„Még nem értem el oda, hogy futószalagszerűen utódokat reprodukáljak”

Holnap, június 15-én, pénteken délután találkozhatunk Tóth Kingával a III.Kolorádó fesztiválon a Trafó keretein belül a Bálnában. Vele beszélgettünk intermedialitásról, a fregoli és a szenténekek kapcsolatáról, a hibrid írásról, nem-igazi népdaléneklésről…

Milyen a te intermediális világod?

Valahol azt írták, mint az ütvefúró és a szirének (vagy szirénák?) találkozása. Ez tetszik.

Hogyan kezdett ez benned annak idején felépülni?

Mindig együtt volt. Nagyon érzékeny a hallásom, és abszolút hallásom is van, hamar felfigyeltem és érzékenyen reagálok a hanghatásokra. De a kontúrozás (rajzolás, írás) és mellette az éneklés együtt is dolgozott bennem. Volt egy rövid idő, amikor kicsit jobban elfordultam az írott szövegek felé, de megnéztem az iskolai jegyzeteimet, ott is mindenhol rajzok, ábrák, vonalak, dallamok és szövegek mosódnak egymásba. Zenét is tanultam, aztán punkegyüttesben énekeltem a verseimet. Ha viszont mondanom kell egy dátumot, hogy mikortól tudatosan együtt és együtt publikálva, akkor az 2008, amikor egy gerincsérv miatt lebénult a bal kezem egy időre – akkor kezdtem el szövegekkel rajzolni (a jobb kezemmel), szándékosan egybehangolni a kontúrt a betűvel, és akkor kezdtem tudatosan hozzáépíteni a hangot.

Nagyon örülök a Kolorádónak, külön köszönet a hívásért! Ez a fesztivál sok közeget megmozgat, és bízom benne, hogy a „hangom” elér olyanokhoz is, akik nem találkoztak még a kiterjesztett vokalitással, fej- és torokhangénekléssel, objekt- és kísérleti zenével és a verseimmel. Remélem, jót gondolkodunk és szórakozunk közösen.

Hogy érzed, mire, miért és hogyan volt ez válasz anno a saját életedben?

Egyszerűen nem látom értelmét, vagy inkább úgy mondom, nekem nem működik, ha egységeket csak darabokban láttatunk. Persze érdekes ez is, de számomra sokkal izgalmasabb a koherencia ezek között a szétszedett részek között: például miért kell még mindig rákérdezni arra, hogy a szöveg hogy lehet háromdimenziós? Hát hogy lehet kétdimenziós? Mikor találtuk ki, hogy nem természetes az, ha a szövegnek képe, teste, hangja, megjelenése van? Most léptem fel egy színházi-zenei-táncos-szöveges koprodukcióban Berlinben a Poesiefesztiválon, és ott is volt egy kerekasztal, ahol megkérdezték, hogy akkor a költő az asztalnál leírja a betűket, a zeneszerző a kottákat, a táncos meg eltáncolja? Még egy gyárban sem így működik ez, ahol a folyamatokat valóban gépsorokhoz rendelik.
Most pénteken, a III. Kolorádó fesztiválra mivel készülsz?

Biztosan hozok konyhai és háztartási eszközöket, ez az egyik dolog ami most érdekel. Magyar nőként ideje komolyan vennem az országom elvárásait, viszont tudom, hogy sokat kell még tanulnom, még nem értem el oda, hogy futószalagszerűen utódokat reprodukáljak, de a háztartás világát most újra felfedezem. Legújabb munkáimban használom a szivacsokat, gumikesztyűket, mosogató drótos tisztítókeféket, smirglit, kukás zsákot és a fregolit is. Izgalmas világnak látom ezt, meglepett a kísérletezés, közel érzem magamhoz a gumit, a plasztikot és a fémeket. Ezek mellett szenténekeket is hozok biztosan, viszont a bőrömből nem bújok ki.

Számodra milyen lehetőséget ad ez a fesztivál?

Nagyon örülök a Kolorádónak, külön köszönet a hívásért! Ez a fesztivál sok közeget megmozgat, és bízom benne, hogy a „hangom” elér olyanokhoz is, akik nem találkoztak még a kiterjesztett vokalitással, fej- és torokhangénekléssel, objekt- és kísérleti zenével és a verseimmel. Remélem, jót gondolkodunk és szórakozunk közösen.

Eddig is rengeteget utaztam, de ez a majdnem féléves szakasz (július vége felé állok meg, de ez is csak félig igaz) a legizgalmasabb és a legkeményebb. Feszegetem a határaimat. Több ország, több nyelv és teljesen különböző feladatok (felolvasás, performansz, workshop, előadás, kooprodukciók, konferenciák), talán az eddigi legnagyobb kihívás, nagyon élvezem. Rengeteg az új inger, viszont az elidegenedés is ugyanúgy zajlik, ahogy a megérkezés, a találkozás. Emiatt is örültem, amikor Anne Munka felkért, hogy készítsünk ASMR-munkákat, és itt nem véletlenül választottam az Idegenotthontárgyak Etüdök munkacímet. A helyeken, ahol megszálltam, igyekeztem olyan tárgyakat keresni, amik mégis az „otthonérzethez” köthetőek, és ezekkel és a hangommal készítettem videómunkákat.

Szerinted milyen lehet szövegtestekkel az életünk?

De hát hiszen szövegtestünk van!(nevet)

És milyen lenne nélküle?

Szövegtestünk csak legyen, de örülök, ha kevesebbet öldökölünk és szemetelünk.

Tapogatózol más irányokba?

Ami idén új, hogy újra elkezdtem énekelni. A hörgés, gyomor-torokhangok kiterjesztése mellett eddig is énekeltem „nemigazi” népdalokat, de az énekléssel egy pár évvel ezelőtti popzenés kitérőn kívül, régóta nem foglalkoztam. Most jött el ennek is az ideje, hogy a használati tárgyak, a hörgés és az éneklés új egységeket alkossanak. Ehhez az irányhoz pedig víz tematikájú és szentéletű nő tematikájú szövegeket használok. Az első duettet Kimberly Campanelloval adtuk elő, azóta jönnek a szövegek és hozzá a dallamok. És persze a hibridnyelvű írás is mélyül, ezzel 2005 óta foglalkozom, amióta németül is írok, de publikálni németül csak 2009 után kezdtem el, hibridszövegeket pedig hat éve publikálok, az úton levés izgalmas nyelvi, mediális keveredéseket erősít fel, ezen az úton szeretnék továbbra is dolgozni.

Sok helyen fellépsz?

Március óta vagyok turnén, gyakorlatilag buszon-vonaton-repülőn meg mindenféle idegen szobában, kanapékon alszom. Eddig is rengeteget utaztam, de ez a majdnem féléves szakasz (július vége felé állok meg, de ez is csak félig igaz) a legizgalmasabb és a legkeményebb. Feszegetem a határaimat. Több ország, több nyelv és teljesen különböző feladatok (felolvasás, performansz, workshop, előadás, kooprodukciók, konferenciák), talán az eddigi legnagyobb kihívás, nagyon élvezem. Rengeteg az új inger, viszont az elidegenedés is ugyanúgy zajlik, ahogy a megérkezés, a találkozás. Emiatt is örültem, amikor Anne Munka felkért, hogy készítsünk ASMR-munkákat, és itt nem véletlenül választottam az Idegenotthontárgyak Etüdök munkacímet. A helyeken, ahol megszálltam, igyekeztem olyan tárgyakat keresni, amik mégis az „otthonérzethez” köthetőek, és ezekkel és a hangommal készítettem videómunkákat. Külön öröm, hogy otthon véletlenül mégis meglett a mamám rég elveszettnek hitt számoló- és írógépe (az árammal működő számológép magától beindult és számolt, amikor bedugtam), így egy kivételesen igazi otthoni tárgy is szerepel a sorozatban.