Home / A függöny mögött / Interjúk / “…talán piciben el lehet indítani ezzel egy előremutató, pozitív dolgot.”- interjú
“…talán piciben el lehet indítani ezzel egy előremutató, pozitív dolgot.”- interjú

“…talán piciben el lehet indítani ezzel egy előremutató, pozitív dolgot.”- interjú


2018. június 19. 22:18

Június 23-án indul New Yorkban a k2 Színház Hungary Live Festiválja. A fesztivál szervező motorjával, az éppen ma születésnapját ünneplő Boros Annával beszélgettünk Dallasról, az államokbeli csavargásairól, a társulat képességeinek megmutatásáról, a kinti lét tükörtartásáról és a kezdeményezés tágasságot adó lendületéről…- és ezzel az interjúval is kívánjuk az épp a mai napon született, csupa lendület színésznőnek: Isten éltesse gazdagon születésnapján!

  • Mi a legelső emléked az Egyesült Államokkal kapcsolatban?
  • Azt hiszem, talán a Dallas.(mosolyog) Sosem voltam Amerika mániás, ám volt egy időszak az életemben, amikor szerettem volna minél messzebbre elmenni. Aztán adódott egy lehetőség, egy bizonyos Lammel Gábor kezembe nyomott  négyezer dollárt,hogy menjek ki Amerikába nyelvet tanulni. Találomra belőttem New Yorkot, a Broadway környékét– így indult annak idején a kapcsolatom az Államokkal. Azóta igyekszem évente kijárni kijózanodni, mert felszabadít, és rálátást ad az otthoni életemre.

Elképesztően tehetségesnek tartom azokat az embereket, akik körülvesznek, ám rettentően beszűkült a tér, ami bennünket körülvesz. Már az osztályomnak is – akikkel annak idején a Cseh Tamás produkciót vittük New Yorkba – azt szerettem volna bebizonyítani, hogy az egyetemről kikerülve sose alkudjunk meg, merjenek továbblépni, más keretek közt élni, máshogy gondolkodni. Van bennem egy adag önzés is: egyszerűen szeretném felszabadultan jól érezni magam azokkal az emberekkel, akik körülvesznek!

  • A k2 egy-két évvel ezelőtt  társulatostul is járt New Yorkban, ugye?
  • Így van. Ez az egész talán akkor vehette kezdetét, amikor kilenc évvel ezelőtt először járhattam kint nyelvet tanulni. A rákövetkező évben ismét kimentem, az volt a szándékom, hogy a 66-os úton átszelem a kontinenst. Végül beláttam, hogy egyedül hülyeség lenne, helyette repülővel mentem Los Angelesbe csavarogni. Majd egy évre rá  2011-ben Mohácsi-Znamenák színészosztályommal jártunk kint Cseh Tamás emlékkoncertünkkel Washingtonban a Magyar Nagykövetségen, és a New York-i  Magyar Házban adtunk koncertet. Ezt követően a Double Eagle Theatre-nél voltam workshopon  Massachusetts államban, ezeket követte a k2 csapatának anyaggyűjtése aztán, amire rá is kérdeztél.(mosolyog) 

©Simara László

  • Mindezek után már nem is igazán kunszt megkérdezni, hogy miért is pont az államokba szerveztél egy hetes színházi fesztivált? (nevet)
  • Szerveztünk. Boncz Ádám, Levkó Esztella, Erdélyi Adrienn, Lukácsi Erika, Tóth Péter a HLF szervező csapata. Amióta 2011-ben a Cseh Tamás emlékkoncertünkkel kint jártunk, azóta érzem, hogy szeretnék minél több művészt, művészetet kivinni. Tavaly például az Örkény Színházban már épp nem futó Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre című előadással jártunk kint– ami tulajdonképpen már ennek a mostani projektnek volt a része. Azt hiszem, ez a mostani fesztivál tulajdonképpen ehhez a kilenc éves folyamathoz tartozik. Összeállt egy olyan csapat amelyikkel elhittük, hogy igenis, ez lehetséges! – és most tartunk ott, hogy ez tényleg lehetséges: most tartunk épp ott, hogy ez az álom egyszer csak éppen megvalósul!(felszabadultan nevet)
  • A kilenc évnyi “előkészítésed” alapján: mire lehet ott kint érdeklődés, milyen színházi, kulturális előadásokra?
  • Még most is munkál bennem a kétely, hogy simán megtörténhet az is, hogy hatalmas bukta lesz ez az egész. Azon vagyunk, hogy minél több amerikai és magyar közönséget csábítsunk el a fesztiválra. Fel kell kavarni az állóvizet, és hiszem, hogyha ilyen sokan és ilyen sokféle dologgal megyünk, akkor van esélyünk arra, hogy ezzel az ottani közösség életében jó értelemben vett változás indulhasson el.

Erdélyi Adrienn-nel együtt dolgoztuk ki a programot, hogy mi is lenne az, amit erre az első alkalomra érdemes lenne kivinni. Arra jutottunk, hogy ezt a mostani fesztiválhetet az emlékezés köré építjük majd fel, ezért is viszünk ki a holokauszttal,  ’56-al kapcsolatos előadásokat is – kezdetnek ez a téma talán alkalmas lehet arra, hogy kapcsolódási pontokat találjunk egymással. Hogy aztán a következő, két év múlva esedékesen majd milyen téma lesz, azt még nem tudjuk.

