Carpe diem, baby!

2018. augusztus 13. 13:53

Ha szerencsés az ember, iskolai tanulmányai során belefut egy-két olyan irodalomtanárba, aki sok szempontból meghatározó lesz az életében. Én szerencsésnek mondhatom magam, két ilyen irodalomtanárom is akadt, és mindkettőjüknek nagy szerepe volt abban, hogy az irodalom és a színház felé fordult az érdeklődésem. Nemcsak tudást adtak át, nemcsak megszerettették az irodalmat, hanem olyan életfilozófiát közvetítettek, amely a művészetet a legmagasabb rendű emberi tevékenységnek mutatta be, amely egyszerre szól a lét elviselhetetlenségéről és igyekszik azt mégis könnyűvé tenni.
Ilyen irodalomtanár John Keating is a Holt költők társasága című 1989-es filmből, Robin Williams megformálásában. A filmet a mai napig kultusz övezi, így nem csoda, hogy színpadi változat is született belőle, az viszont meglepő, hogy igen későn, 2016 októberében mutatták be az Off-Broadway-n. Ehhez képest Magyarországra gyorsan, alig több mint egy évvel az ősbemutató után jutott el: a Veszprémi Petőfi Színházban Funtek Frigyes állította színpadra Oberfrank Pál főszereplésével. Az adaptációt – mint hírlik – Amerikában vegyes kritikai recepció fogadta, a veszprémi változatot eddig lényegében semmilyen, ami persze magyarázható azzal, hogy a Petőfi Színházat egyébként sem övezi kiemelkedő kritikusi figyelem. Az előadás ugyanakkor már többször is megjárta a fővárost: látható volt a Nemzeti Színházban, a Klebelsberg Kultúrkúriában és legújabban a Városmajori Szabadtéri Színpadon – ez utóbbi vendégjátékról szól e kritika.

A Holt költők társasága szép film, szépen, amerikaiasan összerakva: ha nem is jók és rosszak, de maradiak és haladók küzdenek egymással, a haladók ugyan alulmaradnak, de a végén megkapják az erkölcsi elégtételt. A film végig a giccshatáron táncol, és csak a jó színészi játéknak köszönheti, hogy nem esik át rajta. A New York Times kritikusa azt írta róla a színpadi ősbemutató kapcsán, hogy ez „a legkonvencionálisabb mű, melyet a konvenciókkal való szembeszegülés fontosságáról valaha írtak”. Fején találta a szöget. Peter Weir munkája megmarad a jól ismert klisék biztonságos akolmelegében; nem elgondolkoztat, amit egyébként John Keating a művészet feladatának nevez, hanem szánkba rágja a tanulságot, egyértelműen kijelölve a pozitív és negatív példákat, az összetettségnek még a látszatát is kerülve.

És persze ezt teszi a színdarab is, amely hűen követi a filmet, legfeljebb a szereplők szintjén egyszerűsít kissé, illetve beletesz és kivesz egy-egy jelenetet, ami azonban a történet egészén mit sem változtat. Vagyis biztosra megy, ahogy biztosra megy a Veszprémi Petőfi Színház is. Funtek Frigyes rendezésének innovációja kimerül a technikai megoldások kivitelezésében. Csík György tologatható díszlete kétség kívül jól szolgálja a történet színpadi elmondását, de semmilyen különösebb izgalmat nem tartogat.

Oberfrank Pál személyében ugyanakkor sikerült olyan színészt találni, aki hitelesen hozza Keating figuráját ebben az egyébként kevéssé hiteles sztoriban. (Hogy csak egyet mondjak a hitelességről: vajon mit mondana egy tizenéves egy olyan tanárra, aki „Ó kapitány, kapitányomnak” szólíttatja magát? Valóban a lázadót látná benne, nem valami hibbant nagyokost?)  De jók a Welton Akadémia tanulóit játszó egyetemi hallgatók is, akik fiatalos hevületükkel kamaszos bájt és némi valóságmorzsát csempésznek a hamiskás és kiszámítható sztoriba.

A Welton Akadémia kő konzervatív atmoszférájának megteremtése csak részben sikerül. A skót népzenére történő bevonulás utáni ünnepség alatt az igazgatót játszó Kőrösi Csaba minket, nézőket is felállít, mindjárt kétszer is, amiről nehezen tudom eldönteni, hogy klisészerű színházi megoldás vagy az iskola szigorúságát érzékeltetni hivatott drámai momentum.

Mindenesetre mikor kókadt ostorával néhányszor puhán fenéken suhintja a renitens diákot, az inkább tűnik nevetségesnek, mint félelmetesnek. A színésszé lenni vágyó Neil Perry tragédiája sem elég átütő; ugyanakkor hatásos, igaz, hatásvadászatában hatásos a záró képsor.

A Holt költők társaságát nehéz elrontani, eltekintve attól, hogy az egész történetet a hamisság levegője lengi körül. De biztos amerikai receptek alapján a siker is biztos. A Veszprémi Petőfi Színház előadás megbízhatóan másolja a filmes eredetit. Bár inkább ne tenné.

(2018. július 24.,Városmajori Szabadtéri Színpad)

B. Kiss Csaba