Ezt most akkor egyirányúsították? #bánkitó'28#1.nap Pótszékfoglaló

2018. július 13. 23:17

Kérdezte egymástól két fiatal a Petényi úton a kétsávos út egyik sávját elfoglaló fesztiválozók “menetoszlopában” grasszálva, miközben a mellettük elhaladó, két irányba közlekedő autók egymást és a csatasort kerülgették. Ez itt a 10. Bánkitó. A fesztiválok igazi egyirányúsítottja, azért, hogy élvezd, hogy kikapcsolódj, hogy megtalálva benne a saját ritmusodat bekapcsolódj – a fesztiválba és a saját életedbe.
Megint itt van négy nap, egy majdnem szabályos alakú tó és 2018 vagy 2028 – előre a jövőbe, azért, hogy rálássunk a jelen Magyarországára. Bánkitó most is, ahogy tavaly is, egyszerre szórakoztat ereszd el a hajam módon – csak így érdemes, nyilván – és kikapcsolva bekapcsol a közéletbe. Az idein most éppen gigantikus adománygyűjtés zajlik. A civil lét élesztgetése.

©bankitofesztival

Finoman, viccesen, provokatívan. Ahogy Kelemen Kristóf – Pálinkás Bence György Magyar akáca is ilyen volt este tíztől a színházi sátorban. Egy áldokumentarista előadás az Amerikából származó, Magyarországon őshonosnak kikiáltott akácfáról egy Balázsi Dániel és Hegedűs Fanni által megálmodott kertinstalláció közepén.
Egy országnyi kert, közepében akácfa magonccal – mit lehet vele kezdeni? Mit kezdtek vele pár éve a politikusaink? Eszeveszett téboly-hajsza arról, hogy egy őshonossá kinevezett fafaj körül pontosan olyan tisztán kirajzolódik a nemzeti öntudat hamis, fals tébolydája, mint megannyi (köz)ügyben errefelé. Áldokumentarizmusával behúz a csőbe: úgy tűnik, mintha objektív látleletet adna a politikai propaganda ámokfutásából – ám közben mégis inkább szándékosan és szándékától függetlenül is önismétlővé válik. Pont úgy kezdünk unatkozni rajta, mint a közéletünkön- és ez a tény már sokkolni sem képes. Kár, hisz egy csöppet sem ártana.
Délután körbesétáltuk a tavat Aszterral, és egyik ötletesebb installációba futottunk bele a másik után. Az idén felkért hét képzőművész a Makláry Zoltántól származó frappáns mondat: “Nem irigylem a fiatalokat, mert övék a jövő” köré szervezte utópisztikus installációit. Most csak kettőről-háromról mesélek – hagyva holnapra is. Az egyik Balogh Viktória Könyvek körülöttünkje: Hatalmas, négyzetekből összevarrt, fűre terített takarója. A takaró egymáshoz varrt négyzetei a ’70 években kiadott A Világirodalom Remekei sorozat köteteinek borítóját ábrázolják a föld felé fordítva. Egy irodalmi háló arról, hogy az olvasás jövője pont az az elmúlt ötven évtized, amelyben a sorozat köteteit havonta vehették kézhez a hajdani előfizetők – hajdaniak, majdaniak és kettőjük között mi, a mostaniak.
A másik a globális felmelegedés okán a Bánki-tó körül élő őshonos növények eltűnése kapcsán növényrezervátummal próbál védekezni a természetes, bár mégis abnormális folyamatok ellen. Konzerválni, a múltat visszaerőltetni, magunkra és persze másokra kényszeríteni – ez az, amihez zsigerből értünk. És hogy ez kívülről nézve mennyire szánalmas? Persze hogy az, ám a Kötöde 2028 eco disztópiát nézve, ahol a növények egyenként, gondosan burákkal körülvetten tenyésznek – igazán groteszk látván! Talán e groteszktől megkerülhetetlenül magunkra ismerhetünk. Örkény után szabadon.

Vagy csupán csak attól, hogy együtt vagyunk, és akkor is gondolkozhatunk, ha nem tervezzük, ha nem készülünk rá előre itt. Nem is kell. Megy az itt, a tó partján és a Táborban, 2018-ban vagy 2028-ban önkéntelenül is – és nem is fáraszt, nem is esik nehezünkre. “Együtt vagyunk, dobozolunk, mozog a kezünk, telik az idő” – Tótéknál. És persze itt is. Mert attól, hogy a zenekarok, a majdani jövőben, 2028-ban majd slágerlistákat meghatározó zenekarok adják a színpadokon egymásnak a kilincset, a stafétát és a masszív, mindent akusztikusan betöltő alap- és létélményt, attól vagy pont azért van idő, hajlandóság és kedv gondolkodni is. Itt most nem gázszerelők milliárdos surmósága, hanem a gondolkodás és a cselekvés öntudatossága a trendi.

Szerintem tekerj le szombaton, egyirányú itt minden. Egyirányú, hogy élvezd a másikat, az együttlétet magaddal és a másikkal. Efféle élménnyel megadományozni magad éppen olyan jófejség, és előremutató is, mint a most itt nagy méretekben nyomott közösségi finanszírozás, mert ne feledd, a Tilos Rádió most is, írás közben is a fülembe zakatoló tucc-tucc mély nyomott hangjai sem elnyomják, hanem kiemelik és élni segítik a gondolatot, hogy a demokrácia öntudata és a hülyeség diktatúrája is te vagy, a pártállamunk csak ráadás. Ha ez megvan, akkor oda minden narancs vagy „óriáskék” egyirányúsítás.
(2018. július 13. 19:22, Bánkitó’28)