  • Miért  fontos 2018 nyarán, hogy a kultúránk egészen New Yorkig elérhessen? Mi az, amit ezzel a fesztivállal “transzportálni” lehet a nagy víz másik partjára?
  • Elképesztően tehetségesnek tartom azokat az embereket, akik körülvesznek, ám rettentően beszűkült a tér, ami bennünket körülvesz. Már az osztályomnak is – akikkel annak idején a Cseh Tamás produkciót vittük New Yorkba – azt szerettem volna bebizonyítani, hogy az egyetemről kikerülve sose alkudjunk meg, merjenek továbblépni, más keretek közt élni, máshogy gondolkodni. Van bennem egy adag önzés is: egyszerűen szeretném felszabadultan jól érezni magam azokkal az emberekkel, akik körülvesznek!

©Simara László

  • …de gondolom, ennek nem az lesz majd a következő lépése, hogy en bloc, a teljes k2 “disszidál”, ugye?(nevet)
  • Neeeem, dehogyis!(kacag) Bár sokszor felmerült bennem, hogy kint éljek –  az utazást, a  kintiekkel való találkozást, tapasztalatcserét nagyon fontosnak tartom, például egy itthoni szenvedő színészt szembesíteni azzal, hogy ott kint milyen egy “színész-sors”.  Hány castingra kell elmennie, képeznie magát folyamatosan, mennyi mindent kell megtennie, míg egyáltalán színpadra léphet.

Nagyon örülnék neki, ha minél több találkozás lenne a kinti színházi szakmával. Talán annak örülnék a leginkább, ha azokkal a helyszínekkel – elég jó- nevű, nagy múltú helyek ezek – folytatódhatna az együttműködés – nemcsak a fesztivál keretei között, hogy ki lehessen majd vinni például előadásokat – fesztiváltól függetlenül is, akár New Yorkon kívül máshová is. Azaz: ez az egész elkezdhetne önjáróvá válni talán, a maga erejétől, az értékei, a kvalitásai okán! Nem azt tartom ebben a dologban a legfontosabbnak, hogy elmenjek, és máshol éljek, hanem egész egyszerűen csak azt, hogy lássam, kint hogyan élnek – hogy ez megnyithassa a befelé tekintő, kicsit nagyon beszűkült életünket! Mivel a világot, Magyarországot nem tudom megváltani,  piciben talán ezzel mégis el lehetne indítani valami előremutató, pozitív dolgot. Színházilag és emberileg miért lehet ez a Hungary Live Festival fontos? És miért lehet fontos magánemberként? Egyszerre, együttesen fontos nekem e kettő, azt érzem!

  • …egyfajta társulati tanulmányút?
  • Valamelyest igen, azt gondolnánk könnyen – ahogy valamikor magam is, – hogy Amerika  mennyire tökéletes lenne nekünk! Aztán rájöttem, hogy igazából nekem fene jó dolgom van itthon, pláne ha élhetővé formáljuk.
  • Színészként, a színjátszás terén – az említetteken túl – mi az, amit egy ilyen helyzet adni tud még?
  • Többen kérdezgették, magam is kíváncsian várom…. Erdélyi Adrienn-nel együtt dolgoztuk ki a programot, hogy mi is lenne az, amit erre az első alkalomra érdemes lenne kivinni. Arra jutottunk, hogy ezt a mostani fesztiválhetet az emlékezés köré építjük majd fel, ezért is viszünk ki a holokauszttal,  ’56-al kapcsolatos előadásokat is – kezdetnek ez a téma talán alkalmas lehet arra, hogy kapcsolódási pontokat találjunk egymással. Hogy aztán a következő, két év múlva esedékesen majd milyen téma lesz, azt még nem tudjuk.

©Simara László

  • Szerinted mi miatt lehet majd fontos ez a New Yorkban pár nap múlva induló első Hungary Live Festival?
  • Biztos, hogy rengeteget fognak kapni azok az emberek is ezen a fesztiválon, akik alkotóként kimennek – a fesztivál nézőivel közösen. Nagyon örülnék neki, ha minél több találkozás lenne a kinti színházi szakmával. Talán annak örülnék a leginkább, ha azokkal a helyszínekkel – elég jó- nevű, nagy múltú helyek ezek – folytatódhatna az együttműködés – nemcsak a fesztivál keretei között, hogy ki lehessen majd vinni például előadásokat – fesztiváltól függetlenül is, akár New Yorkon kívül máshová is. Azaz: ez az egész elkezdhetne önjáróvá válni talán, a maga erejétől, az értékei, a kvalitásai okán! Nem azt tartom ebben a dologban a legfontosabbnak, hogy elmenjek, és máshol éljek, hanem egész egyszerűen csak azt, hogy lássam, kint hogyan élnek – hogy ez megnyithassa a befelé tekintő, kicsit nagyon beszűkült életünket! Mivel a világot, Magyarországot nem tudom megváltani,  piciben talán ezzel mégis el lehetne indítani valami előremutató, pozitív dolgot. Színházilag és emberileg miért lehet ez a Hungary Live Festival fontos? És miért lehet fontos magánemberként? Egyszerre, együttesen fontos nekem e kettő, azt érzem!(felszabadultan mosolyog)

Csatádi Gábor

©Simara László

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: