"…nem zaftos, vérbő pornográfia, hanem belülről szép fényesség!" – interjú

2108. június 22. 15:32

Ma este kilenckor operabemutatót tartanak a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon: Salome – Szikora János rendezésében. A Strauss-opera Apródjával, Kun Ágnes Anna operaénekessel – aki egyben gyakorló református lelkész is, és az interjú készítőjével hajdan évfolyamtársai is voltak egymásnak a budapesti Teológián – beszélgettünk gyerekkori „debütálásáról”, az erotika „föld felettiségéről”, a sírni tudás pótolhatatlanságáról, a nyári napforduló fénymondatairól és a zaftos, vérbő pornográfia vs. belülről fénylő szexualitásról…

• Gyerekként mennyire voltál lázadó, a sorból kilógó?

• Erre egy történettel válaszolnék:  két-három éves lehettem, amikor Dunavarsányba költöztünk, ahol az édesapám volt az “új doktor bácsi”. Épp azidőtájt volt valami óvodai műsor, ahol az emberek kíváncsian várták az új doktor bácsi kislányának szereplését. Kiálltam ezen az óvodai műsoron, és emlékszem, hogy elmondtam egy nagyon hosszú verset. Döbbenten hallgatták ezt a hosszú verset, amire úgy reagáltam, hogy kimentem a színpad szélére, csípőre tettem a kezem, dobbantottam egyet, és leszóltam a színpadról: “Na, tapsoljatok már!” – ez sokat elmond talán arról, hogy milyen is lehettem gyerekként. (nevet)

Volt, aki azt mondta, hogy ez nagyon dekadens darab! Nekem valahogy mégis azok a mondatok sugároznak ki belőle, mikor például Keresztelő János azt mondja Saloménak: “Menj el, és keresd meg a Mestert, ő meg fog tudni váltani téged, és szólítsd őt!”, vagy például: “Lám, a szerelem mégis csak több, mint a halál!” Számomra valamiért ezek a “fénymondatok” azok, amelyek jobban átsejlenek, mint más részei…- Lehet, hogy csak azért, mert ma, amikor beszélgetünk,  épp a nyári napforduló napja van… A darab fényessége talán ezért is jobban átjöhet most, talán mások számára is, és nem csak nekem. Igen, a fényessége jobban átsüt, mint a “dekadenciája”!

• …valóban, ez mindent elmond a karakteredről…(mosolyog)

• Nagyon szeretek előadni, szerepelni, ám leginkább azt szeretem, amikor képesek ettől felvidulni az emberek.  Édesapám  magával vitt a betegekhez, akiknek kezelte a fekélyes lábát, eközben én énekeltem, táncoltam, verset mondtam, hogy  felvidítsam apu betegeit, és a fájdalomról eltereljem a figyelmüket!

• Egy apródról mi jut elsőre az eszedbe? 

• Mivel mezzoszoprán vagyok,  több operában is én éneklem a “nadrágszerepeket”. Az Apród fiatal fiú, ezeket a szerepeket mezzoszopránra írták leginkább. Ezért lehettem én Stefano a Rómeó és Júliában, ami szintén egy apródszerep, miként most  is a Saloméban is apród vagyok, Heródiás apródja. Mint fiatal fiú szerelmes vagyok Narrabothba, aki Saloméba szerelmes, és nem igazán viszonozza éppen ezért a közeledésemet. Az apródról most az jut még épp eszembe, hogy Komlósi Ildikóval, az énekmesteremmel együtt léphetek színpadra, aki Heródiást játssza – ez az előadás számomra ezért is lesz különleges! – vele eddig még nem volt alkalmam együtt játszani.

©Gyöngyösi Hunor

• …így persze egészen más tétje van apródot játszani…(nevet)

• a következő évadban is lesz majd egy másik darab, amiben  szintén együtt játszhatunk! – ezt nagy kiváltságnak érzem.(felszabadultan mosolyog)

• Ez a darab roskadásig van izzó erotikával… Szerinted hogyan lehet jól visszaadni ezt úgy, hogy ne érezzük  nyers pornográfiának, hanem inkább megérezzük rajta keresztül: az erotikának az alantas szintjei mellett emelkedettebb, éteri szintjei is vannak?

• Ha a szakrálisból valami kikerül, akkor az legtöbbször, már-már szükségképpen is: átkerül a vulgárisba. Valamiért a mi kultúránkban sok minden kikerült a szakrálisból, ilyen egy kicsit a szexualitás is. Ha nem adjuk meg neki az őt megillető szentségét, akkor óhatatlanul horror és pornó válik belőle. Ám amíg sikerül a szexualitást a maga “szentségében” kezelni, addig az a művészet egyik csodája tud maradni!

• Meg tudja emeli a szexualitást a művészet?

• Abszolút! Illetve nagyon függ attól is, hogy miképp állunk hozzá a szexualitáshoz… Viszonyulhatok hozzá a szakralitás részeként, de úgy is, mint ami az útszéli söpredéknek, a végtelen személytelennek, a közönségesnek a megnyilvánulása.

Olyan húrokat pendít meg a muzsika, amitől nem tudsz szabadulni egész egyszerűen. Olyan mélységeidet  képes megnyitni, melyeket sokszor még önmagad előtt is el akarsz tagadni! …és bármilyen furcsán is hangzik ez, mégis igaz: ilyenkor találkozol azzal a lélekkel, amit a Jóistentől kaptál.

• Ha már szexualitás és szakralitás: az Énekek énekéből írod a doktori értekezésed a teológián – hol tartasz most épp benne? Honnan eredhet a kötődésed  e témához?

• Érdekes most a próbák során hallgatni Salomét, ahogy Keresztelő Jánossal beszél, és beszéde telis-tele van az Énekek énekéből vett idézetekkel – ezeket a sorokat mondja neki, mint szerelmi vallomást. Hogyan találtunk egymásra az Énekek énekével? Ez érdekes történet… Eredetileg  a teológia egy másik ágából szerettem volna szakdolgozatot írni, ahhoz egyébként meg is volt minden szakképzésem és szemináriumom is. Aztán a negyedévesekhez belépett az ajtón Karasszon István, az Ószövetség professzora – neked se kell őt bemutatni(jóleső, derűs mosoly),– tartott egy órát, és én akkor azt éreztem: te jó ég, én ennél az embernél szeretnék szakdolgozatot írni! Döbbenetes erővel hatott rám ez az ember a hihetetlen gazdag tudásával, az érdeklődő nyitottságával! Annyira, hogy – bár negyed-, ötödévesen az átlag teológus már nem olyan sokat tanul, max a Pink Cadillecben vagy a Paris,Texasban csücsül, legalábbis így volt az én időmben –  én éjjel-nappal hozzá jártam, hogy meglegyen a nyolc szakképzésem, hogy nála írhassam a szakdolgozatomat! Azt hiszem ötödéves voltam, amikor egy Énekek éneke szemináriumot tartott, ahol valósággal beleszerettem e témába, Karasszon István agyába!(nevet)

©Gyöngyösi Hunor

• …és most, a Zeneakadémia  után, operaénekesként egyre-másra, újra és újra  nadrágszerepeid során folyton beleszaladsz az Énekek énekébe…

• Cherubin szerepében – amit már sokszor énekelhettem – másról sem énekelek, mint arról: “ahol járok, ahol kelek, mindenütt a nőket akarom!”Avagy: “asszonyok, lányok, kérdezlek én, mért dobog bennem ez a szenvedély?” Mozart is megtalálta ezt a témát, mint éltető tüzet, mely nélkül nincs élet, nincs igazán semmi sem…

• Hogyan érzed, mi miatt lehet ez a holnapi, Margitszigeten bemutatásra kerülő előadás rendhagyóan egyedi?

• Ez eredetileg egy ’89-es, Szikora János által rendezett előadás – a jelmezek és a díszlet a régi.

• Ez akkor tulajdonképpen egy felújítás ezek szerint?

• Igen, felújítás, viszont lesz benne jó pár újdonság: led-fal, vetítések…- kicsit aktualizálva, modernizálva lett valamelyest. Ha minden jól megy, akkor a következő évadban majd ez az előadás utazik  Jordániába, ahol az eredeti környezetében, a Holt-tenger partján fogjuk majd eljátszani a Salomét.

Ha a szakrálisból valami kikerül, akkor az legtöbbször, már-már szükségképpen is: átkerül a vulgárisba. Valamiért a mi kultúránkban sok minden kikerült a szakrálisból, ilyen egy kicsit a szexualitás is. Ha nem adjuk meg neki az őt megillető szentségét, akkor óhatatlanul horror és pornó válik belőle. Ám amíg sikerül a szexualitást a maga “szentségében” kezelni, addig az a művészet egyik csodája tud maradni!

• Most, így Szentiván éj idején mi miatt lehet érdekes ez a darab?

• Nehezen sírok…pláne nagyon nehezen tudom könnyekkel elsírni magam. Pár évvel ezelőtt, amikor az Árnyék nélküli asszony ment az Operaházban, akkor én minden előadást megnéztem – Komlósi Ildikó játszott az Árnyék nélküli asszonyban -, és mindegyiket végig zokogtam! Még zeneakadémista voltam, amikor itt nálunk, az Elektrában  Agnes Baltsa énekelte Klütaimnésztrát – ami szintén nagyon hasonlóan hatott rám, megkönnyeztem!(felnevet) Egész egyszerűen: letaglózott! – kacérkodom azzal, hogy egyszer szeretném elénekelni a Rózsalovagot. Ezért aztán, ha felkérnek  egy Strauss-operába az apród szerepére – ami azért is  érdekes egy szerep, mert ha jól csinálod, akkor senki nem veszi észre, de ha egy picit is rosszul csinálod, nagyon nagyot bukhatsz is benne akár -, akkor azt érzem, hogy ez az, amire nem lehet nemet mondanom. A zenekari rész elég nehéz, nem egykönnyen énekelhető szerep ez…- viszont a strauss-i zene az valami elementáris hatással bír!

• Mi az, amiért “jó” zokogni?

• Olyan húrokat pendít meg a muzsika, amitől nem tudsz szabadulni egész egyszerűen. Olyan mélységeidet  képes megnyitni, melyeket sokszor még önmagad előtt is el akarsz tagadni! …és bármilyen furcsán is hangzik ez, mégis igaz: ilyenkor találkozol azzal a lélekkel, amit a Jóistentől kaptál.

• Valamelyest – bár nem ez szokott elsőre a Saloméról eszünkbe jutni – ez az Oscar Wilde – Richard Strauss darab is pont erről szól, nem?

• Volt, aki azt mondta, hogy ez nagyon dekadens darab! Nekem valahogy mégis azok a mondatok sugároznak ki belőle, mikor például Keresztelő János azt mondja Saloménak: “Menj el, és keresd meg a Mestert, ő meg fog tudni váltani téged, és szólítsd őt!”, vagy például: “Lám, a szerelem mégis csak több, mint a halál!”

Egész egyszerűen: letaglózott! – kacérkodom azzal, hogy egyszer szeretném elénekelni a Rózsalovagot. Ezért aztán, ha felkérnek  egy Strauss-operába az apród szerepére – ami azért is  érdekes egy szerep, mert ha jól csinálod, akkor senki nem veszi észre, de ha egy picit is rosszul csinálod, nagyon nagyot bukhatsz is benne akár -, akkor azt érzem, hogy ez az, amire nem lehet nemet mondanom.

• Számomra valamiért ezek a “fénymondatok” azok, amelyek jobban átsejlenek, mint más részei…- Lehet, hogy csak azért, mert ma, amikor beszélgetünk,  épp a nyári napforduló napja van… A darab fényessége talán ezért is jobban átjöhet most, talán mások számára is, és nem csak nekem. Igen, a fényessége jobban átsüt, mint a “dekadenciája”!

• …a szerelem, az érzékiség maga is fényesség, nem?

• Mert ez nem zaftos, vérbő pornográfia, hanem belülről szép fényesség, igen.

Csatádi Gábor