2018. július 19. 09:22

Szombat este mutatják be a a 3K Kaszásdűlői Kulturális Központban Shakespeare: Rómeó és Júliájának Utcaszínház előadását Dicső Dániel rendezésében. A tragédia Dajkájával, Rainer-Micsinyei Nórával és Lőrinc baráttal, Georgita Máté Dezsővel beszélgettünk kötődésről, a szerelem szerelméről, a párbeszéd és a beszélgetés hiányáról, a gyűlölködés mindig kéznél lévő „sikeréről”, a jó politikus tökösségéről és a nyálas történeteknek és az ő igaz voltuknak a szétválaszthatatlanságáról…

  • Mit jelent számotokra kötődni egy másik emberhez?
  • Dezső: Felelősséget elsősorban: hisz ha kötődöm hozzá, akkor fontos nekem, fontos, hogy mi történik vele, és felelősséget vállalok érte és azokért a dolgokért, amelyeket vele csinálok.
  • Nóra: Kötődés: bizalom, és a bizalommal kéz a kézben járó félelem.
  • A félelem számodra mit jelent – pozitív vagy inkább negatív?
  • Nóra: Megbízni valakiben az kiszolgáltatottságot is jelent…ott van benne a félelem is – de összességében, azt hiszem, megéri!(felnevet)

Dezső: Szerintem kell ma is Rómeó és Júlia, mert – és ez most roppant nyálas mondat lesz – a szerelemben mind egyek tudunk lenni! Nyálas volt, tényleg? – Nóra: Igen, az, nyálas, Dezső(harsányan felnevet) – de igaz! Emberi és szép, ahogy a darab is.

  • Hogy érzitek: mi munkálhatott leginkább Shakespeare-ben, mikor a Rómeó és Júliát írta?  Úgy kérdezem ezt tőletek, mint akik a főpróba hetén nyakig benne vagytok ebben a darabban.
  • Dezső: …ebben a darabban nem is igazán tud kialakulni kötődés…Mert túl gyorsan lesznek szerelmesek egymásba, nagyon gyorsan összeházasodnak, lefekszenek egymással, és aztán nagyon gyorsan meg is halnak! És közben azokból a “kötődésekből”, melyek körbeveszik őket, a barátság  maximum az egyetlen, amit ezek közül valódi kötődésnek mondhatnánk.

©Keravin Deraton

  • Nóra: “Mai értelemben” ezt már nem is igen hívnánk szerelemnek, és talán nem is a kötődés, a szerelmes vonzalom az, ami a leginkább fontos ebben a darabban.  Inkább annak az értelmetlensége, hogy ez a két család – a Montague-k és a Capuletek – miért is gyűlölik egymás…- mert ezt egyáltalán nem tudni meg ebből a darabból. Ez az értelmetlen szembenállás az, amihez köthető számomra ez a szöveg, mert ezzel kellene valamit kezdeni itt a szereplőknek, ezzel, amivel látszólag a legkevésbé tudnak és akarnak bármit is kezdeni…
  • Dezső: …mindeközben mégis ott van benne valamiféle “szerelem”. Az a nagy, az első, az azért mindenképpen intenzíven ott lüktet benne!…
  • Az a fajta, amelyikben nem a másik személyébe, hanem a szerelembe vagyunk szerelmesek…
  • Dezső: Abba az érzésbe, ahogyan mi tudunk, akarunk szerelmesek lenni, és abba, ahogy és amennyi számunkra a szerelemből megtetszik, felfogható.

A Dajka sem jó tanácsadó – mindig csak éppen az aktuális helyzetet próbálja meg “kisimítani” – pont annyira gyerekes, mint Júlia. Egyik percben pont ugyanúgy az egyik dolog miatt lelkes, majd a következőben pont annak az ellenkezőjéért – pusztán azért, hogy a felszínen minden gördülékenynek, megoldhatónak hasson – nem jellemző rá, hogy hosszútávra is képes lenne tervezni.

  • …jó alanyoktól kérdezem is, vicces, hisz Lőrinc barátként nem vagy Rómeó, ahogyan Dajkaként te sem vagy Júlia… Milyen rálátni a szerepetekből a főszereplőkre, az egészre?
  • Dezső: Rómeó módfelett meggondolatlan, kamaszos hevületű – mindezekkel együtt  mégis irigylésre méltó is egyben! – főleg egy papnak, nem?(nagyot mosolyog)
  • Nóra: Vicces és izgalmas, ahogy Júlia első szerelmesként a végletekben képes csak gondolkodni.
  • Dezső: Talán ez a végletesség az, ami a legfontosabb itt: mindketten szerelmesek vagyunk egymásba, olyannyira, hogy minden és mindenki más meg is szűnik számunkra – egymásé akarunk lenni véglegesen és végletesen – ha viszont ez valamiért mégsem tudna megtörténni, akkor inkább meghalunk! Ezt Rómeó is és Júlia is megvallja Lőrinc barátnak. Mindez a végletesség csak még  “groteszkebbé” lesz azáltal, hogy időközben Rómeó megöli Tybaltot. Az persze  érdekes kérdés lehetne, hogy ez a Lőrinc miért nem  mondja azt, hogy üljünk le, és beszélgessünk erről!
  • Mert hát mintha Lőrinc barát Rómeónak, a Dajka pedig Júliának lenne a tanácsadója, a jobbik énje, nemde?
  • Dezső: Ha Rómeónak Lőrinc barát a jobbik énje, a józan esze, akkor Rómeó  nagyon buta fiú… Lőrinc barátot abszolút nem tartom jó “mesternek”!

©Keravin Deraton

  • Miért, milyen a jó mester?
  • Dezső: Olyan, aki felnőtt módjára viselkedik, nem engedi meg, hogy az események önmaguk alá temessék! Bármennyire pozitívan is cselekszik, azt gondolom, hogy legalább négy olyan pont van ebben a darabban, ahol azt kellene mondania Rómeónak: gyere, beszéljük azt meg, hogy miért is tervezed megölni magad? Ehelyett átmeneti megoldást kínál, inkább elkeni a probléma gyökeres rendezését, mintsem valóban hasznos, használható tanácsokkal segítene.
  • Jobban járnánk, ha így tenne?
  • Dezső: A dramaturgia szempontjából – hisz akkor ez az egész tragédia nem történne meg – nem lenne jobb, nyilván, ám emberileg…Hisz ha én pap lennék, akihez odajön egy tizenhét éves fiú, és elkezdené mesélni nekem, hogy tegnap a bálban visszavonhatatlanul beleszeretett egy lányba. És ez a lány azt mondta: ha nem adsz össze vele, akkor nem fekszik le velem! Hát nem is tudom! Mindezekre úgy reagálni: összeadlak titeket, hogy kibékítsem a két családot – ez szerintem valami olyan, ami minden szempontból megkérdőjelezhető!
  • Nóra: A Dajka sem jó tanácsadó – mindig csak éppen az aktuális helyzetet próbálja meg “kisimítani” – pont annyira gyerekes, mint Júlia. Egyik percben pont ugyanúgy az egyik dolog miatt lelkes, majd a következőben pont annak az ellenkezőjéért – pusztán azért, hogy a felszínen minden gördülékenynek, megoldhatónak hasson – nem jellemző rá, hogy hosszútávra is képes lenne tervezni.
  • Dezső: Közös a két karakterben – a Dajkában és Lőrinc barátban ,- hogy mindketten a felszínen jól elműködtethető helyzeteket igyekszenek elősegíteni, létrehozni.
  • Nóra: Igen!(nevet) Mégis te, mint Lőrinc barát, adsz praktikus tanácsokat is: aki gyorsan megy, az elesik – például. Mondjuk ez nem nagyon ér célba…!(szívből felnevet)…de mégis milyen szép, nem?(nevet)

Ez a szerelem mutatja meg ennek az egész lehetetlenségnek az értelmetlenségét! Nem  tűnik fel, hogy mindez mennyire ostoba, embertelen és érdektelen, csak az ember az, aki számítana!- ám rendszerint, amíg nem történik valami baj, addig erre nem szoktak, szoktunk magunktól ráeszmélni…

  • Dezső: …de várj csak, mert ebben a figurában pont ez egyszersmind a komikus is: – mert miközben azt mondja, hogy “elbotlik az, aki túl gyorsan rohan” – ő maga az mégis, aki lohol az események után, és egy pillanatra sem jut az eszébe: “gyerekek, lassítsunk, és álljunk meg egy kicsit gondolkodni!” Amiről beszél, azt pont ő nem cselekszi meg a darabban. Ez az, amiben, ami miatt hibázik, szerintem.
  • Szerintetek van egyáltalán bármelyikünkben is igény arra, hogy tanácsot elfogadjon bárkitől is?
  • Nóra: Nem tanácsra vagy tanácsokra lenne szükség szerintem ma, hanem beszélgetésre – nagyon sokra!

©Keravin Deraton

  • A Dajka nem beszélget?
  • Nóra: Nem, érdemben nem! Eleve már az alapszituációról sem beszél, beszélget senki: mi a baja konkrétan ennek a két családnak egymással például? Erről senki nem beszél, csak elfogadja: ez van – tök jó, – és akkor gyűlöljük egymást, ennyi!
  • A gyűlölködés már a Rómeó és Júliában is afféle zsigeri dolog?
  • Nóra: …legalábbis mindenképp “közösségformáló” erő ott is! Van két csapat, akikhez lehet tartozni…
  • Dezső: …lehet utálni a másikat anélkül, hogy igazából bármit tudnék róla!
  • Nóra: …és ez biztonságot ad! Mindehhez van egy vezető…

Talán ez a végletesség az, ami a legfontosabb itt: mindketten szerelmesek vagyunk egymásba, olyannyira, hogy minden és mindenki más meg is szűnik számunkra – egymásé akarunk lenni véglegesen és végletesen – ha viszont ez valamiért mégsem tudna megtörténni, akkor inkább meghalunk! Ezt Rómeó is és Júlia is megvallja Lőrinc barátnak. Mindez a végletesség csak még  “groteszkebbé” lesz azáltal, hogy időközben Rómeó megöli Tybaltot. Az persze  érdekes kérdés lehetne, hogy ez a Lőrinc miért nem  mondja azt, hogy üljünk le, és beszélgessünk erről!

  • …és mindezekre a szerelem a két fiatal között  valamilyen szirupként jön csak rá?
  • Nóra: Neeem! Ez a szerelem mutatja meg ennek az egész lehetetlenségnek az értelmetlenségét! Nem  tűnik fel, hogy mindez mennyire ostoba, embertelen és érdektelen, csak az ember az, aki számítana!- ám rendszerint, amíg nem történik valami baj, addig erre nem szoktak, szoktunk magunktól ráeszmélni…
  • A darabban a tragédia után erre ráeszmélnének?…
  • Nóra: Dani (Dicső Dániel – a szerk.) úgy rendezte ezt meg, hogy mindkét családot ugyanazok a színészek játsszák.
  • Dezső: Benne van ennek a helyzetnek a teljes lehetetlensége. Talán jó másfél hónapig nem esnek újra egymásnak, de másfél-két hónap után minden ugyanúgy megy majd tovább, mint korábban.
  • Nóra: A herceget is figyelve, akinek a darab végén van egy monológja: “Borús békét hozott ránk ez a hajnal, a bánatos nap még elő se bújt. Most menjünk, el kell számolnunk a bajjal…” Azaz innen kezdődhetne a helyzet melós része: feldolgozás, szembenézés – és ezek után talán lehetne valamiféle értelme a tragédiának, annak, hogy meghalt két ember.

©Keravin Deraton

  • …bár mintha a feldolgozás sem igazán akarna sikerülni… Polgári színházat szeretnénk feldolgozás, gondolkozás helyett – beülünk, hátradőlünk, és kapcsoljon ki minket este héttől tízig.
  • Dezső: Ezért is szeretek színházi neveléssel összekapcsolt előadásokban játszani, mert ott mindig van közös drámafeldolgozó foglalkozás is, ahol párbeszéd zajlik a színészek és a nézők között! Lőrincnél ez az, amit én is hiányolok ezzel a szerencsétlen fiúval, Rómeóval szemben: a párbeszéd.
  • Nóra: …mert igazából totálisan magányosak ezek a fiatalok a barátaik, a “segítőik” között…
  • Ők – Rómeó és Júlia – igazán egymással sem beszélgetnek…
  • Dezső: …csak örülnek annak, hogy mennyire szerelmesek is tudnak lenni ők egymásba!(nevet)

A herceget is figyelve, akinek a darab végén van egy monológja: “Borús békét hozott ránk ez a hajnal, a bánatos nap még elő se bújt. Most menjünk, el kell számolnunk a bajjal…” Azaz innen kezdődhetne a helyzet melós része: feldolgozás, szembenézés – és ezek után talán lehetne valamiféle értelme a tragédiának, annak, hogy meghalt két ember.

  • A szerelembe szerelmesek, ám egymást a halálukig nem is igazán ismerik meg…
  • Dezső: Biztos hogy nem, de abba a pár napnyi időbe azért rengeteg izgalom sűrűsödik mégis bele! Ott van benne az, hogy van egy másik ember, aki bármilyen lehet, akit ebben a bármilyenségében én még nagyon szerethetek – pont ezért. Másrészről pedig ott van egy ember, akit nekem nem szabad szeretnem! E kettőtől fokozhatatlanul izgalmassá lesz ez az egész.
  • Nóra: Hát igen: a tilos!(nevet)
  • Akkor csak dafke, a csakazértis okán szerelmesek egymásba?
  • Dezső: Azt gondolom, hogy ők valóban szerelmesek is egymásba, emellett viszont ez a csakazértis, mint egyfajta plusz, ott van  a kettejük szerelmében.
  • Nóra: A tilos, a tiltás az mindig, mindenben rendkívül erős felhajtóerő tud lenni…- mert a tilos az mindig nagyon vonzó tud lenni!

©Keravin Deraton

  • Miért lehet az, hogy a “tilos” inkább ösztönöz fejetlenségre, mintsem lécet megugorni tudó bátorságra?
  • Dezső: A tilos egyfajta kihívás is, olyan, amit ha leküzdöttünk,  nagy örömünkben, győzelmi mámorunkban már a legkevésbé sem szoktunk elkezdeni gondolkodni azon, hogy a tilosnak mi is az értelme, a bennünket motiváló haszna. Pusztán eszementen örülünk annak, hogy hújujújj, de jó: tilosban járok!
  • Nóra: Ebben ez a tilos az élesztő – enélkül ez a darab talán nem is lenne olyan vonzó.
  • Ha ma, 2018-ban kellene egy Rómeó és Júliát írni – akár slemelve, – akkor azt miként írná meg a Dajka, és milyennek Lőrinc barát?
  • Dezső: Az, hogy az ember gyűlöl és szerelmes, az akkor is és most is így volt, van. Ha ma játszódna, akkor nem bálban, hanem a Fogas Házban találkoznának, és persze sokkal többet drogoznának!(nevet)

…de persze egy francot sem akar ő békét! Mert ha azt akarna valóban, akkor tökösebb lépéseket tenne a béke érdekében. Persze pont ez a semmi, ez a sehonnan sehová tartó határozatlanság “kell” ahhoz, hogy a dráma megtörténjen. Vívnak egymás közt a szolgák, majdnem meg is ölnek valakit, mire ő csak egy “enyjebejnyével” reagál mindezekre.

  • Nóra: Ha a Dajka olyan barátnője lenne Júliának, akinek már családja van,  nem járnának  bulizni…
  • Mi miatt kell ma nekünk, 2018-ban a Rómeo és Júlia?
  • Nóra. Mert ma is rengeteg példát látunk a gyűlöletkeltésre, az egymásnak esésre – és bár vannak tapasztalataink, hogy milyen keserű vége lesz az efféle dolgoknak, mégis remekül működik, működtethető ez még ma is…
  • Dezső: Persze ott Veronában a Muntague-k és a Capuletek is, mind belenyalnak a tejfölös fazékba…azaz: nem az egymás kirekesztéséről, megsemmisítéséről szól az ő gyűlölködésük… Ott a hatalom a Herceg kezében van, és a két család inkább “eltartott”, és igazából semmi közük a hatalomhoz!

©Keravin Deraton

  • Nóra: A Herceg egy igazi, jó politikus…
  • Dezső: Ügyesen csinálja azt, amit csinál!
  • Nóra: …vagy legalábbis arra törekszik, hogy béke legyen!

Persze ott Veronában a Muntague-k és a Capuletek is, mind belenyalnak a tejfölös fazékba…azaz: nem az egymás kirekesztéséről, megsemmisítéséről szól az ő gyűlölködésük… Ott a hatalom a Herceg kezében van, és a két család inkább “eltartott”, és igazából semmi közük a hatalomhoz! (…) Az, hogy az ember gyűlöl és szerelmes, az akkor is és most is így volt, van. Ha ma játszódna, akkor nem bálban, hanem a Fogas Házban találkoznának, és persze sokkal többet drogoznának!

  • …akkor talán nem is politikus, hanem inkább pap, a jobbik fajtából…
  • Dezső: …de persze egy francot sem akar ő békét! Mert ha azt akarna valóban, akkor tökösebb lépéseket tenne a béke érdekében. Persze pont ez a semmi, ez a sehonnan sehová tartó határozatlanság “kell” ahhoz, hogy a dráma megtörténjen. Vívnak egymás közt a szolgák, majdnem meg is ölnek valakit, mire ő csak egy “enyjebejnyével” reagál mindezekre. És ha még egyszer ilyen előfordul, akkor felkötteti a provokálót, a kezdeményezőt.
  • Nóra: …de aztán mégsem kötteti fel! Mert ott, akkor ellágyul…
  • Dezső: Szerintem kell ma is Rómeó és Júlia, mert – és ez most roppant nyálas mondat lesz – a szerelemben mind egyek tudunk lenni! Nyálas volt, tényleg?
  • Nóra: Igen, az, nyálas, Dezső(harsányan felnevet) – de igaz! Emberi és szép, ahogy a darab is.

Csatádi Gábor

© Keravin Deraton