Ha eljön Re Noire

2018. július 9. 06:51

A halál mindenkinek eljön egyszer. Kaszával vagy anélkül, férfi vagy nő képében, kézen állva vagy sem. Eljön Argannak, eljön Molière-nek, és ha éppen egy aszteroida csapódna a Földbe, bizony eljönne egyszerre mindnyájunknak. Molière A képzelt beteg című műve egy komikus jellemet figuráz ki, mint oly sok más komédiája: a hipochondert, akinek semmi baja, mégis állandóan a betegségtől retteg. Kipróbál minden gyógyszert, elmegy az összes kuruzslóhoz, és hiába mutatja ki róla az orvostudomány, hogy makkegészséges, ő tudja, hogy súlyos baja van, vagy ha nincs is, majd lesz.
Mohácsi István és Mohácsi János túlléptek Molière jellemkomikumán, amihez az apropót az a groteszk kultúrtörténeti tény szolgáltatta, hogy a mester éppen A képzelt beteg címszerepét játszva lett rosszul, majd néhány órán belül meghalt. Mohácsiék így a hipochonderről szóló gúnydrámát sajátos haláltánccá írták át, inkább Molière ürügyén, mint nyomán. A halál Re Noire képében már a darab elején megérkezik, hogy elvigye főhősünket, Argant, csakhogy mint kiderül, hadilábon áll a modern technikával, így elnézi a célszemélyt. Az utolsó pillanatban korrigál, így Argan mégsem mond búcsút az árnyékvilágnak, nem úgy Molière, aki viszont igen, ezzel a gesztussal pedig Mohácsiék szimbolikusan neki mondanak búcsút.

Hiszen miután a halál megkísértette Argant, hipochondriája már nem kifigurázandó jellemhiba, hanem nagyon is alátámasztott félelem. Persze Mohácsiék vígjátéknak tartják meg A képzelt beteget, és nem írnak egzisztencialista létdrámát á la Sartre, de a darab ezzel olyan mélyfúrással gazdagszik, ami Molière-nél nem volt meg.
Más kérdés, hogy a néhány éve az Örkény Színházban a Mohácsi János által megrendezett előadásban a fivérek túlságosan hosszú pórázra engedték szójátékosságukat, végletekig nyújtották a játékidőt, jócskán próbára téve a közönség türelmét. Jóval több volt abban az anyagban, mint amit végül kihoztak belőle, már csak ezért is öröm, hogy Rusznyák Gábor Kecskeméten nem a klasszikus, hanem a mohácsiasított változathoz nyúlt és adta új értelmezését.

Rusznyák jó sok ballaszttól megszabadította a darabot: a fájdalmas szóvicceket kihagyta, a jókat megtartotta, feszessé kerekítette a szöveget, ezzel minden percében élvezhető, hamisítatlan Mohácsi-komédiát dobott a színpadra, olyat, amilyet talán a fivérek is megirigyelnek. Mindehhez dramaturgot is kapott Tóth Kata személyében, szemben Mohácsiékkal, akik magukat dramaturgizálták, ennek pedig mindig megvan a böjtje.

(Ennek ellenére négy éve a POSZT-on a legjobb dramaturg díját kapták ketten, pedig az előadásból éppen csak egy jó dramaturg hiányzott.)

Rusznyák maga tervezte az előadás díszletét: nagy akváriumokat látunk, melyek valójában lapostévék, amelyekben élő akvárium-közvetítés megy. Argan úr szenvedélyesen gyűjti a halakat, de ez az előadásban különösebb funkciót nem kap, szemben az örkényes változattal, ahol lepkéket gyűjtött, és volt is körülöttük kalamajka. Ezek a tévé-akváriumok mégis kifejezetten izgalmassá teszik A képzelt beteg játékterét.
Persze nem is a tér a lényeg, hanem akik benépesítik, és Rusznyák ebben is jó társakra lelt. Mindjárt itt van a címszereplő, Kocsis Pál, aki egyébként kiválóan beszéli nemcsak Rusznyák, hanem Mohácsiék nyelvét is – néhány éve éppen egy örkényes Mohácsi-produkcióban, az e föld befogad AVAGY SZÁMODRA HELY-ben láthattuk. Aztán itt van Béralde szerepében Adorjáni Bálint: üresfejű, de annál nagyképűbb szoknyapecért játszik, aki ki is szemeli magának a cserfes szolgálólányt, Toinette-et, de nagy hangon elmondott szerelmi vallomásai mögött csak az érzelmi nihilizmus tátong. Nem úgy Toinette, aki viszont valóban szereti a léhűtő Casanovát, miközben mindent megtesz azért, hogy összehozza a kötelező szerelmeseket, Argan lányát, Mimolette-et és Cléante-ot. Toinette szerepében Märcz Fruzsina brillírozik, Argan mellett ő az előadás másik főszereplője.
De említhetnénk Farkas Ádámot, aki a Tihanyi Tamásra hajazó kuruzsló szerepében gyógyítja Argant a maga kétes módszereivel, vagy Fazakas Gézát, aki a fiaként leginkább Mimolette kegyeire pályázik, de csak Argan úréit sikerül megszereznie. A poén itt az, hogy a fiú láthatóan idősebb az apjánál – az Örkényben ezt a vicces párost anno Vajda Milán és Gyabronka József alakította. És persze ne feledkezzünk meg Csapó Virágról, azaz Jacqueline Re Noire-ról, a fehérített hajú, igazi femme fatale-ról, hiszen ha ő nem a végzet asszonya, akkor ki?

A társulat nagy kockázatot vállalt, hogy a Kelemen László Kamaraszínház intim teréből a Városmajori Szabadtéri Színpad alig belátható és csak mikroporttal bebeszélhető terébe vitte az előadást, ahol az este 8 órás harangszó és néhány távoli sziréna is színesítik az élményt. A kecskemétiek azonban derekasan megküzdöttek a nagy térrel, egy szabadtéri nagyszínpadon is működőképes produkciót téve le. És még a befejezés is ütött.
(2018. június 29., Városmajori Színházi Szemle)

B. Kiss Csaba