Home / Aktualitások / “Összetaposott otthonuk homokszemeit tébolyult szorgalommal igyekeztek újjáépíteni”
“Összetaposott otthonuk homokszemeit  tébolyult szorgalommal igyekeztek újjáépíteni”

“Összetaposott otthonuk homokszemeit tébolyult szorgalommal igyekeztek újjáépíteni”

Építsük újjá A színházat! –  az első “tégla”: Gobbi Hilda

 

Május utolsó napjaiban elkezdték bontani a Corvin áruház alumínium burkolatát, amit az 1966-os budapesti népnyelv hűtőháznak, konzervdoboznak vagy épp csak alumínium kaszninak titulált akkoriban. Nézem egyik este előadásról hazafelé a csupasszá vált, Reiss Zoltán tervezte klasszicizáló, díszes palotahomlokzatot, és eszembe jut: ezzel a szusszanásnyi lendülettel akár vissza lehetne építeni a térre a Nemzeti Színházat is…   

Persze tudom, hogy ez nem feltétlen így megy. Na, de akkor hogyan is egészen pontosan? Ráakadva a Népszabadság 1966. december 14-i cikkére, amelyben azt olvasom: “Az Emke-aluljáró átadása után az új arculatú Blaha Lujza téren egy másik újszerű építészeti megoldásra terelődött a közfigyelem: a Corvin Áruház rekonstrukciójára. A járókelők érdeklődve figyelik, hogyan burkolták be a vakolt falakat fémes műanyag lapokkal. A budapestiek máris élcelődő jelzőkkel látták el az ország legnagyobb áruházát, hűtőháznak, konzervdoboznak, alumínium kaszninak becézik. (…) A közönség véleménye tehát nagyjából ismert. De mit szólnak hozzá az érdekeltek? (…)

A LAKÓTERV új áruházakat tervező irodájának vezetője, Hollay György az első kérdezett. Ő így indokol: – Tudom, feltűnő, hogy a főváros egy mindenki által megszokott és ismert épületének megváltozik a homlokzata. Ezt csak tetézi, hogy szinte egy időben megváltozott az egész Blaha Lujza tér arculata: eltűnt a Nemzeti Színház, új forgalmi gócpont keletkezett. Így a közönségre sokszorosan hatnak az új benyomások. Ezért nem volt könnyű a dolga az áruház tervezőjének, Batka Istvánnak.

A Corvin Áruház minden részében megérett a korszerűsítésre, amelyeket 1960 óta már több változatban megterveztünk. A tervek többsége olyan volt, hogy meghaladta az adott gazdasági lehetőségeket, így tehát az anyagiakhoz is alkalmazkodni kellett.

Amit jelenleg a Corvinon látnak, az még befejezetlen valami. Hátravan a kirakatsor teljes átépítése, a kirakatok és a homlokzat közé ékelődő előtető megépítése és a fényreklámok, feliratok felszerelése. S hogy miért ilyen tömör homlokzatot terveztünk? Néhány esztendeje Európa-szerte bevált gyakorlat, hogy nyílás nélkül áruház homlokzatokat építenek. Ez több szempontból előnyös. Először is a természetes és mesterséges fény keveredése nem a legelőnyösebb. A falon levő nyílások akadályozzák, hogy jobban ki lehessen használni az eladóterület falfelületét, s a külső homlokzaton sem lehet megfelelő reklámot elhelyezni.

Az NSZK-beli Merkur és a Kaufhof, majd a holland Bijenkorf-cégek alkalmazták először ezt a formát, és kitűnően bevált. Egyébként is gyakori, hogy az ablakos áruházak belseje sem kap természetes fényt, mert ezeket a nyílásokat polcokkal, pultokkal, dekorációkkal takarják el. Az az árucikk, amely megkívánja a természetes fényt, olyan helyre kerül majd, ahol marad ablak, de lehet gondoskodni megfelelő belső világításról is.

Másik kérdés, hogy miért ezt a fémes műanyagot használtuk, s miért nem műkövet. Az első változatok között készült egy olyan terv is, hogy műkőrácsos homlokzatot építünk. Ehhez hasonló látható például a düsseldorfi Merkur áruházon. A műkő rács azonban olyan súlyos, hogy meg kellett volna erősíteni az épület külső pilléreit, ez pedig nagy költség. Ezzel sem oldódott volna meg a Corvin régi homlokzatának problémája, mert a jelenlegi vakolat állandó javítást igényelt. Így esett a választás az úgynevezett luxaflex anyagra, amely könnyű, és nem a falon, hanem attól 60 centiméterre, vasvázon nyugszik. Szerintem megszokás kérdése az egész, a tervezők és a kivitelezők már régebben ismerik a problémát és célszerűnek tartják.(…)

fotó: Szigetváry Zsolt

Hát igen, el lehet bontani azt, ami kőből van, ám azt, ami a köveket toposszá teszi, azt lehetetlen. Minden visszabontás, a lélek, az emlékezet visszabontása arra az állapotra, amit nem tudtak alumínium ideológiákkal palástolni.  Visszaépítünk, de mire, kinek, minek? Erről a térről nemcsak a Magyarország első nagyáruházát és szintúgy első mozgólépcsőjét felöltöztető palotaszerű, négyemeletnyi magas homlokzat hiányzik, hanem egy teljes színház is. A színház. Azt is jó lenne vissza- vagy újraépíteni, ha másként nem, de lelkiekben mindenképp, megkerülhetetlen egységeként a színházcsináló és színházba járó társadalmunknak. Hollay Györgyöt idézve: “új gócpont” kellene, hogy keletkezzen – bizony nem ártana, ha keletkezne!És semmiképp sem csak “homlokzat ügyileg”…- mert az csak nép- és önámító populizmus lenne, bár abban listavezetők vagyunk, az nem is kérdés.

Június 6-a lesz pár perc múlva, Gobbi Hilda születésnapja. Egy színészé, aki rendíthetetlen, lebeszélhetetlen konoksággal újra meg akarta teremteni – persze új épületben,- de ugyanazt  az  otthont, ami a színházcsinálás és a nézői gondolkodó befogadás valódi otthona volt. “Egyszer gyermekkoromban hosszan elnéztem egy hangyabolyt – azt hittem, szegény kis jószágok szerterohannak új életet keresni. Nem! Összetaposott otthonuk homokszemeit tébolyult szorgalommal igyekeztek újjáépíteni.”– írja Hilda önéletrajzi írásában, a Közben…-ben.

Állok ott a téren, rácsodálkozom erre a ’30-a években emelt, és most ismét “leleplezett” palotaszerű homlokzatra, aztán arra, ott, ahol a placc és a parkoló és az aluljáróba vezető lépcső van. És lapozódnak bennem a Közben… oldalai: “Semmi sem volt! Csak romok! Mindenek előtt  fel kellett kutatni a színház művészeit, műszaki embereit – senkiről se tudtuk még azt sem, hogy él-e? Aztán élelmet, egészségügyi  és személyi biztonságot teremteni számukra. (…) Először néhány odatévett emberrel kezdtük a Nemzeti Színház romjait takarítani. Ladányi Feri, Gábor Miklós, Bánki Zsuzsa, őrájuk emlékszem. Nem voltak teherautók, lovaskocsik.

Stráfos kocsik voltak. Amikbe magunkat fogtuk be, és húztuk a romokat a város kijelölt szemétlerakó helyeire. Az öltözők úgy-ahogy megmaradtak. Műszaki barátaink bedeszkázták a tátongó ablakokat. Kis vaskályhákat kerítettek a Csokonai utcai díszletraktárból, kellékek voltak azelőtt, kis proli- és parasztlakások egyenlőre szükségtelen kellékei, üzembe helyezték őket. Az ember tragédiája római színjének heverőire megmaradt öreg matracokat eszkábáltak, néhány légópokróc – s az öltözőkből “lakás” lett. Márkus Emília, más művészek és színházszervezők húzták meg magukat ezekben a szeretetből összetákolt lyukakban. Volt még egy-két használható helyiség, ezekből irodák lettek.

A Pártközpont minden nap két kondér ételt adott, talicskán húztuk át: bableves, gerslileves, tarhonyaleves, nem valami változatos, de életmentő ételek voltak. A kis öltözőkben a kelléktár öreg petróleumlámpái és a Bánk bán mécsesei égtek, kanóccal, ronggyal. Ugyanonnan kerültek ki a kis petróleumfőzők, amin megmelegítették a hozott levest és a ruháért vagy apró ékszerért cserélt élelmiszerből főzött kotyvalékot. Erre a zűrzavaros korszakra, amikor viharosan követték egymást az események, nem lehet pontos sorrendben emlékezni. Talán nagyképűség, de az a hasonlat jut eszembe: egy lövészárokból kirohanó katonának sem órarendben sorakoznak az élményei. Ott a vér, rémület, az élni akarás kuszálja össze az időt. Itt a boldogság, az élet öröme és a cselekvés láza.”

Ezzel a cikkel nemcsak a ma 105 éve született Gobbi Hildára szeretnénk emlékezni, hanem egyben egy sorozatot is indítanánk vele, hogy a Blaha Lujza téri Nemzeti Színháznak ne csak múltja, hanem jelene, jövője is legyen. A jövőnk Színházáé, a Nemzeté.

Csatádi Gábor

 

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: