Home / A függöny mögött / Interjúk / “…él bennem egy ideális néző, aki azért megy színházba, mert kíváncsi!” – interjú
“…él bennem egy ideális néző, aki azért megy színházba, mert kíváncsi!” – interjú

“…él bennem egy ideális néző, aki azért megy színházba, mert kíváncsi!” – interjú

2018. szeptember 5. 20:55

Még az elmúlt évad végén beszélgettünk Rusznyák Gáborral, a Miskolci Nemzeti Színház rendezőjével a bemutató előtt álló Édes Anna előadásról, a színház 2017/18-as évadáról, a “vízbiztonság” bizonytalanságáról, a színházi kultúránk szedáltságáról, a nézői befogadás nem csupán napozói jellegéről, a szekértáborok szekértologatásairól, a politika “primitívségéről” és az önmagunkra ismerés felszabadítani képes kínjáról….

  • Vajon miért mutogathatja Vizyné mindenkinek Annát?
  • Egyszerre mutogatja és rejtegeti is, mert fél attól, hogy “elviszik”. Számára ez a cselédkérdés központi kérdés, akárcsak egy anyának az, hogy a gyermeke jól tanuljon az iskolában. Ott munkál benne valamiféle kudarcélmény, a transzcendenssel szembeni alulmaradás, megbüntetettség érzése – így éli meg azt, hogy ő elvesztette a gyerekét. A férjétől is folyton azt kapja, hogy nem bánik megfelelően a cselédekkel, nem elég erélyes velük. Ebben a korban egy nő életének hatvan százalékát szinte az töltötte ki, hogy a háztartással, cselédséggel foglalkozott. Mint egy kincsre, úgy vigyáz erre a lányra: gyermekeként felneveli, majd valamiféle barátnőkké lesznek egymás számára, és egészen belebetegszik abba, mikor elmegy, mégis visszafogadja majd, amikor Anna visszajön. Vizynében ott munkál, még ha nem is tudatosan, ennek a folyamatos kudarc- élménynek a kompenzálása, ellentételezése a férjével, a cselédséggel szemben. Valószínűleg benne csak annyi tudatosodik mindebből, hogy szeretné jól csinálni a dolgait.
  • Említetted, hogy Vizyné kincsként tekint Annára. Ti hogy tekintetek a mögöttetek hagyott 2017/18-as színházi évadotokra?
  • Alapvetően  “nyugis” évad volt ez, ami adhatott valamiféle “vízbiztonságot”.

Persze, a színházban mindenki munkája lényegében a bizonytalanságra épül: “jól csinálom?”, “nem jól csinálom?”. A társulaton is érezni, hogy ez a fajta vízbiztonság rájuk is jó hatással van. Minden kudarcélmény és fáradtság  ellenére most érezni a társulaton belül is,  a közönség felé is a legoptimálisabbnak a viszonyokat. Ez egyfajta hullámlovaglás, ahogy Attila (Béres – a szerk.) szokta mondani: ezen a hullámon kellene tudni rajta maradni! Ez hullámzás néha jobb, néha rosszabb – azt gondolom, hogy ennél már sokkal jobb nem  is igazán lehetne…!

  • Szerencsésnek mondhatom magam, mert egyetlen produkció kivételével mindent láttam ebben az évadban, és egy- másfél produkciótól eltekintve, sikerült megugranunk azt a szintet, amit magunk elé tűztünk.
  • Mi ez, és milyen ez a szint?
  • Ezek inkább paraméterek: magán viseli-e az adott előadás azt a mélységet, meglátszik-e a belőle készült előadáson az a mélység, amely az adott darabot magát is jellemzi, avagy nem?

©Miskolci Nemzeti Színház

  • …akkor nem az eladott jegyek száma a döntő…
  • Önmagunkkal szemben is hazugság lenne azt állítani, hogy a jegybevétel nem számít. Természetesen számít, mégis ez igazán a műsorterv összeállításánál esik a latba. Hiszen játszanunk kell operát, operettet, vígjátékot, melyek mindegyikét igyekszünk a tehetségünkhöz mérten a lehető legmagasabb szinten létrehozni!(mosolyog)Sokféle közönségigényt kell és igyekszünk is kiszolgálni, és úgy érezzük, hogy jönnek is velünk a nézők. Nem gondolom, hogy akár az operett vagy a kabaré műfaját hagyományos módon kezelnénk – van, aki tud, akar velünk tartani ezeken az “utakon”, és van, aki nem,  ez rendjén is van így, azt gondolom. Egyelőre még jönnek velünk, bár biztos lesz egy határ, amit átlépve, már nem fognak tudni követni, ez is ott rejlik mindebben…
  • Hogyan kezdett körvonalazódni ez a most következő 2018/19-es évad?
  • Attila összeállítja a műsorstruktúrát. Azt, hogy játszóhelyek szerint milyen műfajú előadások legyenek az adott helyszíneken. Ilyenkor még ritkán vannak meg a konkrét címek, ekkor a műfajok szerinti elosztás fontos még csak.
  • Három kortárs darab szerepeltetése a következő évad bemutatói között –  mennyire tudatosan formálódott ez most?
  • A “Nemzeti Színház” jelző elkoptatottá válhat, akár a “nemzeti tartalom” szándékosan elvárt kívánalmai miatt is. Mégis lehet ezek mögé az elcsépelt elvárások mögé is tényleges, valódi tartalmakat tenni. A magyar színjátszás jelene, jövője, azon túl, hogy benne a színészek, rendezők éppen hogyan muzsikálnak, attól is függ döntően, hogy az írók ne  csak az asztalfiókoknak írjanak, hanem  a kezeik közül kikerült művek mérettessenek is meg élesben a színpadokon. Elengedhetetlenül fontos ez ahhoz, hogy a magyar színházi kultúra életben tudjon maradni – az a színházi kultúra, amely láthatóan szedálódik le…
  • Vajon mitől, miért szedálódik?…
  • Mert fordítva ültetjük rá ezt a színházi kultúrát a maga lovára…

Az a fő szempont és irány, hogy: tele legyen a színház! Ez persze egy fontos szempont, hiszen a színház nem létezhet l’art pour l’art nézők nélkül. Ám amikor már minden mögé az a szempont van odapakolva, hogy azért játsszuk ezt és ezt, mert ez “kell!” a nézőnek… Na, ez az, ami már  fordított, egészségtelen irány. Olyan ez, mint amikor a beteg írja fel magának a gyógyszert. Holott akkor működik jól ez a viszony, ha az orvos vizsgálja meg a beteget, és a diagnózishoz és a lehetőségekhez igazítottan látja el őt gyógyszerrel.

  • Nem jó az, amikor a beteg kezdi el mondogatni, hogy őt hogyan, mivel kellene kezelni! Nyilván van e mögött úgy hetven százaléknyi politikai maszlag is, amelyben mégis az a legfájdalmasabb, hogy nincs mögötte valódi tartalom.
  • …holott mi pufogtatjuk ezeket a nagy nemzeti jelzőket, és várjuk, reméljük, hogy e pufogtatások megteremtik a hiányzó tartalmakat…
  • …mert ismét csak az a bizonyos fordítva ülős irányról van szó…a szavak önmagukban nem teremtenek tartalmat. A tartalom képes csak szavakat szülni.
  • …a tartalom teremt nézőmennyiséget, nézőszámot…
  • Sokféle színházat lehet csinálni – a tartalom nem ettől függ. Lehet olyan formát választani, ami könnyebben fogyasztható – magam is szeretek ilyen előadásokat csinálni. Jóval bátrabb formákat is lehetne használni a mai magyar színházban, csak joggal vagy épp alaptalanul bekapcsol bennünk a félsz: vajon ezen a formán keresztül eljut-e oda a néző, ahová én szeretném, vagy fennakad-e azon a formán, amit én számára segítségül kívántam adni?
  • Ezek a gátak korfüggőek, vagy bennünk vannak, és csupán mi cipeljük magunkban őket?
  • Nagyon nehezen tudok egy “átlagos” néző fejével gondolkodni…

Van, él bennem egy ideális néző, aki azért megy színházba, mert kíváncsi! És ez a kíváncsisága kitart az előadás végéig, a végén aztán képes eldönteni, hogy az adott előadás tetszett-e neki vagy sem. Ám ehhez végig kell néznie, egy operát végig kell hallgatnia – csak kivételes esetekben, helyzetekben lehet azt már az első öt perc után eldönteni, hogy tetszik-e nekem vagy sem. Azért szánja rá havonta azt az egy vagy két estét az ember, hogy ott kipróbáljon, megtapasztaljon valamit, amit addig talán még nem tapasztalt. Azaz: a nézőtől is elvárható egyfajta “munka”.

  • A befogadás nem napozás, ahol én csak kifekszem, a nap sugarai meg rám tűznek – nem ez a lényegi mozzanat benne. Ugyanannyi munka – hat hét – van egy csapnivaló és egy zseniális előadásban is. Nem szellemi, de fizikai értelemben mindenképp.

©Miskolci Nemzeti Színház

  • A színház nem “veszélyes”, ha gondolkodtat?
  • Van egy elképzelésünk a politikusokról, hogy ők hogyan gondolkodhatnak… Olybá tűnik, mintha mi és a politikusok két külön szekeret tolnánk, vagy legalábbis különböző irányba toljuk ugyanazt a szekeret… Megértem őket, hogy  azt szeretik, ha minden felületet, társadalmi réteget át tudnak látni, és képesek irányítani…
  • …holott könnyebb az önjáró, “lendkerekes” szekeret irányítani, jóval kevesebb energiát igényel…
  • Nekünk sem jó, ha az a prekoncepciónk, hogy ők ellenünk dolgoznak, ám nekik se jó az előre kigondolt vélemény, mely szerint mi ellenük dolgozunk, nyilván.

Számukra ismeretlen az, hogy egy problémáról többféleképpen, összetettebben is lehet gondolkodni. Ismeretlen, mert nekik valamelyik pártcsalád részeként egy irányon belül kell gondolkodniuk. Így aztán kimarad az életükből az, hogy egy dologról lehet kétféleképpen is gondolkodni, hogy lehet két irányból is abba a közös irányba tolni azt a bizonyos szekeret! Valaki vagy lojális vagy  támad – ebben a kétpólusú, primitív rendszerben gondolkodik egy politikus,  és ez borzasztóan fájdalmas.

  • A másik, amit egy politikusnak nehéz, nehezebb elfogadni: a művészet alapvető feladata az, hogy kritikus legyen! Mindig lehetne jobban, igazságosabban élni…
  • …vagy nem is biztos, hogy a kritikától, hanem sokkal inkább az önmagukra ismeréstől tartanak a színház kapcsán…
  • Úgy gondolom, hogy egy egészségesebb társadalomban ez bele kellene, hogy férjen…hogy tudjunk egymáson, önmagunkon nevetni!

Csatádi Gábor

A szerző: Csatádi Gábor

1979-ben születtem, az érettségi után teológus-lelkész szakon végeztem a Károlin és a Selyén, Szlovákiában. Majd esztétikából szereztem másoddiplomát. Önkéntes voltam egy évig Franciaországban, és miután hazajöttem, elkezdtem phd-mat az ELTE-n esztétikából...már csak meg kellene írni a katharszisz-elméletről szóló értekezésemet. Ám most épp a Pótszékfoglalót "főszerkesztem", mert most ez a fontos. Pont annyira, ahogy a színház, a személyesség, az őszinteség. Mindezt igyekszem tenni őszintén - nehezen szűnő szenvedéllyel.

Leave a Reply

Scroll To Top
%d blogger ezt szereti: