Home / A függöny mögött / Interjúk / “…mégse légy túl fiús, hogy ne tűnjön úgy: itt a művésznő, aki fiú akar lenni…”- interjú
“…mégse légy túl fiús, hogy ne tűnjön úgy: itt a művésznő, aki fiú akar lenni…”- interjú

“…mégse légy túl fiús, hogy ne tűnjön úgy: itt a művésznő, aki fiú akar lenni…”- interjú

2018. július 26. 04:22

Holnap és szombaton, július 27-28-án tartják Mozart Figaro házasságának operabemutatóját a Szentendrei Teátrum nyári fesztiválján Szabó Máté rendezésében. Az opera két Cherubinójával, Mester Viktóriával és Kálnay Zsófiával beszélgettünk a bújócskázás összetett feladatáról, a női nadrágszerepek hitelességéről, a könnyűvérű szerelem komolyságáról, az érzelmek terén való tanácsadás fölösleges voltáról, a mezzoszopránság “kiváltságairól és Mozart és Rossini muzsikájának énekest kényeztető lehetetlenségeiről…

  • Közületek ki mennyire szeretett bújócskázni?
  • Viki: Bújócskázni?(nevet)Nem is igazán tudom már…de úgy emlékszem, hogy mindent szerettem játszani, biztos, hogy bújócskázni is szerethettem akkor!
  • Zsófi: Én szerettem, csak egyedül voltam hozzá, de persze magam elől elbújhattam volna!(felkacag)
  • Jó is az!(nevet)Cherubino a librettó szerint szinte egyfolytában bújócskázik…
  • Zsófi: …az még hagyján, de az az igazán jó, hogy meg is találják mindig!(nevet)

…Cherubino ezeknek a szerelmeknek mindegyikét komolyan veszi. Ő  művészlélek, aki ír, zenél…minden “megvan benne”ahhoz, hogy amit érez, azt teljességgel komolyan is gondolja. Az pedig, hogy mindezt oly komikusan éli meg? A helyzetek komikusak, melyekbe belecsöppen, úgy gondolom.

  • Viki: Muszáj is neki, hisz állandóan a lebukást kockáztatja – szükséges is, hogy “bújócskázzon”, mert különben az életével játszana! Ő biztosan  szeret is bújócskázni!(felnevet)
  • Számotokra mi az, ami Cherubinóból a leginkább közel áll?
  • Zsófi: A fiatal férfi,  inkább még csak fiú szexualitása, amit  nőként nyilván elég nehéz megérteni, hogy szerelmében mennyi a tényleges szerelem, illetve mennyi ebből a “biológiai” vonzalom. Egy nőben mindez teljesen másként zajlik… Érdekes belebújni a bőrébe, megtapasztalni ezt a fajta mindenkibe szerelmes vagyok érzést.

©Zarubay Bence

  • Viki: Akár fiúként, akár lányként izgalmas megtapasztalni ezt az ifjúi “szerelembe esést”, hiszen  a nagyon fiatalok mindig teljesen komolyan, végzetesen gondolnak az épp aktuális szerelmükre. Könnyű felnőtt fejjel azt mondani a tizenöt éves gyerekünknek: “majd túl leszel rajta!” – közben pedig mégis belehal, mert számára ez teljesen komoly dolog, ahogy Cherubino is halálosan komolyan gondolja és éli meg a szerelmet, szerintem. Az igaz, hogy bárki jön is szembe vele, ő mindenkibe beleszeret – de az a csodálatos, bálványozni képes szerelem  a grófné iránt ég benne. Az elérhetetlen iránt…Susanna irányában már egy egészen másfajta szerelmet érez…Barbarina iránti szerelme viszont  teljesen játékos. Ők ketten egy megtörtént aktus után vannak már, azaz ők már “járnak”…
  • …azaz a kettőjüké  már semmiképpen sem plátói!(nevet)
  • Viki: Mégis azt gondolom, hogy Cherubino ezeknek a szerelmeknek mindegyikét komolyan veszi. Ő  művészlélek, aki ír, zenél…minden “megvan benne”ahhoz, hogy amit érez, azt teljességgel komolyan is gondolja. Az pedig, hogy mindezt oly komikusan éli meg? A helyzetek komikusak, melyekbe belecsöppen, úgy gondolom.
  • Közel sem könnyűvérű az, ami könnyűvérűnek látszik, nem?
  • Zsófi: Egyáltalán nem! És mindeközben a nők azok, akik megértik valójában. A férfiakhoz oda mehet bátran, de mégis a nők azok, akik “babusgatják”, vigasztalják…

Ez az a fajta fegyelem, amikor kordában tartod a mimikádat, gesztusaidat – miközben a szenvedélyt megéled. Nőként egy fiúcskát játszani, amikor fiú ruhába öltöztetnek…- ez egy olyan dupla, tripla csavar, amihez nagyon-nagyon észnél kell lenni! Mert amikor beszélek, akkor automatikusan nőként, női non verbalitásunkban szólalnánk meg – erre gondolhat Zsófi, amikor azt mondja: uralkodni magunkon. Ne a nő szólaljon meg belőlem, aki igyekszik komolyan venni ezt a szerepet.

  • Viki: …és valószínűleg szerencséje is van abban, hogy ő tényleg egy szép fiú, fiatal férfi, akiért tényleg odavannak. A darab folyamán derül ki, hogy  milyen szép versei vannak, és az őt körülvevő lányok, nők is csak ott, akkor szembesülhetnek ezzel…
  • Zsófi: …amikor nőnek öltöztetik, akkor is szépen, légiesen, kecsesen mozog…
  • Cherubino a “mennyiségben” keresi a szerelmet, vagy egyszerűen csak nem képes választani a szerelmei közül?
  • Zsófi: …vagy egyszerűen csak azt szeretné, hogy végre legyen már szerelme!(jóízűen felnevet)
  • Viki: Számomra ő mindig egy kicsit a kis Don Giovanni! Mindig érzem benne azt a szexust. Azt a nyiladozó értelmet, amely keresi, tapogatja, hogy mi az, amit el tud érni…Számomra ő Mozart maga, a tehetsége, az a hihetetlen zeneisége, az, ahogyan  hatással van mindenkire…

©Zarubay Bence

  • Ez a szerep a darab zeneiségével együtt számotokra mit jelent, milyen feladat elé állít?
  • Zsófi: Szövegileg nem túl hosszú szerep – annál töményebb, sűrűbb színpadi jelenlétben. És ha nőként a színpadon be vagyunk öltöztetve férfinak, akkor minden egyes pillanatban szeretnénk hitelesen játszani – ez egyfajta “uralkodni tudás önmagunkon!”
  • Viki: …és nemcsak hitelesnek lenni, hanem meg is élni. Ez az éneklés mellett – mert Mozartot gyönyörűen kell énekelni –  plusz kihívás: mindebben duplázódik tehát a tét!(nevet)
  • …színészektől ritkán hallom: “uralkodni magunkon”… Számotokra mit jelent ez?
  • Viki Ez az a fajta fegyelem, amikor kordában tartod a mimikádat, gesztusaidat – miközben a szenvedélyt megéled. Nőként egy fiúcskát játszani, amikor fiú ruhába öltöztetnek…- ez egy olyan dupla, tripla csavar, amihez nagyon-nagyon észnél kell lenni! Mert amikor beszélek, akkor automatikusan nőként, női non verbalitásunkban szólalnánk meg – erre gondolhat Zsófi, amikor azt mondja: uralkodni magunkon. Ne a nő szólaljon meg belőlem, aki igyekszik komolyan venni ezt a szerepet.
  • Zsófi: Közben mégis annyi improvizáció, őrület és hülyéskedés van abban, amit csinálunk együtt…
  • Viki: …éppen ezért eszetlenül nehéz is ezt megtartani bizonyos határokon belül… Maradj a figurádban, de mégse légy túl fiús, hogy ne tűnjön úgy: itt a művésznő, aki fiú akar lenni…

Ezeket a szerepeket valakinek át kellett vennie, amikor elmentem babázni!Ezeket a szerepeket már nem fogom életkoromból adódóan játszani, el is köszöntem tőlük örökre. Csináltam harminc, negyven éves koromig, most már más felé kell indulnom – ez lesz például az utolsó Cherubinom. Zsófi még tíz évig csinálhatja, vagy ha akarja, tovább is!

  • Ha magatok számára kellene Mozart-karaktert választani, akkor melyikőtök melyik karakterre csapna le egyből?
  • Zsófi: Bírnám, ha például mindketten fiút játszanánk: te lennél Sixitus, én Annius!
  • Viki: Nagyon szeretjük egymást, a színpadon is, és épp most beszéltük, hogy nincs is olyan szerep, amelyben egyszerre tudnánk együtt lenni…
  • Zsófi: …ahol együtt tudnánk játszadozni…Mozart nem nagyon halmozott el minket lehetőségekkel!(nevet)

©Zarubay Bence

  • Milyen lehetőség esne jól Mozarttól számotokra?
  • Zsófi: Rossini például elég jól rátapintott a mezzoságra szerintem… Ott az Olasz nője is, A sevillai borbély is… Mozart talán kevésbé tulajdonított jelentőséget ennek…
  • Viki: Ő inkább afféle zwischen fach-okat, két hangfaj közötti lágéban íródott darabokat alkotott…az Dorabella is egy rettentő magas mezzonak való szerep…ezekkel mind-mind meg is kell küzdenünk!(nevet)
  • Melyikőtöknek hogyan kezdődött a zenével való házassága, és hogyan kerültetek aztán később  egymáshoz is közel?
  • Viki: Én is hallottam a Zsófiról, és valószínűleg ő is hallhatott talán rólam…
  • Zsófi: …és még hányszor láttalak is…(kacag)

Mindig a zsenit érzem benne – azt, hogy nem tudok felnőni hozzá soha! (mosolyog)Eddigi életemben még csak egyszer tudtam elénekelni úgy az első és második Cherubino áriát – hogy azt mondhattam: Köszönöm! – nincs hozzá kulcs! Csak csodálat van… Napközben érnek mindenféle hatások, aztán beülsz próbára, és mindig más pillanat ragad meg a lelkedben, a füledben

  • Viki: …aztán felkért minket  Dani (Dr.Vadász Dániel – a szerk.) A sevillai borbélyra, és az egy jó dolog, hogy ezekben a szerepekben egymást válthatjuk.
  • Zsófi: Közgazdász családból indultam el a zeneművészet irányába. Tizennyolc évesen kezdtem az énektanulást, és 2010-ben vettek fel az egyetemre. ’14 óta vagyok az Operaházban, és körülbelül azóta ismerhetjük is egymást Vikivel.
  • Viki: Akkor kaptad meg a szerepeimet!(nevet)
  • Zsófi: Rosinát A sevillai borbélyból – abban debütáltam!(mosolyog)
  • Viki: …és Dorabellát és Cherubint!(nevet)
  • Akkor te nem “trónbitorlót” láttál Zsófiban?(nevet)
  • Viki: Ezeket a szerepeket valakinek át kellett vennie, amikor elmentem babázni!(nevet)Ezeket a szerepeket már nem fogom életkoromból adódóan játszani, el is köszöntem tőlük örökre.(mosolyog)Csináltam harminc, negyven éves koromig, most már más felé kell indulnom – ez lesz például az utolsó Cherubinom. Zsófi még tíz évig csinálhatja, vagy ha akarja, tovább is!
  • Zsófi: …ha nem megy el babázni ő is!(felszabadultan nevet)

©Zarubay Bence

  • Melyikőtöknek mit jelent Mozart, a mozarti zene?
  • Zsófi: Elképesztő Mozartban, hogy akárhány hónapig is próbáljuk, akárhányszor is hallgatjuk  meg, mégis hallunk belőle valami újat… apró szöszmösznyi dolgokat: ezt a nyolcadot és azt a tizenhatodot úgy kössük, hogy…- és ezek azok, melyektől újra és újra megittasodik az elme! Avagy a magyar vagy az olasz hangsúly…- a zeneszerzők zsenialitása engem mindig képes felvillanyozni! Nem tudom megunni! – és megérteni se!

Számomra ő mindig egy kicsit a kis Don Giovanni! Mindig érzem benne azt a szexust. Azt a nyiladozó értelmet, amely keresi, tapogatja, hogy mi az, amit el tud érni…Számomra ő Mozart maga, a tehetsége, az a hihetetlen zeneisége, az, ahogyan  hatással van mindenkire…

  • Viki: Mindig a zsenit érzem benne – azt, hogy nem tudok felnőni hozzá soha! (mosolyog)Eddigi életemben még csak egyszer tudtam elénekelni úgy az első és második Cherubino áriát – hogy azt mondhattam: Köszönöm! – nincs hozzá kulcs! Csak csodálat van… Napközben érnek mindenféle hatások, aztán beülsz próbára, és mindig más pillanat ragad meg a lelkedben, a füledben – és bizony isten: lenyugtat! Mintha mindegyik operájában az összes emóciót, érzetet használná! – olyan szinten, amit képtelen vagy megmagyarázni. Isteni az ő muzsikája, mindig zsigerileg hat – nem lehet igazán szavakban elmondani!
  • Zsófi: Játékosan – a gyermeki lelkünket érinti meg kicsit infantilisan, közben mégis mennyeien.

 Csatádi Gábor

©Zarubay Bence

A szerző: Potszekfoglalo

Személyesség, őszinteség és színház – ebben hiszünk. Több is ez, mint hit. Megszállottság a tekintetben, hogy mindez – azaz a színház – így van, így létezik, így működik és így lesz átadható. Álarcot öltve, hogy le tudjuk venni ál-arcainkat. És minderről írva megértsük a színpadot, a játékot, a másikat és végső soron önmagunkat. Mert a kritika nem csak analízis, hanem szintézis is. Sőt leginkább szintézis. Nem szétszed öncéllal, inkább megértve, elemezve, őszintén, összerak – szenvedéllyel. Nem kritikaírást, hanem a rivaldán ülő színház-írást kell művelnünk, tudván Whitmannel, hogy: “zajlik a nagy színjáték, és te is hozzáírhatsz egy sort”.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: