Home / Megnéztük / Kiterülve
Kiterülve

Kiterülve

2018. szeptember 4. 16:25

Ifj. Vidnyánszky Attila legújabb rendezése leginkább azzal a hírrel járta be a sajtót, hogy ha látni nem is, de legalább újra hallhatjuk Törőcsik Marit a színpadon. Aminthogy aki kilátogatott nyáron az Ördögkatlan Fesztiválra, Gyulára vagy Szentendrére, az hallhatta is William Faulkner regényének egyik narrátoraként és Pilinszky János Apokrifjának előadójaként. (Jegyezzük itt meg, Törőcsik Mari és férje, Maár Gyula szoros barátságot ápolt a majdnem negyven éve elhunyt költővel, Maár készítette róla a híres Lírai riportot is, amelyben Pilinszky maga mondja el legismertebb versét.) De Vidnyánszkynak és társainak nemcsak ezért volt fontos a Míg fekszem kiterítve című előadás, hanem azért is, mert társulatuk, a Sztalker Csoport most mutatkozott be először önállóan. Kár, hogy ez a bemutatkozás meglehetősen felemásra sikeredett.

Vecsei H. Miklós Faulkner azonos című regényéből írt szövege és Vidnyánszky rendezése nem annyira a nagyot-, mint inkább a mindent akarásba fullad bele. A mindent akarásból ugyanis kellő átgondoltság és világos koncepció nélkül csak eklektikus szöveg- és látványkavalkád kerekedhet ki, a maga lábán megálló előadás aligha. Pedig tényleg együtt van minden, ami a csapat korábbi munkáit emlékezetessé tette.

©Deim Balázs

Először is a csapat maga, amely ilyen-olyan összetételben már sok előadást megcsinált kezdve a még színműs Athéni Timontól a Nemzetiben látható, tavasszal bemutatott Woyczekig. Két, szerintem igen jelentős alkotást is színpadra tettek: a budaörsi Liliomfi és az eredetileg Gyulán bemutatott, később a Nemzetibe igazolt III. Richárd saját évaduk kiemelkedő előadásai voltak. (Mindkettő megjárta a POSZT-ot is, de ez ma már sokat nem jelent.)

Ami ezeknek az előadásoknak az erejét adja, az az alkotók művészi kvalitásain túl a csapat összetartó ereje, amely mindegyik előadáson átüt. Ráadásul nagyon fiatal alkotókról van szó, akik még csak nemrég hagyták ott a Színmű padjait, más-más színházhoz szerződtek, de megmaradt köztük egy erős kötelék és a színházcsináláshoz való hasonló viszony. Előadásaik mintha mind programelőadások lennének, egyfajta kiáltványok egy új színházról, csak éppen még az nem látszik igazán, hogy milyen is lenne ez az új színház. Mintha az akarat meglenne, de nem tudjuk, mit is akar ez az akarat.

Ennek felismerésében a Míg fekszem kiterítve sem segít. Inkább csak még jobban összekuszálja a szálakat. Már  maga a kiindulópont sem igazán érthető az előadás egészéből visszanézve: hogy jön ide Faulkner? És mit akarnak vele kezdeni? Merthogy az előadásból ez nem derül ki. A Faulkner-regény tizenöt szereplő monológjain keresztül mond el egy történetet egy halott asszonyról, akinek családja – végakaratát teljesítve – útra kerekedik, hogy jó pár napi járóföldre lévő szülőföldjére vigye eltemetni.

©Deim Balázs

A tizenöt narrátor között maga a halott asszony is ott van, őt személyesíti meg Törőcsik Mari. A regényt szinte lehetetlen színpadra adaptálni, de valójában az előadás sem kísérli meg ezt. Ehelyett néhány színésszel felmondat egy-egy monológot, ami nemcsak arra kevés, hogy a történetből megtudjunk bármit, de még arra is, hogy akár csak benyomásokat szerezzünk a regényről. A Faulkner-mű értelmezhetetlen zárvány marad az előadás egészén belül.

Persze van az előadásban sok más is. Például Szabó Sebestyén László meglehetősen hosszúra nyúló kezdőmonológja, amely az elején még vicces, de bőven azután is folytatódik, hogy kimeríti a maga lehetőségeit. Ugyanez mondható el a díszletként szolgáló, épülőfélben lévő faház adottságait kihasználó burleszkjelenetekről, amelyek ugyan néha Charlie Chaplin és Buster Keaton legjobb képi poénjait idézik, de ilyen hosszú percekig húzva óhatatlanul önismétlővé válnak.

©Deim Balázs

Hogy pontosan hogyan is jelenítik meg az előadásban Törőcsik Marit, nem árulom el, csak annyit jegyzek meg, hogy bőven elég lett volna a művésznő hangját megszólaltatni akár teljes sötétségben: a képi körítés inkább csak elvett a hatásból, mintsem hozzáadott volna. Azonban így is felemelő élmény volt, olyan, amiért valóban érdemes volt ezt az előadást elkészíteni. Más indokát egyelőre nem látom.

(2018. augusztus 9., Szentendre)

B. Kiss Csaba

A szerző: B. Kiss Csaba

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: