Home / Megnéztük / “Miről szól a Rokonok?” #bánkitó’28#2.nap
“Miről szól a Rokonok?” #bánkitó’28#2.nap

“Miről szól a Rokonok?” #bánkitó’28#2.nap

2018.július 15. 10:31

Kérdezte délután Vajdai Vilmos és a TÁP Színház csapata tőlünk a színházi sátorban. A Móricz-regényből, a Rokonokból készülő előadás fázisbemutatóján. Első stáció. És pont a felénél tart – legalább a második stációjánál. Bár azt, hogy hányadik stációként tekinthető, értelmetlen is firtatni. Mindannyiunknak másként áll össze egésszé, és a fesztivál “egésze” másként esik kaleidoszkópjának darabkáira. És miközben egésszé és részeivé áll egybe, bomlik szét, aközben szórakozva építkezünk ezalatt a fluiddá testesülő idő alatt – és ez az egészben a legjobb.

Sem rokona, sem boldog őse….vagy mégis? A Rokonok első fázisbemutatóján ülve nem a megfogható konkrétumok a lényegesek. Azokból nem is igazán köt az orrunkra sokat sem a csapat, sem a rendező, Vajdai Vilmos. Inkább még kettőnket lehív a játéktérre. Nem tudni, lexikálisan ismerni, hanem részesülni, részt venni kell ebben a színházban.

Gondolkodni úgy, hogy még magad se eszmélj rá arra: gondolkozol. Móricz –regény és magyar hétköznapok – nincs áthallás, poénkodás, mert ami van, az van, amiben éltek akkor, abban élünk most mi is.  Kicsit vontatott a szövegfelolvasósdi, a sztorizgatás, ám a TÁP-os humor, a spontán önszembesítés – a jó öreg vajdais – kárpótol sok mindenért.

Humor távcső: ellátni vele messzire: a jövőig, ’28-ig biztosan. A tóhoz vezető kis hídon átérve észre sem venni Kurucz Balázs és Mészáros Patrik félembernyi, 2028-as, OSB-lapra festett, számjegyenként körbevágott számát. Átlátni rajta a nádig, a tó vizéig. Mikor, mitől fontos egy alkotás? Kicsit, nagyon, semennyire? Pont annyira csak, hogy beleolvadjon a tájba, de ettől azért fel is fedezd. Feltűnjön, konstatáld, nyugtázd és elmosolyodj rajta.

Mit akar, miért demonstrál? Minek? Ha csak ennyi kérdés jut eszedbe, miközben felé battyogsz a fa gyaloghídon, akkor már elég is. Elég, mert hát  a művészet, a szöget a fején találó: hétköznapi. Úgy “agyalsz” rajta, hogy fel sem tűnik. A jövő, a majd milyen lesz akkor, az most kezdődik.

Az olyan, ami már most, ma is van. Ma még van tó, és ha ma észreveszed a számok között és a számok nyiladékán, akkor jó eséllyel talán 2028-ban is észreveszed, mert akkor is lesz Bánki-tó is, amire rácsodálkozhatsz, miközben “észre sem veszed”!

Pont úgy, ahogy Harsányi Gergely Az eltűnt fehér gólyáját.Most még ide költöznek, mert olyan a klíma, hogy érdemes ide költözniük pár hónapra. Feltéve, ha nem melegszünk túl, ki tudja mitől, milyen okból? Ha most csak ennyi is feltűnik – márminthogy most még itt vannak – akkor a készség is épp ennyire feltűnhet és tudatossá válhat: óvd, védd, tégy érte, hogy ne fűtsük túl ezt a vidéket – sem.

Van persze, ami jobban “szembe ötlik”: a fogyatékkal élő, aki sajátosan mozog. Tőled ugyan eltérően, de számára teljesen normális ez a mozogás. Normális. Ez az a normális, amit a Bánkigyöngye Panzióban délután egészen közelről lehetett látni. A Rehab Critical Mass Alapítvány Kapcsolati akadálymentesítés – avagy nincs kéz, nincs csoki!?! című filmes érzékenyítésén nem megrökönyödsz, nem értetlenkedve állsz – ahogy a körúton, ha meglátsz egy fogyatékkal élőt -, hanem önmagadra ismersz. Önmagadra, hogy magadat jobban szeresd.

Ha ez egy parányival is jobban sikerül, akkor az eltérőből sajátosan élő lesz, akit sem sajnálni, sem hozzá odaszaladva segítened sem kell. Nem, mert ha magadon ilyen módon segítesz, az az elfogadás maga. Azé a feltétel nélkülié, amitől már 2018-ban is könnyebben, boldogabban élsz. Mert így “segítesz” neki is élni, már ha egyáltalán szüksége van, lesz a segítségedre.

Este nyolctól a Polgármesteri Hivatal felé vettük az irányt, a K2 Színház Antigonéjára. Mert dráma mindig kell, és van is. És minden mai dráma, főleg a köz- és politikai életünkben pont olyan, mint Antigonéé: meg kell oldanod. Ott és akkor –  helyben. Sikerül? Nem biztos, ám Borsányi Dániel, Piti Emőke és Balázs Viktor közvetlenségében szép játékától híd épül a hajdani görög és a mai “életdrámáink” között. Mert Bánkitón mindig agyalni kell. Na, nem félrevonultan, gondterhelt töprengések, vívódások között, hanem egészen magától érthetődően.

Fábián Péter darabjában ez a tök természetes magától értetődőség az,  ami szép. Szép, ahogy a tengerszem is az, szép, ahogy  meglátod a mai Antigonékat, Kreónokat. A tépelődést, a semmit sem megúszni vágyó helytállást. Teljesen azonos ma is ez a helytállás. Egy darab arról, ahogy élünk, és ahogy majd élni fogunk – mert mindig is így éltünk és fogunk is élni. Nemcsak 2028-ban.

Mindig mindenki rokon. És nem feltétlen uram-bátyám módon. Az idén és máskor is látszik, hogy az a móriczi tehetségű, a korrumpálást a lélegzés természetességével gyakorló ország más tehetséget is rejt vagy rejthet magában. Rokonok vagyunk, mi bánkitófeszesek – ha akarjuk, ha nem. Ahogy ebben az országban mindenki. Sok-sok Bánkitófesztet mindenhova idehaza – ettől majd hátha feltűnik már  2028 előtt is ez  sokaknak. Aki hallja, adja át, terjessze! – kezdenéd te, kedves?

(2018. július 14., 11h, Bánkitófesztivál’28)

Ezt most akkor egyirányúsították? #bánkitó’28 1.nap
„…s a részletek, a kicsiségek!…“#bánkitó’28#3.nap
“Ez nemcsak egy fesztivál, ahol jól bebaszunk…” – interjú
“…és fölvilágolt mély értelme ennek a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek tündérei hajnalba hazamennek fényes körútjain a végtelennek” #képriport#bánkitófeszivál’28#3.naphajnal
“Nem irigylem a fiatalokat, mert övék a jövő” #képriport#bánkitó’28#1-2.nap

Csatádi Gábor

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: