2018. július 29. 23:30

6-5-4-3-2-1 és kedden kezdődik a 11. Ördögkatlan Fesztivál -2018. július 31. és augusztus 4. között.
Tizenegyedik évünk következik. Egy úgynevezett fesztivál esetében ez vajon hány emberi évnek felel meg? Ismerjük a számítást a kutyáknál: egy kutyaév hét emberi évnek felel meg. Bár a szakirodalom szerint fajtája válogatja.
Vajon az Ördögkatlan melyik fesztivál-fajtához tartozik? Mi elfogultan azt mondjuk, egyikhez se, mert Ördögkatlan csak egy van. És az – ellentétben velünk, szervezőkkel és veletek, katlanlátogatókkal – nem öregszik. Az Ördögkatlan mindig fiatal. Tizenegyedszer is az.
Természetesen nem az ott lévő sok ezer ember életkoráról beszélünk most, hanem arról az érzésről, ami gyereket is, felnőttet is, idős embert is átjár, amikor belép a Katlanba. És ha érzés, akkor a szabadságról is szólni kell. Nem tudjuk, mi az, de a Katlan öt napjában megtudjuk, mert megéljük. A szabadság és a fiatalság pedig maga a szépség.
Abban a világban, amiben élünk, és amiben oly sokfélét látunk és tapasztalunk, sok rosszat is, kimondjuk: az Ördögkatlan fiatal, szép és szabad. A tizenegyedik is az lesz.
KISS MÓNI (a Katlan főszervezője)
„Ki nem hagynám”  … egyetlen pillanatát sem. S hogy milyen számomra az igazi Katlan Pillanat?
Mint amikor a tavalyi Leonard Cohen-Cseh Tamás emlékkoncerten Boe és Tomi felmentek a színpadra. Éteri, őszinte, tiszta, szabad. Amikor sugárzik a tehetség, a szépség és a szeretet. Amitől hasad a szív, és csorognak a könnyek. A hála könnyei, hogy élek, hogy megélhetem ezt a pillanatot. Mint ahogyan a beremendi csillagos eget Daniékkal, a szűnni nem akaró
állótapsot a fullasztó tornateremben, a rengeteg ölelést ismerőstől-ismeretlentől vagy a nagyharsányi napfelkeltét a Wombo-val a Nappalinál.
Ki nem hagynám az összes gyönyörű Katlan Pillanatot VELETEK!
634 PROGRAMMAL VÁRUNK AZ IDEI ÖRDÖGKATLANON
134 KONCERT
131 CSALÁDI
116 KIÁLLÍTÁS
102 WORKSHOP
100 SZÍNHÁZ
38 BESZÉLGETÉS
21 IRODALOM
16 FILM
itt a programfüzet
és van egy kisfilmünk, dalunk:

Háy János megírta, Beck Zoli megzenésítette, színészek, zenészek elmondják
(Bérczes László, Kiss Mónika, Kiss Tibi, Kovács Patrícia, Mucsi Zoltán – Kapa, Scherer Péter – Pepe, Szabó Attila, Szikszai Rémusz, Színész Bob, Tompos Kátya, ifj Vidnyánszky Attila)
Facebook oldalunk:, honlapunk:
DÍSZVENDÉGEK
Snétberger Ferenc
„A szabad gondolkodás minden dzsesszzenész számára óriási lehetőség” – ezt díszvendégünk nyilatkozta egyszer, és mi persze rögtön a Katlanra gondoltunk. Mert vágyaink szerint az Ördögkatlan óriási (és sajnos ritka) lehetőség a szabad gondolkodásra, és ha így van, akkor a dzsesszzenészeknek (is) itt a helye, köztük az egyik legjelentősebbnek: Snétberger Ferencnek.

Magvető Kiadó

A legidősebb szerzője Dante, a legfiatalabb Zilahi Anna, Kertész Imre és Esterházy Péter kiadója, a teljes névsort nem is lehet felsorolni, guglizd ki! Egy biztos: a Magvető az egyik legrangosabb kiadó, és most elhozza kortárs íróink javát a Vylyan Teraszra!
Terasz irodalom: Nádasdy Ádám, Szilasi László, Darvasi László, Balaskó Ákos, Fehér Renátó, Zilahi Anna, Turi Timea, Totth Benedek, Horváth Viktor, Szarvas József, Bérczes László

Sztalker Csoport
és k2 Színház
Két öntörvényű színházi társulat sok közös vonással: mindkettő fiatal, mindkettő tehetséges, mindkettő premiert hoz létre a Katlanban, mindkettő fókuszában karizmatikus fiatalemberek állnak: Benkó Bence, Fábián Péter és a k2 csapata a „semmiből” hozzák létre a Baranyai gyöngyösbokrétát, mely „semmi” a Dél-Baranyában élő emberek élete; ifj. Vidnyánszky Attila, H. Vecsei Miklós és a vadiúj Sztalker Csoport klasszikus szöveget, Faulkner Míg fekszem kiterítve című gyönyörűséges szövegét fordítja le saját színházi nyelvére. A végeredmény reményeink szerint mindkét esetben a szabad emberi alkotóerő katartikus megszólalása lesz.
KIEMELT PROGRAMOK
Megbékélés Kápolna
Haydn: Teremtés (aug. 3.)
Hungarian Studio Orchestra, a Nemzeti Énekkar tagjaiból álló Katlankórus, Kolonits Klára, Brickner Szabolcs, Erdős Attila
vezényel: Dinyés Dániel
Általában németül hangzik el, nos, ezen az augusztusi éjszakán nem így lesz: a kórus magyarul énekel arról a bizonyos hét napról…
2018-as beremendi koncertünkön is azt a célt tűztük ki magunk elé, amit annak idején: a szabadtéri koncertezés minden pozitívumát egy augusztusi égbolt alá tereljük. Immár a sokadik koncert után bátran kijelenthetjük, hogy olyan speciális élményeket kapott az, aki eljött egyre is, ami sehol másutt nem élhető át. Ennek egyik fő oka a koncert természeti elhelyezkedése, a domboldal, a mező, a távolban lévő erdő és az állandóan „muzsikáló” tücskök. Ezért gondoltuk azt, hogy ezt az élményt még közelebb hoznánk azzal, ha a koncertünk is arról szólna, aki mindezt – dombot, mezőt, erdőt, tücsköt – megteremtette: Istenről. Ezen gondolatok mentén adjuk elő Haydn Teremtés című oratóriumát, amely a világ megteremtéséről, arról a bizonyos hét napról szól. És hogy még átélhetőbb legyen, a német nyelv helyett magyarul adjuk elő, hogy minden szavát és annak zenei ábrázolását nyilvánvalóvá tegyük. És amint felhangzik a zenében, úgy felismerve mindezt nézhetünk körbe a domboldalon üldögélve és mondhatjuk magunkban: „tényleg hálásak vagyunk mindezért”.
Csík Zenekar
Vendég: Presser Gábor
Augusztus 1-én Villánykövesden zenélnek majd. Hogy Csík, az szinte magától értetődő, hogy Presser Gábor? Évek óta hívjuk-szervezzük – az idén velünk lesz. Hogy jó lesz, tudhatjuk. Hogy elférünk-e? Jó nagy a kövesdi park, de ha mégsem eléggé, az is jó, ha megülünk a gyönyörű pincesoron egy fröccsel.
k2
Baranyai gyöngyösbokréta címmel olyan előadás születik Dél-Baranya közelmúltjából, ami ősztől a budapesti MU Színház repertoárján szerepel majd.
 
TranzDanz (Kovács Gerzson Péter – Alexander Balanescu):
A csárdás-ápolás művészete
A két alkotó-előadó egymást inspirálva és kiegészítve nyilatkozik a közös kelet-közép-európai gyökerekről, a reggeli kávéról, a humanizmusról, egy jó fotóról, az empátia szükségességéről, a világ megismerésének lehetőségéről (vagy lehetetlenségéről?), a kultúra jelentőségéről, magán-mítoszokról, a bujkáló transzcendensről, a jó sör habjáról…
Both Miklós Ukrán Udvara (Rácz-ház)
Négy nap alatt egy ukrán falusi évet fogunk bejárni, érintve mind a négy évszak emblematikus szokásait. Minden nap egy évszakot jelenít meg mind énekekben, táncban, szokásokban, nyilvános beszélgetésekben, gasztronómiában.

Cirkusz:
Circus Marcel (BEL): Home Made
Volt már nálunk francia, holland, argentin cirkusz… A Circus Marcel Belgiumból érkezik. Olyan társulatokat hívunk, akik a kortárs cirkusz legjobbjai, azaz színházat, zenét, képzőművészetet és persze a hagyományos cirkuszi akrobatikát és bohóctréfát is ötvözik, egyúttal gyereket is, nagymamát is, sznob “belvárosit” és ártatlan “vidékit” is kielégítenek. Na, a Circus Marcel ilyen – mert maga a Katlan is ilyen.

Aralica Kert

Megújul a közkedvelt helyszín: 10.00 és 17.00 óra között Gyerekkertet varázsolunk az amúgy is varázslatos udvarba a Pagony Kiadó segítségével: MeseTérKép, Graffaló-klub, Villuth András muzsikája, olvasósarok és persze a gyermek és ifjúsági irodalom népszerű szerzői. Délután pedig elkezdődnek a felnőtt-mulatságok, zenével, táncházakkal. Az Ördögkatlan sokszínűségének jelképe lesz ez a nemzetiségek táncházait felvonultató Kert – főszerepben a horvát zenével, tánccal, gasztronómiai csemegékkel, a zárónapon pedig szalmaszobor-égetéssel.
Minden műfajból a legjobbakat várjuk idén is!
Ízelítő a progamból:
Cirkusz: Circus Marcel (Bel)
Színházi előadások: A mi osztályunk (Tatabányai Jászai Színház), Leenane szépe (Kassai Thália Színház), Vaterland (Forte) Az öngyilkos (Forte) Míg fekszem kiterítve (Sztalker Csoport) A csárdás-ápolás művészete (TranzDanz), Kivettem egy gömböt  fejemből (Nézőművészeti), Mulatság (Ördögkatlan Produkció), Mi / Ők, Loveshake, Second life, avagy kétéletem, Leszámolás velem, Pira-Bella, (Orlai Produkció), Gyarmati Fanni naplója, Kezdhetek folytatódni – Petri est, Kean, a színész, Semmi konferencia, Márai: Hallgatni akartam (Vígszínház), Miskin herceg (Katona József Színház) Tótferi (Titkos társulat), Baranyai gyöngyösbokréta (K2)
 Gyerek- és családi programok: Pannon Filharmonikusok: Csigaház, Szélkiáltó, Rutkai Bori, Bíró Eszter, Apacuka, Pagony, Piros Kakaó, Gyerekkert, kézműves foglalkozások

Koncertek:
Boban Marcovic Orchestra & Tóth Gabi, PASO, 30Y, Óriás, Kiscsillag, Ivyz, Quimby, Sorbonne Sexual, Szabó Attila 50!, Snétberger Ferenc és tanítványai, Várkonyi csibészek, Grund – Vígszínházi Fiúzenekar, Frenk, Kill the Dandies and Psycho Mutants, Snétberger Trió, Balogh Kálmán – Lukács Miklós, Hrutka Róbert &Nagy Dániel Viktor, Singas Project, Slam Poetry, Like a Rolling Stone, Budapest Bár, Wombo, Anima Sound System, Tompos Kátya, Csík Zenekar & Presser Gábor, Bohemian Betyars & Parno Graszt, Esszencia, Kerekes Band, Lajkó Félix – Volosi – Alexander Balanescu…
Akik eddig még így, együtt, nem voltak nálunk:
Presser a Csíkkal, Udvaros Dorottya és Jordán Adél a Budapest Bárral, Anima Beck Zazával és Beck Zolival, Like a rolling Zsédával, Simon Kornéllal, Ónodi Eszterrel

Komolyzene:
Haydn: Teremtés, Don Giovanni, Stravinsky-Ramuz: A katona története, Operabeavatók, Örömzene Zalaegerszegi Leánykar…
Caminus: Á la cÁRTe
Irodalom:
Nádasdy Ádám, Szilasi László, Darvasi László, Balaskó Ákos, Fehér Renátó, Zilahi Anna, Turi Timea, Totth Benedek, Horváth Viktor, Szarvas József, Bérczes László, Slam Poetry, Schein Gábor, András László.
Kiállítások: Révai Sára – Várkonyi csibészek, Gráf Dóra, Szürke Péter, In memoriam Paál István…
 Az Ördögkatlan Fesztivál honlapján, valamint a fesztivál facebook-oldalán a teljes és részletes program végigböngészhető, valamint minden hasznos információ (szállásokról, utazásról) megtalálható.
HETI BÉRLETEK
Elővételben: 14.000
Helyszínen:  16.000 HUF
NAPIJEGY:
Elővételben: 4.200 Ft
Helyszínen: 4.900 Ft