyezni, és aztán ezekhez viszonyítani ezt az előadást.
  • Honnan és kitől származott ennek az estnek az ötlete?
  • Judit:A Szombat esti lázban léptünk fel közösen, és ennek kapcsán kezdtünk el azon gondolkozni, hogy jó lenne ezt a zenés, táncos dolgot valamilyen formában folytatni. Aztán a sok elfoglaltság, felkérés és előadás miatt ennek az ötletnek négy év kellett, hogy belevágjunk, hogy megvalósulhasson. Emlékszem, először a zenés, táncos produkció ötlete volt meg, és csak azután nőtt ki belőle, hogy akkor ez egyben a kettőnk kapcsolatáról is szóljon. A  dalok szövegei már eleve behatárolták a szeretet, szeretés, szerelem témát, ezt követően meg azt éreztük, hogy sokkal hitelesebb, ha mindezek mögé nem egy általános, hanem a mi saját férfi-nő kapcsolatunk problematikáját állítjuk.
  • Ebben a választásban mennyire játszott szerepet  Győző ismertsége? 
  • Győző: Hát igen, volt már olyan értelmezése a kettőnk előadásának, hogy a “színésznő és a bulvárszínész közös estje”.(felnevet)
  • Judit: …elég vicces butaság… Bennünk semmi ilyesmi nem munkált, nem is lehet ma már semmifajta ismertségre apellálni, ha az ember egy előadást akar csinálni.
  • Győző: Egy jó értelemben vett sokkoló, sírunk-nevetünk előadást láthatnak, akik megnézik. Ha mostantól kezdve csak azért nem csinálnék dolgokat, mert attól tartanék, hogy az “ismertségem” miatt engem beskatulyáztak valahova, valakinek….- nem  gondolom, hogy  megosztó személyiség lennék.(nevet) Persze a visszhangokból ítélve, ha létezhetne egyáltalán egy olyan csoport, amelyik megvédené Rezes Juditot Szabó Győzőtől, akkor biztos alakulna is ilyen!(kacag)

fotó: Gyöngyösi Hunor

  • Ha másért nem, hát már az efféle koncepciók miatt is ráfér a magyar közönségre ez a műfaj, nem?
  • Judit: Volt vele  ilyen szándékunk is…
  • Győző: Sokan vannak, akik magukra és a saját kapcsolatukra ismernek, miközben az előadást nézik. Fontosak ezek a felismerések: így is lehet, másképpen is lehet, és ha nem is az a legjobb út, amit ők járnak, de esetleg lehet így is.
  • Judit: Látni azt, hogy mások is csinálnak hasonló hülyeségeket,  mint amiket saját magadnak megbocsájtasz, akkor azt a másiknak is bocsásd meg!

Csatádi Gábor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: